Felhős ég

Másnap esős napra keltem az üres ágyban. Hyomin az erkélyen állt, szorosan összefogva maga körül egy pulóvert. Egy ideig elgondolkodva figyeltem, majd beletúrva kócos tincseimbe kimásztam az ágy kényelméből és odasétáltam hozzá. Taemin szavain rágódtam fél éjszaka. Hogy mekkora kockázat lenne, ha eldobnám a lányt, akit elvenni akarok és megpróbálnék újra azután szaladni, aki észre sem vett eddig.

Figyeltem a tájat, Hyomint, ahogy szinte egy tökéletes, melankolikus képet festenek. A lány, aki minden képbe tökéletesen beleillik. Eddig meg sem fordult a fejemben, tényleg nem illek hozzá és a tökéletes életébe. Ami viszont Binit illette, Taemin milliószor jobban illett hozzá. És tudnák szeretni egymást. Erősen gondolkoztam mit tehetnék. Számításba vettem keresztbe elszabott kezemet is. Ha továbbra is így viselkedem amiatt, amit Eubin iránt érzek, talán tényleg jobb lenne átlépnem ezen.

A kényelem pedig döntött helyem. A megszokás, biztonság, és eddigi életem tűnt elfogadhatóbbnak.

Visszalépve a lakásba leguggoltam táskámhoz és elővettem egy apró kis dobozt. Nagy szusszanással pillantottam a még mindig nekem háttal álló Hyominra. Nem olyan nagy dolog, azzal nyugtattam magam. Eddig is ezt akartam, most is tökéletes élet lesz ez mellette. Az elmúlt furcsa napokat pedig elfelejtem. Hátrahagyom, mintha meg sem történtek volna. Tudok majd barátként gondolni Binire. Idővel biztosan.

- Mini? – szólítottam meg halkan, kíváncsian fordult felém, érdeklődve vizsgált engem. – Tudom... időzíthetnék jobban is, de ahogy néztelek most reggel, azt hiszem, kész vagyok rá. És ki tudja, legközelebb mikor érezném ezt. Csodálatos éveket tölthettem veled. Tele boldog percekkel, igaz nem csak azokkal. De még azt is szerettem, mikor olyan haragosan néztél rám. – mosolyodtam el halványan. – Igaz, mostanában elég… kiszámíthatatlan és magam számára is furcsa voltam. Talán csak ezért a pillanatért. Szeretlek és szeretnélek boldoggá tenni. Szóval… hozzám jönnél? – ereszkedtem fél térdre, várva válaszát. Csak meredt rám, majd szóra nyitotta száját.

- Jongin… én… nem. Jesszus, nem. Nem nem nem. – rázta hevesen a fejét, megütközve pislogtam rá. – Nem! Hogy képzelted? Úristen, nem akarok hozzád menni. Soha. Állj már fel! – értetlenül álltam fel. – Nem.

- De…

- Jó volt veled meg minden… és a szex, na, az isteni volt, de nem tudnék veled élni. Jesszusom, még azt a gyűrűt is jórészt az én pénzemből vetted. Én szakítani akartam ma veled. Nem akarok többet veled lenni. – suttogta könnyes tekintettel és elviharzott mellettem, felkapva az ajtókártyát már kint is volt. Elég keményen a szívembe taposott. Nagyjából egy évembe telt félretenni annyi pénzt, hogy legalább olyan eljegyzési gyűrűt vegyek, amire az apja rábiccent. Eszem ágában sem volt az ő pénzéből megvenni. Csak néztem utána, majd felkaptam a másik kártyát és a dobozt leejtve ahol volt, kisétáltam a szakadó esőbe.

Lesétálva a partra csak lépkedtem a homokban, bőrig ázva, fázva, néha elmerengve a szürke távolba. Néha felvillant egy villám a tengeren kint, azokat figyeltem. Pólóm kellemetlenül tapadt rám, de nem akartam egyelőre visszamenni. Elvégre az a szoba az ő pénzéből volt. Azon gondolkoztam, tettem-e valami rosszat, ami miatt ilyen elutasító volt. Bini biztos nem mondott semmit. Elvégre nem tett volna semmi rosszat barátnője ellen.

Azt hittem nem fog fájni, ha hátrahagyom Hyomint, vagy ő engem, de tévedtem. Mégis csak évekig volt része az életemnek. Nap, mint nap mellette keltem, megnézte minden fellépésem, legalább a premiert, aztán még egyszer Taeminnel, ha itthon volt, igyekeztem eleget tenni minden elvárásának, kivéve az elmúlt hetekben. Minta papucs voltam…

***

Arra keltem fel, hogy valaki hevesen kopog az ajtómon. Mikor hajnalban láttam, hogy szakad, lustán visszafeküdtem aludni, kihagytam a ma reggeli futást. Reménykedtem, hogy nem marad ilyen kellemetlen az idő.

Nem tudtam ki lehet az, elég korán volt még mindig. Taemin még legalább két óráig alszik és az erkélyt használta volna.

- Kérlek, ne Jongin legyél! – suttogtam és vállaimra dobva köntösöm, kinyitottam az ajtót. Hyomin állt a küszöbömön, nedves hajjal, eléggé otthoni ruhában, piros orral és duzzadt, könnyes szemekkel. De arca nem volt könnyes. Ismét hősiesen nyelt vissza minden cseppet. – Mini, mi a baj? – álltam félre az ajtóból és becsuktam utána.

- Én… - suttogta remegő hangon. – Én…

- Hé, nyugalom. Biztosan meg tudjuk oldani. – tettem vállára kezem.

- Szakítottam Jonginnal. – cincogta vékonyka hangon. Megütközve néztem rá. Az nem lehet. Hiszen imádták egymást. Legalábbis pár héttel ezelőtt még biztosan. – Szegénykém biztosan azt hiszi, az ő hibája… - zokogott fel kezeibe rejtve arcát, majd remegve bújt hozzám, én pedig öleltem, ahogy tudtam. – Annyira bűntudatom van Bini, annyira fáj. Ő miért nem lát belém, mint te? Miért nem jön rá mi a baj?

- Azt mondtad nem az ő hibája…

- Miért nem tud tökéletes lenni? Csak a pénz hiányzik, hogy mindenkinek megfeleljen.

- Nem keres olyan rosszul. És nagyon igyekszik.

- Apa szemszögéből az a kereslet neked elég, neki nem. Szerinted miért akarja, hogy Taemin elvegyen? Elég csinos vagy, csendes, nem foglalkozol üzlettel, kiváló feleség alapanyag. Mint én… nem bízhatja rám azt, amit Taeminre, ezért kell mellém üzletember. Jongin miért nem akar az lenni? – emelte feljebb hangját.

- Csss! – simogattam hátát. – Mióta engedelmeskedsz apukádnak egyébként? – mosolyodtam el halványan.

- Most fontos ez? – húzódott el tőlem. – Te sem veszel komolyan engem. Csak mert nem dolgozom huszonévesen, még nem leszek kevesebb.

- Hyomin, ilyet meg ki…

- Mindig lenéztél. Mindig. – kiabált rám. – Csak a pénzem kell, igaz? Neked is csak a pénz kell. Fogadok, Jonginnak is. Jobb is, hogy szakítottam vele.

- Beléd meg még is az Isten ütött? Mikor kértem én a nyomorult pénzedet, he? Mikor? Soha nem kellett a hülye pénzed. – kiabáltam rá, mire kerek szemekkel meredt rám. – De örülök, hogy csak ennyire tartasz. Igazi barát vagy Lee Hyomin. – tapsoltam párat is hozzá. – És mégis mi az oka, hogy kidobtad a pasit, aki rajongott érted? Talán túl kicsi gyűrűt vett?

- Az, hogy megcsalom. – nézett rám hidegen. Ledöbbenve meredtem rá. Nem hittem el szavait. Nem hittem el, ez az a lány, aki órákig tudott ódákat zengeni a fiúról, akit szeret. – Hozzá akarok menni… - suttogta lehajtva a fejét. – De nem tudom elengedni Sehunt…

- Hozzá akarsz menni, de tovább akarod csalni?

- Igen. – szegte fel állát. – Talán valami bajod van vele? Az én életem. Szeretem mindkettőt.

- Én nem hiszlek el… - ráztam a fejem lefagyva.

- Jongin amúgy sem megy semmire nélkülem. Ez egy szívesség neki. Sehunt pedig már meggyőztem. Bár szakítani akartam Jonginnal, megesett rajta a szívem, mikor előttem térdelt.

- Meg… megkérte a kezed? – pislogtam megbántottan, Hyomin csak bólogatott. Szóval, az egész tegnap, meg az összes pillantása, mind csak játék volt egy szegény lánnyal.

- Csaknem irigykedsz? Irigykedhetsz is. Leszbikus. Te se tartottál engem többre, mint én téged. Kvittek vagyunk. Szeretem Jongint és hozzá fogok menni, de most elmegyek és adok neki pár napot. Szeretném rendesen csinálni. – bólogatott határozott arccal, de könnyei ömlöttek szeméből. Akárcsak nekem. A legjobb barátnőm nem tartott engem többre egy pénzéhes talpnyalónál… Soha senki sem taposott még belém ennyire.

- Nem érdemled meg őt. – suttogtam végül, reszketeg levegőt véve.

- Mit tudsz te a szerelemről. Senkit sem érdekelsz… nem vagyok vak, láttam, hogy játszik veled az én jövendőbelim. És nem vagyok buta, tudom, miért kellett a bátyámnak az a hazugság. Gyáva volt beismerni, hogy lefeküdtél vele, mikor olyan részeg volt. Szégyell téged. – már nem láttam könnyeimtől szavait hallgatva. Az egyetlen biztos pont Hyomin volt minden napomban. – Most megyek. És ne álmodozz többet se a vőlegényemről, se a bátyámról. Te vagy az, aki egyiküket sem érdemli meg. – fordított nekem hátat, majd ujját megemelve visszafordult és felkapta éjjeliszekrényemről a nyakláncot, amit tegnap kaptam. – Azt hiszem, ez igaziból engem illet. – sietett el, bevágva maga után az ajtót, én pedig felzokogva omlottam a szőnyegre és temettem kezeimbe szégyentől égő arcom.

Soha nem volt még ilyen kevés hely a mellkasomban a fájdalomnak.

***

Lehetett kilenc óra is, mire visszafordultam a hotelba a partról. Már reszkettem a hideg széltől és nem csak az eső áztatott, a tenger jéghideg, több méter magasra felcsapódó hullámai is, mikor elértem a sziklás partszakaszt.

A szoba azonban üres volt. Hyominnak nem csak nyoma, de már semmilyen jele sem volt. Összepakolt és eltűnt. Megfeszülő állkapoccsal vettem fel a még mindig ugyanott heverő gyűrűt és kilépve az erkélyre, olyan messze hajítottam, amilyen messze csak tudtam. Darabokra törte a szívem egy részét, ami még érte dobogott.

Egy darabig bámultam a semmibe, majd meghallottam a halk hangot az esőn és a közeledő viharon túl. Sírás… Tudtam honnan jöhet, így átsietve a szobán kiléptem a folyosóra és bekopogtam a szomszédba. De hiába vártam, kopogtam újra és újra, Eubin nem volt hajlandó ajtót nyitni nekem.

Visszasietve a szobámba az elpazarolt percek után, aggodalomtól hevesen dobogó szívvel másztam át a korláton és benyitva az erkélyen át, a kis kupachoz siettem. Remegő kézzel érintettem meg vállát, nem akartam elriasztani.

- Hagyj békén, Taemin. – idegesen néztem félre, majd megragadva karjait felhúztam és mellkasomhoz öleltem a kis testet. Remegett, majd éreztem, ahogy megmarkolja csuromvíz felsőm és mellkasomba rejti arcát. Keservesen sírt tovább, de legalább elfogadta a támogatásom.

Szomorú tekintettel, lassan simogattam puha haját, orrom, ajkaim feje tetejének nyomva.

- Kérlek, ne sírj! – szólaltam meg legalább fél óra elteltével, de semmi reakciót nem kaptam kérésemre. Ebből a szempontból minden nő ugyanolyan… - Bini, szépen kérlek, hagyd abba és mond el mi a baj! – engedtem lassan el és mikor csak a földet pásztázta, kezeimbe fogtam csupa könny arcát. Csak egy szipogást kaptam, miközben hatalmas, bánatos szemeibe meredtem. Ő még sírás közben is szép? Komolyan? Mikor illenék én e mellé a kis angyal mellé? – Mi a baj? – suttogtam hüvelykujjammal elmaszatolva egy lefele száguldó könnycseppet. – Látod mennyit sírtál? Csurom víz vagyok. –megjelent egy apró mosoly szája sarkában egy pillanatra, majd még több könnycsepp ömlött ki szeméből és elhúzódott kezeim elől. – Kérlek! – húztam vissza. -  Mond el mi a baj, vagy hagyd abba a sírást! – de csak fejét rázta és próbált megint elfordulni, sőt, egyre hevesebben ömlöttek könnyei megint. Tehetetlennek éreztem magam és ez feldühített. Miért nem mondja el? Óvatosan húztam vissza magamhoz és ismét arcára fektetve egyik tenyerem, a lehető legfinomabban csókoltam meg a sírástól kissé duzzadt ajkait. Nem volt jobb ötletem.

Éles fájdalom zökkentett ki apró próbálkozásomból. Megrökönyödve pislogtam a dühös tekintetű Binire, felhúzva lábam, sajgó sípcsontom fogva.

- Mégis hogy képzelted? – fakadt ki. – A legjobb barátnőm a barátnőd. Ráadásul ma reggel megkérted a kezét. – kezdett el a kijárat fele tolni.

- De… de nemet mondott… akkor miért nem szabad? – értetlenkedtem kétségbeesetten.

- Hozzád akar menni… és hozzád is fog. Csak van pár gond, amit meg kellett oldania. Én és az érzéseim pedig nem játszani vannak, Kim Jongin. – vágta rám az ajtót villámló tekintettel. Elveszetten álltam, alig pár centire az ajtótól és csak bámultam.

- Haver… itt meg mi folyik?

- Úgy imádom… - suttogtam teljesen elveszve, mire Taemin óvatosan lépett közelebb.

- Mégis mi történt?

- Egy nap alatt két nő ejtett. – mosolyogtam rá feszülten, mire csak megzavarodva pislogott. – Gondolkoztam azon, amit mondtál, és úgy döntöttem megkérem Hyomin kezét, de azt mondta ma akart szakítani velem és felszívódott. Bini pedig órák óta csak sír… azt hiszem összevesztek. És… előfordulhat, hogy… - nyeltem nagyot.

- Hogy mi?

- Hogy megcsókoltam. – vigyorodtam el a lehető legidiótábban, Taemin pedig homlokon csapta magát és elvéve a belépőkártyám, beterelt a szobámba.

- Zuhanyozz le te idióta és aludd ki magad! Bininek pedig adj egy kis időt. Még ha hirtelen felindulásból szerenádot is adnál neki, vagy megkérnéd a kezét, vagy ilyenek. És ne felejtsd el az apróságot, hogy valószínűleg a nőkhöz fog vonzódni a varázscsókodtól eltekintve. – csukta rám az ajtót, én pedig szót fogadva neki, beálltam a zuhany alá.

***

Következő látogatóm, Taemin volt, kivételesen az ajtón át. Mire bekopogott, percek óta álltam szinte teljesen felszáradt könnyekkel az ajtóm előtt és szám tapogattam teljes döbbenetben. Őszintén szólva nem hittem, hogy képes volt megcsókolni is. Mégis meddig akart elmenni ezzel a játékkal? Megkéri Hyomin kezét aztán jön és megcsókol…

Haragosan téptem fel az ajtót, mire Taemin elnevette magát.

- Nem rám számítottál, igaz? – tessékelte be magát és elterült ágyamon, majd kitártam karjait felém. Felszipogva siettem hozzá és vigasztaló ölelésébe. – Miért haragszol rá ennyire?

- Mert játszik velem… - suttogtam pólójába, csak felsóhajtott és megsimogatta hajam. – Hyomin pedig szereti őt. Csak… tudod milyen nehéz a húgodnak.

- Tudom. – sóhajtott fel Taemin, továbbra is hajam simogatva.

Sokáig feküdtem így vele, el is aludtam karjaiban. Kellemes volt végre valahol nyugalmat találnom. Mikor azonban felkeltem, Taemin nem volt sehol és esteledett, de az eső még mindig szakadt. Átaludtam volna egy egész napot? Hitetlenkedve pislogtam párat. Olyan nyomott hangulatom volt és bár tudtam, nem álom volt a reggel, mégis reménykedtem benne. Mikor felemeltem a kezem, valami hűvös volt rajta. Meglepve pislogtam a karkötőre. Ez biztos nem én voltam. Telefonom felemelve megnéztem az időt, Taemintől várt egy sms. Elfintorodva nyitottam meg.

„Ne vedd le azt a karkötőt. Ha nem is hiszed, tényleg sokat jelent neki. Nem hiába hordja a másik felét.”

Csak pislogtam párat, majd megvonva a vállam ledobtam a telefont a párnámra és kicsoszogtam a fürdőbe vizet inni.

Éppen visszafele tartottam, mikor kopogás akasztotta meg utam. Felsóhajtottam, pont ma nem hagy senki békén.

Jongin állt az ajtóban, tekintetét látva nem hitte, hogy kinyitom neki az ajtót.

- Csak… csak tudni akartam, minden rendben van-e veled. Én, nagyon aggódtam érted és… van… volna egy kérdésem. – dadogott össze-vissza. – Tudom, hogy van ez a leszbikus dolog… Én csak tudni szerettem volna, hogy ez esetleg nem olyan, múló dolog-e mint kamaszkorban olykor, vagy… - semleges arccal csaptam rá az ajtót. - … vagy, hogy esetleg lehetnék-e én az a férfi, aki változtat ezen. – fejezte be a mondatot annak ellenére, hogy másodjára is rávágtam ma az ajtót.

- Miért ilyen most? – temettem kezeimbe arcom.

- És… örülök, hogy legalább a karkötőt hordod. Tényleg… nagyon sokat jelent nekem. És akármennyire utasítasz el, ezentúl nem fogom elrejteni, mit érzek. Tudom, hogy hallod, vékonyak a falak. Jó éjt Bini! – meglepetten meredtem magam elé, majd kinyitottam az ajtót, de Jonginnak már nyoma sem volt, csak egy szinte még ki se nyílt rózsa hevert az ajtó előtt. Óvatosan vettem fel és forgattam meg, majd a csukott szomszédos ajtóra pislogtam. Megdobogtatta a szívem, hiába tagadtam volna. Csendesen becsukva az ajtót beletettem a vázába a virágot, ami üresen állt az éjjeliszekrényen, majd csak bebújva az ágyba, bámultam. Furcsa módon még mindig álmos voltam. Kikerestem táskámból a kis plüsselefántot és mosolyogva emeltem arcom elé. Nagyon aranyos volt.

- Nem tudom mi lesz ebből… - suttogtam az elefántnak. – de engem érdekel most már, mit is értett az alatt, hogy nem fogja tovább titkolni mit érez. Jó éjt Jongin! – mosolyodtam a fiú szavaira gondolva és lekapcsolva a villanyt, álmodozó mosollyal hunytam le a szemem. Egy nagyon is fényes mosolyról álmodozva. És azokról az ajkakról. – Jesszusom! – ültem fel és visszakapcsoltam a villanyt. – Hiszen megcsókolt… - értem ajkaimhoz fülem tövéig elpirulva.