Reggel az álmatlanság a
szokottnál is korábban dobott ki az ágyból. Szemem dörzsölve csoszogtam ki a
konyhába, még Twix is aludt, hajnali négy volt. Mégsem terveztem visszafeküdni
és tovább vergődni, feltettem egy kávét főni.
Apró érintésekre,
puszikra keltem fel, a nap már rég besütött a konyhába és felmelegítette az
asztalt körülöttem. Jongin guggolt mellettem lágy, mégis kissé aggódó
mosollyal.
- Minden rendben?
- Persze. – motyogtam kidörzsölve
az álmot a szememből és az órára néztem, kilencet mutatott. – Csak reggel
felkeltem és nem tudtam visszaaludni.
- Míg ki nem értél. –
kuncogott fel halkan, felegyenesedve, majd csókot nyomott homlokomra, mielőtt
nekiállt új kávét főzni.
- Máshova nem kapok? –
biggyesztettem le ajkam, huncut mosollyal lesett hátra.
- Na ki a csókmániás?
- Akkor nem kell. – szorítottam
össze ajkaim karba fonva a kezeim. Nevetve kapcsolta a kávéfőzőt, majd hátulról
magához ölelve csücsörített arcom mellett, egyre közelebb tolva ajkait ajkaimhoz,
de csak duzzogva az égbe emeltem orrom. – Nem kell.
- Dehogynem kell. –
szuszogott nyakamba, halkan nyekkentem és húztam be a nyakam, mint egy kis
teknős, azonnal kapott az alkalmon és megfogva az arcom, lassan, lágyan csókolt
meg. Úgy éreztem máris olvadok. Pedig még csak kilenc óra volt.
Reggeli után együtt
vittük sétálni Twixet, majd vásároltam be, míg Jongin kint őrizte a kutyát. –
Mit ebédelünk? – mosolygott rám, mikor kiértem a szatyrokkal és hagytam, hogy
elvegye őket.
- Titok. – mosolyogtam rá,
mire csak felszusszant. – Még nem tudom, vettem több mindent, majd kitalálunk
valamit. – nevettem halkan duzzogásán és megfogva szabad kezét, nevetgélve
sétáltunk haza.
- Holnap Hyominéknál
eszünk, ugye tudod?
- Most már igen. –
mosolyogtam fel rá, miközben a répa megpucolásával ügyetlenkedett. Reméltem,
hogy nem vágja el semmijét. – Biztosan máris arra készül.
- Őt ismerve már tegnap
óta arra készül, és az őrületbe kerget izgatottságával mindenkit. – kuncogva ráztam
meg a fejem. – Megtartjuk a szokásos, filmezős délutánt is. Tudod mi a benne a
legjobb?
- Mi? – lestem rá szemem
sarkából kíváncsian.
- Hogy mostantól te bújsz
hozzám közben.
- Nem mondhatsz ilyeneket.
– böktem meg a répámmal, nevetve lesett rám.
- És miért nem mondhatok
ilyeneket? Talán zavarba hozlak velük? – mászott arcomba, csak homlokon
pöcköltem és folytattam az ebédet. Igen, nagyon is zavarba hozott az ilyen
kijelentéseivel. Mintha mindig is arra vágyott volna, hogy én bújjak oda hozzá.
Pedig mindketten tudtuk, ez nem igaz.
Természetesen Jongin alig
bírta kivárni az ebédet, a végén folyamatosan nyaggatott, csendben kellett
lenni, hogy mindenki hallja hogyan korog a gyomra, úgy le kellett büntetésből
leültetni, mint egy rossz kisfiút. – Nem kérek. – fintorgott az ebédre
duzzogva. Mély sóhajjal néztem rá. Halkan nevette el magát pár perc farkasszem
után és elkapva kezem az ölébe húzott. – Olyan édes vagy mikor így haragszol. –
suttogta nyakamba, magához húzva mindkettőnk tányérját.
- Az idegeimmel játszol
ma. – motyogtam felvéve a pálcikáim.
- Tudom jól. – nyomott csókot
arcomra és szorosabban magához ölelve kezdett enni. Fogalmam sem volt, hogy
vagyok képes elviselni őt, mégis mosolyt csalt az arcomra, még ennyi ideges
perc után is.
***
Az egész nap kiváló
hangulatban telt számomra, ellenben Binivel. Talán ahhoz lehetett köze a mai
rossz napjának, hogy a konyhaasztalon aludt, meg többször vesén, gyomron,
érzékenyebb pontokon térdelt és taposott éjjel is. Nem tudtam mi oka annak,
hogy nem tud aludni. Megfordult a fejemben, hogy talán az előző este miatt
lehet. Sokat gondolkoztam rajta, hogyan közeledhetnék még felé, hogy ne vegye
erőszakoskodásnak ezt a témát. Tudtam, arra kért, hagyjam figyelmen kívül a
leszbikus témát, de ha így is tettem, ő akkor is pont olyan félénk volt, akire
igazán vigyázni akartam.
Így még délután a TV-t
kapcsolgatta unalmában, én hosszas töprengésbe estem, hogyan is szokhatná meg
még jobban a közelségem. Egy ideig őt figyeltem közben, kis, telt ajkait főleg,
vagy hosszú szempilláit, egy idő után azonban észrevette, hogy figyelem és
kérdőn pislogott rám. Lassan elmosolyodva toltam fel magam ülő helyzetbe és
orrom övéhez simítva finoman csókoltam meg. Karok futottak vállaimon át nyakam
köré és automatikusan közelebb bújt hozzám. Hogy megtartsam magam, csak fél
karral vontam magamhoz, húztam ölembe, ahogy idő telt el és mélyült el a csók.
Ő volt az végül, aki hátrébb tolta a súlyom, mikor pedig nem hajlott tovább a
karom, visszanyúltam a kanapéra, egy percre sem megszakítva a csókot.
Körülöttünk mindenhol a haja volt, fogalmam sem volt, hogy lehet ennyi, vagy,
hogy hogyan került a számba, de muszáj volt megszabadulnom tőle. Óvatosan
szakítottam meg a csókot és nyelvemmel igyekeztem kibűvészkedni az apró tincset
szájüregemből. Kuncogva emelte fel kezét és pici ujjai közé csippentve a
nyelvem hegyén ülő tincset, arrébb seperte haját. Mosolyogva néztem rá fel,
majd nyomtam még egy csókot kis ajkaira. Halk sóhajjal hajtotta fejét
mellkasomra, így bámultuk tovább az értelmetlen filmeket, míg nem találtunk
estefele egy normálist.
- Elmegyek fürdeni
gyorsan! – pattant fel az egyik reklám alatt az eddig teljesen ellazult Bini.
- Miért nem együtt
megyünk? – motyogtam panaszosan. Csak pislogott rám azzal a „na ne szórakozz!”
tekintetével.
- Mert soha nem érnénk
vissza és érdekel mi lesz benne.
- Akkor csinálok
vacsorát. – nevettem fel halkan és felállva magamhoz vontam egy hosszú csókra.
- Jongin! – panaszkodott azonnal
és kiharcolva magát karjaimból, a fürdőbe rohant. Nevetve mentem ki a konyhába.
Két szendvicset készítettem össze, mire Bini visszaért és a hatalmas bögre
kakaót, amit már többször láttam a kezébe. Nagyokat pislogott rám a film előtt
ülve, csak a kezébe nyomtam a kakaót, tudva, ilyen későn nem fog enni és
lehuppantam mellé a szendvicseimmel.
Csendben bámultuk tovább
a filmet, a vállamhoz bújva kortyolgatta italát, én pedig elmélyülten
nyammogtam a vacsorám, mikor ajkak úsztak látókörömbe, majd egy kis fogsor
csattanva tüntetett el egy hatalmas falatot a legjobb részből, a közepéből.
Hitetlenkedve meredtem az ártatlanul pislogó, most leginkább hörcsögre
hasonlító Binire.
- Nem hiszlek el. –
nevettem fel magamhoz ölelve, mire elmosolyodott és tovább küzdött a túl nagy
falattal.
