Twix

Nem mentünk messze italért aznap este. Megálltunk az első bárban és csak öntöttük magunkba a piát, feltűnően csendben. Taemin azóta, hogy felhoztam Eubint, tényleg elég komor csendbe burkolózott, így bántam, hogy egyáltalán megszólaltam. Utáltam, ha valakinek miattam volt rossz hangulata, még ha nem is szándékosan tettem, amit tettem.

- Mesélj már valamit! – törtem meg végül a csendet, mikor már jó pár üres pohár volt előttünk. – Milyen volt Indonézia?

- Indonézia szép hely. – vágta rövidre elsőre. – Ellenben a modellekkel. – szusszant nagyot, türelemmel vártam a folytatást. – Egyetlen igazán eladható nőt sem találtam, érted? Csinosak, vannak édes babaarcúak, Instagram sztárok, de nem volt olyan, akinek az arcát el tudnám adni.

- Milyen arcot lehet egyáltalán eladni?

- Mint a húgomé. Legyen semleges, de hiba nélküli, már-már csinos, szabályos, szimmetrikus. – definiálta azonnal. Csak elgondolkozva bólogattam. Ebből a szempontból Hyomin arca már-már gyártottnak tűnt. Mégis úgy gondoltam, hogy ő a legcsinosabb lány a világon. Kivéve, ha sír… Nincs az a nő, aki szép, ha sír.

- És milyen az eladhatatlan arc?

- Kit mondjak, hogy te is tudd…? Túl kevés nőt ismersz haver. – motyogta kis gondolkodás után.

- Akkor mondjuk… - gondolkodtam el én is. Tényleg túl kevés nőt ismerek. – Mondjuk milyen Eubin arca? – ha tetszik neki, ahogy azt hiszem, ez csak lebuktatja. Taemin se hazudhat olyan jól.

- Bini arca? – biggyesztette le ajkát. – Kifejezetten csinos arca van. De Bini inkább aranyos. Hatalmas szinte kerek szemek, az írisze is kifejezetten nagy, az ulzzangok ölnek az olyan kontaktlencsékért, amik olyanná teszik a szemeiket, az egyik legkelendőbb dolog. Egyenes orr, kis kerek ajkak. Eubin olyan, mint egy baba. De a szépségiparban nem lehet eladni egy babaarcot.

- Összezavarsz – ingattam a fejem – A leírásod alapján Eubin szép.

- Szép is. Viszont ha valakinek olyan finom arca van, amin sminkkel csak finomítani, vagy rontani lehet, azt hogy hiszi el bárki is? – bólintottam, hogy megértettem. – A szépségiparba felnőtt, szép arc kell, nem csinos, vagy aranyos.

- És mi a helyzet a férfiakkal, ha már így témánál vagy?

- Te biztos nem lehetsz szépségipari modell, ismerlek, tudom, mire megy ki a játék.

- Megfogtál. – nevettem fel. – De azt mondod, talán nem vagyok helyes?

- Túl karakteres arcod van. Inkább modellnek való. Ha gyúrnál kicsit…

- Eszem ágában sincs. – tiltakoztam azonnal hevesen. Hogy még többet edzek? Nincs az az Isten.

- Pedig Hyomin imádná. – továbbra is csak a fejem ráztam, mire elnevette magát és szemét forgatva lehúzta italát.

Kellemes volt végre vele töltenem az időm. El is felejtettem milyen a társasága azoknak, akikkel tényleg tudok beszélgetni. Ha a barátnőm kérdeztem volna erről, valószínűleg az lett volna a válasz, hogy tökéletes vagyok bármihez. Ha a barátnőm barátnőjét, minden bizonnyal egy fintor, vagy hideg elpillantás. Nem mintha megkérdeztem volna. Jó volt úgy, hogy egyáltalán nem vonzott minket a másik társasága.

Egész későn indultam haza Hyominékhoz, Taemin előbb elment a fáradtság miatt, amit az utazás, meg a családja okozott, de nekem volt kedvem egyedül is maradni és kicsit töprengeni. Például, hogy hogyan kérhetném meg Hyomin kezét. Eszembe jutott a gimnázium is, többek közt a tegnapi miatt. Mert Hyomin megkérdezte Eubin hogyan is találkozott velem.

Pontosan az jutott eszembe, hogy tetszett nekem az a babás arc. Felnőttem. Eubin pedig ugyanolyan baba maradt. Azóta se láttam semmilyen komolyabb érzelmet az arcán örömön kívül. Rettentő furcsa. Mindenesetre most tökéletes életem volt, így nem álltam le a változásokon töprengeni, csak elhessegettem a múltat és olyan tizenegy körül indultam haza.

Kellett nekem szóba hoznom Park Eubint, alig szálltam fel a buszra, szemet szúrt a még ilyenkor is tetemes utas közt. Álmosnak festett, ahogy a nyitott ablak fele fordulva a huzatba tartotta arcát. Elgondolkodva figyeltem, észre sem vettem, hogy őt nézem, teljesen elbambultam az alkohol és a fáradtság hatására, akkor tértem észhez kissé, mikor leszállt egy egészen forgalmas környéken. Pislogva figyeltem, ahogy besétál egy, a körútra néző kapun.

- Ha ezzel a busszal jár, Hyomintól miért megy mindig gyalog? Nem itt lakna? – csavartam ki fejem motyogva. Mindenesetre nem az én dolgom kikhez járkál ez a rettentő furcsa lány szombaton késő éjjel. Biztos másodállás… Heh vagy a barátnője.

***

- Megjöttem anya! – siettem be az udvaron át, Twix lelkes csaholással rohant a sarkamban a késői óra ellenére. Elsősorban a kilenc hónapos dobberman miatt voltam itt tényleg. De mégis illett köszönnöm anyának, aki hálóingben, mosolyogva várt.

- Hogy sikerült a mai előadás?

- Igazán kitűnő volt. – mosolyogtam boldogan, hagyva, hogy Twix lenyalja arcomról, bármi is tetszett neki annyira.

- Egész nap az ajtóban ült. Mindig tudja, mikor jössz érte. – szeretettel simogattam már nem is olyan kis kutyám fejét. – Mikor hozod vissza megint? Csak hogy apád nehogy frászt kapjon, mikor a nyakába ugrik munkából hazajövet.

- Hyomin elvisz minket nyaralni másfél hét múlva. Akkor Twixie megint jön. – csatoltam fel a pórázt a nyakörvére egy óvatlan pillanatban, mikor nyugton maradt.

- Csomagoltam neked enni. Azonnal hozom. – sietett be anya, én pedig türelemmel vártam. Nem sok időbe telt, hogy a kis lakásból kihozza a nagy ételhordó rakást.

- Megint túlzásba esel. Soha nem fogok ennyit megenni.

- Akkor add Twixnek.

- Inkább megeszem. Nem ehet ilyeneket. – ragadtam meg a szatyrot, amit anya kuncogva nyújtott nekem. Homlokon puszilt, én pedig megindultam izgága kedvencem után ki a kapuhoz. Onnan pedig vissza arra, amerről a busz hozott és a belvárostól még pár kilométert kifele.

Egészen elfáradtam, mire hazaértem és lepakoltam mindent. Elengedtem Twixiet a nagy lakásban és meg sem álltam az ágyamig, amibe keresztbe bezuhantam. Nyüszítés hozott vissza erre a világra. – Ne haragudj nagyfiú, de nem vagy megfürdetve. Most nem alhatsz itt fent. – temettem arcom a párnámba. – Holnap fürdünk. – körmei jelezték, hogy elment aludni pokrócai közé, legnagyobb megkönnyebbülésemre. Nem tudtam volna elviselni, ha egész éjjel nyüszög.

***

Reggel éles csengőszó, majd csengő és még hosszabb csengő, azután öblös ugatás és a hosszú csengőszókkal kórusban szóló vonyítás jelezte egy nem várt látogató érkezését. Hunyorogva kaptam fel fejemet, majd realizálva, hogy tíz óra van és valaki csenget, Twix pedig kiéli zenei adottságait, kimásztam az ágyból szétdobált ruháim összekapva a szennyesbe tettem őket és belebújtam alvós, térdemet verő pólómba, hogy ne fehérneműben fogadjam a látogatót. Ráadásul a tegnapiban.

- Végre hogy hajlandó voltál ajtót nyitni a te oppádnak! – invitálta be magát mellettem a vendég, mire csak hatalmasakat pislogtam és Twixet visszaterelve a lakásba a Taemin után szaladó kutyám nyomába eredtem.

- Oppa?

- Idősebb vagyok, nem? – mosolyodott el felragyogva. – Mond, hogy van valami kajád… otthon csak éttermi előgyártmányt lehet találni. El is felejtettem miért szeretek utazni. – tárta szélesre a hűtőm és az ételhordók láttán felragyogott arca. – Anyukád csinálta igaz? – kapta ki azonnal mindet.

- Igen ő –dörzsöltem szemem – de miért is élősködsz megint rajtam?

- Három éve ezt teszem, mi rajta a meglepő? – vigyorgott kinyitva a dobozokat és két tányért előszedve elkezdte kipakolni a kajákat ízlés szerint.

- Persze, ehetsz belőle.

- Soha nem eszel meg ennyit, gizda.

- Nem vagyok gizda, csak kicsi. – húztam fel az orrom, huncut mosollyal pakolászott tovább. – Amúgy gazdag vagy. Miért nem mész kifőzdébe?

- Mert a te anyukád főz a legjobban. – motyogta tele szájjal. – De a kutyáról lemaradtam. Mi okból?

- Hogy leharapja a lábad. – ingattam a fejem – Nem kellett senkinek mikor elkísértem Hyomint valami divatos táskakutyát venni, én meg megsajnáltam.

- Ahogy engem is, ezért fogadsz be mindig. Szerintem hasonlítunk.

- Ne áltasd magad, Twix százszor aranyosabb, mint amennyire te valaha voltál, vagy lehetsz. – nevetve, a két tányért egyensúlyozva követett a nappaliba és az egyiket a kezembe nyomva levágódott a kanapéra, hogy kereshessen valami nézhetőt a csatornák közt. Letelepedve mellé lestem rá.

Egy dolgot utáltam Taeminben, azt a kettősséget, amit három éve játszott. Előtte mindig ilyen volt velem, mindenki előtt. Sőt ilyen volt mindenkivel. Mára Jongin előtt is kezdett bezárkózni, csak nem tudtam miért. Így mindig megfeledkeztem róla, hogy csak akkor sérteget, piszkál, néz le, vagy levegőnek, ha társaságban vagyunk. Túl sokat voltunk társaságban az utóbbi időben, mikor itthon volt.

Így azt is elfelejtettem, hogy mikor vasárnap reggelente kivert az ágyból, milyen jó is volt anya főztjét nekidőlve megenni, miközben a tv-t kapcsolgattuk. Közben szépen átpakolásztam az ételem hozzá. Régen figyelt bárki is arra, mennyit eszek a tánc mellett, így jelentősen összeszűkült a gyomrom, ő meg úgy evett, mint akit éheztetnek.

- Úgy gondolod ez a kutya valaha is le fogja harapni valaki lábát? – kérdezte Twix orrát piszkálva, akik előttünk ülve szuggerált engem. – De az biztos, hogy az első hímnemű egyed, aki ennyire rajong érted. – vigyorodott el gonoszul, mire fejbe vágtam üres tányérommal és kivittem azt a konyhába, majd megkerestem a nagy műanyag lavrot és elkezdtem feltölteni a fürdőben langyos vízzel. Hosszú időt vett igénybe.

Azután nekiálltam végigvonszolni a fél lakáson, hogy kivihessem az erkélyre. – Ez a nő… nem hogy szólnál, hogy segítsek. – cipelt arrébb Taemin a víztől és felkapva a nehéz lavrot kivitte azt.

- Ez a gyerek… mikor lett ilyen erős? – néztem le Twixre. – Eddig, ha olyan kigyúrt volt, mint egy szöcske. – ingattam a fejem. – Gyere baba, fürdünk! – ragadtam meg a tiltakozó vadállat nyakörvét és ölbe kapva cipeltem is kifele. Taemin kint várakozott, majd mikor Twixie a vízben volt, felgyűrte inge ujjait és mellém térdelve kezdett segíteni. A kutya amint vizet ért, abbahagyta az ellenkezést és lelkesen kezdte kipancsolni a vizet. Mosolyogva vizeztem be mindenütt, majd ülésre kényszerítve sampont nyomtam rá. – Meg se merem kérdezni mennyibe került az ott rajtad. – mutattam Taemin átázott, habos ingére, mire nevetve legyintett.

- Cirka háromszáz dollár lehetett.

- Mi van benne, aranyszál vagy mi?

- Ezért nem akartam elmondani. Mindig rosszul érzed magad, ha tönkreteszek valami drágát.

- Mert mindig a társaságomban teszed őket tönkre rejtélyes módon. – egy büszke vigyort kaptam válaszul, így inkább Twix alapos fürdetésére koncentráltam. – Így már aludhatsz majd velem, mit szólsz? – vakargattam a kutya fülét.

- És az első férfi, aki veled alszik.

- Kisfiú, egy, kettő, nem mondanám, hogy az első. – lestem rá sunyin, de cseppet se vidáman.

- Nem ér ezzel zsarolni, leszbikus. – csapott rám vizet, elázva fintorogtam rá, ő meg csak mosolygott rám.

- Már három éve leszbikus vagyok, nem lesz végre elég ezt hangsúlyozni? Ha beállítok egy pasival, mind azt hiszik megbolondultam.

- De úgyse fogsz. – nevetett. Sértett önérzettel fordultam el tőle, közben hagytam, hogy Twix kiugorjon a vízből és megrázva magát beterítse Taemint, mielőtt elhevert volna a napon.

- Ő legalább nem köt bele semmibe és feltétel nélkül szeret engem. – mutattam a kutyára, miközben visszafele indultam a jelentősen könnyebb lavorral. – Te nem. Vizesen az erkélyen a helyed. – hagytam hátra a fintorgó Taemint.

Kiöntöttem bent a vizet, majd ledobva a szennyesbe a pólóm és a fehérneműm, magamra tekertem a törölközőt, hogy a hálóban száraz holmikat ölthessek.

- Elfelejtettél valamit. – vigyorgott Taemin vígan, mikor visszaértem az erkélyre két üveg hideg üdítővel, gyanakodva lestem rá. – Belátok. – mutatott fel a fürdőszoba ablakára, amely az erkély fele nyílt. Elkerekedő szemekkel néztem az ablakra, majd le a padlón elnyúló fiúra.

- Utállak. – huppantam le, kezébe nyomva az innivalót. Csak mosolyogva lehunyta a szemét.

- Sokkal jobb itt, mint otthon. – sóhajtott fel halkan. Lassan feküdtem mellé és én is lehunytam a szemem. – Mit mondott tegnap apa? Komornak tűntél. – lesett rám, éreztem.

- Nem fogsz örülni neki.

- Szóval közöm van hozzá. Mit talált ki?

- Hogy menjek hozzád.

- Remélem nemet mondtál. Te vagy az egyetlen, akihez menekülhetek, mióta Jongin nálunk lakik. Nem áldozhatom fel az utolsó mentsváram apa kedvéért.

- Nemet mondtam hát. Bár szeretem Hyomint és mikor itt vagy még téged is, soha nem akarnék a családod része lenni. – motyogtam elhessegetve Twixet az arcomtól. – De Jongin előtt is bezártál. Miért?

- Mert része lett az életemnek úgy, ahogy nem akartam, hogy a része legyen. Meg akarja kérni Hyomin kezét. Még ha ez sejthető is volt, nem vártam. Apa se támogatja. Nem szereti Jongint, mióta Hyomin miatt tölt nálunk időt. Azt mondja, visszahúzza.

- Akkor nem hogy Jongin mellett kellene állnod?

- Szerinted teljesen elzárkóztam előle, mint a családom többi tagjától? Pont olyan nehéz vele, mint veled. El kell rángatnom ide-oda, ahogy rád is mindig rád töröm az ajtót, ha már nem bírom. – hasra fordulva néztem szemeibe, majd nyomtam egy puszit a homlokára. – Bárcsak mindig a nyakadon lóghatnék! – motyogta tartva arcát, mire nyomtam oda is egy puszit. – Esküszöm, ha maradhatnánk a te életedben el is vennélek.

- No, anyának unokákat is ígértem.

- Ha elég sokat iszunk…

- Ne is folytasd! – pöcköltem homlokon, mire odamutatott. Sóhajtva pusziltam meg ismét. Szerettem ezeket a délelőttöket. Főleg, mert már nagyon régen volt benne részem, Taemin pedig végre feltöltött némi pozitív energiával és nem csak bántott.

***

- Hát te hol voltál? – nevetett Hyomin, mire kíváncsian néztem fel a tegnapi filmből. Újra kellett néznünk, amiért ő elaludt. Jobb volt úgy, mert így folyton kérdezgetett és nem láttam rajta azt, amit az emberekből általában kiváltott a film.

- Jó film. Hogy vetted rá? – terelt azonnal Taemin, mire megállítva a filmet gyanakodva mértem végig barátomat. Vizes, koszos, foltos ing, láthatóan napon száradt haj, nadrág.

- A Hanba estél?

- Akkor is kevesebb vizet láttam volna. – indult tovább vígan.

- Oppa, hol voltál te? – rohant utána Hyomin, így a távirányítóért nyúltam.

- Bininél. – stop! Felkaptam a fejem a név hallatán, magam sem értettem miért érdekel ez ennyire. Talán mert úgy fest, Taeminnek tetszik a lány. – Rávett, hogy segítsek megfürdetni a kutyáját.

- Twixet? Olyan nagy, hogy bírtad? – Van egy nagy kutyája? Nem mintha közöm lenne hozzá, de macskás lánynak tartottam. Mondjuk Hyominnak már egy foxi is nagy. – És van már valakije? Mostanában nem mond nekem semmit.

- Valakije? – nevetett fel Taemin. – Annak a lánynak soha nem lesz. – hacsak nem te. Tegnap azt állította, hogy csinos arca van, akkor miért bízik ebben ennyire? Csak egy magyarázata van. Taemin pedig tőle jövet a megjelenése ellenére szinte ragyogott. Pedig elég allergiás tudott lenni olykor a cuccaira, mint valami sznob seggfej.

Itt van valami, amiről nem tudok. De Taemin nem fogja elmondani, főleg, hogy a házban alig szól hozzám. Eubin számára pedig talán még halott is vagyok. Legalábbis amennyire meg szoktam a szavaimmal ijeszteni, biztosan.

Hogy fogok én erre rájönni?