Ten

Hyomin sokáig nem szólalt meg, ami nála egyébként is ritka volt, nekem pedig most nagyon fúrta az oldalam a kíváncsiság, miért is akar beszélni velem. Azonban egyetlen mukkanás sem hangzott el köztünk egészen addig, míg környékünkön egy jól ismert, öreg, de jó állapotú hintához nem értünk. Sok válságot megélt itt a barátságunk. Egyszerre ültünk le a két hintába.

- Sajnálom… - szólalt meg ekkor halkan.

- Mit sajnálsz, Hyomin?

- Mindent. Mindent attól a perctől kezdve, hogy támadó voltam veled a nyaraláson. Nem… nem tudtam, hogy a srác, akihez hozzá mennék, csak mert nekem így tartja kedvem, belül ilyen mélyen érez valaki más iránt. – mosolygott rám szomorúan. – Azt hittem tényleg csak játszik, tényleg csak a szokásos, hogy engem idegesítsen. De láttalak titeket tegnap a próbateremben. Csak kíváncsi voltam és belestem, csak a sors akarhatta, hogy ti legyetek ott.

- Hyomin én…

- Nem kell bocsánatot kérned, amiért szereted. Mindig is utánad futott és én voltam a második, csak ez elkopott az évek során, amíg közel voltam hozzá. Talán a legjobb döntésem volt elengedni őt. – nézett a szemembe. – Ami pedig Taemint illeti… nem kell többé semmilyen hazugság. Jonginon kívül mindenki tudja mi történt. És nem bánom, bár haragszom rá. Nem bánom, mert tudom, hogy mindig is fontos voltál neki, tudom, hogy nem bántott. És minden bántó szavamért bocsánatot kérek. Mióta megismertelek. Most, amikor életedben először szálltál szembe velem, ráébredtem mennyit is bántottalak. Talán ezért esett nehezemre eléd állnom.

- Hyomin én nem haragszom rád. Csak féltem, hogy ami Jongin és köztem kezd kialakulni…

- Az rosszul esne nekem? Elsőnek fájt, ahogy figyeltelek titeket. De ma is, ahogy együtt voltatok a színpadon. Bini, ezt a srácot neked teremtették és én kaptam kölcsönbe. – halvány mosollyal néztem lelkes szemeibe. – Tudom, hogy imádni fogod őt. És tudom, hogy sokkal többet kapsz tőle, mint én valaha kapnék.

- És a házasság? – kérdeztem óvatosan, mire halkan dúdolva tolta elém kezét egy icipici kis kővel.

- Akiről beszéltem már a szakításnál is, Sehun, na a bátyja megkérte a kezem és apa is beleegyezett. Keményen dolgozik, jó üzleti érzéke van és szimpatikus még Taeminnek is, de ez igaziból bonyolultabb. Máskor elmesélem.

- Ennek őszintén örülök. – vizsgáltam meg a kis gyűrűt mosolyogva.

- És még valami. Azt hiszem, ez téged illet. – nyúlt táskájába és nekem nyújtotta a gyöngyös láncot. – Illik hozzád. Neked bezzeg tudott választani az mihaszna. – halványan elmosolyodtam szavaira. – Innen is látszik, a másik feled. – meghatottan pislogtam rá, feltéve nyakamba a láncot. – Még… nem tudom mikor lesz az esküvőm, minden bizonnyal augusztus legvégén. De ugye számíthatok rád? Leszel a nyoszolyóm?

- Ácsi! – tettem fel a kezem szigorú arccal, mire megszeppent. – Még le se csekkoltam a srácot. – az ijedtséget egy pillanat alatt mosoly váltotta fel.

- Köszönöm Bin. Jonginnal még nem beszéltem, de egy ideig még nem akarom zavarni. Megtennéd, hogy nem mondod el neki a dolgokat? Szeretném tényleg megbeszélni vele. Elvégre, ha ti együtt vagytok, egy csapatban maradunk. Amennyiben egy csapatban maradhatunk.

- Ha jól sejtem, ez már csak rajta múlik. De ezt vele is kell tisztáznod. – simítottam végig karján, hálásan mosolygott.

- Hazaviszlek, jó? Késő van. – állt fel a hintából, de megfogtam kezét.

- Sétáljunk! Taemin úgyse megy sehova tőlünk, míg nem vagyok otthon.

- Rendben. – biccentett és egymás mellett indultunk el hozzánk. A parktól már nem is volt olyan messze.

Taemin kocsija pedig ott virított a ház előtt, ahogy sejtettem. Kíváncsian lestem telefonomra, már mindkét fiú keresett nem egyszer. – Túlságosan féltenek. – nevetett Mini halkan, mire elmosolyodtam.

- Igen, úgy fest ez igaz. – indultam el fel nyugodtan, kinyitva a kovácsoltvas kaput, Hyomin pedig követett. Kezem már a kilincsemen volt, mikor kitárult az ajtó és meglepetten pislogtunk egymásra Jonginnal. Elkapva kezem ölelt magához és fúrta orrát a hajamba. Mintha minimum valami láncfűrészes gyilkos kaszabolna odakint.

- Utat! – pakolta odébb barátomat Taemin és zárt Jongin helyett a karjaiba. Elmosolyodva viszonoztam ölelését, így se ölelt még magához. – Ne haragudj a korábbi miatt! – motyogta fülembe, hajam simogatva. Csak elnéző mosollyal simítottam végig hátán.

- Semmi baj, ismerlek már. – lassan engedett csak el, majd húgára nézett.

- Én viszlek haza?

- Ma igen.

- Akkor menjünk, mielőtt valaki leharapja a fejem, amiért késő van. – csak sejtettem, hogy az újdonsült vőlegényre céloz. Meg se kérdeztem mióta járnak titokban. Mindegy.

- Rendben vagy? – cirógatta meg arcom Jongin, mikor Hyominék elmentek. Tekintete lassan siklott és ujjai közé fogta a nyakláncot. – Szóval visszakaptad.

- Igen, bocsánatot kért mindenért.

- Helyes. – ölelt át felsóhajtva és fejem tetejére nyomott puszit. – Még el se mondtam milyen ügyes voltál ma. Nagyon büszke vagyok rád kis tündér. – mosolygott le rám, én pedig alig vártam azt a csókot, amit kaptam. Édes, finomkodó, mégis vezetett engem. Szerettem a csókjait, kár lett volna tagadni.

- Te pedig nem estél el. – mosolyogtam ajkaira huncutul, mire jobban magához szorított.

- Pimasz vagy mostanában nagyon. – mosolyodott el ő is. – Kérhetek valamit?

- Attól függ, mit.

- Zuhanyozz velem! – kerek szemekkel pislogtam rá, majd éreztem, ahogy lassan elpirulok. Mosolyogva csókolt arcomra. – Ne aggódj, nincs semmilyen aljas szándékom! Csak zuhanyozzunk együtt!

- Rendben, – pirultam el még jobban – de nem ígérem, hogy a mellkasodon kívül bárhová nézni fogok. – halkan felnevetve ragadta meg a kezem és terelt a fürdő felé.

***

Szerettem volna, ha nem kell idegeskednie, így elsőnek a vizet nyitottam meg a fürdőbe zárkózva, majd kezeim közé fogva selymes pofiját, birtokba vettem ajkait. Éreztem mikor kezdett el ismét ellazulni, de derekát simogatva, tartva arcát, vártam még. Csak azután a bizonyos kis sóhaj után kezdtem el óvatosan lebontani róla ruháját. Pár napja fedeztem csak fel, hogy míg más lány szinte uralni akar, ha szabad utat, ő egyszerűen felsóhajt. Igaziból hihetetlen édesnek tartottam, de most még én is izgultam kicsit. Reméltem, hogy ez nem lesz sok neki. Néha túl hirtelen váltott.

Bőre mindenhol olyan selymes volt, mint ahol eddig tapasztaltam, óvatosan cirógattam csupasszá vált hátát, majd kibújtam felsőmből és hagytam neki, hogy a többitől maga szabadulhasson meg és előre mentem, arcom pedig a víz felé fordítottam.

Csak akkor néztem le rá, mikor megéreztem közelségét. Átkarolva derekát vontam magamhoz, szegénykém nagyon piros volt.

- Ne izgulj ennyire! – nevettem halkan, homlokon csókolva. – Nem fog felfalni senki.

- De akkor se zuhanyoztam még senkivel. – nyomta arcát mellkasomnak, óvatosan bontottam ki haját, amúgy is hullott rá a víz. A fekete zuhatag javarészt eltakarta őt. Hálásan pislogott rám nagy szemeivel. Elmosolyodva nyújtottam neki a tusfürdőjét, fáradt voltam én is, bizonyára ő is.

Nem igazán figyeltem rá, még ha csábító is volt a gondolat, nem akartam tényleg kellemetlen helyzetbe hozni. Csak szemem sarkából lestem rá néha. Gyönyörű volt. Talán megfeledkezett róla, mennyire zavarban volt eddig, fejét hátrahajtva állt a víz alá, csak pislogtam. Imádom, tényleg.

Amíg bent maradt hajat szárítani, meg fonni, én kinyitottam éjjelre az ablakokat, hogy a nappali meleg kiszellőzzön, majd bemásztam az ágyba.  Nemsokára Bini is felbukkant két édes fonatával és szorosan mellém bújt. Óvatosan öleltem át.

- Kérdezhetek valamit? – hümmögés.

- Voltál már pasival, igaz?

- Igen, voltam. – aprót biccentve bújtam nyakába. – Miért?

- Szerettem volna tudni, ha már nekem ígérted magad. – csókoltam meg finoman a selymes bőrt. – Szép álmokat!

- Neked is szép álmokat, Jongin! – motyogta félálomban, elmosolyodtam, majd lehunytam a szemem.

***

A fellépésekkel gyorsan telt a hetünk, minden este fáradtan dőltünk el, sokszor zuhany nélkül, vagy épp folytattuk az együtt zuhanyzást. Minden alkalommal jobban ment kicsit a feloldódás, de a ruhátlan Jongin látványa szörnyen zavarba ejtő volt.

Az első szabad reggelünk hajnalán keltem telefonom hangjára. Jonginból csak egy morgó kupac látszott, felvéve a telefont, kuncogva osontam ki a szobából.

- Mi a baj anya? – kérdeztem aggodalmasan.

- Ugye szabad a heted kincsem?

- Igen, miért?

- El kellene utaznom ma reggel, de megfeledkeztem róla, hogy a héten van újabb műtétem a lábammal.

- Hova kellene utaznod?

- A nagynénéd kórházban van és valakinek vigyáznia kell az unokaöcsédre.

- Anya… Ten tizenkilenc éves. – képedtem el.

- Kérlek kincsem. Három óra múlva megy a gép.  

                 

- Rendben anya, elmegyek. – dörzsöltem meg a szemem és letéve írtam egy sms-t Taeminnek, hogy vigyen ki a reptérre, a válasz hamarosan érkezett.

„Igenis uram!” Mosolyogva ráztam meg a fejem és visszamentem a hálóba, összepakolni pár ruhát, majd Jongint kezdtem óvatosan keltegetni.

- Mi a baj? – vont álmos hangon mellkasára, elmosolyodva bújtam hozzá.

- El kell mennem valahová. Külföldre, de jövök haza, amint lehet. – csókoltam homlokon az álmos fiút, majd mikor ajkaira mutatott, oda is csókot nyomtam. Aludt is vissza. Nem hittem, hogy felfogta, de legalább szóltam. Reggeli után felöltöztem, majd fogva cuccaim mentem is le. Taemin a motorháztetőnek dőlve várt.

- Jó reggelt hercegnőm! – ölelt magához, fél kézzel viszonoztam.

- Neked is Taeminie. – motyogtam ingébe.

- Incheon?

- Igen. – engedtem el és amíg berakta a táskám, beültem a kocsiba. – Hazafele elhozod Twixet anyától?

- Persze. – ült be mellém és indította is a motort. – Jonginnak szóltál?

- Igen, de szerintem nem fog rá emlékezni. Nagyon aludt még. – halkan elnevette magát és az útra figyelt.

- És hova ez a titokzatos út? – mutatott a frissen kinyomtatott repülőjegyemre.

- Vigyáznom kell az unokaöcsémre, amíg a nagynéném kórházban van. Anya ment volna, de kedden műtik. – Taemin elfintorodva bólintott.

Az út további része csendben telt, én is visszaaludtam még, csak Incheon előtt kevéssel keltem fel.

- Nem kísérlek be, inkább megyek és rárontok a pasidra. – nyomott puszit arcomra az épület előtt, amit viszonoztam, majd kiszállva fogtam a táskám és mentem is be. Pont időben érkeztem ide, hála Taeminnek. Busszal még legalább fél óra és lazán lekésem a járatom.

Beváltva jegyem felraktam a poggyászom a többi közé, majd vettem egy üveg vizet a gépre és be is soroltam a kapuhoz. Irány Thaiföld. Lestem a kapu feletti feliratra. Érvényesítették a jegyem és már nem volt visszaút.

A gépen ülve, várva az indulást, még írtam egy sms-t Jonginnak, hogy beszélünk, ha megérkeztem, majd kikapcsoltam a telefont és bekötve magam még a légi utaskísérő beszéde alatt szundítottam egy keveset, de a felszállás felkeltett.

***

Órákkal később álmosan ültem fel az ágyban. Rémlett valami hajnalról, de nem tudtam álmodtam-e. Szemem dörzsölve néztem telefonom, tíz múlt és egy sms várt. Taemin. Nem, Bini. Megnyitva nem hittem a szememnek. Tényleg elutazott? Thaiföld?

Telefonom bámulva mentem ki a konyhába, Taemin és Twix fogadott.

- Hát ti?

- Téged vártunk Rómeó. Szedd össze magad, megyünk kutyát sétáltatni!

- De Bini… - motyogtam elveszve.

- Észre se veszed és eltelik ez a hat nap. – bokszolt vállba. – Nekem elhiheted, majd lefoglallak.

- Rendben, rendben. – tettem fel kezeim. – Amúgy is el kell mennem a szüleimhez is. – vettem elő tejet és müzlit, majd leültem enni. – De miért is ment Bini Thaiföldre? – mint aki süket, csak a kutyával foglalkozott. Szemem megforgatva tömtem be szám.

Reggeli után előbb mosogattam, majd elmentem felöltözni, hogy elmehessünk megsétáltatni az izgatott Twixet.

- Olyan búval bélelt vagy. – bökött oldalba Taemin a Han partján sétálva. – Eddig is életben maradtál nélküle, most is menni fog.

- De az elmúlt hetekben minden nap láttam… - biggyesztettem le ajkam. Már szóra is nyitotta száját. – Nevezz papucsnak, de én tényleg ennyire szeretem. És nehéz volt közel kerülni hozzá. Mi van, ha mindent kezdhetek elölről, ha hazajön?

- Nem kell, csak ne idegeskedj! És beszélni fogtok, ha odaér. Inkább rendezd el addig a saját életed.

- Hogyan?

- Mondjuk, végleg lezárhatnád a dolgot Hyominnal a héten. – mutatott rá az egyik legkényesebb témára, mire vállaim megereszkedtek és bólogattam. – Nem lesz olyan rossz, hidd el. – megint bólogattam párat, majd átvettem a keresztbe menetelő Twix pórázát.

Mire hazaértem, a háziállat alaposan megizzasztott, fogalmam sem volt, Bini hogyan bírja ezt. És Twix látszólag el sem fáradt. Ömlött rólam a víz, hát beálltam a zuhany alá, majd törölközővel a derekamon csoszogtam a konyhába a hideg zuhany után. Kinyitogattam mindent, mire kitaláltam mit főzök magamnak. Előbb adtam ebédet a kutyusnak, aki minden mozdulatom követte, majd nekiláttam egy adag galbijjimnek. Twix pedig továbbra is kitartóan figyelt.

Mikor kész lett az ebédem, felvettem egy boxert és a tv elé telepedve kerestem valami aránylag lefoglalót. Őszintén fogalmam sem volt, Bini előtt hogy a francba teltek el a napjaim.

- Áh meghalok, ha hat napig így fog hiányozni… - hajtottam hátra a fejem a harmadik film megnézése után és akkor végre, végre megszólalt a telefonom. – Igen? – kaptam fel izgatottan, meg se nézve ki keres. Ismerős, halk kuncogás.

- Ez gyors volt. – boldog mosoly terült el az arcomon.

- Ne csodálkozz, úgy festek, mint a kutyád, mikor hallja, hogy nyitod az ajtót!

- Nem kellene unatkoznod! Érezd jól magad! Amúgy is rég voltál Taeminnel. – csak lebiggyesztettem ajkam. – Hamar eltelik az idő, de most mennem kell. Este írok neked Kakaon, drága így telefonálni.

- Rendben hercegnő… vigyázz magadra nagyon!

- Te is. – lágy hangja máris jobb kedvre derített.

- Szeretlek. – jelentettem ki, pedig nem mondtam neki az első alkalom óta. Most csak halkan kuncogott.

- Én is szeretlek. – tette le, és az unalom folytatódott. Úgy döntöttem végül, hogy kipakolok, még mindig minden cuccom a táskáimban gyűrődött.

***

Mikor leszálltam a repülőről Bangkokban, mintha egy másik világba cseppentem volna. Bizonytalanul, táskáimra hagyatva lépkedtem a tömegben, azon töprengve Ten hogyan is nézett ki, mikor valaki a karjaiba zárt.

- Olyan pici vagy, hogy alig találtalak meg, noona! – meglepve lestem fel a mosolygó fiúra. Jesszusom hogy felnőtt. És megnőtt.

- Szia! – mosolyodtam el vidámsága láttán. Azonnal elvette a táskám és megfogva kezem kezdett vezetgetni ki a reptéri tömegből.

- Fogunk egy taxit és…

- Jobb, ha elmegyünk bevásárolni.

- Oké. – bólogatott lemosolyogva rám, majd odaterelt egy várakozó autóhoz. Elmondta a célt és mentünk is. Szerettem a thai nyelvet, olyan egzotikusnak hatott a fülemnek, főleg, hogy igazán régen hallottam. Egy ideje nem találkoztam a családom thai felével, anya pedig nem erőltette, hogy tanuljam meg a nyelvet, így Tennek volt nehezebb dolga a koreai tanulásával. Közben elővettem telefonom és ígéretemhez híven felhívtam Jongint. Igazán édes volt lelkes hangja. Reméltem, hogy nem fog egész héten otthon unatkozni. – A barátod? – mosolygott Ten kíváncsian.

- Igen, bár még elég új kapcsolat.

- Az nem fontos, ha szereted. – nézett ki az ablakon, majd megint rám mosolygott. Hogy nem fáj ennek a fiúnak az arca? Mindamellett, hogy elbűvölő volt a mosolya.

Nem sok időbe telt a nagy forgalom ellenére sem, hogy elérjük a nagy bevásárlóközpontot. Unokaöcsém fizetett, majd befele indultunk egy bevásárló kocsival. Szerencsére a thai feliratok mellett angol is volt, így nyelvtudásom összekaparva válogattam össze olyan dolgokat, amik elállnak a héten. Ten is igyekezett ötletekkel támogatni a bevásárlást, így eléggé megpakolva léptünk ki végül a boltból. – Innen már csak pár sarok, szóval nem taxizunk, ha nem baj.

- Nem. – mosolyodtam el – szeretek sétálni. – viszonozta mosolyom és elosztva a csomagokat, csendben indultunk el a házuk felé. Egy hatalmas felhőkarcolóhoz. Tátott szájjal néztem.

- Anya új férje elég… pénzes, de nagyon sokat is utazik. Ezért kellettél te. Vagyis eredetileg nem te.

- Egyébként mi történt anyukáddal?

- Elütötték. Egyelőre úgy fest, hamar felépül, de félő, hogy bent tartják, mert gyereket vár. Akkor megyek veled haza. – vigyorodott el.

- Anya imádni fogja, hogy valaki egész nap ott nyüzsög körülötte. – kuncogtam fel – És legalább anyukád is nyugodtan felépülhet.

- Igen, az lenne a legjobb, ha nem akarna rám is vigyázni. De ahhoz másnak kell rám vigyáznia. – terelt be a liftbe és megnyomta a 17-es gombot. Rettentő magasan leszünk, nekem meg Jongin karjaiban is tériszonyom van.