Alig egy óra múlva
mindketten az ágyba bújtunk be, azonnal az én paplanom alá, a karjaim közé
fészkelte magát, már nem kellett ilyesmikről győzködni. Jóleső szusszanással
helyezkedett hol jobbra, hol balra. Forgott, mintha muszáj volna. Egy idő után
halk nevetéssel fogtam le. – Ha ennyi energiád van, másra is pazarolhatnád.
- Jongin… - borzadt el,
sejtettem, jelenleg teljes testében elpirult.
- Csak egy kicsit.
- Hogy érted, hogy csak
egy kicsit?
- Segíts nekem! Fogalmam sincsen,
hogyan közeledjek még anélkül, hogy így megbotránkoztatnálak. – síri csend
fogadta szavaim, majd mikor már kezdtem megijedni, halkan felkuncogott és
karjaim közt felém fordulva, egyik tenyerét mellkasomra fektette.
- Mondtam, hogy ne legyél
ilyen. Csak zavarban vagyok.
- Miért? – cirógattam meg
arcát óvatosan.
- Miért, mert rettentően
vonzódom hozzád, azért. – halvány mosoly kúszott ajkaimra és tenyerem arcára
simítva magamhoz húztam.
- Legalább tudod, mit
érzek. – leheltem ajkaira és finoman, de mégis akaratosabban csókoltam meg,
mint a nap folyamán. Kis keze mellkasom, arcom simogatta közben, a másikkal
pedig hajam piszkálta, miközben mellettem támaszkodott. Az én kezeim bezzeg
szabadon vándoroltak rajta, hátát, oldalát simogattam megállás nélkül, lassan
feljebb gyűrve a hatalmas pólót, selymes bőréhez is hozzájutottam.
Ahogy pedig folyamatosan
helyezkedtünk a csók közben, ravaszul ellökve megint, valahogy sikerült hátat
fordítania nekem. Halvány mosollyal sepertem el haját nyakáról és combját
cirógatva apró, nyálas kis csókokat leheltem az érzékeny testrészre. Lélegzete
néha elakadt, vagy erősebben rezzent meg, fokozatosan tapasztaltam ki minden
pontot nyakán. Egy idő után azonban lefagytam egy pillanatra. Én már csináltam
ezt. Jól tudtam mikor. Én lettem volna a legnagyobb hülye, ha azután tényleg
elveszem Hyomint. Józanul is éreznem kellett volna azt a mérhetetlen vonzást,
amit már józanul is éreztem. Azonban hamar kizökkentettem magam a
gondolataimból és tudva, már nem kötelező megállnom, folytattam a csókokat,
csípőm odasimult hozzá, mire elakadt a lélegzete, jól tudtam miért, de
szerettem volna, hogy átlépjünk a zavaron, ahhoz pedig nekem is bátrabbnak
kellett lennem. Combjairól feljebb siklott kezem pólója alá, lapos kis hasát
cirógattam finom ujjakkal, mire néha felkuncogott. Ezt már jó jelnek vettem.
Úgy éreztem menni fog ez. És rájöttem, nekem is túl kellett lépnem azon a
zavaron, nem csak neki.
***
Az első tíz perc után,
legalábbis szerintem annyi telt el, kezdtem egészen élvezni a helyzetet és
éreztem azt a kis vágy gombócot, ami már a múltkor is felgyűlt bennem közelségétől.
Talán még sincsen probléma velem. A sóhajokat azért próbáltam halkabbra venni,
még ha selymes, puha ajkai könnyedén is találták meg a legérzékenyebb pontjait
nyakamnak. Azonban akárhányszor összerezzentem, jobban fenekemnek nyomódott
merevedése és ez nem sokat segített zavaromon, ami mégis eltűnni látszott,
főleg mikor gyengéd ujjai hasamról egyre lejjebb siklottak, egyenesen lábaim
közé. Őszintén, vártam mikor ér megint így hozzám. Tetszett az az érzés, amit
érintése váltott ki belőlem. Megint el akartam jutni arra a pontra, ahol
megállíthatatlanul remegek pillanatokig, és megint el is juttatott. – Szép
álmokat, gyönyörűm! – suttogta fülembe, finoman megharapva cimpám, majd
lazított ölelésén.
- És… és te? – fordultam azonnal
felé nagyokat pislogva.
- Elmúlik. – vont vállat,
legalábbis csak sejtem, ezt tette. Ajkam beharapva gondolkodtam rajta mit is
tehetnék, ő pedig közben láthatóan azt várta, visszahelyezkedjek az alváshoz.
Mélyen szívtam be a levegőt és határozottan bólintottam egyet magamnak, mintha
legalábbis egy veszélyes küldetésem lenne és fejben tartva elhatározásom, hozzá
simulva csókoltam meg. Éreztem meglepettségét, tenyere azonban arcomra siklott,
elsimította hajam arcomból és szorosan ölelt magához. Óvatoskodva kezdtem
cirógatni, simogatni mellkasát, majd ahogy felbátorodtam, kezem kissé lejjebb
siklott hasára, itt még selymesebb volt bőre, mint mellkasán, csodálva
érintgettem, soha nem érintettem meg még így senkit. – Mégis mit forgatsz abban
az okos kis fejedben? – suttogta, mikor ujjaim már alhasánál játszottak, néha
kitapintva az ereket, érzékeny pontokat. Nagyon tetszett nekem az itt még
selymesebb bőr és a duzzadt erek. Végül egy nagyobb nyeléssel leküzdöttem az
utolsó kis gátlásom is és megcsókolva, hogy véletlen se lássa zavarom,
becsúsztattam kezem boxerébe.
Pont úgy reagált
érintéseimre, mint én nemrég az övéire, ez pedig bátorságot adott befejezni,
amit elkezdtem. Halk sóhajok szöktek ki ajkai közül, szorosabban ölelt magához.
Ajkam beharapva toltam le róla az anyagot, hogy rendesen meg tudjam érinteni,
majd sejtésem szerint megfelelően kezdtem mozgatni kezem. – Szoríts kicsit
jobban..! – suttogta fülembe, mire zavartan zártam össze jobban az ujjaim, halk
nyögés szökött ki azok közül a szép ajkai közül és belemarkolt fenekembe, mire
összerezzentem, de jó jelnek vettem ezt a reakciót és folytattam a ténykedést.
Mikor elment, pirulva
törölgettem kezem, felé se mertem lesni csak üldögéltem az ágyban. Percek
teltek el így, éreztem, hogy helyezkedik, visszahúzza nadrágját, majd erős
karok vontak magukhoz és finoman csókolt fülem mögé.
- Ha holnap nem merek a
szemedbe nézni, a te hibád lesz. – suttogtam összeszorítva szemeim. Halkan
kuncogott fel és még több puszit lehelt arcomra.
- Úgy érzem ez most
hatalmas lépés volt neked. – hevesen bólogattam.
- Te voltál az első… -
motyogtam mintha muszáj volna beismernem.
- Akkor tényleg nagyon
bátor volt valaki. – gyengéd szavai még inkább zavarba hoztak, de ahogy tovább
kedveskedett, sokkal könnyebben simultam karjai közé és lazultam el köztük. Hát
ezen is túl voltam. Nem hittem, ekkora dolognak fogom ezt érezni. Vagy csak
azért volt így, mert Jonginnal voltam? Fogalmam sem volt, azt tudtam, továbbra
is nehezen fogunk haladni, bár reménykedtem, ezek után nem száll inába a bátorságom.
Mert minden félelmem ellenére ez igenis pozitív élmény volt.
Ezekkel a gondolatokkal
aludtam el, hogy reggel apró csókok keltsenek. Jongin gyengéden mosolygott le
rám, csak nyöszörögtem egy sort és átkaroltam nyakát, hogy magamhoz szorítsam.
Halk nevetéssel ölelte át derekam és ragaszkodásom kihasználva könnyedén
kiemelt az ágyból. Azonnal dereka köré fontam lábaim és még szorosabban
öleltem. – Nem is kell, hogy tartsalak, úgy kapaszkodsz. – kuncogott fel.
- De azért tarts! –
motyogtam nyakába, csak akkor lazítottam picit, mikor megéreztem ölelését.
Éreztem, hogy a konyha felé cipel, de egyelőre nem akartam előbújni. – Péntek van?
- Péntek bizony. Be kell
mennünk a színházba az augusztusi ütemtervért, utána pedig megyünk Hyominékhoz.
- Nem lóghatjuk el a
napot? Álmos vagyok. – halk kuncogása biztosított a nemleges válaszról.
- Twixet már levittem a
reggeli körre, neked csak reggelizned kell és összekaparnod magad. – csókolt nyakamba
óvatosan, csak szusszanva tovább kapaszkodtam bele. – Tervezel ma elengedni?
- Nem. – ráztam meg fejem
picit. Kuncogva simogatta hátam.
- És ha csinálok valami
finom reggelit?
- …talán. – motyogtam nyakába
némi hezitálás után. Halkan nevetett fel és előre hajolt velem.
- Csüccs, ide le, én meg
sütök neked palacsintát! – lassan engedtem el lábaimmal, majd megéreztem
fenekem alatt a széket, így kezeim is lehúztam nyakából. Megfogva egyik kezem,
apró csókot nyomott kézfejemre és nekikezdett a reggelimnek. Először egy kávét
kaptam, azt kortyolgatva figyeltem az egészen otthonosan mozgó fiú hátát.
A palacsinta elpusztítása
után kénytelen voltam elmenni felöltözni és valamit kezdeni a külsőmmel, egy
fekete ujjatlan ingben és rózsaszín miniszoknyában, meg egy fekete tornacipőben
tértem vissza a kanapén várakozó Jonginhoz, hajam gondosan felkontyoztam, ma
kénytelen leszek megmosni. – Kész is? – mosolyodott el és kíváncsi tekintettel
mért végig. Még mindig ugyanaz az intenzitás ült benne, mint hetekkel ezelőtt.
Inkább megragadva kezét cibáltam kifele a lakásból.
Hihetetlen kellemes volt
kéz a kézben besétálni a színházba, mindig is valami ilyesmiről álmodoztam, míg
nem lépett be a kis komfortzónámba.
- Na itt van a másik
gerlepár. – vigyorgott Insoo vállba vágva az elfintorodó Jongint.
- Fáj. – panaszkodott halkan
nekem, vállára célozva. Kuncogva ingattam a fejem, majd megpillantottam
Jaemint, Laura szorongatta a kezét ragyogó mosollyal. Jól sejtettem, hogy ha
Laura megpróbálja Taemin miatt megközelíteni Jaemint, rájön majd milyen édes
fiú is. – Jól látom, hogy egy másik srácot figyelsz? Féltékeny leszek.
- Ma is ilyen leszel? –
fúrtam bordái közé mutatóujjam.
- Mindig ilyen vagyok. –
csípett láthatatlanul fenekembe, mire megugrottam és fenyegetően meredtem rá.
Kuncogva ölelt magához és nyomott csókot homlokomra. – Még Twixre is féltékeny
vagyok, ha túl sokáig szeretgeted. Ez velem jár. – elnéző mosollyal ingattam
meg a fejem.
A beszélgetés itt azonban
megszakadt, ugyanis megérkezett a társulatvezető és miután körbenézve mindenkit
megtalált, bele is kezdett a beszédbe. A táncosok egy azon lendülettel ketté is
osztotta két színdarabra, azonnal közelebb húzódtam Jonginhoz. Ha külön darabba
kerülünk, tulajdonképp soha nem látjuk egymást napokig. Azonban nem névsorba
lettünk osztva, hanem páronként, így továbbra is csak kapaszkodnom kellett bele
és várni, hogy melyik darabba kerülünk. Az Anastasiaba lettünk beosztva, nekem
tetszett, imádtam a Disney verziót is belőle. Magával ragadta az embert a
történet.
Nem is kellett tovább
maradnunk, elengedtek minket. Mivel még korán volt, úgy döntöttünk gyalog
megyünk át a városon, az idő is kellemes volt ma hozzá. Csodás napnak néztük
elébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése