2016. április 28., csütörtök

Igazság szelet

Az este elég kínos csendben indult, miután elmagyaráztuk Taeminnek, hogy nem kell aggódnia a történtek miatt, bár én legszívesebben hozzátettem volna, ha nem kezdjük el, ez soha nem következett volna be. Persze Lee Taeminnek hiába magyarázta bárki is, hogy nincs igaza.

- Mosolyogjatok már kicsit! – motyogta Hyomin kínosan. – Az emberek sugdolóznak. Főleg miattad, oppa.

- Mi közöm ahhoz, hogy miket beszélnek? Mosolyogj te! – határozottan tapostam Taemin lábfejére magas sarkú cipőmmel, mire a fiú felszisszenve fordult el letörölni a belőle kicsikart könnycseppeket. – Na jó. – sóhajtott fel. – De csak mert az én Binim ilyen szépen kérte. – karolta át a derekamat az éttermen átsétálva. Fogalmam sem volt miben mesterkedik már megint.

Éreztem magamon az emberek tekintetét, Taemin nem az az ember volt, akit legalább a vagyonosabb körök ne ismertek volna. Ráadásul sok anya mesterkedett abban, hogy hozzáadja a lányát. Nem akartam ebbe belecseppenni, de úgy festett muszáj lesz, mert a fiú így akarja.

- Inkább mesélj valamit! – mosolyogtam haloványan Hyominra, mikor leültünk az asztalunkhoz.

- Mit mondjak? Nélküled szinte sehova se szoktam menni. – biggyesztette le tökéletesen rúzsozott ajkait kiskutyaszemekkel, mire Jongin mosolyogva cirógatta meg pofiját. Barátnőm válasza egy boldog mosoly volt párjára, majd odabújt vállához. Az ilyen gyengéd pillanataikban minden haragom elszállt felé. De csak emiatt a szeretet miatt.

A pincér hamarosan megérkezett és kiosztva az étlapokat feljegyzetelte ki mit kér inni.

- Még mindig nem szereted a pezsgőt?

- Se a vörösbort. – néztem Taeminre komoly tekintettel, mire felkuncogott.

- Akkor kérünk egy üveg chardonnayt. Lehetőleg valami édesebbet. Ti?

- Pezsgőzünk. Mint mindig. – mosolygott Hyomin, mire a pincér csak mosolyogva biccentett. Hamarosan pedig megint négyen maradtunk. Igyekeztem az étlapomba temetkezni Hyominék turbékolása elől. Nem zavart soha sem, megszoktam már, hogy ennyire nyílt a kapcsolatuk, de utáltam, hogy nekem ez nem járt ki. Bár nem rajongtam ennyire a nyálas dolgokért, mint ahogy ők csinálták.

- Egyébként, még nem mondtam, de büszke vagyok a kis papagájomra. – mosolyodott el Taemin hajamhoz nyúlva és egy kék tollacskát halászott ki a tincsek közül. Zavartan pislogtam párat, kuncogva cirógatta meg vele orromat, majd a hamutálba ejtette. Hyomin és Jongin is meglepve meredt ránk, értetlenül pislogtam párat, majd eszembe jutott mit is csinált Taemin az előbb.

- Úgy tudtam, ti nem tudtok megmaradni egy helyiségben. – mutatott ránk barátnőm. Taemin elmosolyodva fogta meg kezem az asztal alatt, mire összerezzentem.

- Nem fogok többet hazudni ezzel kapcsolatban… - kezdett bele, megszeppenve pislogtam. Mindent el fog mondani? Akkor Min kinyírja. – Tudom, hogy mostanában nem hogy távolságtartóan, hidegen viselkedtem mindenkivel. Főleg Binivel.

- Egy öntelt fasz voltál. – motyogtam bajszom alatt, elmosolyodva szorította meg kezem.

- Ennek pusztán az az oka, hogy nem szeretnék még több embert a családba vonzani. Jól tudod, miről beszélek.

- Persze, hogy tudom. – motyogta Hyomin Jongin ujjaival játszva. – Féltem is a kapcsolatunkat. Apa azt tesz tönkre, amihez csak kedve van.

- Tudom, hogy Bini erős és apa is nagyon kedveli, tekintve, hogy szinte a testvérünk, mégis elkezdtem félteni mostanában. – lesett rám szeme sarkából. Arról beszélne, hogy apukája arra kérte, vegyen el? Remélem, nem hozza fel.

Közben megérkezett a pincér az italokkal és felbontva azokat, kitöltött két-két pohárba.

- A vacsora? – mosolygott nyájasan, elővéve jegyzeteit.

- Egy páros tengergyümölcsei tésztát kérnénk. – ragyogott Hyomin Jonginba kapaszkodva, a fiú azonban nem tűnt olyan lelkesnek.

- Önöknek mit hozhatok? – fordult felénk kevésbé nyájasan.

- Én roston sült csirkét kérnék, salátával. – motyogtam orrom alatt.

- Lesz két szelet steak salátával, az egyik véresen, a másik átsütve, valamint két adag soba egyben.

- Ez minden?

- Igen egyelőre ez minden. – mosolyodott el Taemin, mire meglepetten meredtünk rá.

- Téged éheztetnek, vagy mi? – böktem oldalba azzal a kézzel, ami szabadon volt, majd mikor nevetve italáért nyúlt, követtem példáját.

- Igyunk ránk. – mosolygott húgára, Hyomin kuncogva emelte meg pezsgőjét, majd belekortyolt az elvileg finom italba.

- De oppa… történt valami, ami miatt ennyire távolságtartó lettél Binivel, most mégis megint ennyire közel kerültél hozzá? Hiszen vele töltötted a vasárnapot, most pedig elhoztad egy randira. – hajolt előre kíváncsian, valami érdekes történetre éhesen.

- Apa felvetette, hogy összeházasodhatnánk. És nem is tartom rossz ötletnek. – bár Taemin mosolya vidám volt és őszinte, Hyomin meglepve pislogott párat, Jongin pedig köhögve tette le poharát, mindenki aggodalmasan nézte a fulladó fiút.

- Édesem, rendben vagy? – simogatta Min hátát, még akkor is, mikor párja kihúzta magát és biccentett, hogy jól van.

***

Kínos volt kis híján megfulladni, mikor Taemin mosolyogva közölte, hogy nem tartja rossz ötletnek elvenni Eubint. Zavart? Egyáltalán nem zavart volna más körülmények közt. De így nem tudtam elképzelni. Ha Bin nem vonzódik a férfiakhoz, miért nem tiltakozik? Miért nem veszi ezt észre Hyomin például? Nem hittem el, hogy csak nekem tűnik fel ez az apróság. Apróság? Terhes lenne? Taemintől? Lehetetlen, Eubinnél kisebb és vékonyabb lányt keveset lehetett látni, bár véznának nem volt vézna. Csinos… Mindenesetre, lehetetlen, hogy terhes legyen. Mert leszbikus és mert annak látszania kellene rajta.

- Rendben vagy? – pislogott rám Taemin gyanakodva, mire csak bólogattam párat.

- Csak hirtelen ért a dolog. – sütöttem le a szemem. – Gondolom Eubinnek nem most mondtad először. – lestem a lányra, de nem nézett felém, az ölében bámult valamit. Fogják egymás kezét? Ezek szerint együtt vannak. Milyen örömteli pillanat! Csak valahogy felfordult tőle a gyomrom. Annyira hamis volt az egész. Taemin még most is hazudott.

- Tényleg Bini, oppa mikor mondta neked?

- Vasárnap említette. – emelte fel fejét a mellette ülőre nézve. – De nem ejtettünk róla semmi érdemleges szót. Csak azt, hogy édesapátok felvetette az ötletet.

- Apa jól tudja, hogy soha nem fogok megházasodni, ha rajtam múlik. És jól tudja, kedvelem Binit annyira, hogy eléljek mellette.

- És az unoka kérdés? – szólalt meg Hyomin halkan. – Mármint Bini anyukája sem tudja, hogy mi a helyzet vele… és annyira régóta beszél már unokákról. – láttam, ahogy Eubin vissza lehajtja a fejét és motyog valamit, mire Taemin idegesen néz félre. Bár hallottam volna. Talán tényleg terhes? Fogalmam sem volt.

- Ezt ne ma este vitassuk, bonyolultabb téma. – mosolyodott el végül hyung kínosan. Teljesen összezavartak most. Minden még bonyolultabbá vált.

- A vacsoránk! – derült fel Hyomin némi idő elteltével. Igaza volt, a vacsora végre megérkezett az asztalhoz. Lekerült elénk a gusztustalan tál tészta, mégis mit meg nem teszek ezért a nőért, mikor a barátnője és a bátyja előtt akar felvágni a „felhőtlen” kapcsolatunkkal. Jó vicc. Mostanában túl sokat veszekedtünk apróságokon. De ennek ellenére talán csak még inkább meg akartam kérni a kezét. Végre ellent mondott nekem néhanapján.

Unottan szemezgettem a tésztából, mialatt Hyomin csak úgy szívta magába az ételt. Tekintetem Taeminre siklott, mintha direkt a kedvenc rendelte volna, majd Binire lestem. Mióta megtiltotta, hogy így hívjam, akaratlan is mindig ez a név akart kiszökni a számon. Apró falatokban eszegetett. Eszik eleget vajon? Mintha fogyott volna mostanában. De hol is érdekel ez engem? Csak lekevertem magamnak fejben egyet és visszatértem Taemin irigylésére. Furcsa volt ez a nap nekem. Csak érjen véget mihamarabb. – Kérek pár percet! – állt fel Hyomin amint visszatértem gondolataim közül. Tudtam jól, több lesz az néhány percnél. Mind jól tudtuk mit csinál ilyenkor a mosdóban, mégsem éreztem úgy, hogy segíteni tudnék a gondján. Ez inkább Eubin dolga volt. Bár Hyomin bulimiája túl régóta tartott ahhoz, hogy csak úgy véget lehessen vetni neki.

Amint eltűnt a látóhatáron, Taemin eltolta előlem a tésztát és egy fél tál soba meg egy nagy steak landolt előttem.

- Egyél, ha életben akarsz maradni, míg hazaérünk! – zavartan biccentettem, majd elmosolyodtam vidám hyungom láttán. Ez volt az a Taemin, akit szerettünk. Sebesen kezdtem magamba tömni az ételt. Előbb a tésztát, majd a húst.

- Rendelhettél volna csirkét. – motyogtam, mire csak elfintorodott.

- Örülj neki, hogy gondoltam rád! – ingatta fejét. Elmosolyodtam, de kellemetlenül nagy volt a falat. Kiköpni mégsem köphetem ki. Egy pohár víz jelent meg előttem, Bini vékony kis ujjai közül vettem ki az italt, nem engem nézett, azt figyelte Hyomin jön-e. Segített nekem. Nem először értem hozzá ma, megint olyan könnyű volt áthidalni a végtelennek tűnő szakadékot köztünk. Először Twixszel, utána a hibámnak hála, most pedig az ő segítségével.

Mire Hyomin visszaért, elfogyott a félig véres steak és a soba, én pedig végre jóllaktam. Már csak színészkednem kellett. Most vettem csak észre, mennyivel kevesebb tészta van a tányérunkban. Lehetetlen, hogy Hyomin ennyit evett volna.

- Ehetnél többet Bini, beteg leszel. – dorgálta meg barátnőjét, aki csak meredt tányérjára, meg az azon nyugvó fél szelet húsra. Sápadtnak tűnt.

- Elnézést! – motyogta aztán riadt tekintettel és elrohant arra, ahonnan Hyomin épphogy csak érkezett. Végig se gondoltam a dolgokat, Taemin se volt már ott.

- Mondtam, hogy beteg lesz. – Ingatta fejét Hyomin hozzám bújva.

- Te rendben vagy? – cirógattam karját homlokon csókolva.

- Van, amiről nem illik beszélni. – simította kezét arcomra és finoman megcsókolt. Mondanom sem kell, borzalmas íze volt.

***

Az elkövetkező héten szinte semmit sem ettem, mire újra jól lettem. Taemin minden nap hozott nekem teát, kávét, kekszet vagy csokit a próbákra délelőttönként, a rend pedig visszaállt négyünk közé a hétvégére. Jonginnal megint nem szóltunk egymáshoz és örültem neki, hogy Taemin hallgatott arról, Hyomin undorító tésztája miatt hánytam két napig. Pontosabban, mert nem szoktam hozzá, hogy annyit egyek. De tényleg nem akartam, hogy a fiúk bajban legyenek, Jonginban pedig továbbra is a Min iránti szeretete volt számomra az egyetlen pozitívum. Ezért segítettem nekik.

- Holnap vissza kell menned anyához, mit szólsz? – simogattam Twixet az erkélyen ülve. – Egy hétig nem látom az én Twixiemet. – biggyesztettem le ajkam, csak közelebb fúrta fejét hozzám. A csomagjaim már becsomagolva vártak a holnap esti indulásra. A festékes balhé miatt hamarabb lezárult a színdarab játszási ideje és mi nyertünk egy fél hét plusz nyaralást.

- Elvigyem ma este a bőröndjeid? Ha már kocsival vagyok. – szólalt meg halkan a hajam piszkáló Taemin, akinek eddig csak szívverését hallgattam.

- Ha gondolod. – hunytam le szemem, élvezve a kivételesen csendes várost. Csak egy távoli koncert hangjait sodorta ide a szél. – Mint nem zavarja, hogy csak félúton vesszük fel?

- Nem hinném. Mostanában sokat ruccant le vidékre. Biztos jobban érzi ott magát, mint egyedül a házban. Elvégre te és Jongin a színházban vagytok, én meg éjszakába nyúlóan a cégnél, ha nem utazok éppen.

- Tényleg sokat van vidéken mostanában?

- Az elmúlt hónapokban egészen sokat járt le. Április közepe óta talán. – kíváncsian lestem fel nyugodt arcára. – De örülök, hogy most veletek tölthetek majd némi tényleg szabad időt. Még a telefonom is ki fogom kapcsolni.

- Ejha, Lee Taemin, te aztán bevállalós ember vagy! Mi lesz a következő? Meztelen szaladgálsz és kukákat gyújtogatsz? – kirobbant belőle a nevetés, majd mosolyra görbülő ajkakkal csókolt homlokon.

- Ezért szeretek ennyire veled lenni. Bárki, aki azt mondja, nem vagy szórakoztató, nem próbált még igazán megismerni. Ebben biztos vagyok. – mosolyogva hunytam vissza a szemem.

- Akkor holnap hozzak anyától enni az útra?

- Jó sokat. De az se baj, ha te főzöl. Azt is szeretem.

- Majd együtt megcsináljuk a vacsorát.

- Tökéletes. – fonta körém karjait és nagyot szusszant. – Nincs még senki? – kérdezte meg halkan, mire csak a fejem ráztam. – Kénytelen leszel tényleg hozzám jönni. – finoman ütöttem meg, válasza apró kuncogás volt. – Pedig csinos lány vagy, szép arccal és elragadó jellemmel. Miért nem ismerkedsz?

- Mert leszbikus vagyok…

- Tényleg… - sóhajtott fel keserűen. – Hidd el, ha tehetném, kitörölném a múltból azt az éjszakát. Vagy többet innék, hogy egyszerűen csak beájuljak az ajtódon, ahelyett, hogy rád mászom. Ezért kellene sokkolót vagy ilyesmit tartanod magadnál. Nem mondták még?

- Akkor se tudtalak volna bántani, ha lett volna ilyesmim. – motyogtam.

- Ezért hagytad, hogy elvegyem a szüzességed? Nem hinném, hogy jó ötlet volt. Százszor jobbat érdemeltél volna. – piszkálta tovább hajam.

- Ami elmúlt, elmúlt. – karoltam át derekát, teljesen hozzábújva.

- Nem zavar a következménye?

- De igen. De Hyomin megkopaszt, ha megtudja, hogy megszegted az egyetlen szabályt. Bini tabu. – velem sóhajtotta a mondatot.


- Nekem és mindenkinek, aki a haverom. Emlékszem. Ha reggel nem törte volna ránk az ajtót a húgom, kitaláltam volna valami sokkal jobb sztorit, minthogy rád kenjek minden terhet. Sajnálom. – suttogta hajamba, majd megint finoman homlokon csókolt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése