Küzdeni fogok

Fogalmam sem volt mi üthetett belém, de boldogan fogva az apró kis kezet sétáltam be a városba. Bini arcán felszabadultság tükröződött, és bár az út csendesen telt, nem egyszer találkozott pillantásunk, jelent meg mosoly arcomon, ami viszonzást kapott. De hogy beszélgessek, ahhoz zavarban voltam.

A part menti kisvárosban sokan jártak a főbb utcákon, legtöbben turisták, én pedig először éreztem már hosszú ideje, hogy beleillek egy lánnyal a tömegbe és nem nézik őt úgy, mint akit ismernek, vagy irigyelnek. Csak néha kaptam el korunkbeliek irigykedő pillantását, főleg a lányok csapatai közül. Ilyen sem volt még velem, általában gazdag férfiak mustráltak minket gyanakodva. És ez most kifejezetten jól esett. Azt érezni, hogy én is létezem és nem csak a partnerem.

De olyan helyet alig találtunk, ahol rendesen lehetett volna sushit enni, így végigsétáltunk a vásár soron. Nagyon sok mindent árultak, amit a tengeri lényekből készültek.

- Nem kérsz egy kifőzött tengerisünt? – mosolyogtam pimaszul Binire, mire ajkát lebiggyesztve lökött meg vállával. Kuncogva néztem jobban szét. Az járt a fejemben, mivel lephetném meg. Felnőttként, a lánykérés küszöbén állva napok óta csak ez a lány járt a fejemben. Szívet tartó plüsst vásároltam neki, vele aludtam, igaz tudtomon kívül, féltékeny voltam a legjobb barátomra, aki láthatóan kedvelte őt. Meg sem fordult ma reggel a fejemben, hogy ne rohanjak miatta azonnal bárhová, vagy cipeljem a karjaimban, ha csak a legkisebb panasza is van. És meg sem fordult a fejemben, hogy Hyominnak adjam a víz mélyén talált karkötőt. Nem egyszer kellett lemerülnöm, hogy fel tudjam hozni, de mikor megláttam, tudtam, hogy kell nekem. De soha nem hittem, hogy nekem adja a másik felét. Taeminnek, vagy Hyominnak, vagy majd… a lánynak, aki elrabolja a szívét. Tudtam, így nekem se lehetne esélyem, mégis azt reméltem, tényleg a lányokhoz vonzódik inkább. Nem voltam benne biztos, hogy a későbbiekben nem csinálnék teljesen hülyét magamból, ha egy fiúval jelenne meg. Még ha Taemin is az.

Hosszas nézelődés után végül megpillantottam azt a megfelelő és nem talált ajándékot, amit neki adtam volna. Egy jól megtermett gyöngy volt felfűzve egy vékony ezüstláncra. Látva, hogy Bini épp valami mást csodál, gondolkodás nélkül vettem meg, majd el is rejtettem zsebembe, látva, hogy közeledik.

- Mit csinálsz? – nézett szét az ékszerek közt kíváncsi pillantásokkal. – Csaknem Hyominnak keresel valamit?

- …de – motyogtam jobb híján és csak reméltem, hogy az eladó nem buktat le. – Csak fogalmam sincsen mit. – soha nem tudtam neki jó ajándékot venni, ezt jól tudtam magamról. Mindig az arcára volt írva, hogy nem vettem le a lábáról. Bezzeg Eubin. Mindig tudta mit kell adnia neki, akármilyen változó is volt ízlése.

- Segítek. – mosolyodott el lágyan, én pedig rögtön padlót fogtam tőle. Hogy lehet valakiben ennyi szeretet? Míg én őt figyeltem, mint aki nem hiszi el, amit lát, ő teljes figyelmét az ékszereknek szentelte. – Ez az! – ragyogott fel arca, én fele ennyi időt se szántam soha az ajándék választásra. A férfi levette neki a nagy korallpiros nyakláncot.

- Ha ajándékba lesz, nem próbálja fel? Biztos, ami biztos alapon. – mosolygott az eladó, majd nekem nyújtotta a láncot, hogy segíthessek. Bini engedelmesen fordult nekem háttal, engem pedig kivert a víz attól, lassan elemelte haját nyakáról. Remegő ujjakkal próbáltam összecsatolni a végét, majd némi nehézség árán sikerült is.

- Mit gondolsz? – vizsgálta Bini a tükörben a láncot. – Nekem picit nagy, de Mini valamivel nagyobbra nőtt, mint én.

- Öhm… igaz.

- Te vagy a barátja, hogy nem tudod? – pislogott rám döbbenten, mire csak zavartan félrelestem.

- Rám ajándékozásban nem lehet számítani.

- Tudom. – nevette el magát halkan, majd lecsatolta a láncot és a férfinek nyújtotta. – Elviszi a barátnőjének. – mosolygott, az eladó kicsit megvetően nézett rám. Az előbb közöltem, hogy a barátnőmnek keresek ajándékot, nem lehetek ennyire szerencsétlen. Előhalászva a tárcám, kifizettem Hyomin ajándékát, majd tovább indultunk. Eubint egyszerűen minden érdekelt a vásárban. Onnan ide, innen oda rohangált. Vett legalább három csomag kagylót a gyerekektől, mert annyira megérintette, hogy itt keresnek zsebpénzt, majd negyed óráig figyeltünk egy művészt, aki közönség előtt dolgozott. Azt hittem felképeltetem magam, mikor a férfi neki ajándékozott egy viszonylag kicsi tájképet a tengerről. Hogy képes mindenki szeretni ezt a lányt?

Aztán észrevette a kedvenc szamarát, én pedig már éhen akartam halni. – Gyere te is! – kapta el a csuklóm és a csacsihoz rohanva ismét szerzett egy répát a gazdájától, majd feltördelte és a felét a tenyerembe ejtette. Kénytelen voltam én is megetetne a répa felé nyújtózó állatot.

- Most már együnk valamit, jó? – fogtam meg Bini kezét finoman és mikor rám pislogott párat, megszólalt hasam is. Kuncogás volt a válasza.

- Ne haragudj, menjünk! – mosolygott elindulva, én pedig felvettem tempóját. A sushiról lemondtam, de hamarosan megláttam egy kiváló helyet az evésre.

- Ugye szereted a homárt?

- Persze, miért? – nézett körbe, majd ajkai O-t formáltak. Ezt beleegyezésnek vettem és ujjainkat összefonva magammal húztam.

Szerencsénkre felszabadult egy asztal perceken belül és letelepedve szinte azonnal rendelhettünk is. Homár és valami egészségtelen üdítő. Ez már hiányzott a sok puccos étterem mellett. – Annyival jobb itt. – nézett körbe Bini ragyogó tekintettel, mikor megérkezett az étel és mindketten lelkesen estünk neki. Nem csak a hangulat volt jobb, a kaja is. – Azt hittem nem szereted az ilyen tengeri dolgokat.

- De szeretem őket, ha jól vannak megcsinálva. Viszont az a tészta borzalmas volt, amitől Taemin megmentett.

- Tudom, napokig hánytam tőle. – meglepetten néztem rá. Szóval ő mentett meg attól, hogy Hyomin kérdőre vonjon a tészta mennyisége miatt. Még ha ennyire le is betegedett. Ebben a lányban tényleg nem volt semmi hiba. – Ne nézz így! Nem tudtam, hogy ennyire rossz lesz.

- De akkor is… - sütöttem le a szemem. – Te érdemelted meg a legkevésbé, hogy lebetegedj pont miattam.

- Hé! Nehogy elrontsd a napom azzal, hogy hirtelen depizni kezdesz! – szegezett rám egy ollót, mire elnevettem magam. Boldogan néztem ragyogó szemeibe, annyira tökéletes volt most minden.

***

Sosem hittem, hogy el tudunk majd tölteni egy egész napot ilyen kiváló hangulatban. A nekem tökéletes vacsora és egyre több közös nevetés után azonnal megragadta a kezem és egy fagyizóhoz húzott. Hatalmas adagot adtak csak és annyi érdekes íz volt. Kétségbeesetten meredtem a választékra.

- Mi lenne, ha rendelnél egyet, ami pedig nem fér, azt megeszem én. – mosolygott rám azzal a lágy tekintettel, amivel egész nap figyelt. Amitől teljesen elolvadtam. Hogy mit éreztem? Azt, hogy én vagyok a legnagyobb hülye a világon, amiért nem vettem észre ezt a fiút időben.

- Rendben, ha neked így megfelel…

- Teljesen. – billentette oldalra a fejét, én pedig biccentettem és elsoroltam mit kérek a kehelybe.

Pár percet kellett csak várnom rá és elém tették az adagot, előzékenyen két kanalat kaptunk, mire megnyugodtam. Már így is átléptünk egy bizonyos határt az én értékrendemben Jonginnal. Együtt estünk neki a nagy kehelynek, egymáson nevetve, ha a másik véletlen túl hideg, vagy túl nagy falatot evett meg. Boldog voltam, pofátlanul boldog a legjobb barátnőm szerelmével egy nagyon is randiszerű estén.

Mire elfogyott a temérdek fagylalt, el is indulhattunk a kikötőbe. Vidáman álltam fel az asztaltól, Jongin pedig felkuncogva lépett hozzám. Észbe sem kaptam, ajkai közé vette ujját, majd végighúzta szám sarkán, utána pedig ismét szájába vette. – Szerintem ez az a rumos dió, amiből nem hagytál nekem. – mosolyodott el és szinte már természetes mozdulattal fogta meg kezem és indult velem a kikötő fele. Az én fejemben pedig az előbbiek jártak, helyzethez nem illő irányba terelve gondolataim az ajkaival. Még csak Jonginra sem gondolhatnék, nem hogy az ajkaira. Megbolondultam, sok volt a sünméreg, nem volt rá más magyarázat.

A parton lelkesen vettem le cipőm és kezembe fogva vidáman gázoltam bele a még langyos tengerbe, Jongin meg halálra váltan rohant utánam. – Most ért baleset erre sötétben mész a vízbe? – ragadta meg karom aggódó pillantással és húzott ki a vízből magához. Szívem szerint azonnal dacosan visszasétáltam volna a vízbe, de annyira nagyot dobbant a szívem ettől az apró tettől, hogy nem csináltam semmit, csak mellette maradtam.

Kíváncsian kémleltem a távoli tengert, ahol már látszottak a hajó fényei, mikor valami hideg ütődött mellkasomhoz. Észre sem vettem merre lehet Jongin, most tűnt csak fel, hogy mögöttem áll. Kerek szemekkel pislogtam a nyakamban levő selymes fényű igazgyöngyre. – Igazság szerint ezért maradtam le és nem azért, mert Hyominnak kerestem ajándékot.

- De…

- Csak megláttam és szerettem volna neked adni. – éreztem meg ujjait, ahogy elseprik hajam, én pedig beleborzongtam az érzésbe. – Csak fogadd el és ne mondj semmit! – akadékoskodtam volna tovább, mégis csak bólintottam. – Köszönöm. – éreztem meg karjait magam körül, hagytam, hogy magához öleljen és csak figyeltem a tengert, meg a közeledő hajót, ami a valóságot hozta nekem vissza.

Kis idő múlva végül elengedett és mellém lépett, arcán édes mosoly ült, úgy pillantott le rám, én pedig csak bámultam fel rá.

Fogalmam sincs arca mikor kezdett el közeledni hozzám, de akármennyire szerettem volna tenni valamit, meg sem tudtam moccanni. Könyörögtem az égieknek bármiért, egy jelért, közbeavatkozásért, de csak gondolataim száguldottak és tiltakoztak.

A közeledő hajó kürtjére azonban hatalmasat ugrottam, ezzel homlokom Jongin orrához vágva, apró nyögéssel fogta a sajgó testrészt.

- Jesszusom, ne haragudj! Nagyon fáj? – érintettem meg kézfejét, elvéve kezeit hagyta, hogy aggódó pillantásokkal vizsgáljam orrát, de nem volt rajta semmi rendellenes. – Tényleg sajnálom. – léptem hátrébb tőle, csak elmosolyodott, majd a lehorgonyzó hajóra pillantott, a mosoly pedig lassan eltűnt arcáról.

Hyomin percek múlva nevetve rohant kedvese felé és vetette magát nyakába, Taemin jóval kényelmesebben, de ugyanolyan boldog arckifejezéssel követte.

- Hogy vagy hercegnő? – ölelt magához lágyan, szinte kapaszkodva belé viszonoztam.

- Már semmi bajom. – motyogtam vállába elégedetten.

- Akkor gyerünk! – karolta át vállam mosolyogva, miután visszavettem a cipőmet és követtük a kéz a kézben sétáló párt. Megnyugtatott, hogy minden visszatért a valóságos pontjára, ahol lennie kellett.

A szobáink ajtajában elbúcsúztunk egymástól, majd mindenki bevetette magát a magányába.

Mosollyal az ajkaimon ültem az ágyamon, még nem vettem át a pizsamám, csak hajam fontam be, de az első copf befejeztével csak új nyakláncom piszkáltam álmodozó mosollyal a mély csendben. Még a tenger hullámverése is felhallatszott ide.

Ebben a csendben hallottam meg a félreismerhetetlen kis sóhajokat, kuncogást, a néha halkan váltott szavakat. Úgy festett, Hyominnak tetszett az ajándék és a vele járó extra. Vagy azt Jongin kapta cserébe, nem tudom. Máskor, ha kellemetlen is lett volna ezt hallanom, nem zavart volna. Most azonban egyenesen feldühített. Fájt. És tudtam, ez az én hibám. Hagytam magam elbűvölni és szerelmesnek lenni némi kedvességtől, egy majdnem csóktól és pár gyengéd pillantástól. Nem szabadott ezt éreznem és sürgősen orvosolnom kellett ezt a gondot. Első lépésként levettem és az éjjeliszekrény fiókjába rejtettem a láncot és a karkötőt, majd kibontottam a félig befont hajamat. Elhatározásra jutottam, kiverem a fejemből a mai napot. Ahhoz viszont valamire szükségem lesz, ami leköti a gondolataimat. Egyetlen megoldást láttam csak erre.

Elszánt szusszanással kapaszkodtam fel az erkély korlátjára, majd hangtalanul huppantam le a szomszédos erkély talajára. Belépve a szobába letelepedtem az ágyra és vártam, hogy végezzen a fiú a zuhanyzással.

Alaposan meglepődött, mikor az ágya közepén talált. – Valami baj van, Bini? – hangtalanul bólogattam párat, Taemin megfeledkezve arról, hogy még fel kellene öltöznie, szorosabbra fogta köntösét és szorosan mellém ült. – Elmondod? – hangtalan bámultam magam elé, arra gondolva, hogy meg tudom csinálni. Meg kell tennem, a saját érdekemben. Végül felpillantottam az aggódó szénfekete szemekbe. Ez a férfi figyel rám és törődik velem. Jobb, mint bárki más. Egy ideig néztem rá, majd mély levegőt vettem, mire érdeklődőbbé vált arca, én pedig hozzá hajolva megcsókoltam.

Éreztem, ahogy izmai megfeszülnek, ledermed, egy ideig csak így ültünk összefagyva, majd mélyen beszívta a levegőt és megéreztem forró tenyerét nyakamon, ahogy viszonozta a csókot, átvette az irányítást. És élveztem.

***

Hyomin szokásos játékához híven az utolsó pillanatban találta ki, hogy mégsem akar lefeküdni velem, még ha az ajándékát nem is volt hajlandó levenni sem és eltolva magától, bezárkózott a fürdőszobába. Végigpillantottam magamon, majd ahogy hallottam, a kádba kezd csobogni a víz, villámgyorsan kapkodtam magamra ruháimat.

Folyton csak az járt a fejemben, hogy gyorsabbnak kellett volna lennem. Ha nem félek ennyire, meg tudtam volna csókolni Binit.

Könnyedén átlendülve az erkély korlátján, beinvitáltam magam a szomszéd szobába, de az teljesen üres volt. Meglepetten pislogtam. Azonnal visszasiettem az erkélyre és addig hajoltam előre, míg be nem láttam Taemin szobájába a függöny résein.

Amit viszont láttam, azt nem akartam. Fájt. Nagyon fájt látni, ahogy néznek egymás szemeibe, legjobb barátom az arcát cirógatja, mond valamit, aztán csak úgy megcsókolja. Még jobban fájt, hogy Bini nem tett ellene semmit. Nem nem tett, viszonozta a csókot. Nekem kellett volna ott lennem. Úgy éreztem, mintha összetörték volna a szívem. Dühösen siettem vissza Eubin szobájába, eszem ágában sem volt hagyni, hogy Taemin a csókon kívül bármi mást tegyen.

Sietve keresgéltem a szobában, újabb kis kegyelemdöfés volt megtalálni a fiókban az ajándékaim, mégis gondoskodó mosollyal tettem őket párnájára, remélve, hogy legalább ezeket nem utasítja el, mint engem annak idején.

Nagy nehezen találtam egy manikűrkészletet, elszántan néztem az ollóra, majd kezemre és egy határozott mozdulattal felsértettem a tenyeremet. Hogy mennyire fájt, arra nem voltak szavak. Vérző kezem magam előtt tartva, kirohantam a folyosóra és addig dörömböltem Taemin ajtaján, míg ki nem nyitotta. És kedvesen mosolygott, hogy sült volna le a bőr az egész csinos arcáról. Tudtam, hogy hülyeséget fogok csinálni...

- Mi történt a kezeddel? – sápadt el, majd azonnal beterelt a szobába, egészen Bini elé. Meglepetten pislogott fel rám. – Hozd rendbe! – nézte Taemin a lányt kiskutyaszemekkel.

- Varázspálca nélkül nem fog menni. Van ragtapaszod vagy ilyesmi? – Taemin hevesen bólogatott, majd elővette a szobai elsősegély dobozt és lenyomva Eubin mellé, ahol ő ült az előbb még, rá bízott az apró kis tündérre. Figyeltem arcát, ahogy vattát és jódot elővéve letakarítja a sebet, majd valami krémet elővéve óvatosan kezdte bekenni, leheletnyit érintve. Azt akartam, hogy soha ne legyen vége ennek a pillanatnak. Józanon is vele akartam aludni, hogy emlékezzek rá. – Ugye nem fáj? – nézett szemeimbe aggódva, én pedig ismét nem találtam szavakat, csak nehézkesen megráztam a fejem. Ajkát beharapva bólintott és gézt kezdett kézfejemre tekerni, én meg csak bámultam rá. Bár tudtam, megint a frászt fogom rá hozni, akaratlan is közelebb hajoltam hozzá. – Kész is. – nézett fel, majd meglepetten pislogott közelségem láttán, akárcsak én rá, mint akit rajtakaptak. Végül csak előre dőlve ajkaim a homlokának nyomtam és lehunytam a szemem. Hallottam, hogy a levegőt sem meri kifújni, mosolyra húzva szám húzódtam el tőle. – Jobb lesz, ha megyek aludni. – motyogta elpirulva, majd felpattant és kirohanva az erkélyre pillanatok alatt eltűnt a saját szobájában. Csak boldogan mosolyogtam.

- Mióta vagy te belezúgva a barátnőd legjobb barátnőjébe? – zökkentett ki Taemin hangja, mire ránéztem, majd én is elpirultam. Karjait mellkasán keresztbe fonva dőlt az ajtókeretnek. – Jól ismerlek, Kim Jongin. Utoljára középiskolában viselkedtél így, mikor megismerted. Aztán mikor randira hívtad a húgom.

- Nagyjából egy két hete érzem ezt megint. – sütöttem le a szemem.

- Te épületes barom. – sóhajtott fel. – Jobb lesz, ha mihamarabb kivered őt a fejedből.

- Miért? Mert tetszik neked? – néztem rá keserűen.

- Ha azt mondom igen, megteszed? – hevesen ráztam meg a fejem.

- Nem tudom őt kiverni a fejemből. Semmi mást nem akarok, csak őt. Bármi áron.

- Ha küzdesz érte ő elveszít mindent. Hyomint, engem… akárcsak te. Ha elveszíted Hyomint, hol fogsz lakni? – ült le mellém.

- Akkor is őt akarom, ha neki kell befogadnia. Ma… ma rájöttem milyen az, ha illik hozzám egy lány. És én ezt akarom. – néztem elszántan Taemin szemeibe, csak a fejét ingatta.

- Nem állok az utadba, csak átgázolnál rajtam, de várj még kicsit legalább. Ne hamarkodd el a döntést, hogy eldobod-e ezeket az éveket és ezt az életet.

- Azt mondtad, nem akarod, hogy a család része legyek, Bini mellett…

- Az Isten szerelmére Jongin, évekkel ezelőtt sem tudtad megnyerni magadnak. Most sem fog menni. Honnan tudod, hogy ő akar-e téged?

- Ha nem, akkor fog. Bármit megtennék azért, hogy szeressen.