Másnap anyánál
töltöttem a napot, ahogy tervben szerepelt, nevetgélve, egymást ugratva
csináltuk meg az ebédet. Ahogy soha, most sem titkoltam el a történteket,
elmondtam, mit is ajánlott Taemin édesapja. Anya talán nálam is jobban
felháborodott ezen. Elvégre Minnie a legjobb barátom volt Hyomin mellett.
Örültem, hogy megért engem. Kellemes volt vele töltenem az időt. Apa érkezése
pedig csak koronázta a napot, Twix kiskacsaként követte mindenhova. Még azt is
megtudtam, bátyám nemsokára hazajön egy kis szünidőre és addigra én is itthon
leszek. Tökéletes lesz ez a nyár.
Taemin nyolckor hívott
fel, hogy a ház előtt vár rám, leellenőriztem mindent, elég sok kaját
csináltunk, de hát hárman leszünk rá. Elbúcsúztam a síró Twixtől és felkapva
kis táskám ki is siettem a kapun. Minnie a kocsinak dőlve várt, mosoly játszott
szája sarkában. Anya kijött üdvözölni, szinte könnyes tekintettel adományozta
meg a fiút két útravaló puszival. Úgy festett Taemin is örül az üdvözlésnek és
megígérte, hogy gyakrabban jön velem ezentúl, ha itthon lesz éppen.
- Ez minden? – nevetett
a kajára mutatva, mire mosolyogva pillantottam az anya után becsukódó ajtóra.
- Tudod, hogy mindene a
főzés.
- És istenien csinálja.
– mosolygott összeborzolva hajamat. – Csüccs be hátra, az útitársad már alig
várja, hogy mellette légy. – hangsúlyozta gúnyosan, de huncut tekintettel.
- Miért nem elöl ül? –
motyogtam megkerülve a kocsit, mikor Taemin mutatta merről van szabad hely.
- Mert Hyomin lefoglalta
az anyósülést. Neked szándékoztam fenntartani. – mosolygott rám bocsánatkérőn,
mire csak lebiggyesztett ajakkal megvontam vállaim és kinyitva az ajtót,
behuppantam a volán mögötti ülésre.
- Szia! – lestem
Jonginra, de nem válaszolt, be volt dugva a füle és még én is tisztán hallottam
mit hallgat. Valahogy úgy éreztem, míg be nem szálltam, nem szólt ilyen
hangosan a zene a fülében. Követve példáját én is bedugaszoltam a fülem, tudva,
hogy Taemin úgyis a lejátszóval fog dúdolni és zenei ízlésünk elég eltérő volt.
Tehát bedugtam a fülem és egy párnát magamhoz véve az ablaknak támasztottam a
fejem, így figyeltem az esti eget, ami alatt percek múlva már kifejezetten nagy
sebességgel suhantunk.
Néma ajkakkal, egyik
kedvenc dalom újra és újra hallgatva bámultam az egyre sötétebb éjjelbe.
Szerettem éjjel utazni, Taeminre pedig rá mertem bízni magam, ha nyaralni
mentünk. Ezért lógtam mindig a nyakán, ha menni kellett valahova. Nem is ültem
még más kocsijában az övén kívül.
Mindössze tíz óra volt,
mikor lekanyarodtunk az autópályáról egy néma, üres pihenőre. Csak a lámpák
világítottak rendületlen. Elgémberedett végtagjaim macskásan kinyújtóztatva,
cipőm lustán a kocsiban hagyva léptem ki a még langyos betonra és néztem körbe.
De jó is volt felállni. Örömöm azonban nem sokáig tartott, mert Taemin
derekamnál elkapva emelt fel és ültetett a motorháztetőre. Meglepve és
megzavarva néztem rá.
- Ha nem akarsz cipőt
húzni, akkor itt maradsz! Még valami baleset vagy fertőzés kell nekem a
nyakamba. – nyomta meg orrom és elővette a kajás dobozokat. Fogalmam sincs
Jongint a sok ülés, vagy az étel gondolata csalta-e elő, mindenesetre a fiú
hamarosan mellettem ült, fekete zoknis lábait maga alá húzva és figyelte a
közeledő Taemint. – Az illata jó. – tolta az egyik dobozt az orrunk alá két
egyszer használatos pálcikával, mire csak bólogattam párat és fogva a dobozt,
előügyeskedtem a pálcákat.
Természetesen Minnie
volt az első, aki tele szájjal olvadást színlelt, én pedig azonnal bekaptam egy
falatot, ahogy észrevettem színpadiasan fennakadó szemeit. Most is isteni volt,
mint mindig.
Egy ideje már csendben
eszegettünk, mikor finom keskeny ujjak és egy pár pálca jelent meg előttem,
majd tért vissza gazdájához egy kis tintahalkarikával. Szemem sarkából és kissé
előrehulló hajam takarásából lestem fel Jonginra. Maga elé meredve rágcsált.
Összesen pár perc kellett hozzá, hogy hatalmas falatokat emeljen el a dobozból,
amit kettőnknek nyújtott még Taemin. Csak jót mosolyogtam magamban rajta.
Kezünk néha összeütközött, vagy ugyanazért a csinos falatért nyúltunk, amit
zavart torokköszörüléssel és kényszerű udvariassággal igyekezett terelni.
Fél óra múlva másztunk
vissza a kocsiba és indultunk el ismét. Kíváncsian néztem a kissé feszengő
Jonginra, aki végül kikapcsolta az övét és lehúzva az ablakot kihajolt rajta. –
Rendben vagy haver?
- Csak kicsit sokat
ettem hirtelen. Pár perc és jobb lesz. – mosolygott Taeminre, mire úgy
döntöttem, nem az én dolgom és a párnámon elhelyezve arcom bal felét le is
hunytam a szemem, hogy kipihenjem a mai napot. Ideje volt végre.
Percek alatt mély
álomba zuhantam, nem is érzékeltem semmit a környezetemből, azt sem, mikor
felvettük Hyomint. Pusztán akkor szembesültem vele mennyit aludtam, mikor
felriadva az órám fél egyet mutatott, barátnőm pedig az anyósülésen hortyogott
alig hallhatóan. Meg akartam kérdezni Taemint, ő jól van-e, de akadályozva
voltam benne, hogy előre hajolva a két ülés közt rálessek és megérintsem
karját. Jongin szorosan ölelve lábaim aludt a combjaimon, arcát szinte hasamhoz
nyomva. Szóval ezért nem fáztam kicsit se, mikor ment a klíma bent. Ledöbbenve
tanulmányoztam a fiú alvó, teljesen nyugodt arcát, belehulló tincseit.
Akármennyire ridegek voltunk egymással, megértettem Hyomin mit ehet rajta. A
srácnak mintha minden pontját istenek építették volna össze mérnöki
pontossággal. Vagyis olyan típus volt, aki bárkit megragad és nem ereszt, ha
elbűvölte. Teljesen belefeledkeztem figyelésébe. Sose néztem még eddig arcát.
Sose volt még ilyen barátságos felém… Nem értettem igaziból a nagy ellenségeskedés
okát, mindig alig vártam, hogy megismerjem Hyomin barátait. Szóval fogalmam sem
volt miért is reagált olyan negatívan rám. Mindenesetre ezek most mind
mellékesek volta. Csak bambultam arcára. Megnyugtatott már a látványa is ma
este. Ahogy az egy alvó emberrel lenni szokott.
- Olyan arcot vágsz,
mintha életedben először látnád. – zökkentett ki Taemin hangja, a
visszapillantó tükörben hunyorgott rám. Halkan felkuncogtam kijelentése
hallatán.
- Úgy is érzem magam
oppa. – dőltem hátra kényelmesen, hogy nyugodtan alhasson. – Mikor érünk oda? –
kíváncsiskodtam inkább.
- Látod azokat a
fényeket ott elöl a hegyoldalban?
- Igen. – bólogattam
lelkesen, mire jól láttam, hogy elmosolyodott.
- Na, oda megyünk. Még
maximum egy óra, de ilyen alap forgalomban szerintem beljebb is gyorsan
haladunk. – csak hevesen, bólogattam fejemmel, mire vidám hangon hümmögött és
ismét az útra figyelt.
***
Halk beszélgetés
riasztott fel édes, kényelmes álmomból, amibe tulajdonképpen a rosszullét
ringatott bele. Meglepve pislogtam párat a sötét utastérben, mire realizáltam,
Eubin ölében fekszem. El akartam engedni és felemelkedni, de tekintetem
fogalmam sincs miért, megakadt rajta. Ahogy Taemin szavaira lelkesen hajolt
oldalra és csillogó szemekkel bólogatott a késő éjjeli óra ellenére. Szerencsés
lesz az az ember, akivel majd randizni fog. Az a lány… És ez zavart. Nem tudom
miért, zavart a gondolat, hogy Bini majd egy lánnyal fog randizni, egy lányt
fog megcsókolni, vagy mi. Kirázott a gondolattól a hideg, pedig a pasik elvileg
csípték az ilyet.
Tulajdonképpen teljesen
kiment a fejemből, hogy felébredtem, csak feküdtem az ölében, a sötétnek hála
teljes nyugalommal figyelve őt. Ahogy egy idő után nem tudott mit kezdeni
magával és kezét bizonytalanul a vállamra fektette. Milyen kellemes is volt.
Egészen meghitt. Nem figyeltem az utat, hogy mi történik, csak kedves kis
párnám.
- Ugye hogy egész
aranyos? – Hyomin hangja zökkentett ki. Ő is itt volna?
- Igen, így, hogy
alszik. – rólam beszélnek, ez nem volt kérdés. Aranyos vagyok. Végül is Bini
aláírta.
- De miért is vagytok
ti rosszban?
- Tényleg, miért
vagytok rosszban?
- Nem tudom. – gyorsan
lehunytam szemem, hogy nehogy lebukjak, mikor lenézett rám. – Csak így jött
össze. Összejöttél vele, ő meg csak utánad szaladt. Nem sok figyelmet fordított
a baráti körre, hát ilyen hideg maradt a kapcsolatunk. – nem estek jól szavai.
Én mindig felajánlottam neki, hogy hazaviszem, ha tehettem. Egyszer… De
megmentettem a festékektől. Azonnal ott voltam, hogy megvédjem. Az nem is
számít? Legszívesebben felültem volna, hogy számon kérjem. – Ez a hotel? –
ábrándozó hangjára azonnal kipattantak szemeim és hatalmasakat pislogva
figyeltem, ahogy szinte az ablakra tapad és elveszi kezét is a vállamról. Pedig
kellemes volt érintése, mégsem kérhettem meg, tegye vissza.
- Igen, mindjárt
leparkolunk. Itt maradsz vele, míg bejelentkezünk? – vagyis velem? Az jó lenne,
igen, maradjon csak a párnácskám.
- Persze. Nem fogom
csak emiatt felkelteni. Elvégre rosszul volt, pihenjen csak.
- Köszönöm cicám! –
hallani lehetett Hyomin hangján, mennyire megbízik benne, mennyire mosolyog rá.
Azt hiszem a szívében mindig Bini marad a legelső.
Hallottam a motor után
beálló csendet és a csapódó ajtókat, majd fellestem Eubinre. Halovány mosoly
játszott szája sarkában, majd lenézett rám, mire lesütöttem a szemem. Pici
ujjai óvatosan értek hajamhoz és végre elhúzta azt a tincset, ami csiklandozta
arcom.
- Miért is vagyunk mi
rosszban tulajdonképpen? – motyogta. – Pedig szerintem jó barátok lehetnénk.
Tudom mennyit jelent neked a tánc. És ha te választasz filmet, azt mind láttam
és szerettem. Olyan bonyolult ez a helyzet ennyi év után.
- Én is szívesen lennék
veled jóban. – szólaltam meg halkan, későn jutott eszembe mit csinálok. Riadtan
sikkantott fel, mire kisebb szívrohammal ültem fel, mellkasomra fektetve
tenyerem. Kerek szemekkel meredtünk egymásra, majd nyelve egyet kicsatolta övét
és becsapva az ajtót kiszállt a kocsiból. Egyre bánatosabb tekintettel néztem
utána. Igazság szerint nem értettem magamat. Hogy mi ez a hirtelen közeledési
mániám felé és miért esik ennyire rosszul az a határ, ami átléphetetlenül
húzódott fel Twix jelenléte híján közénk, amint mindketten ébren voltunk.
Vagyis amint mindketten tudtuk, hogy ébren vagyok. Lemondó sóhajjal túrtam
hajamba, majd elmosolyodtam, mikor eszembe jutott, hozzáért. Amint feldolgoztam
mit csinálok levakartam a mosolyt arcomról és megráztam a fejem. Jobb, ha nem
közeledem hozzá. Sőt, jobb lesz, ha mihamarabb visszaszokok rá, hogy megtartsam
a rideg távolságot és ne is gondoljak Eubinre. Elvégre ő nem is a barátom.
Taeminek egy
örökkévalóság múlva értek vissza. Bini addig egyszer visszahajolt az utastérbe,
keresve valamit, majd megakadt rajta tekintete és szóra nyitotta száját, de
csak bedugtam fülem és maxra tekerve a hangerőt, úgy tettem, mintha fogalmam
sem lenne róla, kabátján ülök. Láttam az arcán megjelenő haragos kifejezést, ez
volt az első alkalom, hogy az éjszaka közepén végre egyszer nem csak
boldogságot láttam rajta. Tovább figyeltem, ahogy kint fagyoskodik, dörzsöli az
ujjatlan kis ruhája alól kilátszó karjait. Úgy döntöttem odaadom neki a
kabátot. Kikapcsolva a fülemben üvöltő zenét, kiszálltam a kocsiból,
visszahajoltam a cipőimért, majd finoman kirázva a pici kabátot Bini felé
fordultam, akire Taemin lágy mosollyal terítette rá saját méregdrága kabátját.
- Tönkre fogom tenni.
- Nem baj. Az a fontos,
hogy ne fázz meg. Gyere, pakoljuk ki a bőröndöket, kicsit sokat kell gyalogolni
fel de majd te hozod a könnyebbeket. – terelte a kocsi hátuljához, én pedig
csak álltam pofára ejtve.
- Jaj de aranyos vagy,
sejtetted, hogy fázom. – zökkentett ki Hyomin hangja, aki kikapta a kezemből a
kabátot és belebújt. – Olyan jó meleg. Köszönöm oppa. – nyomott puszit arcomra,
majd ajkaimra. Halovány mosollyal cirógattam meg arcát. Nem tudtam hogy magyarázzam el, az nem az ő kabátja.
- Gyerünk gerlepár! Nem
csak nekünk kell cipekedni. – kedvesem mosolyogva kopogott oda tűsarkúiban és
megfogva gurulós bőröndjeit, arrébb gurította azokat. Megegyeztünk, hogy
mindenki a saját csomagjait viszi, az a legtisztább.
Már egy ideje
gyalogoltunk felfele, én pedig sorzáróként figyeltem Taemin válla felett a
nehézségekkel küzdő Binit, aki gurítható bőrönd híján olyan táskát igyekezett a
vállán tartani, mint én magam is. Beletelt pár percbe, mire kifújva a bent
tartott levegőt, elhatároztam, hogy odamegyek hozzá és bármennyire átdöf a
tekintetével, elveszem táskáját és felviszem neki a szobáinkat rejtő épületig.
Azonban amint megnyújtottam lépteim, Taemin könnyen emelte le Eubin válláról a
táskát és sajátjára dobva még magához is vonta.
- Hát ezt nem hiszem
el… - suttogtam orrom alatt és félrenézve, mintha soha eszembe se jutott volna
Binihez sietni megelőztem őket és Hyominhoz csatlakoztam.
- Olyan izgatott
vagyok. – mosolyodott el, mikor észrevett. – Régen volt már, hogy mind a négyen
jöttünk nyaralni.
- Két szobát vettünk ki? – kíváncsiskodtam.
- Butus, hát kell külön
szoba oppanak és Bininek is. – nem tudom ez miért nyugtatott meg. – A miénk a
száznyolc, Binié a százkilenc és Taeminé a száztíz. És nem akarom zavarni az én
kicsi Binim, úgyhogy eszedbe se jusson semmi rosszaság ebben a másfél hétben.
Tényleg ráfér a pihenés. Az a festékes incidens, meg utána a betegsége…
borzasztó. – ironikus, hogy meg se fordult a fejemben semmi „rosszaság” de
bántotta egóm, hogy megint figyelmen hagyták, az Eubinnek szánt támadás engem
ért, mert feláldoztam magam érte.
- Rendben. – néztem
félre zavartan előbbi gondolataim miatt, majd csak megköszörülve torkom
beléptem a házba, ami elé értünk.
A három szoba az első
emelet közepén volt, Hyomin sokáig bajlódott a kártyával, így végignézhettem
Taemin nyálas búcsúját Binitől. Tényleg el akarná venni? Mosolyogva mondott
neki valami Bini ajtajában állva, majd homlokon is csókolta. Felfordult a
gyomrom. Fintorogva fordultam el és beléptem Hyomin után a szobába. Csinos
volt.
- Még zuhanyozok, mert
nem volt időm rá, de te pihenj csak le. A kocsiban alvás álmosít. - mosolyogva
bólogattam és magamhoz vonva lágyan megcsókoltam, mielőtt besietett volna a
fürdőbe. Utána kényelmesen halásztam ki alvós nadrágom és lassan levetkőzve
belebújtam, majd még kiléptem az erkélyre. A holdfény megvilágított a tengert a
fenyők közt, tudtam, hogy nagyon közel vagyunk hozzá. Kellemes lesz holnap
kifulladásig úszni.
Akaratlan is átlestem a
szomszéd erkélyre, Bininél is égett még a villany, figyeltem, ahogy a függöny miatt
homályos alakja a haját fésülgeti. Egészen megnyugtató jelenet volt. Holnapra,
vagyis reggelre vissza kell változnom azzá, aki vagyok. Nem lágyíthat meg
ennyire egy vadidegen lány. Egyébként is, most akarom majd megkérni Hyomin
kezét. Talán majd az esküvő után összebarátkozom Eubinnel.
***
Beletelt kis időbe,
mire éjjel kipakoltam a táskámból és nekiállhattam pizsamámban kifésülni a
hajamat. A fésülködés is időt vett igénybe, utána pedig befontam két copfba.
Mikor ezzel végeztem az ablakhoz lépve nekiláttam elhúzni a
sötétítőfüggönyöket. Kilesve az erkélyre, megpillantottam a kint álló Jongint.
- Mi üthetett ma bele?
– motyogtam végigmérve a félmeztelen fiút, majd fejem ingatva berántottam a
függönyt és leoltva a villanyokat arccal a párnákba borultam, majd magamra
cibáltam a takarót nagyjából és aludtam is végre. Tökéletes volt hozzá ez az
ágy. Egyszerűen magába szippantott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése