A vasárnapi lustulás
után kifejezetten kellemetlen volt reggel az ébresztőm után tapogatózni és
meglelve a telefont, hunyorogva kinyomni. Twix csak nyüszögve fektette fejét
mellkasomra. Okos kis szörny volt, jól tudta, hogy ma mennem kell dolgozni.
Eltolva buksiját
kimásztam a paplan alól és felhúztam a redőnyt, kitártam az erkély ajtaját. A
nap sárga ujjacskái még csak cirógatták a vattacukros eget. Egy repülő húzott a
finom felhőrétegre éles, fehér csíkot. Teljes nyugalom uralkodott kint.
A konyha volt első
megállóm, feltettem főni a kávét, majd míg a víz felforrt a kotyogóban, ami
biztosan idősebb volt nálam, – de hát így a legselymesebb a kávé – kikészítettem
a mai ruhám a táskám mellé, melyben balett cuccom nyugodott. Fehér ujjatlan ing
és magas derekú, lenge virágos rövidnadrág. Mire kiválasztottam, kész lett a
kávém is, de előbb adtam enni Twixienek. Azután foglalkoztam csak magammal és
kortyoltam el az erkélyen az italom.
Már szinte
kivilágosodott, mire elmentem futni. A szokásos, városból kifele tartó utam
helyett ma a Han homokos partszakasza felé kanyarodtam. Twix szófogadóan
ügetett mellettem, mialatt áthaladtunk a belvároson.
A homokos partra leérve
elengedtem az izgatottságtól már reszkető kedvencem, ő pedig kilőtt a távolba.
Mosolyogva indultam utána, így nem veszítettem szem elől. Rajtam kívül jó pár
gazdi és futó időzött még idelent a parton, élvezve a kora reggeli hűvöst.
Hamarosan az árnyékban se lehet majd megmaradni idekint.
Twix lelkesen rohant
valaki felé, még egy vakkantást is kicsikart magából, mire megijedve
sprinteltem utána. Nem engedhettem volna el, de olyan barátságos és szófogadó
volt mindig is, hogy bíztam benne. Sajnos azonban elkéstem, túl lelkes házi
kedvencem leterítette áldozatát, aki csak nehézségek árán szabadult alóla.
Taemin nevetett rám, mire megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.
- Látom ám, hogy
bepánikoltál. – tápászkodott fel kuncogva. – Be is perelhetnélek.
- Uram, jól van? –
sietett oda egy parti őr. – Hölgyem, a szabályok tiltják a kutya elengedését.
Pont az ilyen balesetek miatt.
- Ugyan uram,
felesleges azonnal így aggodalmaskodnia. – nevetett Taemin átkarolva a vállam. –
Twixie nem bánt senkit, igaz öcskös? – guggolt le a cipőjét szaglászó kutyához
és alaposan megszeretgette. – Ne haragudjon a kis feleségemre! Csak nem bír el
vele, ha elém akar rohanni. Ő sérült volna meg, ha nem engedi el. Egy ilyen
aprócska lányért kár lenne.
- Elnézést a
kellemetlenségért! – hajolt meg a férfi, majd elsétált. – További szép napot! –
hajtott még fejet egy pillanatra megfordulva. Egy ideig bámultam utána, majd
mellkason vágtam Taemint, aki nevetve kapott oda.
- Mi az, hogy a
feleséged?! Akarsz még enni anya főztjéből?
- Sose lennél olyan
gonosz, hogy megfossz tőle. Velem ellentétben neked hatalmas szíved van. –
nyomott puszit fejem tetejére. – Viszont Jonginnal jöttem, nem láttad? – nézett
körbe hirtelen. Reméltem, hogy viccel, vagy Jongin már rég átúszta a Hant, mert
meglátott.
- Jössz már hyung? –
hallottam meg a hangot a hátam mögül, ami vidáman csengett. Nem ismert fel
minden bizonnyal. – Oh, társaságod van? Ne haragudj a nevem… - mosolya úgy
fagyott le, ahogy folyamatosan fordultunk egymás fele. Mi lehet rajtam, ami
ennyire zavarja? Figyelmét azonban hamar elterelte a kíváncsi Twix. Mosolyogva
guggolt le hozzá és kezdte szeretgetni, dögönyözni. – Hát te honnan keveredtél
ide? – Mormolta a kutyának, Taemin pedig vigyorogva karolta át a vállam, mire
duzzogva szusszantam fel. Így is melegem volt.
- Bini kutyája.
- A tiéd? – kapta fel
Jongin a fejét, tekintete azonban lelkesen csillogott. Csak bizonytalanul
bólogattam. Rám nézett, hozzám szólt és nem volt benne semmi hideg, vagy kínos,
furcsa ez a nap. – Nagyon szép. – fordult vissza a már lihegő Twixhez. – Hogy hívják?
- Twix.
- Oh, tényleg. –
szélesedett mosolya, mire csak lestem. „Oh, tényleg?” Mintha tudnia kellett
volna.
- Mit csinálsz ma? –
mosolygott Taemin.
- Próba van, utána
fellépés este.
- Bocsi Jongin, de
Binit kérdeztem. - A fiú kissé elvarázsolva pislogott fel ránk.
– Neki is.. –
motyogta, mire zavartan lestem félre. Mindig elfelejtem, hogy minden nap egy
csapatban dolgozunk.
- Ideje indulnom, ha
haza akarok érni időben, mielőtt indulnom kell. – guggoltam le, Twix pedig
azonnal farok csóválva lépkedett hozzám.
- Még csak fél nyolc… -
értetlenkedett Jongin, de csak lesütöttem a szemem és a póráz kapcsával
bajlódtam, Taemin ilyenkor sose veszi észre, hogy segítenie kell. – Segítek… -
jelent meg előttem Jongin arca és kezem finoman eltolva könnyedén felcsatolta a
pórázt.
- Köszönöm… - motyogtam
megzavarva és felegyenesedve Taeminre mosolyogtam, aki rám kacsintott, majd
futva indultam haza.
- Remélem, vigyáz
magára a kis feleségem. – kiáltott utánam egy szeretett hang, mire behúztam
nyakam és gyorsítottam.
***
- Feleségem? – pislogtam
teljes értetlenségben Taeminre, még azon járt az eszem, ami az imént történt.
Teljes természetességgel guggoltam le Eubin mellé, hogy segítsek neki. Eszembe
sem jutott a távolság, ami köztünk volt. Nem hittem volna, hogy ilyen könnyű
lenne áthidalni.
- Csak amolyan vicc. –
mosolyodott el barátom. – Szeretem, hogy értékeli a vicceim.
- Azt hittem te még
nálam is távolabb állsz tőle. – gondolkodtam el az emlékeimben kutatva. Nem
rémlett, hogy Taemin valaha is szeretettel viccelődött volna a lánnyal.
- Mi? Én? Persze. –
húzta ki magát félrenézve és tovább akart indulni, de elkaptam a karját.
- Nem fogsz többet
hazudni. Legalábbis ezzel kapcsolatban nem. – néztem rá szigorúan. Kezdett
elegem lenni abból, hogy engem is eltaszít magától.
- Rendben, rendben. – tette
fel kezeit sóhajtva és séta tempóban indult el ismét. – De ma tönkre tetted a
reggeli futásom és az Eubin teremtette jó hangulatom is.
- Tetszik neked?
- Mi?! – kacagott fel. –
Dehogyis. A húgomként szeretem. – ingatta a fejét.
- Három éve nem
hallottam még csak hasonlót sem.
- Három éve lassan,
hogy hozzánk költöztél. – nézett előre.
- Te nem szeretnéd, ha
elvenném Mint. Igaz?
- Nem azzal van baj,
hogy szereted, vagy el akarod venni. Hanem, hogy ennek is az általam utált
családom lesz a középpontja. – ledöbbenve pislogtam rá. Erről megfeledkeztem.
Teljesen.
- És Bini? – idejét se
tudom mikor hívtam így hangosan. Pedig én adtam neki ezt a becenevet.
- Apa azt akarja, hogy
vegyem el. – szemeim valamivel kerekebbek lettek. Miről nem tudok még?
- De hát lesz…
- Szerinted apa arcához
vágtam, hogy bocsi, a kis boszi leszbikus? – emelte fel kissé hangját, mire összerezzentem.
– Ne haragudj! Ő az utolsó, akit nem kényszerített magába Hyomin miatt és
miattam az a mocsokkal teli ház… nem veszíthetem el őt is emiatt.
- Titkolsz még valamit,
igaz?
- Vannak dolgok,
amikről jobb nem tudni. Vagy jobb nem felemlegetni. Vagy nem csak az én
titkaim. – mosolygott rám feszengve, majd futva indult el ismét. Megkukulva
követtem. Tudtam, hogy nehéz lesz, de nem hittem, hogy ha Taemin el kezd
megnyílni, bonyolódnak a dolgok. Azt hittem könnyebb, mint összeadni egyet
eggyel.
Eubint ismét a próbán
láttam. Haja szoros, összeszedett kontyban a háló alatt. Talán még a
gyerekosztályon vett pici fekete dressz rajta. Makulátlan, fehér harisnya és
elfoglaltan tekerte fel lábszárán a spicc cipő szalagjait. Halovány,
melankolikus, elvarázsolt mosoly játszott szája sarkában. Egy tincs kiszabadult
az egyik hullámcsat alól és szinte már gúnyosan himbálózott gazdája arca előtt.
Az egész jelenet tele volt mély nyugalommal. Olyan méllyel, amilyen talán csak
az ő lelkében volt. Mert én ezelőtt nem éreztem ilyet. Ahogy elfintorodott és
elkapta a rendetlen tincset, mosoly szökött arcomra.
- Hát te min mosolyogsz
ilyen bárgyún? – kapta el vállam egyik társam, Insoo, majd követte a tekintetem
és Ó-t formált ajkaival. – Csak nem…
- Nem, Insoo nem. – suttogtam
kínosan, riadtan, de katasztrófát már nem tudtam megfékezni.
- …tetszik neked a kis
Bini? – a név gazdája felkapta a fejét és gyanakodva mért minket végig,
hirtelen mozgására a hajtincs ismét szabadon keretezhette arcát. Legszívesebben
megint elmosolyodtam volna, de a levegőben ülő nyugalmat mintha kényszerűen
szívták volna el. Legalább elraktározhattam ezt az emléket, egy új, kellemes
érzést.
- Mégis miért tetszene
egy leszbikus? – flegma kérdésemre többen felém fordultak, Eubin tekintete
pedig sokszorosára tágult. Egy pillanatig nem értettem miért, majd éreztem,
ahogy kifut a vér az arcomból. Azonnal bocsánatot akartam kérni tőle, de már
nem láttam tekintetét. – Bin…
- Mindenki a helyére,
hármas pozíció! – a szigorú hanggal én sem mertem ellenkezni így a suttogó
táncosok közt átfurakodva helyemre álltam. Mindenki Eubinről beszélt.
Elveszetten néztem az apró lány fele. Egyenes háttal, feszes, tökéletes
tartásban állt, várva a következő feladatát.
Mégis mit tettem már
megint?
***
Kínzó lassúsággal telt
el a néhány táncóra, ami ma délelőtt volt. Két balett és egy erősítés. A
suttogást végig hallgathattam, és nagyon kellemetlenül éreztem magam tőle.
Mégsem Taeminre haragudtam, hanem a túl nagy szájú Jonginra. Ennyire sértő a
feltételezés, ha én tetszem valakinek? Duplán taposott ma a lelkemben. Kiadta
legféltettebb titkomat és meg is bántott.
- Bini.. én… - sietett
utánam órák után a fiú, de sietve leráztam.
- Neked Eubin. Bininek
a barátaim hívnak. – siettem be a női öltözőbe.
- Ugye nem hittétek el?
Csak vicc volt… csak egy baráti vicc… - hallottam kintről esetlen hangját.
- Viccnek lehet, hogy
vicc.
- De hogy baráti… -
horkant fel egy másik lány. – Van képed a barátodnak nevezni? – lesütött szemmel
vártam mi fog történni, hamarosan beértek a lányok és mind azonnal körém
gyűltek. Megtudakolni, hogy jól vagyok-e, vagy kérek-e valamit.
Végül rábeszéltek egy
kávéra az orrom lógatása helyett, így lassan visszavettem utcai ruhám és
mindenhol ráncmentesen betűrve ingem a nadrágomba, leengedtem hajam, majd
biccentettem, hogy mehetünk.
A folyosón még mindig
ott állt a furcsán elveszett Jongin, szóra nyitva száját lépett felém, de
meglátva tetemes kíséretem, csak a falhoz lapult. Az eddig népszerű fiút most
pillantásra sem méltatták.
- Mégis mit képzelt
magáról, hogy ilyet mond?! – háborogtak mind, mire elmosolyodtam.
- Aranyosak vagytok,
hogy így kiálltok mellettem, de tényleg nem akart megbántani. A menyasszonya a
legjobb barátnőm és legjobb barátját is kicsi korom óta ismerem.
- Azt a helyes szőke
srácot? – elmosolyodtam Taemin alapos leírása hallatán, majd csak biccentettem.
– Szingli?
- Azt hiszem Lee Taemin
mindig is szingli lesz. – nevettem halkan.
- De akkor Jongin…?
- Megbántott, de nektek
nem kell bántanotok őt. Megoldom ezt a gondot. – némi győzködés után
beletörődtek, hogy nem kell őt utálniuk és a kávézás már vidám csevegéssel telt
el, javarészt Taeminről faggattak, amit megértettem. A fiatal férfi jó
megjelenésű, helyes, akár még barátságos benyomást is kelthetett olykor.
Estefele elkezdődött a
szokásos készülődés, smink, jelmezek, melegítés. Hamarosan teljes parádéban
állhattam a függöny mögött, várva a rövid kis pillanatot, míg érzem azt a heves
izgalmat, és főszereplőnek érzem magam az életemben.
A tanult módon vonultam
fel a valamivel kevesebbnek tűnő papagáj élén. Tényleg olyan ritkás volt a
csapat. A lányok is sugdolóztak. Hova lettek a fiúk? Legalábbis nagy részük. Nem
akartam elrontani ma, Taemin írt, hogy megnéz minket ma is, utána pedig dupla
randira visz Jonginékkal. Csak egy „idióta” volt a válaszom rá. Taemin előtt
pedig szerettem jól szerepelni. Elvégre sok mindent tanultam tőle még a
suliban. Hyominnal ellenben ő még a tánchoz is értett.
A többiek élén kezdtem
bele a táncba, a fénytől szinte semmit sem látva, majd balra fordultam.
Fogalmam sem volt, hogyan tudtam realizálni a felém repülő tárgyakat olyan
gyorsan, de észrevettem őket, még ha tehetni nem tehettem semmit sem.
Piros villanás fogta
fel a repülő valamiket, valaki szorosan ölelt magához, mialatt hangosan
durrantak rajta szét a festékkel töltött lufik. Lepillantva ugyanis lecsepegő
festéket láttam. A zene nem állt meg, riadt arccal a többiek is tovább
táncoltak, de én csak lefagyva álltam megmentőm karjaiban, aki vállamra hajtva
homlokát tűrte a megalázó pillanatot.
A szám végén elsötétült
a színpad pár pillanatra, én pedig valamennyire erőt véve magamon, lesiettem a
színpadról. Pislogtam párat a jóval kellemesebb fényben a hátsó folyosókon,
majd meglepetten néztem fel a még mindig szorosan mellettem álló Jonginra. A
rendező már támadóinkkal üvöltött torka szakadtából.
- Menjen el zuhanyozni!
– mérte végig gyanakodva Jongint, majd mikor a fiú a fejét leszegve elsietett,
hozzám fordult. Máris behúztam a nyakam. – Remélem az ijedtségen kívül nem ért
nagyobb baj, Eubin-sshi. – simogatta meg fejem, majd elterelt az öltöző fele.
Teljes sokkban öltöztem
vissza, majd takarítottam le a vakolatnyi kék sminket arcomról a tükör előtt
ülve, akárcsak a szintén csendes többiek. Senki sem tudott mit mondani. Örültem
a csendnek, így dolgom végeztével felfogtam hajam és táskám felkapva némán
siettem el.
Bár szerettem volna,
nem kerültem Taeminéket, odamentem a kis trióhoz.
- Köszönöm, amiért
megmentettél. – hajoltam meg kissé Jongin előtt, zavartan nézett félre. Minden
bizonnyal a korábbi miatt volt az egész és ő is ezért mentett meg.
- Semmiség. Ennyivel
tartoztam, amiért elmondtam, hogy más vagy. – vizsgálta lelkesen cipője orrát.
Egy pillanat múlva megértettem miért félt ennyire.
- Te elmondtad mindenki
előtt?! – indult meg Taemin felé, de mellkasánál fogva igyekeztem visszafogni a
heves fiút.
- Nem olyan nagy dolog…
akik fontosak nekem, nem hittek neki. - néztem fel szemébe, de egyenlőre a riadt Jongint szuggerálta, Hyomin pedig csak hangosan tördelte az ujjait.
- Nem nagy dolog? –
nézett le rám Taemin kétségbeesetten. Tudtam jól mire gondol. Jó lenne már
elfelejteni a múltat és tiszta vizet önteni a pohárba. Mégis most nehezebbnek
bizonyult, mint eddig minden reggel, mikor reménykedve vártam, hogy
tisztázhatom magam és életem értelme hirtelen felbukkan előttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése