Zöld szemű szörny

Másnap reggel azzal az elhatározással írtam egy üzenetet Hyominnak, hogy elmondom neki, Bini a mindenem. Szeretem, és ezen senki és semmi sem változtathat. Így várva válaszára, elvittem Twixet futni. Fogalmam sem volt róla, a kis Bini hogy bír el ezzel az ördögfiókával. Lementünk a partra, lelkesen üldözött mindent, maga után hurcolva engem, mikor pedig nem bírtam tovább, lehuppantam a homokba, tartva a pórázt. Kíváncsian, szimatolva jött vissza hozzám, megérdeklődni, mégis mi a gondom.

Koszos, nyálas, izzadt arccal, csurom vizesen értem haza és álltam ruhástól a hideg zuhany alá. Kora reggel ilyen gyilkos meleg volt máris. Talán meg kéne gondolnom, ki akarok-e mozdulni ma Hyomin miatt.

Üzenetét olvasva mégis igennel válaszoltam a magamnak feltett kérdésre.

„Én is beszélni szeretnék veled. Mindemellett nagyon meleg van, gyere át medencézni! Ne aggódj, Taemin vetette fel. És szeretném, ha találkoznál valakivel.”

Elgondolkodtató, némileg aggodalmat keltő, de csábító is volt az a medence. És ezek szerint Taemin otthon van.

Így összepakoltam törölközőt, fürdőnadrágot és összeszedtem gondolataim, Twixienek pedig vizet és tápot eleget hagyva elindultam a Lee rezidencia felé, a meleg ellenére gyalog. Busszal még rosszabb lett volna.

Kissé idegesen nyomtam meg a csengő fényes gombját, mégis innen dobtak ki pár hete. Némi csend után kinyílt az ajtó, a ház ura pedig döbbenten meredt rám. Tökéletes… Feszülten lestem félre és levert a veríték, a férfi pedig idegesen köszörülte meg a torkát.

- Fiam, nem tudom, hogyan adjam tudtodra, hogy nem vagy kívánatos személy a lányom körül.

- Mi? – pislogtam – Nem, nem. Félre ért, Mr. Lee. Nem szeretnék Hyomintól semmit sem. Meghívni is Taemin hívott meg, pusztán váltanom kell a lányával is pár szót a történteket illetően. Amolyan békés lezárás tekintetében. – húztam ki magam a végére, a férfi meglepetten pislogott.

- Ez esetben fáradj be, fiam… - méregetett bizalmatlanul, elállva az ajtóból, én pedig a ház szabályainak értelmében, cipőm az ajtóban hagyva meghajoltam, majd átvágtam az épületen, ki a medencéhez.

- Jongin… szia! Uramisten, apa ugye nem mondott semmi rosszat? Nem hallottam a csengőt. – pattant ki Hyomin a vízből és hozzám rohanva megölelt. – Öltözz át bent nyugodtan, Taemin még boltban van, én itt várlak kint. – mosolygott boldogan. Teljesen kivirult, nem tudtam hová tenni a dolgot, de birtokba véve az egyik mosdót, gyorsan átkaptam ruhám és vissza is tértem a medencéhez.

Letelepedve a parton ülő lányhoz, én is a vízbe lógattam lábamat. Nagyon kellemes volt végre. – Miről akartál velem beszélni? – mosolygott rám.

- Nos… sok minden történt az elmúlt időben. – sóhajtottam. Ez nehezebb lesz, mint hittem. – Igazság szerint, le akarom zárni ezt az egészet. Tudom, mondogattad, akkor is hozzám jössz, de nem akarom. Attól a naptól nem akarlak elvenni, hogy ott hagytál a hotelban. Igazság szerint már akkor sem voltam biztos benne, hogy el akarlak venni, mikor megkértem a kezed. De Taemin mondott dolgokat és én a könnyebb utat akartam választani. Hyomin én nagyon…

- Szereted Binit. Tudom. – mosolyodott el. Nyoma sem volt arcán dühnek, vagy bánatnak. Tiszta boldogság volt. – Beszéltem vele többek közt erről is. És bár akkor azt hittem önző módon, csak engem piszkálsz, már látom, hogy tényleg belezúgtál a nyaraláson.

- Azt hiszem annál már sokkal hamarabb belezúgtam. Csak minden másként alakult. – néztem szemébe, bólogatott.

- Nem volt jogom így rád tenni a kezem, csak mert tetszettél. Elvégre… semmi közös nincsen bennünk Binin kívül. Nem szeretem a filmeket, amiket te, nem szenvedélyem a tánc, neked pedig az edzés. Én nem szeretem az egyszerű ételeket, dolgokat, te igen. Talán a legjobb döntés volt ez a szakítás. – elgondolkozva bólogattam párat.

- Tehát nem bánod?

- Rosszul esett, mikor láttalak titeket próbálni. Rosszul esett, mivel évekig az enyémnek tartottalak. De se őt nem láttam még úgy nevetni, sem téged, mint akkor. Nem láttam benned soha annyi szenvedélyt, mint vele a színpadon. Tökéletesen összeilletek. – halvány mosoly jelent meg arcomon szavai hallatán. – És egyébként is… ő az első számú nyoszolyólányom, tudnom kell, milyen jöttmentet hoz az esküvőmre.

- Mi…? – motyogtam, de többre nem futotta, mert valaki magával sodort a medencébe. Némi birkózás után úsztam a felszínre, ezer közül megismertem Taemin csontos könyökét és térdét, annyit bántott már velük. Ördögien vigyorgott rám, mikor felbukkant és ő is kiseperte szeméből a vizet. Kíváncsian fordultam vissza Hyomin fele, mikor barátom átkarolta vállam. Egy vékony srác ült le mellé épp.

- Jongin, ő a vőlegényem, Jonghoon. Édesem, ő a volt barátom, Jongin.

- És miért van itt?

- Mert a legjobb barátom. Mindemellett ha otthon hagynánk, egész héten depizne, amiért a barátnője lelépett Thaiföldre a héten. – vigyorgott Taemin, fintorogva néztem rá.

- Bini Thaiföldön van? Áh, biztosan Tenéknél.

- Ten? – pislogtam.

- Igen. Imádni való srác, szerintem, ha megismerkedtek vele, ti is nagyon kedvelni fogjátok. – csak pislogtam a sok információ hallatán. Bini Thaiföldön van, valami Ten nevű srácnál. És este nem is hívott fel végül. Olyan rossz érzés gyűlt a mellkasomba, mint eddig még soha. – Szóval ne féltékenykedj édesem! Nincs okod rá. – bújt Hyomin a kissé rideg fiúhoz, az gyengéden nézett rá, majd rám mosolygott.

- Sajnálom az előbbit. Han Jonghoon.

- Kim Jongin. – fogtam vele kezet, közelebb úszva hozzá, közben a beszaladó Hyomin után lestem.

- Egyébként ki ez a Bini? Min naphosszat róla beszél, mióta csak ismerem.

- Mini mindig is naphosszat beszélt a hercegnőről.

- Bini, vagyis Eubin a legjobb barátnője egészen kicsi koruk óta. Hyomin pedig imádja őt, akárcsak fordítva.

- És most veszekedtek először, a nyáron. Vehetjük úgy, hogy Jonginon.

- Nem vehetjük úgy. – nyomtam le Taemint a víz alá. – Én középiskolában ismertem meg őket, Bini pedig maga volt a tökéletesség, legalábbis nekem. Csak épp észre sem vett, ellenben Hyominnal. Így keveredtem mellé.

- És akkor most hogy jársz vele? – pislogott.

- Kiderült, még mindig vannak kifejezetten heves érzelmeim iránta, hiába reméltem, hogy kinőttem ezt a szerelmet. És kiderült, neki is vannak érzelmei irántam, bár azt nem tudom mióta. – gondolkodtam el. Jonghoon csak bólogatott.

- Ha mind ennyire szeretitek, tényleg kedves lány lehet. – erre csak Taemin és én bólogattunk hevesen, mire felnevetett, bár halkan.

- Szóval ti ketten összeházasodtok.

- Így van, augusztus utolsó napján. – bukkant fel Hyomin lelkes mosollyal. És innentől kezdve be nem állt a szája. Tényleg ennyit beszélt mindig?

***

Kora reggel volt, mikor zajra keltem fel, majd valami, pontosabban valaki súlya landolt mellettem, részben rajtam.

- Noona, ébresztő! – ért valami a fülemhez, mire összerezzentem. Későn jöttem rá, csak Ten fogta két ujja közé a fülcimpámat.

- Ten, iszonyú korán van. Időeltolódás meg minden vacak, hagyj aludni!

- Csináltam neked vaníliás kávét.

- Mit? – támasztottam fel magam azonnal, kuncogva nézett rám és segített kiseperni a temérdek hajat az arcomból. Nem foglalkozva semmivel és senkivel, csoszogtam egészen a konyháig, ott is a bögréig, melyből egyszerre áradt a vanília és a kávé szeretett illata. – Ezt mindig anyukád tudta tökéletesen csinálni. – motyogtam a bögrébe, egy nagyot kortyolva a kellemes, hűs italból. Itt még melegebb volt, mint Szöulban.

- Hát, tőle tanultam. – huppant le egy székre és belekortyolt saját bögréjébe. Elgondolkozva vizsgáltam őt oldalról, majd megpiszkáltam egyik fülbevalóját. Emlékeim szerint Jonginnak is temérdek volt, de mostanában nem láttam őket a fülében. Jongin… hiszen nem hívtam fel. Annyira elfáradtam a hatalmas lakás felfedezésében és a város csodálásában, miután Ten kikönyörgött az erkélyre, hogy szegény fiú kiment a fejemből. Most pedig őt ismerve nagyon korán volt telefonálni. – Min gondolkoztál el ennyire?

- Tegnap este elfelejtettem felhívni Jongint.

- Ő a barátod, ha jól emlékszem. – csak bólogatva kortyoltam italomba. Ekkor szólalt meg a telefonom, mindent kis híján eldobva rohantam érte. Taemin neve sem okozott még ekkora csalódást, de elhívtam a videohívást. Mert nekik nem jó a hagyományos módszert.

- Jó reggelt hercegnő! – vigyorodott el, csak felmordultam.

- Nem okoztál még ekkora csalódást. – nevetve rázta a fejét. – De nálatok is nagyon korán van, mit csinálsz te ilyenkor fent? – gyalogoltam vissza a konyhába.

- Élem a titkos életem, amiről még te se tudsz.

- Kivel beszélsz? – karolta át Ten a vállam és kíváncsian behajolt a képbe. Taemin meghökkenve pislogott hol rám, hol a fiúra.

- Öhm… Bini, ugye tudod, hogy látom a furcsán idegen, helyes srácot is?

- Taemin, ő Ten, az unokaöcsém, Ten, ő Ten, a srác, aki minden nap tönkre akarja tenni az életem.

- Üdv! – mosolygott Ten szenvtelenül. – Szóval ő egy barátod. Taemin… szerintem régen már hallottam róla.

- Hyomin bátyja.

- Oh, világos. – mosolygott és elengedett, hogy nyugodtan beszélgessek.

- Miujság felétek? – nevetve pördült a székkel, amitől kicsit megszédültem, de elém tárult egy kisebb kupac az ágyán. – Az ott… Jongin és…?

- Sehun és Jonghoon Hyomin vőlegénye és ha jól értettem a féltestvére. – segített ki vidáman. – Kicsit sokat ittak tegnap a kicsik. Hyomin a medence mellett alszik egy gumimatracon. – felkuncogva ráztam meg a fejem.

- Szóval azért vagy fent, mert másnapos vagy.

- Inkább még aznapos, de talált. Miután szokás szerint mellé számítottam az ágyam, összevesztek rajta. – ingatta a fejét. – Egyébként fél este azt hallgattam mennyire hiányol, tartozol nekem négy egész órával, életem egyetlen értelme. – mosolyogva néztem csak rá, majd az ismét felbukkanó Tenre lestem a képernyő felett, telefonált, hát nem zavartam.

- De pihenj még Taeminie, majd beszélünk később. – mosolyogtam lágyan, mire a kamerába cuppantott és le is tette. Kíváncsian figyeltem ezek után az egyre feszültebbnek festő Tent.

- Jó… rendben. Rendben… felfogtam. – csattant fel végül fel és kinyomta a telefont, aztán az asztalra csapta és idegesen túrt hajába.

- Minden rendben, ugye?

- Persze…

- Nem anyukád miatt hívtak?

- Nem. – morogta és el is viharzott. Aggódva pillantottam utána, majd megpróbáltam belelesni telefonjába, de minden nagyon thai volt benne. Csak felszusszanva ittam meg kávém és elmostam, ami a mosogatóban volt. Még javában a habos vízben turkáltam, mikor csengettek, megtörölközve mentem ajtót nyitni. Egy kifejezetten csinos lány állt az ajtóban, gondolom barátnő volt. Felháborodottan kérdezett valamit, de egy mukkot se értettem.

- Ne haragudj, de nem értem… - motyogtam, majd befele fordultam a lakásba. – Ten, keresnek, és nem beszélem ezt az átkozott nyelvet, szóval told ide magad!

- Hagyj békén Bin! – hangzott fel a válasz valahonnan a szobák mélyéről.

- Do.. do you speak English? – lestem bizonytalanul a morcosan rágózó lányra.

- Yeah a little bit.

- I am Tens cousin from Korea.

- He doesn’t say anything to me.

- I’ts because I need to came the last moment instead of my mother. But I don’t know what is wrong with Ten now. I’m sorry.

- Never mind! I’ll text him when I got home. – intett és el is fordult. Becsukva az ajtót, idegesen vakartam meg fejem. Ez borzasztó kínos volt. Miután ittam egy pohár vizet, Ten keresésére indultam a nagy házban.

- Minden rendben? – ültem mellé, mikor megtaláltam az ágyában.

- Nincsen… - motyogta fejére téve egy párnát. – Nem akarok beszélni most róla.

- Szólok, ha kész az ebéd… - sóhajtottam fel és magára hagyva kiültem a konyhába. Pontosan két órahosszáig semmit se csinálni.

Ten pedig nem jött ki enni, hiába hívtam. Morcosan tömtem magamba a feleslegesen megfőzött ételt, mikor kinyílt az ajtó.

- Maga meg kicsoda? – ijedtemben kis híján megfulladtam. Egy középkorú, jól öltözött férfit véltem felsejleni könnyeimen keresztül, pillanatok múlva egy pohár vizet nyomott a kezembe, egyben le is hajtottam az egészet, majd szemeim törölgetve nyújtottam a kezem.

- Park Eubin, Ten unokanővére vagyok.

- Úgy tudtam a nagynénje jön, Kim Heojoo.

- Édesanyám az utolsó pillanatban visszamondta, mert elfeledkezett a műtétjéről.

- Remélem semmi súlyos.

- Csak a lába. – ültem vissza. – A tánc megviselte az évek alatt.

- Ten?

- A szobájában. Nem igazán hiszem, hogy vendégekre vágyik.

- Elhiszem. Megengedi? – mutatott az ételre, mire csak bólogattam és a férfi pedig tányért vett elő, majd szedett magának és helyet is foglalt. – Maga főzte?

- Igen, én voltam. Talán rossz? – állt meg a pálca a kezemben.

- Ellenkezőleg. Évek óta nem ettem hagyományos koreai ételt. Igazán jól esik. – csak kissé zavartan hajtottam fejet.

A csendes ebéd vége felé jelent meg Ten. Nevelőapja még az asztalnál ült, én pedig kis dobozba tettem a hűtőbe a maradékot.

- Mit keresel itt? – morogta vizet engedve magának.

- Az én lakásom.

- Ha már én nem mehetek, igazán az anyám mellett lenne a helyed.

- Meg kell értened, az állapotában csak felzaklatná, ha ott lennél.

- Mégis miért? A fia vagyok. Éveken át csak én voltam neki, miután az apám elment, nekem pedig most is csak ő van, erre te kitalálod, hogy menjek Koreába már most, a műtét előtt, miután iderángattátok Binit. – fakadt ki és levágva poharát el is viharzott. Az ajtó nagyot szólt még utána, mire összerezzentem. Szóval erről beszéltek reggel, és ezért ilyen zaklatott. A férfi csendesen két repülőjegyet helyezett az asztalra.

- Éjjel megy a gép. Nem mondtam neki, de az édesanyja szeretné, ha elmenne. Súlyosabb az állapota, mint hittük. Rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében és kevés esélye van a műtét sikerességére. Legalábbis itt. Átszállítják egy jobban felszerelt, profibb kórházba, ahol tapasztaltabb orvosok dolgoznak. Hatvan hetven százalékkal megnőhet az esélye. – köszörülte meg a torkát, láttam mennyire szereti ezt a nőt ez a kissé ridegnek festő férfi. – De kérlek, vidd magaddal azt a makacs fiút! Szüksége van az igazi családjára, engem sosem fog annak tekinteni. – megilletődve hajtottam fejet, majd miután elsietett a férfi, nekiláttam mosogatni és visszapakolni a cuccaim.

Miután mindennel végeztem, mentem csak Tenhez. A hátán fekve bámult a semmibe.

- Ugye tudod, hogy ma éjjel megy a gépünk? – motyogtam ujjaim tördelve az ajtóban. – Tudom, ez nagyon rossz most neked, nem is sejthetem mennyire, de kérlek, pakolj össze Ten. – halkultam el a végére teljesen, majd kifele igyekeztem.

- Maradj itt kicsit! – ő is kifejezetten halk volt, így kevésbé félve fordultam vissza. Ártatlanul pislogott rám, majd egyik kezét kinyújtotta felém, így az ágyhoz lépkedve leültem mellé, addig helyezkedett, míg az ölembe nem tette a fejét. – Tudom, hogy eltitkolnak előlem valamit. Nem vagyok hülye. És tudom, hogy elmondta neked. – bizonytalanul bólogattam.

- Anyukádat másik, jobban felszerelt kórházba szállítják. Ő kérte, hogy vigyelek haza, mert a családdal talán jobban éreznéd magad.

- Ez igaz. – sóhajtott fel. – Sokkal inkább vagyok veletek. Rendben, összepakolok, csak maradjunk így kicsit! Emlékszem régen mennyiszer aludtam így.

- Én is emlékszem. Még magasabb voltam nálad. – halkan elnevette magát és becsukta a szemét. Reméltem nem alszik el, nem volt ez olyan kényelmes póz, egyik kezemmel hátam mögött támasztottam magam.

Ebben a nyugalomban szólalt meg a telefonom, végre Jongin. Boldog, bár fáradt mosollyal vettem fel a késő délutáni hívást. – Végre látlak – mosolyogtam ragyogó, kíváncsi tekintete láttán. – Ne haragudj, olyan álmos voltam tegnap.

- Semmi baj. – mosolyodott el lassan, lágyan. – A fontos, hogy jól vagy. – csak bólogattam. Észre sem vettem, a súly eltűnt lábaimról, csak mikor Ten álla a vállamra nehezedett. Jongin arcán pont az értetlenség tükröződött, mint Taeminén reggel.

- A jó hír, hogy holnap reggelre otthon leszünk.

- Leszünk? – pislogott párat.

- Igen. Ten és én. – mutattam a mellettem mosolygó fiúra, aki vidáman integetett.

- Örülök, hogy meg…

- Mennem kell Bin, akkor holnap találkozunk itthon. – mosolygott sietve, majd meg is szakította a hívást. Ten csak halkan kuncogott.

- Mi olyan roppant vicces? – néztem rá morcosan.

- A vak is látja mennyire féltékeny volt. – csak pislogtam. Jongin féltékeny? – Na, rendben, összepakolok, még van két órahosszam. Addig főznél egy kávét? – borzolt hajamba, mire csak elveszve bólogattam. Miért féltékeny Jongin Tenre?

***

- Mindjárt felrobban, minden rendben van vele? – hallottam meg Sehun óvatos hangját, miközben telefonom szuggeráltam összevont szemöldökkel.

- Semmi baja. – nevetett halkan Taemin, mire rájuk kaptam a tekintetem. – Csak szembesült vele, kivel tölti az idejét a barátnője.

- Te tudtad? – kerekedett el a szemem.

- Reggel tudtam meg, míg az ágyamban aludtatok.

- És mégis ki ez a… ez a…

- A srác, aki helyesebb nálad? Ten.

- Nem helyesebb nálam. – fontam össze karjaim haragosan. Pedig a zöld szemű szörny bizony kacéran ugrált a vállamon, rajtam szórakozva.

- Ne akarj felrobbanni! – nevetett Hyomin laptopját nyomkodva. – A srác az unokaöccse. És azt mondta reggel jönnek. Tessék, reggelre egy gép van itt Bangkokból, még hozzá az A terminálon, fél hétre.

- Lehetetlen, hogy ilyen korán felkeljek. – pislogtam nagyokat.

- Pedig muszáj lesz, ha a féltékenységi rohamod után jó pontot akarsz szerezni nála. Elvégre majd felrobbantál az unokaöccse láttán. – vigyorgott Taemin szenvtelen. – Vagy menjek el értük én?

- Felejtsd el. Enyém a kocsid holnap. – álltam talpra és bevonultam a hálóba, Twix lelkesen követett. – Nektek pedig ideje hazamenni.

- Jól van, megyünk. – kuncogott Hyomin, mikor visszaértem a törölközőmmel. – Aludj jól pukkancs! – integetett, majd Jonghoont kézen fogva lecsukta a laptopot és el is indultak ki hárman. Sóhajtva néztem utánuk.

- Menj, zuhanyozz, reggel tényleg korán kell kelnünk. – tett Taemin hessegető mozdulatot és elnyúlt a kanapén. Hogy is hihettem, nem akar majd velem jönni Bini elé.