Szabályok

Reggel korán felkeltem, mint mindig, Jongin karjai közt találva magam. Furcsán ismerős volt a helyzet. De most elnéző mosollyal másztam ki mellőle és felkapva futócuccom, a fürdőszobában magamra kapkodtam őket.

Twix lelkesen követett az ajtóhoz, felcsatolva kutyámra pórázát, ki is osontam a lakásból a néma városba. Nagy meleget mondtak mára, nem akartam már kint lenni akkor és meg is kellett fürdetni ma Twixiet.

Lelkesen kocogtam megszokott útvonalunkon, egészen le a Hanig, mivel pedig tényleg teljesen üres volt a homokos partszakasz, elengedtem a lelkesedéstől remegő kutyám és kényelmesen tovább futottam.

- Nocsak, kit látni! – az ismerős hangra felkaptam a fejem, Insoo mosolygott rám, elnézve, ő is futni volt.

- Jó reggelt! – mosolyogtam a lányok által körberajongott fiúra. – Az ember azt hinné, aki ennyit bulizik, szombaton nem megy hajnalban futni.

- Mert nem buliztam. – nevette el magát. – Hogy telt a nyaralás? Tudom, hogy Jongin is ott volt. És ti ketten nem igazán jöttök ki.

- Jól éreztem magam. – mosolyogtam töretlenül. – Nem volt felhőtlen a nyaralás, de azt hiszem sikerült viszonylag békésen megoldani.

- És az a leszbikus dolog legutóbb? Tudom, tolakodás, de évek óta egy társulatban táncolunk, talán nem baj, ha tudom.

- Nevezzük múló hóbortnak. – kíváncsian pislogott párat. – Tudod, mikor kamaszkorban vagy elég könnyű összekeverni az érzelmeket. Nem érdeklődtem a fiúk iránt azóta sem, így rajtam maradt. – váltottam lépésre, elérve a partszakasz végét és megfogva Twixet, visszafordultam.

- Így már érthető. Egyébként gyönyörű kutyád van.

- Köszönöm. – mosolyodtam el már őszintébben.

Jót beszélgettem Insooval, mialatt visszasétáltunk a parton. Megemlítette az egyik lány, Laura születésnapját. Ő is chaebol volt, mint Hyomin, csak éppen keményen küzdött a táncos karrieréért. Nagy bulit szerveztek kedd estére és életemben először elhívtak valahova.

- Van az a srác… a vékony szőke. A kis csapatotok része.

- Taemin?

- Fogalmam sincs, Laura odáig van érte. Na, őt ne hozd el! Jaemin randira akarja hívni az ünnepeltet.

- Ne aggódj! – kuncogtam fel halkan. – Taemin csak azzal randizik, akit elsőre kiszúr. És jobban szeret csak egy bárban iszogatni.

- Remek hírek. Akkor kedden látjuk egymást! Csinos legyél, nagy buli lesz! – intett nekem, mikor felértünk a betonútra és velem majdhogynem ellentétes irányba indult el futva.

Otthon nagyon finom illat fogadott, Jongin pedig az asztalnál ült kissé elveszett tekintettel, a semmibe bámulva. Azonban amikor találkozott tekintetünk, lelkesen pattant fel és sietett elém, hogy magához szorongasson.

- Jesszusom, tiszta víz vagyok Jongin!

- És? Attól még ugyanaz maradtál. – mosolygott rám kivillantva hófehér fogait. – Zuhanyozz le! Addig megmelegítem a kávét, mert egy ideje már lefőztem. – tolt a fürdőszoba fele. Megszeppenve fogadtam szót és beállva a víz alá, magamra folyattam, a lehető legtovább. Kellemesen lehűtött.

Mikor kiszálltam a kabinból és magamra csavartam a törölközőt, pont fél kilenc volt. Tökéletes időzítés, ideje lesz reggelizni. Felvettem egy kényelmes bugyit és egy hatalmas pólót, majd hajam fejem tetejére kontyozva kicsoszogtam a konyhába. Jongin meglepetten pislogott rám.

- Mi a baj?

- Ez az én felsőm.

- Biztos nem. Évek óta megvan.

- Évek óta kerestem. – biggyesztette le ajkát, meglepetten kuncogtam.

- Azt hiszem Taemin hagyhatta itt. – elfintorodott, majd elfordult egy pillanatra és egy bögre kávéval, meg egy tányérral tért vissza elém.

- Tudom, nem vagy nagy evő, de a reggeli a legfontosabb, főleg, ha futni is eljársz. Szóval ezt meg fogod enni. – tette elém a tányért, mini palacsinták voltak rajta juharsziruppal és gyümölcsökkel. – Sajnos éhes voltam, szóval egyedül kell reggelizned. – nyomott puszit fejem tetejére és mellém telepedett. Hálásan mosolyogtam rá és felvéve a villát, eszegetni kezdtem. Ezzel a tettel tényleg megmelengette a szívem.

Már egy ideje csendben eszegettem, mikor megszólalt a csengő, Twix pedig azonnal felvonyított. Aztán megint csengő, röviden, hosszan, rövid, rövid… Twix pedig csak szirénázott.

- Lee Taemin kiheréllek, ha még egyszer csengetsz, te is tudod, hogy nyitva van. – kiabáltam, mikor lenyeltem a falatot, Jongin megkukulva pislogott, a mosolygós Taemin pedig lelkes kutyámmal a sarkában pár pillanat múlva felbukkant a konyhában és ellopott egy palacsintát.

- Hé, az nem a tiéd!

- A hűtőben van, amit anya küldött. – néztem friss vendégemre, ő pedig rohant is oda.

- Ez nagyon kevés. – panaszkodott. Kíváncsian néztem a fölényesen vigyorgó Jonginra. – Bini, megette… - nézett rám Taemin kiskutyaszemekkel.

- Te küldted ide. – kuncogtam fel. – Rendeljek neked ebédet?

- Feketebabos tésztát! – bólogatott hevesen és egy tányérra pakolva, amit Jongin hagyott, bedobta a mikróba.

Amíg Taemin reggelizett, én befejeztem a sajátom és miután elmosogattam magam és rendetlen vendégem után, felhívtam anyát.

- Mi újság kincsem? Minden rendben ugye?

- Persze anya. – nevettem halkan aggódó hangja hallatán. Emlékeztem mennyire ellenezte a költözést. Pedig rajongott a lakásért, amíg csak felújítottuk. – Csak a nyakamba szakadt egy éhes Taemin és lehet, hogy feketebabos tésztát szeretne ebédelni. – anya halk kuncogásából máris tudtam, örül, hogy van mára dolga, amíg apa dolgozik.

- Szívesen főzök, ha bevásároltok és elhozzátok. – mosolyogva köszöntem el tőle és a fiúkhoz fordultam.

- Kapsz tésztát, ha megfürdeted Twixet. – Taemin majdnem félrenyelt meglepettségében.

- És Jongin?

- Neki megmutatom hol a bolt, amúgy is meg kell venni anyának a hozzávalókat. – Taemin felszusszant és bólogatott, majd nekem nyújtotta a telefonját.

- Hét, kilenc, négy, kettő. Hozzatok valamit inni is a tésztához! – halvány mosollyal néztem rá. Ez volt az a Taemin, akit már tényleg nagyon régen láttam. Miközben a tegnapi ebédet ette a konyhámban, a ház előtt a kocsijával, amiért jött, nyugodtan a kezembe adta telefonját és megadta a kódot minden vagyonához. – Aztán siessetek haza! – Jongin kezébe nyomva a telefont beszaladtam a hálóba és belebújva egy nyári ruhába, már siettem is vissza.

- Mehetünk? – bólogattam párat és magára hagyva Taemint, kiléptünk a lakásból. Óvatosan próbálta megfogni a kezem, de gyorsan abba fogtam Taemin méregdrága telefonját. Meglepetten pislogott párat. – Valami baj van?

- Csak… - mélyet sóhajtottam, majd felnéztem Jongin aggódó szemeibe. – Tudom, hogy azt mondtad, akármit is akar Hyomin, te már nem szeretnéd elvenni, de akkor is szeretném… ha egy kicsit megnyugodnának a körülmények. Közte és köztem is.

- Oh…

- Kedvellek, tényleg, de lehetne, hogy egy ideig ezeket a dolgokat a lakáson kívül mellőzük?

***

- Persze, ha ezt szeretnéd, nyugodtan. – mosolyodtam el lágyan. Másnak ez talán kisebb visszautasítás lett volna, de azt mondta kedvel. És csak a városban és társaságban kell kis távolságot tartanom ezek szerint. – Akkor otthon megcsókolhatlak? – szinte elborzadva meredt rám.

- Nem beszélhetsz ilyenekről! – kirobbant belőlem a nevetés és előbb tiltakozása és kérése ellenére, magamhoz húztam, hogy orrára nyomjak egy puszit.

- Tehát igen. – nyugtáztam végül és zsebeimbe rejtve kezeim, önelégült mosollyal tartottam a hirtelen sietni kezdő Bini lépteit. – Egyébként írhatnál egy listát, hogy mit nem tehetek idekint és mit nem mondhatok!

- Miért kellene?

- Például… bókolni szabad?

- Bókolni?

- Hogy milyen szép is az én Binim?

- Nem a tied. – fordult el idegesen és belépett a boltba. Rendkívül jól szórakozva követtem és cipeltem helyette a kosarat, ő pedig szorgosan pakolászott bele. Kíváncsian totyogtam utána. – Te mit kérsz inni? – állt tanácstalanul rám pislogva. Ahogy elnéztem, amit ő és Taemin szeretett, az már a kosárban. Egy kézbe fogva a kosarat beleemeltem két üveg sört, mire biccentett. – Akkor minden megvan. – indult a pénztárhoz. Természetesen fogalma sem volt hogyan működik a telefonos dolog, kuncogva karoltam át derekát és kivéve a kezéből a telefont, fél kézzel könnyedén elrendeztem. Felkapva a szatyrokat indult el.

- Ugye nem gondolod, hogy azt mind te fogod cipelni? – siettem utána nevetve, mire értetlenül pislogott. – Na, add ide őket!

- Nem. – fordult el és indult el. – Elbírom őket. – mosolyogva figyeltem, majd ismét utána indultam.

- Akkor add az egyik felét! – villantottam rá egy ellenállhatatlan mosolyt. Szemét forgatva nyújtotta nekem az egyik szatyrot, megelégedve elért eredményemmel sétáltam mellette egy darabig. – A könnyebbet adtad ide, igaz?

- … neeem. – meredt rám kerek szemekkel, de a szája sarkában rejtőzni próbáló kis mosoly elárulta. Nevetve néztem az égre, majd ingattam meg a fejemet, de nem kötöttem bele a helyzetbe jobban. Tetszett, hogy ilyen. Még ha így sokkal jobban is kell igyekeznem majd.

- Azt hittem soha nem értek haza. – morogta Taemin, aki tetőtől talpig az én cuccaimban duzzogott a kanapén. – Kétszer annyi vizet láttam, mint az a kutya, de megfürdettem. – nézett Binire panaszosan. Kirobbant belőle a nevetés és lerakva a szatyrot Taeminhez sietett, magához ölelni a tiltakozó fiút. Mosolyogva figyeltem őket, Taemin mindenfele kapálózott, miközben Eubin talán fojtogatta, én pedig kipakoltam az italokat a hűtőbe.

- És hogy fog menni ez a főzés, ha itt vannak a hozzávalók?

- Cserekereskedelem működik. – mosolygott rám hátra Bini, félig lelógva a kanapéról. – Anya megfőzi, és mikor megyek érte, beadom a nyersanyagot, így a rossz lábával nem kell boltba járni.

- Rossz a lába?

- Harminc évig volt a színház táncosa. – elismerően bólogattam párat. Tehát ez családi vonás Bininél.

- Elmehetek majd veled a tésztáért?

- Miért szeretnél?

- Hogy bemutatkozhassak a barátnőm szüleinek. – mosolyodtam el pimaszul, mire nyekkenve fordult le a kanapéról, Taemin aggódva figyelte.

- Nem vagyok a barátnőd. – jelentette ki határozottan. Gyengéd mosollyal figyeltem. Imádni fogom a vele töltött időt.

- Itthon sem?

- Talán… - motyogta elpirulva, mire besétáltam a nappaliba és mellé telepedve a szőnyegre magamhoz vontam. – esetleg. – felkuncogva fogtam kezeimbe pofiját és lágyan megcsókoltam. Ma már a viszonzás sem maradt el, bár éreztem, milyen forró bőre. Sejtettem mennyire elpirulhatott. Ezért is imádtam, gyönyörű volt, mikor kiült a pír az arcára. Tánc közben is.

- Bármikor kész lehet az ebéd ti meg itt smároltok, megáll az ember esze… - sipákolt Taemin, éreztem ahogy Bini aprót szusszan, de nem engedtem el. Ezt nem fogja holmi figyelemhiányos hiszti félbeszakítani.

Nem, Bini telefonja szakította meg. Elhúzódva kivette a ruhája redői közé rejtett zsebből, majd haragosan meredt a pimaszul vigyorgó Taeminre.

- Ha szeretnél még itt ebédelni…

- Jó, jó! – nevetett fel. – Többet nem csinálok ilyet. – kíváncsian figyeltem a telefonját bújó Binit, nem igen érdekelt mi van Taeminnel.

- Anya azt írta mehetünk a kajáért. Te meg teríts meg! – vágott egy párnát a gyengéden mosolygó Taeminhez. – És elvisszük a kocsidat! – kiabált még vissza az ajtóból, felkapva a kulcsokat, a meglepetten felpattanó Taeminre pedig rázárta az ajtót.

- De vigyázz rá! – hangzott fel Taemin hangja ismét felettünk, mikor beültem a volán mögé. Az erkélyen állva integetett.

- Honnan tudtad, hogy nem fog haragudni? – lestem Binire kíváncsian, miközben elindultam. Sejtettem, oda megyünk ahol legutóbb vártunk rá.

- Rám sosem haragszik. – kuncogott fel. – Egyébként reggel találkoztam Insooval. Meghívott Laura születésnapjára, feltéve, hogy Taemint nem viszem.

- Oh, igen, Jaemin miatt. Nagyjából olyan reménytelen a dolog, amilyennek én éreztem a helyzetem úgy egy másfél hete, mikor rád néztem. – láttam, ahogy arcát takarva inkább kibámul az ablakon. – De ezek szerint jössz velem szülinapozni. – mosolyogtam boldogan.

- Nem, csak te is ott leszel és én is. – kiskutyaszemeket meresztettem rá, miközben megálltam a pirosnál. – Ne nézz így, úgy tudják, hogy egyáltalán nem kedvelsz. Hogy mehetnék veled?

- Meglepetésszerűen szerelmet vallottam?

- Elég hihetetlenül hangzik.

- Köszi. – nevettem fel és kibújva az övből nyomtam egy csókot ajkaira, mielőtt váltott volna a lámpa. Sikerült megint elnémítanom egészen állomásunkig.

- Ugye nem fogsz semmi kínosat mondani anyának?

- Neked kínos, hogy próbálok udvarolni neked?

- Oh, szóval ez udvarlás akart lenni. – és megint ott volt az a pimasz mosoly, de mire elkaphattam volna, fogva a szatyrot, kiugrott a kocsiból és nevetve indult a bejárat felé. Fürgén követtem, miután bezártam a kocsit.

- Szóval szerinted nem vagyok jó az udvarlásban? – kaptam el keskeny kis derekát és visszahúztam magamhoz, nevetve hagyta magát. – Hát akkor mondok valamit, nem érdekel, hogy nem akarsz velem jönni a buliba, rád tapadok, mint egy makacs kis folt. – kirobbant belőle a nevetés és kinyitva az ajtót, kibontakozott ölelésemből. Kíváncsian követtem be. Hangulatos kis kerten vezetett át az út a házig. – Olyan, mint egy mesében.

- Kicsinek imádtam itt élni. Pont ezért. – mosolygott fel rám. Anyukája az ajtóban állt, kíváncsian végigmérve engem. – Anya, ő Jongin, Taemin legjobb barátja és Hyomin volt barátja. Tudod, akiről mindig igyekeztél többet megtudni tőle. – felkuncogtam a bemutatás hallatán. – Átmenetileg nálam lakik.

- Egek, akkor még jó, hogy többet főztem.

- Még többet? – kerekedett el Bini szeme, mire kirobbant belőlem a nevetés.

- Örülök a találkozásnak! – nyújtottam kezet illedelmesen meghajolva a nőnek. – Kim Jongin.

- Park Yubin. – mosolygott szeretettel, majd bevitte a szatyrot, amit Bini hozott és átnyújtott jó pár dobozt. – Hétfőn hozd vissza, amik nálad vannak, jó?

- Rendben anya.

- Ha nála laksz, ne hagyd, hogy elfelejtse! – mosolygott még rám, majd utunkra engedett. Bini telefonja ugyanis épp megszólalt. Taemin kereste.

- Siessetek! – rikácsolta a telefonba. – Vagy megeszem a kutyát.

- Van egy csomó dolog a hűtőben.

- Igaz is. Akkor megeszem a csomó dolgot és a kutyát. – Eubin szemét forgatva bontotta a vonalat és nekem adta a dobozokat.

- Én vezetek, akkor gyorsabban otthon leszünk. – jelentette ki és pillanatok múlva tényleg az anyósülésen kötöttem ki, a számomra teljesen idegen utcákat figyelve.

- Ha most elrabolsz, ugye ott ahova megyünk, megcsókolhatlak néha?

- Mond csak… te ilyen csók mániás vagy? – lesett rám befordulva egy sarkon és furcsa módon a háza előtt kötöttünk ki.

- Csak akkor, ha rólad van szó. – ütöttem vissza a labdát vidáman és kiszállva a kocsiból bevártam, majd felfele indultunk.

Taemin kirobbanó örömmel fogadott bennünket, pontosabban a még szinte forró tésztát és terelt is minket a megterített asztalhoz. Bini még adott enni Twixnek, majd az italokat is az asztalra téve mellém ült. Mosolyogva figyeltem a lelkesen enni kezdő Taemint, majd kibontottam az előttük lévő dobozt és miután szedtem a megszeppent Bininek egy normál adagot, magam elé tettem a többit. Tetszett, hogy minden apró figyelmesség ilyen meglepettséget vált ki belőle. Puszit nyomva arcára kezdtem neki az isteni tésztának. Tényleg imádni fogok itt lakni. És ha minden jól megy talán soha nem kell elmennem innen.