Szervezőbizottság

Az a fél hét, amely hátra volt a Yooaval való találkozásig, pillanatok alatt telt el. Vasárnap még Binit próbáltam rábírni a semmittevésre, hétfőn próbára rohantunk és szerdán este pedig egy teaházban ültem, barátnőmre várva. Úgy döntöttem elő alkalommal nem hozom el Binit, hogy Yooanak is beszámolhassak mindenről, beszélgessünk egy jót, amikor nem érzi magát senki sem kizárva.

Hamarosan pedig felbukkant egy vörösbarna hajkorona és az ismerős, mosolygó, babás arc. Úgy festett ő nem ismert meg engem, úgy kellett elé állnom, hogy elveszett bolyongásában megállítsam. Lassan nézett fel rám, majd mosolyra fakadt.

- Jongin! – ölelt szorosan magához, én pedig viszonoztam a meleg üdvözlést. – Hogy vagy? Fáradtnak festesz.

- Az vagyok. A próbáról jövök.

- Szóval a színháznál vagy továbbra is. – ült le mellém a kényelmes fotelba.

- Igen. Élvezem, nem tervezek elmenni máshova. – bólogattam, csak mosolygott.

- És most mit fogtok előadni? Elmennék rá, ha még a nyáron lesz.

- Szóval a nyár végéig maradsz?

- Igen. Augusztus utolsó napjaiban megyek vissza. – gondolkodott el picit, majd felvéve a teáját, belekortyolt. – A kedvencem kérted. – ragyogott fel tekintete, csak elmosolyodva vállat vontam.

- Egyébként még a nyáron előadjuk, igen. Eredetileg az Anasztázia lett volna, de valami befolyásos alak kérésére az Alice csoda országban lett belőle. Vagy valami olyasmi.

- És ti vagytok a táncos részeknél a szereplők? Vagy hogyan lesz?

- Eltaláltad. Minden táncos kapott egy karaktert, akit játszik majd az átvezetéseknél.

- És te ki leszel?

- Nem lenne vicces, ha előre megmondanám. – húztam össze szemeim játékosan, mire csak felkuncogott. – És veled miujság? Hogy megy az élet felétek?

- Jól. – bólogatott párat két korty tea közt. – De nehéz a modellek élete, el akartam már szakadni. Mindig csak azt tenni és enni, amit ők akarnak, hogy tegyek és egyek… - mély sóhaj szakadt fel mellkasából. – De legalább nincs olyan nő, akinek szebb alakja lenne nálam. – nevetett fel halkan. Nem értékeltem annyira ezt a vicces megjegyzést, de elmosolyodtam.

Sokat mesélt arról, milyen is modellként élnie. Mindig is az volt az álma, hogy másokat inspiráljon, hát így megtehette. Észre sem vettem és Yooa társaságában elrohant az este.

Elkísértem hát a hotelhez, amelyben megszállt és egy hosszú öleléssel elbúcsúzva tőle, a nem messzi ház fele indultam, hogy végre hazaérhessek. Odafent égett a villany és néha láttam egy alakot mozdulni a lakás belsejében. Elmosolyodtam és elővéve kulcsaim, siettem fel, ahogy csak lihegés nélkül tudtam.

Mikor megérkeztem, Bini épp a konyhában tevékenykedett, úgy láttam mosogat, hát cipőim lerúgva siettem hozzá és hátulról magamhoz öleltem.

- Annál már nem lesz tisztább az a pohár. – mormoltam nyakába, mire elnevette magát. – Minden rendben itthon ugye?

- Persze, miért ne lenne? – zárta el a vizet és megtörölve kezeit felém fordult karjaim közt. – Jól érezted magad?

- Igen, nagyon. – bólogattam lelkesen. – Holnap ugye eljössz te is velem? – ragyogott fel tekintetem, halkan kuncogott fel és átkarolva nyakam megcsókolt. Ezt igennek vettem.

- Elmehetek, ha szeretnéd.

- Szeretném, de most zuhanyozni szeretnék aztán minél hamarabb ágyba bújni veled. – biggyesztettem le ajkam és könyörgő tekintetet meresztettem rá. Nevetve rázta meg fejét és elengedve nyakam, a fürdő fele terelt. Fáradtságom ellenére lelkesen követtem.

Észre sem vettem és az ágyban feküdtünk, karjaim közt életem kis angyalkájával, aki hajam piszkálta. Így aludhattam el és ezért mindennél hálásabb voltam neki és mindennek, ami ezt lehetővé tette. – Szeretlek. – suttogtam még félálomban, majd végleg lehunytam a szemeim. Ha válaszolt is, nem hallottam már.

Onnan tudtam, hogy reggel van, hogy Bini ébresztőjének rettentő hangja felrázott. – Nem nem nem. – motyogtam és szorosabban ölelve a kis testet, belefúrtam arcom valamelyik pontjába. Halk kuncogást kaptam válaszul és ujjak fésülték végig hajam.

- Jó reggelt! – hallottam meg a gyengéd hangot, amitől kellemes borzongás futott végig hátamon és még szorosabban öleltem magamhoz.

- Még öt percet! – motyogtam hasába, idővel rájöttem, melyik testrészéhez szorítottam arcom.

- Rendben, akkor megcsinálom addig a reggelit.

- Nem! – ültem fel azzal a lendülettel. – Együtt! – másztam ki az ágyból és hajamba túrva visszafordultam hozzá. Kibújt a paplan alól és kíváncsian meredt fel rám. – Nem akarom, hogy neked kelljen mindent csinálnod. – fontam össze ujjainkat és kifele terelgettem.

A közös reggelin végül mégis Bini ügyködött, én pedig figyeltem mit csinál. Tekintetem elkalandozott alakján mostanában nem először, elgondolkodtam, hogy nem kellett eddig senkinek sem. Még ha voltak is nehezítő körülmények, soha nem volt körülötte egy fiú sem. Erősen koncentráltam, de nem találtam semmit emlékeim közt. Vagy szánni való harmadikként jött velünk, vagy… Taeminnel. Szóval Taemin volt az oka, hogy soha egy fiú sem jelent meg körülötte. Még engem is majdnem lebeszélt róla. Ha Hyomin nem akart volna szakítani, mostanra az esküvőnk terveznénk és talán Bini Taeminhez menne hozzá, ahogy a papa akarta. A gondolatra kirázott a hideg. Bininek mellettem volt a helye. Ez így volt tökéletes.

- Min gondolkodsz ennyire? – ült ölembe velem szembe, miután letette a tányérokat az asztalra, fél szemöldököm felvonva mértem végig magunkat, mire halkan elnevette magát.

- Szóval öltánc is jár a reggeli mellé?

- Álmaidban. – nyomott azonnal a számba egy nagy falatot, hogy nehogy megszólaljak. Hozzátettem volna, hogy álmaimban még többet is kapok, félő volt, azonnal elhagyna és apácának állna. Így bölcsen megfontolva helyzetem, inkább nekiláttam a reggelinek és rendesen ölembe ülve ő is enni kezdett. Ujjaim közben meztelen combján játszottak, talpait ugyanis a szék lapjának nyomva felhúzta lábait. Néhol borzongást váltottam ki belőle, de nem szólt rám, csak csendben reggelizett, így további piszkálást engedélyeztem magamnak.

A kényelmes reggelinek pedig majdnem késés lett az eredménye, gyors csókot váltva az öltözőknél, mindketten rohantunk be, felvenni táncos felszerelésünk. A teremben láttam őt ismét, balett óra előtt, ahogy spicc cipőjének szalagjaival babrál, közben haját igyekszik féken tartani. Insoo elvigyorodva dőlt mellém a korlátnak.

- Minden így kezdődött. – kíváncsian néztem rá, majd elmosolyodva bólogattam. Akkor éreztem először a Binit körülölelő légkört. És akkor azt hittem nincsenek érzései, csak boldog tud lenni. Pedig azóta, hogy hagytam magam bevonzani abba a légkörbe, én is minden percben boldog voltam.

- Így van. Minden itt kezdődött. - vezettem vissza a szalagokkal ügyeskedő kedvesemre tekintetem és odasétálva hozzá, leültem mögé és átkarolva derekát, hátára fektettem fejem. – Nem akarok ma táncolni. – panaszkodtam azonnal. Hallottam szusszanásából, hogy elmosolyodik.

- Pedig muszáj lesz. – mormolta lágy hangon, végezve cipőivel és szétnyitotta spárgába lábait, követtem a mozdulatot és tovább ölelgettem derekát, nem hagyva rendesen melegíteni. – Szóval nem fogsz békén hagyni? – nevette el magát halkan, csak megráztam a fejem és lehunyva szemem, elmosolyodtam.

- Soha többet.

- Szörnyű sors vár rám. – jelentette ki határozottan, de lelki szemeim előtt megjelent az ismerős félmosoly szája sarkában és nagy szemeinek játékos ragyogása. Már nem vert át. És rájöttem, végre ismerem őt.

***

- Szóval akkor mehetünk? – mosolygott rám Jongin boldogan, mikor kiléptem a színház hátsó ajtaján. Sírásra görbülő szájjal ráztam meg a fejem, mire kezeibe fogta arcom és orromra nyomott csókot. – Mi a baj?

- Hyomin hívott. – mutattam fel a telefonom. – Meg van az esküvő dátuma, és nem egy fél év múlva lesz. Ő még augusztusban férjhez akar menni. – sóhajtottam fel.

- És mi a baj?

- Hogy én vagyok az egyes számú nyoszolyólány. Ma este megbeszélés lesz nála a többi lánnyal. – fintorodtam el, utánozta a mimikám. Vagy legalább próbálta, mire felkuncogtam. – Ne haragudj, de nem tudok veletek menni. De érezd jól magad édesem.

- Nélküled? Jól? – meresztett könyörgő kiskutyaszemeket, de már tudtam, megérti. Mosolyogva túrtam még kissé izzadt tincsei közé.

- Az én kék hernyóm megérti, ugye?

-  Csak a bolond kalaposért. – csókolt homlokon. – Otthon találkozunk. – kaptam csókot ajkaimra is. Mosolyogva bólogattam és ellentétes irányba indultunk el.

- Bini! – ragyogott fel Taemin arca, mikor egy éles „Taemin, csengettek!” kíséretében dühösen tépte fel az ajtót. – Ha csendben maradsz, felcsempészlek a szobámba a zsebemben. Kuncogva böktem hasba és szorosan magamhoz öleltem, igyekezett derekam köré font karjaival megfullasztani, hát igyekeztem minél szorosabban ölelni nyakát.

- Ki jött? – jelent meg végül a türelmetlen Hyomin. – Bini! – derült fel hangja és türelmetlen kezdte lökdösni bátyját.

- Nem, ő az enyém. – emelt fel Taemin a földről, mire szorosabban kapaszkodtam, Hyomin pedig levette lábaimról a cipőt.

- Akkor hozd be! – indult a nappaliba, én pedig koalaként Taeminen csimpaszkodva utaztam be, ahol nem egy jól öltözött lány meredt ránk teáscsészéje felett. Taemin végül letett egy fotelba és kiment a konyhába vacsoráért nekem. – Lányok, ő itt Bini, ő lesz az elsőszámú nyoszolyóm, de a munkája jelenleg nem engedi meg, hogy teljes erővel szervezzen, ezért megosztjuk majd a munkáját magunk közt. – megszeppenten néztem körbe és térdemig hajoltam hálám jeléül. Két tenyér támaszkodott meg hátamon.

- Unatkozom. – jelentette ki egy ismerős hang, Hyomin pedig felciccent.

- Lehet, hogy itt kell laknod, de elmehetnél a városba, Sehun. Mi itt esküvőt szervezünk és életem nőjén támaszkodsz.

- Engedj, el Oh Sehun! – mordultam fel, de csak nevetett. Pár percig hadonásztam még, mire elengedte hátam és fotelem karfájára ülve figyelte az eseményeket.

- Szóval, az esküvő dátuma augusztus huszonnyolcadika lesz. – nézett körbe Hyomin. – Nem sok idő maradt addig, de biztos vagyok benne, hogy csodás lesz. A termet már kibéreltük hozzá és az egyszerűség kedvéért hivatali esküvő lesz, nem templomi. – Hyomin fontos beszéde közben Taemin is visszaért, feltűnt, mennyi lány követi tekintetével a feszengő szőkeséget, aki kezembe nyomta a tányért, meg rajta a szendvicset és egy bögre kakaót a dohányzóasztalra téve elfoglalta a másik karfát. – Bini, remélem, a hétvégén rád bízhatom a ruhátok kiválasztását, Taemin elvisz téged a belvárosba a szalonhoz, ugye?

- Ha Binit kell cipelni, persze. – mosolyodott el Taemin hajam piszkálva, nem egy gyilkos pillantást kaptam érte, de igyekeztem ignorálni őket. Elvégre nem tettem semmi rosszat.

- Rendben, akkor szombaton tíz órakor ott találkoztok a szalon előtt. – bólogattam, tekintve, hogy tele volt a szám félig megrágott szendviccsel. – Még egy apróságot szeretnék kérni tőled Bini… - kíváncsian néztem fel Hyominra, akinek lelkesen ragyogott a tekintete. – Táncolnátok az esküvő utáni fogadáson? – a félrenyelés pedig nem maradt, Sehun és Taemin felváltva püfölte a hátam. – Már azt is tudom, mit szeretnék. – folytatta Hyomin zavartalan. – Azt, amit a legutóbbi darabban táncoltatok.

- Salsazzunk? Lee papa megöl, ha ilyesmit csinálok egy esküvőn.

- Lee papa neked bármit elnéz. – nevette el magát Taemin, - Egyébként Hyomin már beszélt vele és mivel ez a „szerelmük jelképe” lesz, ezért apa engedélyét adta rá, hogy Jongin bármi kirívót csináljon.

- Jongin? A vőlegényednek nem veled kellene táncolnia? – nyolc szempár szegeződött az egyik élénkvörös hajú modellnek festő lányra, köztük az enyém is, mire behúzta a nyakát.

- Jongin nem a vőlegényem. Nem is volt az. Jártunk. – hálás voltam, amiért arról hallgatott, hogy most én járok vele, bár ki tudja, meddig. – Taemin legjobb barátja és mivel Bini vele táncolta a táncot, amit látni szeretnék, nem láttam okot, ami ellene szólna.

- De hát az exed. – hangoztatta az egyik, valaki más már azt tudakolta szingli-e.

- Gyere baba, jobb, ha mi most megyünk! – állt talpra Taemin.

- Én is. – ugrott fel Sehun és már tereltek is ki a növekvő veszekedésből.

- De a kakaóm. – fordultam hátra. Hyomin felénk nézett és küldött nekem egy szeretettel teli mosolyt, mielőtt visszafordult volna a hölgyekhez. Tudtam, hogy tartani fogja a száját.

Hazáig egészen csendben voltam, azon töprengtem, amit a vitából hallottam. Tényleg szánalmasnak látnának ezek a lányok, ha Jonginnal mutatkoznék? Talán nem is kellene rá gondolnom.

Jongin csalódottságát pedig minden nappal növeltem, mialatt Hyomin esküvőjére készültünk. Minden találkozót le kellett mondanom barátnőjével és vele, egyetlen szerencsénk az együtt való munka volt és a közös lakás. Minden alkalommal mosolygott, mikor elpanaszoltam neki mit kell tennem és nyugtatott, hogy minden rendben lesz, ne idegeskedjek ezen, Yooa amúgy is itt lesz egész nyár végéig, éreztem, egyre boldogtalanabb az a kedves mosoly. Tenre pedig még annyi időm se jutott, mint kedvesemre, vagy Taeminre, aki pedig hivatalos sofőröm lett az elkövetkezendőkben.

Csak akkor volt némi szusszanásom, mikor kettesben voltam Hyominnal, ugyanis barátnői árgus szemekkel lesték, hibázok-e. Sejtettem Sehun és Taemin miért vállalta el a testőr szerepét. Ezek a szusszanások pedig kávézókban történtek, egy gyors kávé mellett.

- Minden rendben, ugye? – nézett Hyomin aggodalmasan szemembe egy hétfő alkalmával. Csak megráztam a fejem.

- Semmi időm nincsen magamra. A barátnőid ráadásul folyton figyelnek és Jongin is olyan szomorúnak fest mostanában. Rá végképp nem maradt időm. – bizalmasan hajolt közelebb, kíváncsian követtem példáját.

- Ugye lefeküdtél már vele? – a pír hullámokban öntött el és össze-vissza kezdtem dadogni. Telefonom csengése mentett ki a helyzetből.

- Igen? – motyogtam óvatosan, Jongin nem szokott hívni, legalábbis eddig nem volt rá példa esténként.

- Ne haragudj, de este ne várj meg! Van némi fennakadás a hazafele vezető úton, de sietek haza.

- Hazafele úton? Hol… hol voltatok? – motyogtam meglepetten.

- A vidámparkban, de sietek, ígérem.

- Szeretlek…

- Szia. – tette le sietve, csak bámultam a kávém és életemben először éreztem ezt a fura, keserű csalódottságot.

- Bini… jól vagy? – hevesen ráztam meg a fejem.

- Hazavinnél? – néztem szemébe elkeseredetten, mire felpattant és némi pénzt az asztalon hagyva azonnal kikísért a kocsihoz.

- Összevesztetek?

- Nem. – kötöttem be az övemet akadozó mozdulatokkal.

- Park Eubin! Nem jó az időzítés talán, sőt, de ide figyelj! Az a pasi nem fog a végtelenségig várni rád. Tudom, hogy Taemin gyönyörűen belerondított az életedbe, de nem zárkózhatsz el miatta a nemi élettől huszonévesen. Szeret téged, és fontos vagy neki, gondoskodik rólad. Ő megérdemel téged.  – szomorúan néztem magam elé. Félek, már nem szeret.

***

Bár szerettem volna ezen a szabad hétfőn hármasban menni a vidámparkba, Hyomin ismét keresztbe tett terveinknek. Yooanak azonban megígértem, hogy elviszem, így Bini nélkül kerekedtünk fel. Élveztem? Nem igazán. Folyton arra gondoltam, hogy ott kellene vele lennem és segítenem, amiben tudok, támogatni őt, esetleg sms-ekkel boldogítani, azonban a lelkes Yooa ezt nem hagyta. Nem tudott Biniről sem és kezdtem érezni, hogy hiba volt nem beszélnem róla, arra várva, hogy bemutathassam őket egymásnak. Ugyanis minden találkozónk egyre randiszerűbb lett.

Nem volt emlékezetes nap a vidámparkban, de örültem, hogy boldoggá tehettem egy barátot. Mégis rettentően vártam, hogy hazamehessek Binihez. A mostanában különösen kegyetlen sors azonban közbeszólt a városba tartó buszon és a vállamon alvó Yooa arra ébredt, hogy keltegetem, mert le kell szállnunk a lerobbant buszról. Ő a hotelt hívta, hogy lemondja a vacsoráját, én Binit, hogy ne várjon rám, de sietek.

- Szia. – tettem le, mikor megláttam magam előtt a felfele mosolygó Yooat.

- Kit hívtál, oppa?

- Nem fontos. – mosolyogtam rá, majd eltéve a telefonom, magamba fordultam. „szia”?! Megőrültem. Ennyire Yooa kedvében akarnék járni? Miért nem tudtam kimondani azt a szót, amit máskor olyan lelkesen mondogattam?

A megmentésünkre siető busz háromnegyed óra alatt megérkezett a városból, így a hátralevő majdnem másfél órás utat csendben megtehettük, Yooa pedig tovább aludt. A megfelelő megálló előtt finoman felkeltettem és elkísértem a hotelhoz, tekintettel a késői órára.

- Szeretném valahogy megköszönni ezt a napot. – mosolygott fel rám ártatlanul rebegtetve pilláit. Nem hiába szerettem bele. – Nagyon jól éreztem magam, köszönöm. – lépett hozzám és derekam átölelve mellkasomnak nyomta arcát. Halvány, gondoskodó arccal karoltam át hátát. Sokáig álltunk így, kezdtem kissé zavarban lenni, főleg, hogy a hotel épületéből mindent lehetett látni és sejtettem, van pár kíváncsi dolgozó, oldalra lesve pedig meg is bizonyosodtam róla. Yooa lassan volt csak hajlandó elengedni, ahogy pedig lenéztem rá, ajkai hirtelen nagyon is közel voltak az enyémekhez. Egy pillanatra ösztönösen felé mozdultam volna, emlékezve egykori érzéseimre, majd hirtelen kihúztam magam és elengedtem őt. – Valami baj van? – pislogott nagyokat. – Azt hittem tetszem neked.

- Tetszettél… szerelmes voltam. – javítottam ki.

- Akkor mi a baj? – lépett egyet felém.

- Yooa, nekem barátnőm van. – ráztam meg a fejem, szeme elkerekedett.

- De Hyominnal szakítottál.

- Igen, kidobott, mikor megkértem a kezét.

- Akkor mi volt az a duma a legrosszabb lánnyal?

- Mi lett volna? – tártam szét karjaim.

- Azt hittem azzal rám céloztál. – görbült lefele szája, tekintetem elkerekedett.

- Rád?! Jézusom, évek óta nem érzek irántad semmit. Hyomin… legjobb barátnőjét szeretem. Őszintén szólva már középiskola óta.

- Szóval összejöttél azzal a lánnyal, akivel mindig is akartál. – szipogott fel, kézfejével megtörölve orrát. – Én hülye… - suttogta hajába túrva és felnevetett. – Ne haragudj Jongin, félreértettelek és egész helyes pasivá nőttél. Látod, minden nő bolond tud lenni. Tényleg ne haragudj! Remélem, találkozunk még, amíg itt vagyunk és elfelejted ezt nekem. Jó éjt! – fordított hátat és besietett a hotel épületébe. Mélyet sóhajtottam és zsebembe rejtve kezeim, hazafele indultam. Bini nagyon haragudhat már rám így is.

Néma és sötét lakás fogadott, nem várt meg. Hogy is várt volna? Villám zuhany után siettem is a hálószobába, csak a folyosói lámpa fénye világított az ágyra, Bini alakja pedig olyan picinek és elhagyatottnak tűnt a nagy ágyban a hatalmas paplan alatt. Leoltva a villanyt, sietve másztam be mellé és zártam a karjaimba, apró sóhajjal helyezkedett kicsit, de mivel teste feszes volt és nem  igazán sikerült megölelnem, úgy sejtettem, ébren van.

- Ne haragudj rám, kérlek! – suttogtam elhúzva tincseit és ajkam arcához nyomtam. – Nagyon szeretlek. – simogattam meg oldalát, reménykedve a megbocsátásban. Azonban sokáig, nagyon sokáig semmit nem reagált, nekem pedig mellkasom egyre szűkebb lett hevesen kalapáló szívemnek. Hányszor bántottam már meg… Mennyit viselne még el?

- Nem haragszom. – motyogta végül halkan, gyenge kis hangon.

- Kérlek ne sírj! – suttogtam jobban karjaim fele húzva, ő pedig végre engedett, némi erősködésre pedig felém is fordult.

- Azt hittem már… már nem szeretnél velem lenni. – elkerekedtek szemeim, bár ezt nem láthatta, én azonban látni akartam őt, így felkapcsoltam az éjjeli lámpám. Kerek, könnyes szemei szíven szúrtak.

- Hogy ne akarnék veled lenni? – suttogtam letörölgetve könnyeit. – Ha talán egy napon, mikor öreg, zsémbes és ráncos leszel, nem akarok már veled lenni, azt majd minden nap a fejedhez vágom, amíg fejbe nem vágsz a vasalóval és bele nem halok. – törölgettem tovább, remegő kis nevetés szakadt fel belőle, szorosan öleltem magamhoz és mikor mellkasomba rejtette arcát, alaposan betakargattam és ismét leoltottam a villanyt. – Ha lesz egy kis időd, mindent megbeszélünk majd, de most legyen elég annyi, hogy nagyon szeretlek. Csak téged.

- Én is szeretlek. – jött halkan a paplan alól, még szorosabbra fogva ölelésem, lassan lehunytam a szemem. Nem csinálhatok több hülyeséget.