Régi barát

Hosszú sétánk végét egy ismerős, hatalmas ház jelentette. Jongin mosolyogva szorította meg kezem, már tíz perce is nyafogott, hogy nem jön tovább, pedig reggel engem volt nehéz kiimádkozni az ágyunkból. Viszonoztam édes mosolyát, ami talán inkább a megérkezés örömének szólt és illedelmesen csengetve vártunk valakire, aki ajtót nyit. Az ajtó pedig reményeinkhez híven hamarosan kitárult. A ház ura állt ott, első pillantása Jonginra esett, tekintete pedig mintha sötétedett volna pár árnyalatot, majd kezeinkre siklott le a tekintet, végül rajtam állapodott meg. Volt egy olyan sejtésem, hogy nem igazán örül neki, Jongin másodjára húzza keresztül számításait.

- Kerüljetek beljebb, gyerekek! – mosolyodott el végül a helyzethez mérten kellemesen és félrehúzódott az ajtóból. A házban kellemes hűvös uralkodott a légkondinak hála, jól eső sóhajjal bújtam ki cipőmből és léptem a hideg járólapra, Jongin kuncogva követett.

- Én vagyok olyan vicces?

- Persze, hogy te vagy az. – karolta át derekam és befele terelgetett.

- Mert mit tettem, ami ilyen szórakoztató? – vontam fel fél szemöldököm, arcát figyelve. Csak halkan kuncogott.

- Semmit. – mosolygott rám, láthatóan erősen visszanyelve a nevetést, amit arcom válthatott ki belőle válasza hallatán. Hitetlenkedve meredtem rá. Hátralestem még a férfira, aki az ajtóban állt, minket figyelve, mintha nem tűnt volna olyan haragosnak, mint eddig.

Odabent Hyomin lelkes hablatyolása fogadott minket, a nekünk háttal ülő lány szája be sem állt. Egy lány ült a társaságban, Taemin a telefonját bújta, valamint két fiatalabb férfi foglalt helyet Hyomin mellett. Halk torokköszörüléssel jeleztem érkezésünket. Hyominba belefagyott a szó, majd lelkes mosollyal kapta hátra a fejét és talpra ugorva magához ölelt engem, majd kicsit távolságtartóbban Jongint is. Láthatóan még volt némi zavar az erőben kettejük közt. A történtek után az lett volna csoda, ha nincs ilyesmi.

- Bini, te még nem ismered a fiúkat, ők Sehun és a vőlegényem, Jonghoon. – mutogatott a lassan felálló két magas alakra, kiemelve a vőlegény szót.

- Már sokat hallottunk rólad, Jonghoon. – nyújtotta kezét az idősebbik férfi.

- Túl sokat is… - motyogta a hátsó alak, kicsit rosszul esett a panaszos, rideg hangnem. Igyekeztem nem figyelembe venni.

- Eubin, de azt hiszem mindenki akaratlan Bininek hív. – a férfi mosolyogva bólintott, testvére nem üdvözölt.

- A harmadik vendég pedig… - sóhajtott Hyomin a fintorgó lányra mutatva, még ellenszenvesebb volt, mint Sehun. – Nos, apa Taemin miatt hívta meg. – nézett barátnőm a felénk tolakodó Taeminre, aki szorosan ölelt magához. Elmosolyodva viszonoztam a heves üdvözlést.

- Ments ki innen, ez maga a pokol! – suttogta a fülembe, csak megsimogattam széles hátát biztatásom jeléül.

- Han Nah vagyok. – bólintott a lány, ellenszenvem félretéve illedelmesen üdvözöltem, akárcsak a hirtelen csendes Jongin.

- Azt hiszem, ehetünk is, csak rátok vártunk. – mosolyodott el Hyomin, a kert felé indulva. – Ilyenkor kint olyan kellemes, gyerünk! – lépett ki elsőnek a szabadba, Jongin kezét fogva követtem a Hyomin nyomában baktató Jonghoont és Sehunt. Egy nagy asztal volt kint megterítve, mindenki azonnal helyet keresgélt. Taemin hiába próbált másik oldalamra telepedni, húga erővel nyomta le a hölgy mellé. – Apa figyel. – sziszegte fülébe, minket Jonginnal pedig Sehun mellé terelt. A fiú ránk se hederített, így nem törődtem vele.

Míg a többiek mosolyogva borozgattak, én elkortyolgattam almalevem, figyelve a társaságot.

- Ne haragudj, de olyan ismerős vagy. – tette le poharát Han Nah. – Hol láthattalak?

- A színházban. – húzta ki magát Jongin büszkén helyettem. Rám volt ilyen büszke és ez megmelengette a szívem. Han Nah egy pár pillanatig figyelt még, majd ajkai elkerekedtek, akárcsak két szépen sminkelt szeme.

- Te voltál az, akit majdnem megdobáltak festékkel. – mutogatott rám, azonnal a fülem tövéig pirultam. – És te pedig megvédted. – vezette ujja hegyét Jonginra, mire a fiú halkan felkuncogott és biccentett. – Ó de romantikus, ti együtt is vagytok! – csapta végül össze tenyereit és elmosolyodott. Hyomin pár pillanatra sötétebben pislogott, majd ismét mosolyra húzta ajkait. Talán a tény zavarta, akkor még ő járt Jonginnal, nem én.

Az ebéd hamarosan megérkezett, véget vetve minden ellenségeskedésnek. Mosolyogva pakoltam a tányéromra mindent, amit megkívántam. Taemin fél szemöldökét felvonva figyelte, húga pedig hamarosan csatlakozott a bámuláshoz.

- Mi az? – tettem le a megpakolt tányért és italomba kortyoltam, amit Jongin épp csak kiöntött nekem.

- Annyit eszel… beléd se férne. – mutatott Hyomin tányéromra és megemelte a borospoharát.

- Csaknem terhes vagy? – vigyorodott el Taemin gonosz játékossággal, Hyomin, Jongin és én egyszerre prüszköltünk poharunkba. Barátnőm Jongint méregette, én Taemint.

- Hogy egy percre sem tudod befogni. – dobtam a vidáman vigyorgó fiúhoz egy szelet gombát. Nevetve hámozta le az arcára tapadt szeletet és szájába dobta. Elnéző mosollyal ingattam meg a fejemet. Végre kezdett oldódni a hangulat.

Az ebédet hangulatos desszert követte, elsőnek mindenféle gyümölcs, de egy falat se fért volna már belém, majd Hyomin beterelt minket filmezni. Életemben először bújtam oda Jongin oldalához azon a kanapén. Eszembe jutott mennyi alkalommal láttam már őket így, miközben egy párnát öleltem, vagy takaróba burkolóztam. Nagyon jól tudtam mennyiszer volt szerencsém irigykedni a kapcsolatukra ezeken a délutánokon. Pontosan négyszázhetvennyolc alkalommal, mióta Taemin nem képezte szerves részét a csapatnak a sok utazás miatt. Akkor kezdtem bele kis hobbimba, hogy minden ilyen délután után készítettem egy képet az esti, késő délutáni égről.

- Min töprengsz? – zökkentett ki Jongin gyengéd hangja a bambulásomból, Hyomin épp a lejátszót indította el.

- Mit nézünk? – pislogtam meglepetten.

- Horrort. – vigyorgott a redőnyt lassan leeresztő Taemin, kedvesemmel kórusban nyögtünk fel, a testvérek pedig vidáman kacagtak fel.

Tényleg horrorfilmet indítottak el a srácok, Jonginnal egymásba kapaszkodva bámultuk a képernyőt, egyre jobban hozzábújva rejtőztem el a szörnyű jeleneteknél. Azt hittem soha nem lesz vége ennek a borzalomnak, ami előttem játszódott. Soha nem értettem Taemin mit imád annyira ezekben a véres, morbid munkákban.

Szerencsére Hyomin megkímélt a tovább kényszertől és visszaterelt minket az udvarra, azonnal lefotóztam az eget és a megfelelő mappába rejtettem el. Minden délután emlékére. Taeminnek szántam, mert nem volt itt, de Jongin lassan szervesebb része lett a terveimnek.

A lassan sötétedő hátsókertben vártuk az éjjelt, lábainkat a nagy medence vízébe lógatva. Jongin néha kedveskedve lecsapott, de mindig lebiggyesztett ajkakkal könyörögtem neki, bánja meg tettét.

- Szóval a színházban bohóckodtok. – nézett ránk Sehun először, az ebéd befejeztével. Vagyis rám. Úgy festett, Jongin jelenléte nem zavarja különösebben. Mekkora egy seggfej, mit ártottam én neki? – Biztosan minden álmod volt.

- Igen, jól látod. Egészen kis korom óta álmodoztam erről. – bólogattam haragosan, amiért ilyen rideg volt egész nap, pedig nem tettem ellene semmit sem.

- Tudom. – bólintott végül. – Hyomin sokat mesélt róla. De egyébként hihetetlen alak vagy, Park Eubin. – meglepve meredtem rá, miközben a fejét ingatta. Nem értettem mire gondol. – Ugyanolyan aprócska vagy most is, mint hatodikban. Egyetlen centit sem nőttél. Fintorogva meredtem rá, majd lassan tudatosultak szavai és szemem egyre nagyobbra kerekedett, mire halkan felkuncogott.

- Oh Sehun… - motyogtam meglepve, vidám mosollyal biccentett. – Nem hiszem el. – ráztam a fejem.

- Azt hittem soha nem ismersz meg. – vigyorodott el, mire még jobban a fejem ráztam.

- Hiszen annyit változtál. Felnőtt férfi vagy, hogy ismernélek meg? Am úgyis gonosz voltál, ki akarna emlékezni a srácra, aki répát dugott a padtársa orrába? – billentettem félre a fejem, nevetve hessegetett a kezével, miközben én háborogtam.

- Emlékszel rá?

- Nehéz lenne volna elfelejteni. – ráztam meg a fejem.

– Szegény lány. Nem tehetett róla, hogy mindig csíkokra szelt répát hoztál. – kuncogott. Mosolyogva néztem arcára, tényleg nagyon nagyon sokat változott, mióta elköltöztek. Innentől kezdve pedig nem volt megállás a medence parton. Be nem állt a szánk. Mindkettőnknek sok mondanivalója volt, évek óta nem is hallottuk egymásról.

Oh Sehun volt ugyanis az a fiú a kis iskolában, aki mindent megcsinált, amire kérték, így amikor arra került sor, rám is figyelt, mint új diákra. De Sehun mellettem is maradt. Boldogan támogatott, ha tehetségem próbálgattam. Sehunnak köszönhettem tulajdonképp az elszántságom. Ezt pedig az orrára is kötöttem aznap este. Mosolyogva sütötte le szemét szavaim hallatán és finoman legyintett. – Kedveltelek, aranyos lány voltál, aki mindenkit megmosolyogtatott. Szívesen segítettem neked, ahol csak tudtam. De ezek szerint tényleg sikerült elérned a célod. Kár, hogy nem szeretek színházba járni.

- Ha a bátyád elveszi Hyomint, muszáj lesz eljönnöd. – fontam össze karom kihívó mosollyal. Nevetve ingatta a fejét.

- Nem bánom, talán egyszer rávesztek. – bólintott párat megenyhülve végül, mosolyogva engedtem le a kezem. – Apró a világ, érdekes megint veled találkozni. Senkit sem láttam az osztályból azóta sem.

- Ahogyan én sem, pedig én nem költöztem el. Nem tartjuk a kapcsolatot. – vontam vállat halvány mosollyal. – Mégis kellemes most itt beszélgetni, előtör a sok emlék.

- Úgy bizony. – bólintott a vizet bámulva, majd rám mosolygott.

Sehunnal pedig repült az idő. Jókat nevettünk, míg a többiek inkább iszogattak, ő is csak egy üveg sört ivott meg velem. Meséltünk egymásnak az életünkről, felidéztük a régi vidám pillanatokat, kicsit kiszínezve, összeveszve azon, hogyan is volt igaziból. Minden bizonnyal mindketten tévedtünk. – Talán csatlakozhatnánk a többiekhez. – fordult hátra, mikor csend ereszkedett közénk és csak a hátsó zajok töltötték ki az időt. – Vagy nem… ne fordulj meg! – szólt rám, de már kíváncsian elkezdtem fordulni. Felőlem levő kezével elkapta állam és visszahúzta fejem a víz felé.

- Miért, mi van ott? – motyogtam összeszorított arccal, kerek szemekkel meredve rá. Kínosan pislogott rám, zavartnak tűnt.

- Nem, semmi, csak…

- Jaj, engedj már el, láttam én már borzasztó dolgokat. – toltam el kezét elmosolyodva és hátrafordultam. Taemin éppen Hyomint tartotta derekánál fogva, miközben a lány vidáman hahotázott és kapálózott bátya karjai közt, Jongin pedig maga elé meredt, ajkait tapogatva. Tekintete lassan siklott rám, majd sokszorosára kerekedett. Nem voltam a legokosabb lány, de nem is voltam buta. Erősen sejtettem, Sehun heves elterelő manővere egy kevéssé kívánt jelenet miatt volt. Jonghoont pedig nem láttam sehol sem. – Ne haragudj! – mosolyogtam kínosan Sehunra és vállára támaszkodva talpra álltam.

- Semmi gond… - motyogta a fiú, de akkor is mentem volna, ha gond. A nappaliban találtam meg a fiatal férfit, elég kemény arccal bámulta a TV üres képernyőjét.

- Szabad? – óvatos hangomra felnézett rám, megismerve azonban megenyhült arccal bólintott. – Te is láttad?

- Ott ültem. – mondta halkan, ismét az üres képernyőre meredve. – Csak azért nem törtem el az orrát, mert itt vagy.

- Ő kezdte? – vékonyodott el a hangom, Jonginra célozva.

- Nem. – morogta halkan. – Hyomin volt, túl sokat ivott. Mégis, az ember akaratlan is arra haragszik inkább, aki nem a párja. – mosolyodott el halványan, erőltetetten, nemet intettem a fejemmel.

- Ismerem Hyomint. Bárkire rávetődik részegen, ezért is haragszom Jonginra. – fontam össze karjaim mellkasomon. Bár a konkrét jelenetet nem láttam, talán jobb is volt. Nagyon rosszul éreztem magam, nagyon csalódott, szomorú és dühös voltam, ez pedig tömör rosszullétet eredményezett.

- Jól vagy?

- Nem. – cincogtam cérnavékony hangon, Jonghoon pedig mélyet sóhajtott.

- Hazavinnélek, de én is sokat ittam…

- Elviszlek Picur. – sétált be Taemin a nappaliba, nyomában a földet vizsgáló Jonginnal. – Mindkettőtöket. – csak tiltakozva néztem félre. – Jobb, ha nem marad itt, Hyomin tényleg túl sokat ivott. Engem is meg akart csókolni. És ezt mindkettőtöknek meg kell beszélnie a párjával. – vezette tekintetét Jonghoonra.

- Han Nahnak nem lesz gond, ha itt hagyod?

- Már rég elment, nem igazán szimpatizáltak Hyominnal. – mosolyodott el Taemin halványan.

- Vidd el Jongint! – álltam végül talpra – Én sétálok. Szükségem van most rá.

- Elkísérlek, nem sétálhatsz ilyenkor egyedül! – hallottam meg Sehun hangját, rekedtes volt már a sok beszélgetéstől. Láttam, ahogy Jongin hátrakapja a fejét és szinte egész testében megfeszül, mire még jobban haragudtam rá.

- Nem szükséges, mindig így jártam haza, de azért köszönöm. Most viszont egyedül akarok lenni. – Sehun biccentett, hogy tudomásul vette és miután mosolyogva intett, a rá bízott Hyominra figyelt.

Az ajtóhoz masírozva belebújtam cipőmbe és megnézve mindenem a táskámban van-e, ki is léptem a szabadba. De régen is gyalogoltam már innentől hazáig. Ideje lesz megmozgatnom magam és kiüríteni a fejem.

***

Kocsival az út iszonyú gyorsan eltelt és az sem segített, Taemin szinte megölt a tekintetével.

- Hogy hagyhattad neki, hogy megcsókoljon?! – fakadt ki hirtelen az egyik piros lámpánál.

- Nem akartam… - suttogtam magam elé meredve, Bini dühös tekintetére gondolva. Mégis mit vétettem, hogy semmit sem tudok rendesen csinálni? – Eszem ágában sem volt hagyni, te is láttad.

- Láttam, de… - mély sóhajjal nézett rám – ha én nem szedem le rólad, Eubin közel sem reagált volna ilyen jól. Megmondtam, hogy nem cseszheted el, mert nem lesz több esélyed.

- Nem akarom elcseszni… - koppantottam homlokom a hideg ablaküvegnek. – Nagyon nem akarom elcseszni. El se hiszed milyen sokat jelent nekem ez a kapcsolat. – sóhajjal válaszolt – Soha nem éreztem ilyen jól magam senkivel. Nem beszélek hülyeségeket, nem ügyetlenkedem, nem veszekszem senkivel, főleg nem Binivel. – lestem Taeminre, bánatos tekintetet váltott velem.

- Próbáld elérni, hogy még most megbocsásson neked! Ha elhúzod reggelig, sokkal nehezebb lesz. – állította le a motort a ház előtt, majd csak akkor indult, mikor becsuktam magam után a kovácsoltvas kaput.

Odafent sötét fogadott és Twix kitörő öröme. Mosolyogva üdvözöltem a lelkes háziállatot és vizet, ételt adva neki lehuppantam a kanapéra. Az alkohol kifejezetten gyorsan távozott a fejemből, nem is ittam annyit, hogy igazán a fejembe szálljon. A kanapén ülve a néma lakásban, vártam, hogy Bini végre belépjen az ajtón. Csak azt vártam és reméltem, megérti a történteket. Mikor Twix mellém oldalgott némi szeretetért, leültem mellé a földre, az empatikus kutya pedig megérezve bánatom, halk nyüszítéssel hajtotta fejét ölembe. Gyengéden vakargattam, simogattam oldalát, miközben mindketten az ajtót figyeltük árgus szemekkel.

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire fordult a kulcs a zárban, majd tornacipőbe bújtatott lábak jelentek meg előttünk. Twix csak erőtlenül megcsóválta farkát, de nem mozdult rólam.

- Bini? – néztem fel elveszetten a lányra, nem akartam elzavarni Twixet magamról.

- Mond!

- Én… nem, nem akartam semmilyen csókot Hyomintól. Csak, tudod milyen erőszakos. – habogtam össze-vissza, eddig tartott, hogy nem beszélek hülyeségeket.

- Tudom. – huppant le mellénk a kanapéra nagy sóhajjal és hátrahajtotta fejét. Azonnal változott értékrendem és finoman eltolva Twixiet, felültem szorosan mellé.

- Haragszol?

- Kicsit. – szusszant fel, lustán rám emelve tekintetét.

- Sajnálom. – sütöttem le szemem. Néhány pillanat múlva lágyan simított végig rajta. Egy elveszett kiskutya tekintetével meredtem rá.

- Hyomin úgysem fog emlékezni rá. – sóhajtott tenyerét arcomra fektetve és hüvelykujjával cirógatta arcom, lágyan elmosolyodva. Szívem azonnal hevesebben verdesett mellkasomban, majd eszembe jutott Sehun és a keserű íz máris elrontotta boldogságom.

- És… Sehun? – a kérdés keserűsége átüthetett hangomon, mert mosolya jobban megtelt vidámsággal.

- Azt ne mond, hogy féltékeny vagy.

- De igen az vagyok, és egész este az is voltam. – fakadtam ki dühös, bánatos hangnemben.

- Még általános iskolából ismerem. Ő megismert engem, én azonban őt nem. Nagyon jó barátok voltunk, sokszor támogatott, mikor nagyobbat csalódtam magamban a vártnál. Olyasmi volt nekem akkoriban, mint Taemin most. Kellemes volt beszélgetni vele arról, hogy hogyan alakult az életünk azóta. – tudtam mekkora szemekkel meredek most rá, mosolya pedig erről biztosított.

- Hogy tudtál te valaha is csalódni magadban, mikor tökéletes vagy? – jelentettem ki végül, mire felkuncogott. – Nem viccelek.

- Nem vagyok tökéletes és akkoriban még kevésbé voltam az.

- Vicci vagy. Ha nő lennék biztos, hogy leszbikus lennék érted. – pislogott párat, majd zavartan nevetett fel. – Mégis mi baj lehetett veled?

- Elég későn érő voltam a többi lányhoz képest. – pirult el a füle tövéig, mire lassan elmosolyodtam és végigmértem. Azonnal zavartan köszörülte meg torkát. Kuncogva néztem szemébe.

- Szerintem behoztad azt a lemaradást. – szeme elkerekedett, majd erősen csapott vállamra. Mosolyogva vontam magamhoz, arca pedig eltűnt mellkasom biztonságában. Szeretettel simogattam meg hátát.

Egy ideig ültünk így, majd talpra állva őt is felhúztam. – Késő van, ideje pihenni. Holnap amúgy is korán kell kelni. – toldottam meg egy fintorral mondandóm, mosolyt csalva arcára.

- Akkor… fürdünk? – meglepetten lestem rá, megint paradicsom piros volt. – Én, nem… nem akarok megint bezárkózni. – sütötte le szemét ujjait tördelve, hevesen magyarázva. – Szeretnék végre… túllépni ezen a zavaron. De… de segítened kell.

- Segítenem?

- Szeretném… - idegesen vett mély levegőt. – szeretném, ha nem ezek után nem lennél ilyen óvatos. – húzta ki magát végül. – Tudom, hogy nem feltétlen vagy ilyen és csak miattam csinálod, de én azt hiszem soha nem fogok tudni irányítani, így ez a dolgod… lesz. – halványan elmosolyodtam a végére toldott bizonytalan kis szócska hallatán. – Szeretném, igen… én… ideje volna. – változtatta meg a mondat végét. Kellemes volt hallani, hogy akarlak, nem vártam el tőle. Mosolyogva vontam magamhoz és orrom övéhez nyomtam. Karjai már sokkal automatikusabban karolták át nyakam és simult közelebb hozzám.

- Én is vágyom rád. – suttogtam ajkaira, mire éreztem, ahogy megremeg, de nem hagytam neki időt menekülni, hosszan, gyengéden csókoltam meg. Ő volt a legbátrabb lány, akivel valaha találkoztam. A legtöbben inkább irányítottak volna, csak ne kelljen ezt mondaniuk. Nem hiába rajongtam érte ennyire, ennyi ideje.