Az a hét, amelyet
gyakorlásra és tanulásra kaptunk, Binivel tulajdonképpen elrepült. Szinte bent
laktunk a színházban, így Twix visszakerült anyukájához, hogy ne szenvedjen
hiányt semmiben sem. Ígéretemhez híven, a salsa tanulása nem egyszer okozott
további gondokat nekem, de Eubin elnéző volt, sőt egyszer még vicc tárgyává is
tette. Úgy gondoltam, jó úton haladok, hogy teljesen természetesen mozogjon egy
közegben velem.
Ezen a héten Taemin sem
zavargott, Hyomin pedig nem keresett szerencsére. Még mindig fogalmam sem volt,
hogyan lenne a leghumánusabb megosztani vele, Bini az, akivel most nem csak
lakom. Hanem a barátnőm, ha minden igaz.
A csókok pedig
megszaporodtak az esti eset után. Csókolhattam hosszan, az ágyban, meglepve őt
bármikor. Persze ha megkérdeztem, a „mániám” volt a magyarázat. Talán tényleg
én kérek tőle sokat és nem ő ad keveset. Nézőpont kérdése. Hagytam a jeget
magától olvadni mindenesetre. És ez egy kiváló technika volt.
- Te most rajtam
nevetsz megint? – néztem a vizét kortyolgató, kuncogó Binire, míg én a kettőnk
által birtokolt kis baletterem közepén feküdtem fáradtan, magamban kissé
csalódva. Megnyertem a legjobb táncost és szembesültem vele, tényleg
kiérdemelte a címet. Alig tudtam tartani vele a lépést.
- Talán. – mosolygott rám
az üveg takarásából. – Édes mikor összeakadnak a lábaid és olyan kis esetlen a
legendás Kim Jongin.
- Hív bárki is így
engem? – ejtettem fejem le.
- Csak te magadat. –
kuncogott fel vidáman.
- Na, megállj! –
pattantam fel azonnal, mire ugrott egyet, én pedig felé indultam és elkapva
vontam magamhoz, majd kezdtem csiklandozni oldalát. Felsikkantva csavart magát
a karjaim közt, mint egy macska és igyekezett menekülni, de erősen tartottam. –
Csak én, mi? – csikiztem tovább, már lábait is felhúzta, csak én tartottam őt a
levegőben magamhoz ölelve, fejét hátravetve, kacagva rugdosódott, mosolyogva
vetettem hátam a falnak, hogy megtudjam tartani. – Mekkorákat tudsz te rúgni?
Nem csodálom, hogy kis híján eltörted a sípcsontom.
- Ugyan már… - lazult
el kuncogva, mikor abbahagytam kínzását. Elmosolyodva hajoltam a konty miatt
szabad nyakához és nyomtam neki orrom hegyét. Lélegzetemtől hamar libabőrös
lett és próbált elhúzódni, de nem hagytam. Lassan húztam végig orrom nyakán,
majd füle mögé nyomtam pár kis csókot. – Na, na! Próbálnunk kellene, még van
fél óránk. – szabadult ki karjaim közül, én pedig elölről indítva a lejátszást,
beálltam az első koreográfia kezdéséhez. Ez csoportos tánc volt, néhanapján
legszívesebben megöltem volna a tekintetemmel a többi srácot, aki táncolhatott
vele.
- Abban viszont igaza
van a madamenak, hogy jobban el kellene lazulnod. – suttogtam fülébe, mikor
karjaim közé zártam. – Mint lefekvés előtt… - engedtem el – mikor hagyod –
ismét szünet – hogy megcsókoljalak – suttogtam ajkaira a végét. Kerek szemekkel
nézett fel rám, majd kipörgött kezeim közül. – Menni fog az. – mormoltam
halkan, megtámasztva kis derekát, ő pedig teljesen hátraejtve fejét és
felsőtestét, körbefordult. Itt eredetileg fel is kellett volna húznia az egyik
lábát, de kijelentette, arra nem hajlandó. Most is megmosolyogtatott vele. –
Csak ketten vagyunk… nem kell félned ellazulnod!
- Pont ezért esik
nehezemre. – nézett szemembe a két szám közt szünetben, majd a következő
kezdőpozícióba állt.
- Ez megy a legjobban.
Próbáld meg a kedvemért! Bízz bennem és mutasd meg milyen az, mikor nem az
eszeddel táncolsz! Most az egyszer.
- Rendben… - sóhajtott
fel, én pedig hihetetlen büszke voltam magamra. Mégiscsak elértem, hogy újabb
kaput nyisson meg felém.
És ahogy Bini teljesen
ellazult, könnyedén mozgott kezeim közt és nem félt beleadni a testét a táncba,
nekem is könnyebbé vált a dolgom. Nem voltam hozzászokva, hogy a nő irányítson
a társas táncokban, hamar rájöttem, ez az én gondom. Hogy partnerem nem csak jobb,
határozottabb is. Most azonban, hogy bízott bennem, megnőtt az önbizalmam.
A dal végén kuncogva
döntötte homlokát vállamnak.
- Ugye, hogy sokkal
jobb a szíveddel táncolnod? – suttogtam magamhoz szorítva derekát. Két kezem
majdhogynem átérte. Visszanyelve lihegését bólogatott, én pedig ajkaira
tapadtam. Éreztem, ahogy ujjai felszántják vizes tincseimet, éreztem mennyire
ragaszkodom hozzá. Vele minden tökéletes volt.
Halk taps törte meg a
meghitt pillanatot. Kíváncsian fordultam hátra, fogalmam sincs mióta állt a
madame az ajtóban.
- Csodálatos volt
gyerekek! Mindketten sikeresen megszoktátok a másikat. És végre kialakult a
bizalom is. Csak így a holnap fellépésen is! A szerelem csodás dolog. De most
sipirc haza pihenni! – tett hessegető mozdulatot kifele. Felkapva cuccainkat
fontam össze ujjainkat és meghajolva a madame előtt, elsiettünk.
- Akarsz öltözni?
- Jó lesz otthon. –
mérte végig magát. – Csak hozom a cuccom és átveszem a cipőm. – sietett el, én
pedig gyorsan átvettem farmerom, majd felkaptam pulcsim a fehér trikóra. Bini
edzőcipőre cserélve pacsniját máris utcaképes volt, mosolyogva fontam össze
ujjainkat, kilépve az este már kellemesen hűvös utcákra, majd hirtelen
megpörgettem, halkan nevetve kapaszkodott belém.
- Mostantól bízol
bennem?
- Igyekszem –
mosolygott ajkaimra, majd puszit nyomva rájuk tovább indult a buszmegállóhoz,
kezeinket lóbálva. – Mit gondolsz, milyen lesz a holnapi premier?
- Taemin tuti halálra
fog cikizni a ruhám miatt.
- Nekem tetszik az a
szűk nadrág. – vigyorodott el, mire meglepetten nevettem fel.
- Ittál esetleg
valamit, hogy ilyen szabad a szád ma?
- Azt mondtad lazuljak
jobban el. – felkuncogva bólogattam párat. – Egyébként is szerettem a spanyol
táncok öltözetét. És Taemin tangózott, olyan képek vannak róla, amik simán
túltesznek azon, hogy szűk nadrágban, meg fekete trikóban leszel.
- Ez igaz. –
gondolkodtam el. – Bár én jobba féltem a te kis feneked azokban a pici, repülő
szoknyákban. – a tockos nem maradt el, de csak nevetgéltem piruló arcán. Tánc
után mindig oldottabban lehetett vele beszélgetni, hamarosan ismét mosolygott.
A buszra sem kellett
sokat várni, vidám hangulatban szálltunk fel a csupán zajos fiatalokat szállító
járműre. Nem szerettem ennyi kamasszal együtt utazni, zavaróak voltak.
- Hé cica! Gyere
velünk, hagyd azt a cicafiút! – fél szemöldököm felvonva fordultam hátra.
- Én esküszöm…
- Jongin, hagyd! –
jelent meg egy kis kéz a látóteremben és visszafordította arcom a szeretett
mosoly felé. – Pont ilyen voltál ennyi idősen.
- Én? Olyan a világon
nincsen. És honnan tudnád? Nem is ismertelek akkor még.
- Sokszor voltam
Hyominéknál, mikor te Taeminnel bulizni mentetek. Tizennégy éves fejjel még
csak a filmekben láthatott elkerülendő srácnak tűntél. – kuncogott fel édesen.
- Pedig az Taemin. –
biggyesztettem le ajkam. – Hallottad, én cicafiú vagyok.
- Az csak annyit
jelent, hogy meleg, attól még lehetsz rosszfiú.
- Egy homokos
faszagyerek. Mindig is az álmom volt azzá válni. – szálltam le utána nevetve a
megfelelő megállóban. Hangosan nevetett fel. – A felét elértem. Én vagyok az
otthontalan balerina a nemzeti színházunkban.
- Van otthonod. –
mosolygott rám. – Igazi és az enyém is.
- Nem, még nem. De
senki sem erőlteti.
- Nem titok. –
mosolyogtam gyászosan. – Tudod, a szüleimnek elég sok pénzre lenne szüksége,
mert elkövették azt a hibát, hogy egy nem túl igazi baráttól fogadtak el pénzt,
és semmiféle megállapodást nem kötöttek. Ügyvédekkel meg mindennel ül a
nyakukon ez a „barát” már évek óta. Szerettem volna segíteni nekik a saját
keresetemmel, de sem azt, sem Hyomin segítségét nem fogadták el. És mikor
kijelentettem, én komolyan gondolom ezzel a lánnyal, kidobtak. Ingyenélőnek és szánalmasnak
tartanak. Pedig nem magam miatt akartam a pénzt egy percig se. Lee papa is csak
ezért tűrt meg. Mert Hyomin elmondott mindent a helyzetünkről. És a szüleim
helyzete miatt nem támogatta volna a házasságot. Lakásra pedig nincs pénzem,
mert egy részét a fizetésemnek mindig félreteszem. Még talán egy év és ki tudom
fizetni a teljes összeget, amit követelnek a szüleimtől. Akkor is ki fogom
fizetni, ha apám örökre kitagad miatta. Túl makacsok. De talán most, hogy
Hyomin eltűnt a képből, meglátogathatnám őket. Egyébként is örülnék, ha
megismernéd őket.
- Miért nem hívod el
őket a holnapi fellépésre? – nézett szemembe mosolyogva. Ő nem sajnált engem,
mint Hyomin. Ez jól esett. – Te is tudod, hogy a családtagoknak kérhetünk
tiszteletjegyet.
- És a te szüleid?
- Anya messze kerüli a
színházat. Imádott ott táncolni, de mióta tönkrement a lába, soha nem említette
a múltját. Pedig gyönyörű karriert futott be és a képe is kint van a tisztelet
falon. Sokan felnéznek rá az újak közül, hallottam. Rajtam kívül mást is
inspirált a táncra az én anyukám. – láttam mennyire büszke rá, hogy mennyire megérti
őt, annak ellenére, hogy örülne, ha az anyukája látná, milyen sikere van.
- Ha úgy gondolod, ez
jó ötlet, elhívom őket. – vettem elő a telefonom. – Úgyis most nyáron
csatlakoztam öt éve a társulathoz. Ahogy te három, igaz?
- Igaz. – mosolygott rám,
közben én felhívtam anyát a házba belépve, míg Bini elment zuhanyozni.
- Anya? Szia… ne
haragudj, hogy ilyen későn zavarlak!
- Jongin… legalább egy
éve… Jongmin, gyere, a fiad az!
- Mit akar az a
semmirekellő?
- Ne légy ilyen, az
egyetlen fiad! Miért hívtál kincsem? – keserűen mosolyodtam el.
- Ezen a nyáron öt éve,
hogy a színháznál dolgozom és holnap a kedvenc darabod premierje lesz… és mivel
tiszteletjegyet mindig kapok a premierre, mint minden szereplő és táncos,
örülnék, ha eljönnétek.
- A Sangre española? –
hallottam anya mennyire lelkessé válik azonnal.
- Ott lesz az a lány is,
aki alamizsnát akart nekünk adni?
- Nem apa. Hyomin és én
már nem vagyunk egy pár. Ami azt illeti, szeretném, ha találkoznátok a lánnyal,
aki ráébresztett hol érzem jól magam és hol a helyem.
- Remélem nem Gangnam
az a hely.
- Nem, apa. Eubin
szintén a társulatban táncol, akárcsak az édesanyja tette előtte.
- Milyen dallamos név…
- Végre egy valamire
való lány. Rendben, ha anyád annyira szeretne menni, áldásom rá. – hallottam anya
mennyire megörül. Soha nem hittem volna, hogy az apám fog még ilyen atyai
hangon beszélni hozzám és nem gondol egy utolsó felesleges kölyöknek. Miután
elköszöntem, egy dolog volt hátra, de úgy festett az holnap reggelre marad,
mert Bini végzett a fürdéssel és én is szívesen lezuhanyoztam volna végre.
- Sikerült beszélned a
szüleiddel? – néztek engem a nagy, ragyogó szemek, mikor bebújtam mellé az
ágyba.
- Hinnéd, vagy sem, de
az puhította csak meg apámat, hogy felhoztalak. – kerek szemekkel meredt rám. –
A puszta létezésed ekkora hatással van a legszigorúbb, legharagosabb apára.
- Mégis mit mondtál
nekik?
- Csak hogy valaki,
akit fontos nekem, megmutatta mi az, amit szeretnék, és szeretném, ha megismernék
a lányt, akit szeretek. – választ azonban nem kaptam, csak teljesen lefagyott
arcot. Azon gondolkoztam mi rosszat mondhattam. – Baj van?
- Én… én is szeretlek
téged. – rajtam volt a sor, hogy pislogjak, majd hamar kapcsolni tudtam a
dolgokat egymáshoz.
- Úgy terveztem, hogy
tényleg neked mondom elsőnek. – vakartam meg tarkóm zavartan, elpirulva, még
jó, hogy annyi fény nem volt bent, pirosságom láthassa.
- Nekem így is nagyon
tetszett. – simogatta meg arcom, mire elmosolyodtam és odahajoltam hozzá, majd
ajkaira mormolva egy újabb szeretleket, csókoltam meg. Éreztem ujjait a hajamba
futni a tarkómon, egy pillanatomba telt az ő paplanja alá csúszni és átkarolni
derekát. Még mindig az én pólómban aludt, na nem abban, amit Taemintől kapott,
megtetszett neki az egyik az enyéim közül, ez pedig olyan érzést váltott ki
belőlem, mintha ő tényleg ennyire az enyém lenne már.
A csóknak a levegő
hiánya és az én gondjaim vetettek véget, de bátorkodtam közel maradni hozzá. –
Jól sejtem, hogy ez ma nem az első? – húzta össze szemeit, mire felsóhajtottam
és hármast mutattam ujjaimmal, miközben egy rendkívül érzékeny pontot
cirógatott bordáimon, amitől egész testem csupa lúdbőr lett.
- És kezdem egyre
nehezebben viselni… - sóhajtottam fel, még ha talán ezt nem is kellett volna
kimondanom.
- Csak ne ma éjjel. –
halk válaszára elkerekedtek szemeim. – Mármint, a holnapi nap hosszú lesz és
nagyon sok volt a próba ma.
- Jaj, nem én…
- Nem kell
mentegetőznöd! Tudom, hogy csak miattam vagy ilyen óvatos. De kérlek, nem
rakhatnánk félre ezt a leszbikus témát végre?
- Én... én felőlem… -
motyogtam teljesen megzavarva.
- Mondjuk, hogy
elérted, hogy egy férfit akarjak. – apró mosollyal hajoltam ajkaira.
- Rendben, – suttogtam –
de nem ma éjjel. Jó éjt kiscica! – csókoltam homlokon is, majd karjaimba zárva
hunytam le a szemem. Helyezkedett kicsit a zavaró pontok miatt, de hamar
éreztem, ő is alszik már szinte.
Reggel életemben
először keltem korábban Bininél, de megvolt az okom rá. Összekapva magam,
cuccaim, el is siettem otthonról. Írtam neki útközben egy sms-t, hogy sajnálom,
nem együtt megyünk ma, de a színházban látjuk egymást.
Mire gyalog elértem a
megfelelő házat, nyolc óra volt, Bini most kelt fel. Szinte remegő kézzel
nyomtam meg a csengőt, bentről pedig kihallatszott az ismerős vonyítás.
- Tessék? – recsegett egy
női hang a kaputelefonba.
- Elnézést a korai
zavarásért! Jongin vagyok, aki legutóbb itt volt Binivel.
- Gyere kedves! – a zár
kattanása pedig jelezte a szabad utat, így beosontam az ajtón. Twix már
galoppozott is felém az udvaron át. Nevetve üdvözöltem az örökmozgó dobermant, majd
besétáltam a mesebeli kerten át a házhoz. Az asszony már kint ült a kinti
asztalnál és két bögre kávé gőzölgött előtte. Mosolyogva mutatott a gazdátlan
bögrére. Hálás mosollyal fogadtam el. – Mi járatban itt, hogy a lányom nem
hoztad?
- Tudja tegnap este
beszélgettünk és szóba jött egy téma, ami úgy fest, elég érzékenyen érinti.
- Mi volna az?
- A színház. Bár tudom,
hogy ön az egyik legkiválóbb táncos volt, egyszer sem volt ott Bini
fellépésein. Ez nem szemrehányás, mindenkinek megvannak a nehézségei, de
láttam, hogy annak ellenére, hogy megérti az indokokat, fáj neki, hogy a nő,
akire felnéz még soha nem látta fellépni. – láttam milyen felhősek lettek a
szemek, amelyek mintha csak Bini ragyogó tekintetei lettek volna.
- Még soha nem hozta
szóba. Ha ennyire bántja, miért?
- Mert Bininek mindenki
fontosabb a saját világában, mint ő maga. Jöjjön el ma a fellépésére!
- Kicsit félek ismét
odamenni. Fájdalmas emlék.
- Hát ne az emlékei
miatt menjen, hanem azért, akire büszke lehet! – már szinte könnybe lábadtak
szemei. Eszembe jutott rossz lába nekem is.
- Nem hiszem, hogy…
- Taemin minden
fellépésén ott van. Eljön magáért. Csak jöjjön el, Bini kedvéért!
- Rendben, köszönöm. –
suttogta elszoruló torokkal. Nagyon jól tudtam mekkora tett ez most a
szemeiben. – De miért? Miért teszed ezt meg értünk?
- Igazán szeretem a
lányát. A legcsodálatosabb kis teremtés a szememben, akivel eddig találkoztam. –
álltam fel az asztaltól. – Este találkozunk. – hajoltam meg, majd kifele
indultam. Késésben voltam a kávé miatt.
Bini már a folyosón
volt, próba ruhájában, mikor beestem és csak egy csókot nyomva ajkaira,
figyelmen kívül hagyva kérdő tekintetét, elrohantam öltözni. Ruhaváltás közben
hívtam fel Taemint, hogy este hozza el Bini anyukáját.
- Kérhetek tőled
valamit? – léptem Bini mögé, miközben a színpad sarkában várakoztunk, premier
előtti próbához híven.
- Persze.
- Nekem adnád ma estére
a te két jegyed?
- Persze. – mosolyodott
el önzetlenül azonnal. – Emiatt mentél el olyan korán? – csak bólogattam párat.
– Este megtudom, igaz?
- Csak addig kell
várnod. – csókoltam homlokon.
***
Hamarabb elteltek a mai
próbák a szokottnál, mivel mi is sokkal többet álltunk színpadon az átlagnál,
többet próbáltunk. Ez pedig elvette az időt.
Mikor felértünk, a
sminkesek szinte lerohantak minket és felitatva az izzadságot arcunkról, neki
is láttak a munkának. Füstös fekete szemek, sötétvörös rúzs, copfba vagy kontyba
fogott haj. Jelentősen jobb volt, mint papagájnak lenni kék sminkkel.
- Wow, vagy tíz évvel
öregebb vagy. – nevetett rám Jongin, mikor teljes harci díszben megjelentem az
elsők közt.
- Fogadjunk te vagy az
egyetlen, akinek a karjaira nem kellett bronzosítót fújni. – vágtam vissza
azonnal, mire felkuncogott és keresve egy pontot, ahol semmilyen munkának nem
árt, puszit nyomott halántékomra.
- Izgulsz?
- Kicsit igen.
- Tudnál ma is úgy
bízni bennem, mint tegnap?
- Nem tudom Jongin. Ez
most sokkal másabb.
- Csak rám figyelni,
nekem táncolni? Fontos lenne. Igazán fontos. – láttam, hogy tényleg fontos
neki, így nagyot nyelve bólogattam.
- Menni fog, de akkor
légy olyan határozott is, hogy el merjem engedni magam!
- Ne aggódj! – fonta össze
ujjainkat és megindultunk a salsasok között a színfalak mögé, hogy kezdetét
vegye a várakozás.
Remegő gyomorral
szorongattam teljesen nyugodt kezét, mintha az én szüleim jöttek volna el és
nem az övéi.
Aztán színpadra
kerültünk. Első körben nem ment olyan jól, a folytonos párváltogatás megzavart,
csak akkor nyugodtam meg, mikor visszakerültem igazi partneremhez. Éreztem,
ahogy a forgásnál a próbák ellenére megfogja lábam és felhúzza dereka mellé, de
bíztam benne. Tudtam, hogy így helyes a koreográfia.
Innentől kezdve pedig
csak Jonginnal táncoltam. Csak rá figyeltem és bíztam benne, ahogy tegnap is.
Néha ajkai szinte csak súrolták enyéimet, de teljesen belevesztem a kettőnk
közti kis világba mind az utolsó pillanatig.
A fellépés után
visszavettem a ruháim és kibontottam a hajam, a rúzst és a pirosítót pedig
lemostam. – Mehetünk? – mosolygott rám Jongin az utolsó itt várakozó fiúként és
felém nyújtva kezét, elindult a művészbejáró fele, hogy az épületet megkerülve
a kint várakozó nézőkhöz jussunk. – Te keresd meg Taemint, majd megyek a
szüleimmel, amint meglesznek! – nyomott csókot homlokomra és magamra hagyott.
Taemin szőke haját nem
volt nehéz kiszúrni, a magas, vékony fiú fele siettem. Mosolyogva intett nekem,
mellette azonban váratlan vendég várt. Minnie épp egy újabb zsebkendőt nyújtott
neki. Anya csak könnyeit törölgetve borult a nyakamba. Nem jutottam szavakhoz.
- Annyira büszke vagyok
rád kincsem. – suttogta a fülembe. – Úgy sajnálom, hogy eddig soha nem jöttem
el. Olyan ügyes és gyönyörű voltál. Pont, mint nagyanyád.
- A nagyi?
- Nem az a nagyi.
Édesapád anyukája. Aki miatt én táncolni kezdtem egészen apró koromban. Pont
olyan kis csillag vagy a színpadon, mint ő volt. – csókolt homlokon. – De nekem
mennem kell, apád már a sarkon vár a kocsival. – mosolygott olyan
felszabadultan, ahogy már régen nem láttam.
- Ez a te műved? – lestem
Taeminre, miután elköszöntem szemeit törölgető anyukámtól.
- Dehogy, - nevette el
magát – Jongin volt.
- Bini? – a hang fele
fordultam azonnal. Egy vékony, csinos asszony és egy magas vállas, már őszülő
férfi közt bukkant fel Jongin. Mindkettejük pillantása vidám volt félelmeim
ellenére. – Ők a szüleim, anya, apa, ő Bini.
- Park Eubin. –
nyújtottam kezet és hajoltam meg illően mindkét szülő előtt.
- Kim Jongmin, ő pedig
a feleségem, Kim Sora. Öröm megismerni a fiam barátnőjét.
- Ó igen, és a húgommal
mi volt a baj? – elkerekedő szemekkel néztem Taeminre. – Talán a nagylelkűsége,
amivel segíteni akart? Vagy az, hogy a fiuk szerette?
- Taemin… - suttogtam
meglepetten.
- Mi az? Itt mindenki
téged sajnált csak, elismerem, én is, de...
- Lee Taemin, hagyd
abba most azonnal! – a szigorú hangra még meglepettebben néztem Hyominra. – Nem
kell sajnálnod! Sem kiállnod mellettem, az a hajó elment. Legalább a barátaid
ne fordítsd magad ellen az egész világgal együtt! Jó estét! – hajtott fejet a
meglepett szülők előtt. – Ha megtennétek fiúk, hogy hazaviszitek felnőtteket!
Szeretnék beszélni a számomra legfontosabb személlyel. – mosolygott rám könnyes
tekintettel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése