Ott vagyunk már?

Sokáig vezettem néma csendben, mire meghallottam Taemin halk hangját.

- A következő lejárónál menj majd le, aztán átveszem. – nyújtózott ki a hátsó üléseken és feltápászkodva előredőlt, hogy Binire nézhessen. – Azóta is alszik?

- Ráfér. Egy ilyen traumát nem lehet egyszerű kiheverni. – sóhajtottam fel és szót fogadva Taeminnek, a pár perc múlva láthatóvá váló lejárón át lehajtottam és megállva az út szélén, fürgén helyet cseréltünk. – Még mindig nem akarod elmondani hova megyünk?

- Mindjárt ott vagyunk, most már bírd ki! – forgatta szemeit, mire halkan felnevettem. – Addig aludj, vagy valami, nem kellemes nyomott hangulatban odamenni! – bár nem volt nyomott hangulatom, vagy ilyenek, aludni imádtam, így megfogadva a baráti tanácsot, elnyúltam hátul és fejem alá gyűrve egy párnát, percek alatt elaludtam. Már becsuktam a szemem, mikor eszembe jutott, mennyivel jobb volt Bini lábán aludni, érezni érintését. Már akkor totál belezúgtam, így visszagondolva. És minden bizonnyal mindez akkor kezdődött, mikor elárultam a titkát a színházban. Vagyis egy pár pillanattal előtte. Már egyáltalán nem bántam. Most már csak mindent meg kellett tennem, hogy bebizonyítsam neki, igenis megéri velem randiznia.

***

Mikor lassan kinyitottam szemeim és oldalra lestem, hátha nem bukok le, hogy őt nézem, Taemin ült a volán mögött, hirtelen meglepettségemben nagyot ugrottam a fenekemen, Min meglepve fordult felém, majd kirobbant belőle a nevetés.

- Jesszus, látni kellene az arcod! Melepi! Nem rám számítottál, igaz? – vigyorodott el visszafordulva előre, én pedig fintorogva támaszkodtam meg a lehúzott ablaknál, a friss, hűvös menetszél hamar felébresztett. Közben Taemint figyeltem elgondolkozva. Kevés olyan embert ismertem, aki egyszerre volt ennyire finom és férfias. Elgondolkodtam rajta, miért nincsen barátnője. Bárki szívesen randizna vele. Egyszer majd kifaggatom.

- És mikor érünk oda? – jutott eszembe a meglepetés.

- Nemsokára. Max egy fél óra. – mosolygott magában. Beharapva alsó ajkam mosolyodtam el, kibújt belőlem a kisördög egy pillanat alatt.

- Ott vagyunk már? – csak rám lesett a szeme sarkából. – Ott vagyunk már? Ott vagyunk már? Ott vagyunk már?

- Bini… - első figyelmeztetés.

- Ott vagyunk már?

- Nem.

- Ott vagyunk már?

- Szerinted szívem ott vagyunk már?

- Nem tudom. Ott? – mosolyogtam tündérien a láthatóan máris türelmetlen Taeminre. – Ott?

- NEM. – fakadt ki, mire felkuncogtam. – Tudod jól, hogy ezt nem bírom.

- Azért csinálom te szerencsétlen. – hajoltam hozzá és egy nagy puszit nyomtam arcára.

- Hé! – hangzott a méltatlankodás a hátsó ülésre, elpirulva meredtem előre meredve visszamenekültem a helyemre. Már ettől a kis háborgástól zavarba jöttem. – Én is kérek!

- Te… te ma már kaptál. – vágtam ki magam gyorsan szorult helyzetemből.

- Attól még kaphatok. – lehelete arcom cirógatta, az ereimben pedig megfagyott a vér, ahogy lassan, hosszan nyomta arcomhoz. Csak sűrűn pislogtam magam elé és próbáltam feldolgozni helyzetemet. Nem egy puszit kaptam és hiába próbáltam elhúzódni, a kocsiból nem ugorhattam ki, Jongin pedig mosollyal ajkain követett.

- A frászt hozod arra a szegény lányra. – nevetett Taemin halkan, miközben élesen bekanyarodott, Jongin pedig kis híján előre bukfencezett az ölembe.

- A frászt hozom rád?

- Én… én… csak…

- Nem mondott igent.

- De nemet sem. Tulajdonképpen nem mondott semmit sem. – vigyorgott rám Taemin, mire tekintetemmel próbáltam meggyilkolni őt. Az én oldalamon kellett volna állnia. Igazságtalan volt.

Így esett meg, hogy ott maradtam az előre hajoló Jongin karjaiban egész úton és levegőt is alig mertem venni. Szörnyen zavarba ejtő volt ez az őszinteség, amit beígért nekem. Meg, hogy úgy viselkedett, mintha mindezt, amit tett, könnyedén megengedhetné magának. Mindig is nyomulósnak képzeltem el, de nem hittem, hogy tényleg ennyire az. És tulajdonképpen nem volt rossz érzés, csak gyors és sok hirtelen. – Itt is vagyunk. – szólalt meg Taemin, mikor már egészen megszoktam Jongin közelségét. Épp egy parkolóba álltunk be, a nap pedig itt is száz ágra sütött. Kíváncsian néztem körbe, majd eltátottam a számat.

Taemin alig egy éve ígérte meg, hogy elhoz ebbe a csúszdaparkba, engesztelésül, amiért olyan szemét volt velem a családja előtt minden alkalommal. Akkor nemet mondtam, mert túlzottan haragudtam rá, de úgy festett, nem feledkezett meg ígéretéről.

- Úristen Taemin! – csaptam össze kezeim és kicsatolva a biztonsági övem, a türelmesen váró fiú nyakába vetettem magamat. Nevetve ölelte át derekam és szorított magához. Annyira boldog voltam, hogy így figyel rám, pont, mint régen.

- Be is megyünk? – hallatszott Jongin kissé megbántott hangja, nekem pedig bűntudatom lett. Bár fogalmam sem volt, mi okból. Elvégre mi nem jártunk vagy ilyenek, hogy ne ölelgethessem Taemint.

- Igaza van, menjünk! – engedett el Taemin, én pedig kiugorva a kocsiból, a csomagtartóhoz rohantam. Láttam az üvegen, hogy váltanak pár szót, Taemin boldogan mosolyog, Jongin arcát azonban nem láttam. Nem sokáig tartott a dolog, ők is követtek ki és fürdőruhát, törölközőt bányászva a csomagok közül, befele indultunk.

Alig volt türelmem velük sétálni, legszívesebben ide-oda rohangáltam volna a bejárat és a fiúk, közt, mégis mellettük maradtam és céltudatosan előre meredve szedtem lábaim. Mindketten jót mosolyogtak rajtam és talán direkt lassítottak még.

Taemin némi sorban állás után megvette a belépőket és én külön irányba fordulva, mint ők, kerestem meg a szekrényem a női öltözőben. Igyekeztem gyorsan végezni, elvégre ők meg mindig pillanatok alatt végeztek. Hajam felkötve néztem magam picit az öltözői tükörben, néhány lány összesúgva sétált el mögöttem, bánatosan néztem utánuk. Jól tudtam mi a téma. Mindig megkérdezték tőlem, anorexiás vagy bulimiás vagyok-e. Mélyet sóhajtva indultam kifele, de kint még csak Jongin álldogált. Amint észrevettem, elpirultam, pedig nem most láttam először ilyen kevés ruhában. Angyali mosollyal üdvözölt, amit nem tudtam nem viszonozni.

- Taemin?

- Valami nagy üzletember elkapta, hogy beszélgessen vele a csodás befektetéséről. Azt mondta ne várjunk rá, bent megkeres minket.

- Akkor menjünk! – mosolyogtam izgatottan. Elnevette magát és megfogva kezem, befele indultunk. Már nem zavart, hogy összefont ujjakkal sétálunk, sőt, tetszett a dolog.

- És hova akarunk menni először? – nézett körbe mosolyogva.

- Előbb meg akarom szokni a vizet. – tettem le törölközőm egy szabad ágyra és bevárva Jongint, belelépcsőztem a medence csillogó vizébe. A hatalmas, tiszta üveg épületnek hála pont olyan volt, mint a kinti medencéknél. Jelenleg ott voltak többen, bent csak a csúszdázni vágyók egy része pancsolt.

Alig értem be a vízbe, lelkesen buktam le alá és úsztam hosszan, élvezve ezt a kellemes közeget. Felbukkanva kisepertem a szememből a vizet, de körülnézni nem volt időm, két kar fonódott derekam köré. Elsőre megijedtem, de úgy döntöttem, ezt is hagyom neki, elvégre ölelt már át így.

- Gyere! – ragadta meg kezem és mosolyogva húzott magával pár perc elteltével, egyenesen a sodró medencébe.

- De nekem itt nem ér le a láb… - haraptam el érthetetlen motyogásom végét, ugyanis a sok nevetve sodródó fiatal közt könnyedén préselődtem neki a menetiránynak háttal utazó Jonginnak. Ismét azzal az ragyogó, angyali mosollyal nézett le rám, amit nem lehetett nem viszonozni.

- Tudom, hogy mennyire zavarba hozlak ezekkel… - ölelt magával mindkét karjával – de nekem olyan jól esnek. Csak a kedvemért légy velem kicsit engedékeny! – billentette oldalra fejét. Meglepetten néztem fel szép szemeibe, csak várakozást és kíváncsiságot láttam tükröződni bennük.

- Rendben, megpróbálom. – bólogattam párat. – Csak…

- Tudom. Csak mégis a barátnőddel jártam eddig, aki most összeveszett veled, de szakított velem. Nincs okod emiatt aggódni.

- Biztosan?

- Tudom, hogy azt mondtad, Hyomin még mindig hozzám akar jönni, de én ezek után nem akarom elvenni. Majd elfogadja. – hangja és arca is pont olyan gyengéd maradt végig. Gyengéd és elképesztő édes. Nem tudtam kit talált Hyomin, aki miatt eldobott egy ilyen valakit. – Megdobogtatod a szívem, úgy, ahogyan ő soha. Szereted a filmeket, amiket én, a tánc az életed, és azt hiszem a kutyád is elrabolta a szívem. – kuncogott fel. - Tudom, hogy veled minden sokkal jobb lenne - én azonban leragadtam ott, hogy megdobogtatom a szívét. Hogy lehet ezt az egyszerű mondatot ilyen szépen mondani?

- Aranyos vagy. – néztem szemeibe végül mellkasáról.

- Ezt vehetem jó jelnek. – mosolygott és megragadva kezem, behúzott a vízesésen át a kis barlangrendszerbe a sodró medence közepén. Semmit sem lehetett hallani a folyton zúgó víztől. Kíváncsian néztem körbe, majd visszafordultam Jongin felé, aki megint túl közel volt hozzám. Ha most megcsókol, én sikítok. Pedig láthatóan az volt a szándéka. Fogalmam sem volt miért félek ennyire egy csóktól. Elvégre Taeminnel olyan könnyen ment.

Vizes ujjai lassan siklottak végig arcomon és bár elmém riadtan tiltakozott ellene, felnéztem szemeibe. Édesen mosolygott. Olyan édesen, hogy kis szívem hevesen kalapált tőle. Megéreztem másik kezét derekam körül, elgondolkodtatott, milyen könnyen ölel magához, mégis mennyire láthat picinek, de mire a gondolatmenet végére értem, a víztől síkos, telt ajkak az enyémekre nyomódtak. Ijedtemben majdnem megint sípcsonton rúgtam, de uralkodva magamon, egy ideig csak tehetetlenül álltam karjaiban, majd nagyon nagyon nagyon óvatosan felemeltem kezeim, hogy vállaira tegyem és eddig tehetetlen ajkaim viszonozták a csókot.

De épphogy ráébredtem, milyen csodásan is csókol a srác, akiről nagyjából három napja álmodozom, ő pedig szorosabban ölelt magához, egy furcsa hang rohant végig a barlangon. Elkapva fejem pislogtam meglepetten, mélyen elgondolkodva, honnan is ismerős ez nekem.

- Egy… bálna?

- Több esély van rá, hogy Taemint hallod. – kuncogott fel Jongin, én pedig megijedve attól, hogy a fiú mindjárt felbukkan és így összesimulva talál minket, nagy levegőt vettem és kicsúszva Jongin karjaiból, a víz alá buggyantam és kisiklottam ott, ahol bejöttünk. Úgy rémlett, itt egy kis vízesés volt…

***

- Állsz egy barlangban egyedül és úgy vigyorogsz, mint egy idióta. – jelent meg Taemin nem sokkal az őt jelző párzási bálnahang után. Legalábbis olyannak tűnt. Mosolyogva néztem rá.

- Mit tegyek, ha egyszer megcsókoltam?

- Most is sípcsonton rúgott, vagy csak lelépett amint kedvesen néztél rá? – ajkam lebiggyesztve néztem le barátomra, mire elnevette magát és arcon fröcskölt. – Szívatlak. Láttam mindent, onnan tudtam, hogy itt vagytok. – mutatott ki a barlang bejáratán, ahol most nem zúgott le a víz. Nevetve ingattam meg fejem. – De hogy megtalálod-e ezek után, azt nem tudom. – vágott hátba nevetve – Azért szép volt, nem hittem, hogy ilyen gyorsan menni fog.

- Nem vagyok azért olyan rossz ennyi párkapcsolatban töltött idő után. Még tudom, hogyan kell levenni a lábáról egy lányt, akinek pont azok az érdeklődési körei, mint nekem.

- A pornó?

- Köszi, inkább segíts megkeresni! – forgattam meg szemem és kisétáltam a barlangból. Hitemmel ellentétben azonban Eubint nem kellett keresgélni. Ott ült a medence szélén, haját piszkálva. Annyira gyönyörű volt.

Ahogy közeledtem felé, észrevett és elmosolyodott. Két meglepetés egyszerre. Mosolyogva értem elé és bár magam is zavarba hoztam tervemmel, megfogva derekát behúztam a vízbe. Óvatoskodva kapaszkodott vállaimba és nézett fel rám. Nem bírtam ki, hogy ne nyomjak újabb apró csókot ajkaira.

- Na hova megyünk? – nézett körbe Taemin lelkesen, mindketten jót nevettünk rajta. Végül csak kéz a kézben követtük a céltudatosan meginduló Taemint, egészen a liftig, onnan pedig némi sorban állás után a toronyba. Iszonyú magasan voltunk.

- A hölgy nem mehet egyedül. – nézett ránk a fent ügyelő férfi, én jót kuncogtam, de Bini nem szórakozott jól.

- Nem vagyok olyan alacsony. – azonban Bini olyan alacsony volt. Felháborodva méregette a vonalat, ami alá könnyen befért.

- Majd megyünk együtt. – mosolyogtam rá gyengéden és finoman megpusziltam sértett kis pofiját.

- Rendben, csak ez olyan ciki. Huszonkét évesen még egy csúszdára sem mehetek fel. – halkan felkuncogva öleltem magamhoz. Figyeltük, ahogy Taemin három emberrel előttünk elindul le, majd lepillantottam a várost bámuló Binire.

- Ami a csókot illeti… - szólaltam meg óvatosan. Nem tudtam mit is akarok mondani. Bocsánatot kérni?

- Nem kell semmit mondanod. – nézett szemembe, mire kivételesen én jöttem szörnyű zavarba. Elvégre az ő identitása kérdéses, vagy mi. – Tetszett. Csak nem tudom, hogy megszokott környezetben hogyan menne ilyesmi. – meglepetten néztem fel rá, majd boldogan mosolyodtam el. Szóval tetszett neki.

- Igyekezni fogok, hogy ott is menjen. – öleltem finoman magamhoz, ahogy közeledtünk az induláshoz. – De most lássuk azt a csúszdát!

- A nagyon nagy, nagyon kanyargós, soha véget nem érő csúszdát?

- Azt. – néztem félre zavartan, mire felkuncogva szorította meg kezem. Persze pont két olyan embert fogtam ki, akik imádnak ilyen veszélyes dolgokat csinálni.

- Édes vagy így. – kerek szemekkel bámultam rá, ő pedig csak mosolygott, olyan hihetetlen édesen, huncutul ragyogó szemeivel. Azonban mikor zöldre váltott a lámpa, elkapta kezem és magával húzott. Lábaim nagyot nyelve nyújtottam ki övéi mellé és szorosan öleltem pici derekát. Mintha egy porcelánbabát kellene épségben lejuttatnom.

Végül muszáj volt elindulnunk. Elmosolyodva dőlt mellkasomnak, ahogy beérve az alagútba lassan én is hátradőltem, és ahogy csak rá figyeltem, el is feledkeztem milyen magasról száguldunk egy műanyag csőben lefele.

Észbe se kaptam és kirepültünk az alagút végén, teljesen beterítve vízzel a medence szélén nézelődő Taemint, ezért már megért felmenni.

- Mégis mi tartott eddig? – morogta a csuromvíz fiú, Bini pedig ujjongva bukkant fel a víz alól. Taemin azonnal elvigyorodott, gondolom rájött, hogy Eubin nem mehetett egyedül.

- Most menjünk az úszógumisra! – mászott ki a medencéből, én pedig követtem.

- Nem heverhetném ki előbb ezt?

- Ugyan, gyere! – nézett szemembe mosollyal szája sarkában, képtelen lettem volna nemleges választ adni, csak megfogtam kis kezét és ismét a lift fele kanyarodtunk, hogy egy emelettel lejjebb kiszállva egy kinti medencében érkezzünk le.

Órákat töltöttünk el csak csúszdázással, a végére pedig én is élvezni kezdtem, de alaposan elfáradtam.

A kocsihoz kifele tartva Binin kívül mindenki vonszolta magát. Taemin csak benyúlt hátra, de nem adta oda a kulcsot, elgondolkozva néztem szét. – Jössz, vagy gyalogolsz egészen a belvárosig? – Bini hangjára meglepetten néztem a volán mögött mosolygó lányra.

- Neked van jogsid? – huppantam mellé.

- Nem szeretek vezetni, de igen, van. – indította be a motort és kiparkolva elindult Szöul már egészen közeli fényei felé. Én pedig hiába akartam, nem tudtam ébren maradni.

Apró cirógatás ébresztett fel lassan, kíváncsian pislogtam az arcom figyelő Binire, elmosolyodott, ahogy látta, fent vagyok.

- Gyere hétalvó, Bini is had menjen haza! – segített ki Taemin a kocsiból. – Holnap reggel érte megyek. – Intett a lánynak, én pedig csak félálomban nézelődtem, még akkor is, amikor befele indultunk. Az előszobában azonban két ismerős bőrönd fogadott. – Ezt nem hiszem el. – morogta Taemin és magamra hagyva levágta cuccát, hogy haragosan induljon az emeletre. Csak elveszetten álltam összes ingóságom mellett és mielőtt Taemin visszaért volna, felkaptam cuccaim és eltűntem onnan.

Fogalmam sem volt hová mehetnék. Haza nem, ebben biztos voltam. Hyomin óta hallani sem akartak rólam. „Ingyenélő…” Ezt hallottam utoljára apám szájából, anyám, mostoha anyám meg csak szánakozva bámult rám, mint egy önálló akarat nélküli báb. Insoo házáig elbuszozni pedig késő volt és biztosan bulizik is épp valahol. Magamra maradtam.

Tehetetlenül sétálgattam utcáról utcára, valami szimpatikus pad után kutatva, mikor megrezzent mobilom. Taemin írt, mindössze egy címet kaptam, semmi mást. Most azonban még ez is nagyon sokat jelentett. Kissé reménykedve indultam el a címre, hátha nem egy motel címét kaptam meg. Alig volt nálam készpénz, a kártyám pedig utáltam használni.

A megadott cím egy ijesztően néma környék volt, bármelyik horrorfilmbe tökéletesen beleillet volna. Alaposan megvizsgálva a papírt, besétáltam a megfelelő lépcsőházba és felérve a megadott emeletre, körbenéztem. Riasztó környék nekem, nagyvárosi gyereknek, de nagyon szép, polgári ház volt. Kellemes lehetett itt lakni. Nagy levegőt véve megnyomtam a csengőt, bentről pedig mély vonyítás hangzott fel.

***

Alig értem haza anyától Twixszel, telefonom sms-t jelzett. Nem volt kedvem elolvasni, csak az asztalon hagytam az eszközt és vettem egy gyors zuhanyt, kimosva hajamból a klórt.

Pizsamában tettem egy kört a konyhában, enni abból, amit anya küldött és úgyis Taemin eszi meg holnap, amikor csengettek, Twixie pedig máris áriázni kezdett hozzá. Elmosolyodtam kutyámon és az ajtóhoz sétálva kitártam azt. Hívatlan vendégem úgy meredt rám, mint aki szellemet látott.

- Ta-… Tae… Taemin…

- Azt mondta itt alhatsz, igaz? – heves bólogatás volt a válasz. – Gyere be! – álltam el a megszeppent Jongin útjából. Twix feneke pedig majd leszakadt, úgy csóválta kurta kis farkát. A fiú első dolga volt legalább tíz percig simogatni a kutyát. Csak jót mosolyogva elolvastam az sms-t, amit Taemin írt, Jongin érkezéséről és arról, megkapok bármit, ha itt maradhat egy darabig. – Gyere Jongin, késő van! – motyogtam megérintve a fiú vállát, mire feltápászkodott Twixie mellől és követett. – Mivel vendégágy nincs és túl magas vagy a kanapéhoz, használd egészséggel! – mutattam meg neki a hálót, de nem hagyott kimenni.

- Aludtunk már együtt.

- Részegek voltunk.

- Az mindegy. – húzott magához és homlokon csókolt. – Menj pihenni, én feltalálom magam a fürdőben! – tolt az ágy fele, én pedig gyenge és fáradt voltam tiltakozni, csak bebújtam puha ágyamba és szinte azonnal el is aludtam.