Előkészületek

Otthon ahhoz is alig volt energiám, hogy lezuhanyozzak, mégis még csak most kezdődött ennek a hosszú napnak a neheze. Frissen, még nedves hajjal dobtam vállamra a vállfán lógó ruháim és minden szükséges smink és hajhoz való dolgot, ékszert a táskámba dobáltam. Késésben voltam hála a reggelnek, kissé szétszórva szaladtam húzni a cipőm. Jongin kényelmesen sétálgatott a nappaliban, irigyeltem érte.

- Várj egy kicsit! – kuncogott fel halkan mikor bekötve tornacipőm felegyenesedtem. Odasétált hozzám és függőlegesen csíkos fekete-fehér szoknyámon csavart egyet. – Na most jók a vonalak. – nézegette meg, tenyere pedig fenekemre siklott, szemem forgatva néztem fel rá. – Délután találkozunk. – mosolyodott el és finoman megcsókolt, bár rohantam, úgy döntöttem ez egy halaszthatatlan és elengedhetetlen dolog, így nem kapkodtam el ezt a csókot, hanem rendesen viszonoztam.  Azután viszont kirohantam az ajtón, hallottam még nevetését, de most nem foglalkoztam vele. Majd visszakapja még. Vagy nem, ahogy a szerencséjét ismertem.

Utam felénél beláttam, hogy sokkal, de sokkal hasznosabb lett volna megkérnem Taemint, hogy jöjjön el értem, bár fogalmam sem volt, ő milyen állapotban van a legénybúcsú után. Őt ismerve most talán egy kádban aludt valahol, vagy a medencéjük közepén, egy gumimatracon.

Kifulladva fékeztem le Hyominék előtt és még el se érte ujjam hegye a csengőt, valaki kinyitotta bentről az ajtót. Kiderült, ez a puszta véletlen műve, Mrs. Lee mosolygott rám, mikor észrevett a lábtörlőjükön.

- Eubin kedves, Hyomin vár! – mosolygott és félreállt az ajtóból.

- Köszönöm szépen! – hajoltam meg kissé és lerúgva cipőm beszaladtam a nappaliba. Azonban a helyiség üres volt. Halk hangok szűrődtek be a hátsó kertből, így óvatosan lepakoltam és arrafele indultam, amerre a többieket sejtettem. A medence partján állt a női tömeg és egy türelmetlen, már-már dühös Hyomin, kíváncsian oldalogtam mellé. – Mi történt? – néztem fel rá. Rám nézett, majd halványan elmosolyodott, de nem tetszése hamar visszatért arcára és állával a medence fele bökött. Lee Taemin egy hatalmas matracon lebegett, az igazak álmát aludva. Fogalmam se volt hogyan fordulhatott meg a fejemben, ha ennyire elképzelhető dolog volt ezek szerint.

- Nem tudjuk, hogyan szedjük ki onnan és fogalmunk sincs, a többi pasi hol lehet. Jongin…?

- Ott volt reggel a próbán. – bólintottam. – Kifejezetten összeszedett volt, szóval nem tudom ő hol aludhatott.

- Valamelyik hálóban, reggel, vagyis hajnalban láttam elmenni. – szólalt meg az egyik kotnyeles barátnő. – Kíváncsi volnék melyik koszorúslányt sikerült becserkésznie. Akármilyen helyes, akkor is Hyomin exe. – kuncogott fel kissé rosszindulatúan.

- Én tudom melyik koszorúslányomat cserkészte be. – kuncogott fülembe barátnőm nagyon halkan, mire oldalba könyököltem, majd lehúztam a cipzárt a szoknyámon és Hyomin kezébe adtam a kis ruhadarabot. Beletűrt ingem eltakarta a fenekem, így nem volt okom zavarban lenni, egyébként is csak lányok voltak körülöttem. Határozottan lépkedtem a medence lépcsőjéhez, majd belegyalogoltam az éjszaka egészen lehűlt vízbe, hogy egyenletes tempókkal a matrachoz ússzak és a víz alá bukva hatalmasat taszíthassak rajta. Csobbanás, kapálózás és szörnyű hangos vihogás fogadott, mikor felbukkantam a víz alól. És egy értetlen, kissé riadt Taemin. Kerek szemekkel nézett körbe, majd tekintete megakadt rajtam, miközben lassan realizálta a helyzetét.

- Teee! – mutatott rám víztől szemébe lógó haját hátracsapva és mielőtt elmenekülhettem volna, elkaptam kezem, majd a víz alá nyomott.

Hosszas birkózás vette kezdetét a vízben, amit mindenki némi szurkolással támogatott, a hölgyek többségbe természetesen Hyomin rettentő jóképű bátyját pártfogolta. De nem voltam ám olyan könnyű préda.

- Gyerekek! Mi ez a hangzavar? – a ház úrnőjének rosszalló hangjára mi, rendbontók is megdermedtünk a vízben.

- Üsd Bini! – harsant Hyomin kiáltása a csendbe, majd elpirulva, a kezében lengetett szoknyát leengedve meredt édesanyjára.

- Már megint ti ketten? Borzasztóak vagytok gyerekek. – tette csípőre kezét és végigmért minket. Taemin egy rettentő sármos vigyorral rendezte le helyzetét és szorosan magához ölelt. Képtelen voltam elhinni, ez a viselkedés még mindig beválik nála. – Gyertek ki a vízből mielőtt Bini megfázna!

- Az nem is fontos én megfázok-e? Hát így törődsz a fiaddal?

- Fiam? Hol? – felkuncogva böktem hasba Taemint, csak megforgatta a szemét és karjaiba kapva elindult ki a vízből.

- Őszintén örülnék, ha ezt most Jongin látná. Szeretnék az idegeire menni, ameddig még van türelme hozzám és csak orrba vág, de nem ás el.

- Idióta vagy. – forgattam meg a szemem, miközben lerakott Hyomin előtt.

- Tudom. – engedte meg magának az eddig látott legidiótább vigyort és elindult befele, vizes lábnyomokat hagyva maga után. – Hölgyeim. – hajtott fejet ingét kigombolva, azon csodálkoztam, senki sem kapott orrvérzést a piruló lányok közül.

- Ők miért nem látják, hogy idióta?

- Mert buta libák. Jongin is tetszik nekik – kuncogott fel Hyomin – amivel egyébként nincsen baj. – mentegetőzött gyorsan. – Csak nekik nem azért tetszik, mint neked.

- Honnan tudod?

- Még senkivel sem láttam olyannak, mint veled, onnan tudom. – kuncogott fel. – Mindamellett, hogy ügyetlen, és tanácstalan mindenben, eszméletlen boldog. Minden az arcára van írva amint elkezd rólad beszélni. – nevette el magát halkan. – Gyere szárítkozz meg, azután el kell kezdenünk készülődni. Ennyi lányt kipingálni és rendesen felkészíteni mindenkit…

- Tényleg, hogy tervezted ezt csinálni? – indultam el befele mellette.

- Nos, ami azt illeti, ezért van itt Taemin. Ugyan nem tud sminkelni, azt kiválóan látja, mit kell hozzáadni valakihez, hogy tökéletesen mutasson. Szóval ő mondja, anya és én pedig csináljuk. A hajakat viszont szeretném rád bízni. Kicsinek is ügyes voltál, és amilyen hajakat magadnak tudsz csinálni… irigyellek. – elmosolyodtam és elfogadtam a törölközőt, amit a kezembe nyomott. – Amíg lezuhanyozunk, egyél valamit. Gondolom a fiúk is hazaérnek lassan majd. Jongin mikor jön?

- Dél után valamikor. – bújtam vissza szoknyámba fürgén.

- A tánccal minden rendben? Nem igazán festettek okésnak tegnap.

- Megvagyunk, minden rendben lesz. – mosolyodtam el.

- És még valami. – fordult hátra, miközben kifele tessékelt a fürdőből. – Miért késtél ma reggel cicus? Te vagy az, aki mindig pontos. – vigyorodott el, arcomra pedig máris kiült minden, aminek nem kellett volna. – Úgy tudtam! – nevetett fel – Nagyon büszke vagyok ám rád. – ölelt meg és hatalmas puszit nyomott arcomra, majd becsukta előttem az ajtót.

A törölközőt szorosan magamra fogva totyogtam a konyhába, Taemin ült a pultnál egy törölközővel a fején. Riadtan kapta rám tekintetét, majd felsóhajtott.

- El se hiszed milyen stresszes ennyi nővel egy házban. Még valaki megkérdezi, hogy szerintem lehetne-e modell karrierje az én szárnyaim alatt és öngyilkos leszek.

- Ugyan, nem hagynál itt. Sem anyu főztjét. – telepedtem mellé, mire csak bólogatott.

- Bölcs szavak egy bölcs és apró tündértől. Kérsz enni?

- Csak egy kakaót kérek. – elmosolyodva szalutált, majd felállva nekilátott a kakaómnak. Taeminnél jobban senki sem tudta elkészíteni a hatalmas bögrényi italt.

- Egy kakaó életem első számú nőjének. – rakta elém a bögrét elmosolyodva és puszit nyomott az arcomra. Csak a szerencse lehetett ilyen kegyetlen, hogy az egyik vendég hölgyike pont besétáljon a konyhába. Ledöbbenve, felháborodott hápogással méregetett minket. Taemin csak megadó sóhajjal mellém omlott és folytatta az evést. – Mondtam. – motyogta tele szájjal. Ártatlan tekintetet meresztve a lányra, lassan belekortyoltam a kakaómba.

***

Szerencsés voltam, hogy kényelmesen összeszedhettem magam az elmúlt huszonnégy óra után, egy hosszú erős kávé mellett a reggelre gondolva éledtem fel teljesen, és csak mosolyogni tudtam. Soha nem hittem volna, hogy a dolgok ilyen koncepcióban valaha megtörténhetnek. Magamnak is gáz volt beismerni, hogy pár éve, mikor még iskolás voltam, nagyon is csábított a gondolat, hogy esetleg az iskola tánctermében ilyesmit csináljak. Most viszont tényleg úgy éreztem, hogy nem számított hol vagyok. Azt szokták mondani, hogy az ember tudja, mikor eljön az ideje. Nem bántam volna, ha Bini esetleg tud itthonra időzíteni, de nem érdekelt, hogy a színház használaton kívüli tánctermében voltunk. És ahogy kávézgattam, kezdett világossá válni tudatomban, hogy életem értelmével tényleg egy tükrökkel teli táncterem padlóján szeretkeztem először, bármiféle szégyenérzet nélkül.

- Biztos, hogy nem vagyok normális. – motyogtam, miközben felvettem telefonom. Taemin ugyanis úgy döntött, életjelet ad magáról.

- Miért nem vagy normális?

- Úgyse találnád ki, szóval hagyjuk. – ráztam meg a fejem, lehunyva a szemem.

- Várj, használom a telepatikus képességeim! Vettél egy kecskét.

- Taemin…

- Kevés? Akkor vettél egy kékre festett kecskét leborotválva.

- Taemin…

- Oh ne már, így befuccsol a dekóderem. Túl sok negatív energiát sugárzol. Nem, várj! Élesedik a kép, már tisztán látom, oh ne nem akarta tisztán látni! Miért nem mondtad el, hogy végre sikerült lefeküdnöd vele? – félrenyelve kávém próbáltam rendezni magam, az álmossággal már nem volt problémám.

- Biztos vagyok benne, hogy Bini nem mondta volna el neked, tekintettel a körülményekre.

- Oh nem, Hyomin volt. Várj, milyen körülmények? Mit csináltál te kis huncut?

- Taemin, leteszem!

- Gyere át, egyedül nem bírom ezt a sok nőt!

- Miért mennék át?

- Mert itt van Bini. Vizes, teljesen átlátszó ingben…

- Senki sem engedte meg, hogy nézd! Adj tíz percet és megyek. – sóhajtva nyomtam ki és az asztalra borultam. Tényleg el kellett volna kezdenem készülődni, de csak a reggelre tudtam gondolni és álmodozva üldögélni, mint aki teljesen beállt.

Nehézkesen szántam rá magam egy gyors zuhanyra, majd pólót és farmert húzva fogtam a Bini által előre kikészített ruhám, majd bezárva a lakást, elindultam a Lee família székhelye felé.

Nem tudom mit reméltem, mikor becsöngettem, egy idegen lány nyitott ajtót köntösben, a fején turbánnal, majd megpróbált elbűvölő mosolyt varázsolni arcára. A kettő valahogy nem működött együtt. Óvatosan oldalaztam be mellette az ajtón és Bini ismerős kis cipője mellett hagyva a sajátom, Taemin keresésére indultam.

A fenti nappaliban találtam meg mindenkit, Hyomin és az édesanyja egy-egy lány előtt ülve sminkelték őket barátom felügyelete alatt, kedvesem pedig egy törölközővel a vállán egy már kisminkelt lány hajával babrált, ajkai közt több hajtűt szorongatva, mint a megengedett nullával egyenlő mennyiség. Zsebre dugva kezem sétáltam Taemin mellé és átkaroltam vállát. Csak finoman oldalba bökött, miközben tovább irányította a munkafolyamatokat.

Egy idő után meguntam az idegen szavak hallgatását és átszelve a nappalit, Binihez sétáltam. Leguggolva mögé átöleltem kis derekát és állam vállára fektettem.

- Segíthetek valahogy?

- Vevél i e fűt… - összeráncolt szemöldökkel próbáltam értelmezni a motyogást, majd megvilágosodva kihúztam egy tűt ajkai közül. Megmozgatta mutatóujját, így odaillesztettem a saját ujjam, ő pedig kibogarászva a tűt markomból, elrejtette a mogyoróbarna tincsek közé.

- Egyébként hogy lettél ilyen vizes? – kérdeztem, mikor elfogytak ajkai közül a hajtűk és apró, fehér virágokat kezdett beleilleszteni a nagy, számomra bonyolult hajfonatba.

- Taemin egy matracon aludt a medence közepén lebegve, kihagyhatatlan alkalom volt. – halkan felkuncogva nyomtam orrom arcának.

- Sehun és én hagytuk ott tegnap este. Köszönet a befejezett munkánkért. – éreztem, ahogy néma nevetéssel megrázkódik, elmosolyodva öleltem át szorosabban.

Hogy beszélgethessek vele, miközben a frizurákat gyártja egymás után, tartottam neki a hajtűket. Így neki is könnyebb volt dolgoznia.

- Jongin! – kezdett hadonászni Hyomin, mikor sminkelés közben észrevette jelenlétem és a fekete szemceruzával egy vonalat szántott az aktuális lány arcára, Taemin erőteljesen vágta homlokon magát és elsietett sminklemosóért. – Taemin ad hajszárítót, segíts Bininek megszárítani a haját, mert sosem készülünk el! – engedelmesen egyenesedtem fel és Taemin után igyekeztem a fürdőszobába.

Igazság szerint rettentő szórakoztató volt a délelőtt, ahogy figyeltem a nyüzsgést, miközben a kis tündérem haját szárítgattam szárazra. Egy idő után Hyomin Taeminnel a sarkában hozzánk sétált és bátyja parancsait követve elkezdte kisminkelni Eubint is. Sokszor láttam már kisminkelve a munkánk miatt, de reménykedtem benne, hogy szolidabb arcfestést kap, mint a többi lány. Taemin szerint egyébként is tökéletes arca volt. Én pedig tökéletesen egyet tudtam érteni barátommal.

Amíg Hyomin volt sminkelés alatt, segítettem kedvesemnek megcsinálni a saját haját, bár úgy éreztem, csak terhére vagyok, mosolyogva elfogadta minden segítségem, én pedig lelkesen ugráltam körbe.

- Igazán gyönyörű vagy. – öleltem magamhoz óvatosan, mikor feltápászkodott kicsit a puffról, amin üldögélt idáig. – Nem tudom, hogy fogom így kibírni ezt a napot. Már tönkretenném a sminked és agyon csókolnálak. – halkan nevetve, rosszallóan ingatta meg fejét és mellkasomhoz bújt, ameddig Hyominra várt.

- Mennem kell segíteni öltözni a menyasszonynak mostmár. Lassan jönnek a vendégek, szóval ti is öltözzetek fel! – parancsolt rám és Taeminre, engedelmesen vonultunk el mi is.

Úgy éreztem a vendégek közt topogva, egy-egy valakivel kezet fogva és bemutatkozva neki, mintha az idő megállt volna. Folyamatosan a lépcső fele nézelődtem, de tudtam, a többi koszorúslánnyal ellentétben Bini majd csak a menyasszonnyal jelenik meg. Pedig csinosak voltak a törtfehér ruhák, az egésznek egy tavaszi görög összejövetel nimfákkal hangulata volt Taemin szavaival élve. Csak az én apró kis nimfám nem volt hajlandó megjelenni végre.

- Komolyan, mi tart már ilyen sokáig? – nyafogtam halkan, szorosan Taemin mellett állva. Halk kuncogást kaptam válaszul és finoman csuklóm köré fonva ujjait, biztatóan megszorította.

- Kitartás! A szertartás után egész este lesz időd vele lenni. – válaszolt halkan, rettentő türelemmel véve az én rettentő kevés türelmemet. Valaki azonban meghallotta szavait, ugyanis egy hölgy mosolyogva érintette meg vállamat.

- Maga a vőlegény? – elképedve meredtünk rá Taeminnel, majd nem teljesen épelméjű barátom elnevette magát.

- Nem, én csak a koszorúslányom várom. – mondtam végül halvány mosollyal, mire zavartan oldalgott el a középkorú nő. – Jesszus, ez még viccnek is rossz volt. – sóhajtottam fel, mikor ismét kettesben voltunk.

Nem tudtam mennyi idő telt el, mikor Hyomin végre megjelent édesanyja mögött a lépcsőn, sarkában Binivel, aki csokrát hozta. Mindenki megtapsolta a valóban gyönyörű menyasszonyt, köztük én is, azonban tekintetemet az apróságra függesztettem mögötte. Nagy szemeit hangsúlyossá tette a Taemin parancsai alatt történő sminkelés, ajkai pedig egész halovány mályvaszínt kaptak csak, teljességgel természetesnek festett így is. Hálás voltam érte barátomnak.

Amikor Hyomint mindenki körülvette, odaoldalogtam kedvesemhez és gyengéden átkaroltam derekát. – Ugye tudod milyen gyönyörű vagy? – suttogtam fülébe, éreztem, ahogy jobban oldalamhoz simul, ajkain pedig halovány mosoly játszott. – Soha nem hittem volna, hogy egy napon majd így állunk itt Hyomin esküvőjén. Mindig úgy gondoltam, én leszek a vőlegény, ha erre a napra gondoltam. De azt hiszem a szerencse most is mellém állt.

- Szerencsésebbnek érzed magad velem? – lenéztem rá furcsa hangja hallatán, elképedve meredt fel rám, mire felnevettem.

- Milliószor szerencsésebb vagyok veled, mint valaha bárki mással lehetnék. – suttogtam közel hajolva hozzá és füle mellé nyomtam egy csókot arcára, hogy ne tegyem tönkre csinos kis sminkjét. – Nagyon szeretlek.

- Hé, hé! Ez itt az én boldog esküvői napom. Az ex-pasimhoz és a legjobb barátnőmhöz beszélek. Gyerekek, ma én vagyok a középpontban, ezt majd otthon. – elnevettem magam Hyomin reklamálásán, akárcsak a többi vendég. Boldog mosollyal nézett minket, miközben belekarolt vőlegényébe, hogy elinduljon a kocsihoz. – Gyönyörűek vagytok együtt gyerekek. – mondta végül meghatva és elvette Binitől a csokrot. – A házasságkötő teremben találkozunk, jók legyetek! – lépkedett el mellettünk, mi pedig kéz a kézben követtük Taemint a kocsihoz, Sehunnal a sarkunkban.

Úgy éreztem rettentő hosszú lesz még ez a máris rettentő hosszú nap. 

Azt hittem

- Azt hittem, még mindig azt szeretnéd, ha találkoznék a barátoddal. – nézett rám fel Bini a filmből. A fellépés előtti utolsó nyugalmas este volt, próbáltuk kiélvezni mielőtt holnap késő este érnénk haza.

- Nos… Yooa lány. És azt hiszem félreértette a legutóbbi találkozásunkat, mikor megharagudtál rám. – sóhajtottam fel, próbáltam nem arra gondolni, ami történt. Eseménydús hét állt azóta mögöttünk, nem is volt alkalmam találkozni vele azóta, főleg mert szerettem volna minél többet segíteni Bininek az esküvő szervezésével. Aminek az lett az eredménye, hogy sokan azt hitték én vagyok a vőlegény és sokan gratuláltak is, belefojtva az apró lányba a szót hosszú percekre. Mostanra úgy éreztem, megbocsátotta nekem azt az estét és minden megint rendben van. Minden, kivéve egy dolgot. Amivel hála nekem, rosszabbul álltunk, mint az elején.

- Értem. – sóhajtott fel végül. Nem bírtam ezt a gondterhelt, fáradt hangnemet, amit mostanában hallottam tőle. Mert tudtam, hogy nekem is szól, nem csak a sok munkájának. Helyre kellett hoznom még néhány dolgot. – Ideje lesz lefeküdni, a holnap hosszú lesz.

- Igen… - motyogtam utána totyogva a hálóba és bebújva mellé óvatosan magamhoz öleltem, mikor elhelyezkedett. – Jó éjt Tündérke! – suttogtam vállára viszonzást nem várva és egy szomorú sóhajjal lehunytam a szemem. Haragudott rám megint.

A reggel pedig túl hamar jött el. Mikor megszólalt az ébresztő, Bini már nem volt az ágyban. Kinyomva telefonját csoszogtam a konyhába, a laptopja előtt ült egy félig megivott kávéval. Azt hittem ült, de közelebb érve hamar kiderült, hogy alszik. A kávé pedig hideg volt már. – Jaj kincsem… - sóhajtottam gondterhelten és felnyalábolva a kis testet, a kanapéra fektettem, majd ráterítettem egy pokrócot. Ideje volt reggelit csinálni, friss kávét főzni.

- Jongin? – alig telt el fél csendes óra, mikor meghallottam az álmos hangot, lágy mosollyal néztem rá hátra.

- Jó reggelt!

- Szombat van.

- Így van.

- Ma van a fellépés.

- Tudom.

- Jézusom, hány óra van? – pattant fel azonnal, megbántottan fordultam vissza befejezni a reggelit, nem törődve matatásával. – Mit csinálsz? – hallatszott végül a bizonytalan hang mögülem.

- Reggelit…

- Jó, de mit? – próbált beszélgetést kezdeményezni újra, finoman végigsimítva hátamon. Nem ölelt meg… Csak csendesen az asztalra tettem a két tányért és a kávéját, majd letelepedtem. Furcsállva pislogott párat, mielőtt leült volna velem szemben.

Nem volt sok időnk ma egymásra. A gyors reggeli után sietnie kellett mindkettőnknek az öltözéssel, kicsit eltelt az idő, amíg hagytam őt aludni. Így rohanni kellett, hogy elérjük a buszt, onnan nagyjából egyenesben voltunk a színházig.

Próbák, várakozás, próbák, smink, öltözködés, mire észbe kaptam, jelmezben vártuk a jeleneteinket. Tudtam, hogy Yooa is itt van ma este, írt, hogy eljön, és hogy szeretne beszélni velem. Nem vártam a darab végét, ha csak emiatt is. Azonban az időt nem állíthattam meg és a meghajlást követően elsötétedett a színpad, a függöny súlyos, de szinte hangtalan ért össze, mi pedig tömegesen tartottunk az öltözőkbe.

A falnak dőlve pedig Bini várt rám kint. Először nem örültem neki egy ideje.

- Azt hittem már Hyominékkal vagy. – néztem szemébe bizonytalanul.

- Gondoltam megvárlak, ha már egy fele tartunk. – mosolyodott el bizonytalanul, óvatosan simítottam végig ujjaimmal tenyerét, nem tudva mit reagál rá, azonban a bizonytalan mosolyba több boldogság költözött, ahogy összefonódtak ujjaink. Együtt indultunk hát le. Yooa pedig a bejáratnál várt minket, végigmért, félősen mosolyodott el, majd tekintete megakadt Binin. Bizalmatlanság, kíváncsiság és szomorúság jelent meg mindkét lány arcán.

- Én… nagyon szép előadás volt. – szólalt meg végül Yooa halkan. – Csak el akartam búcsúzni, nem hiszem, hogy találkoznánk már, elvégre neked most az esküvőre kell készülnöd.

- Igen, már csak három nap van addig. – bólintottam párat.

- Köszönöm, hogy szántál rám időt. Élveztem. – hajtott fejet, majd el is sietett. Éreztem magamon Bini pillantásait, de csak idegesen rámosolyogva az apró lányra, hazafele indultam.

Néma csendben vártuk a buszt, ami elvitt minket a megfelelő negyedbe a ház elé, fent pedig az otthonosság mellé félelem társult. Órák óta néma csendben volt lassan.

- Pihenjünk, holnaptól Hyomin táncát kell gyakorolnunk!

- Találtál már termet?

- Igen, tudtak adni egy régi, használaton kívüli termecskét a legfelső emeleten.

- Ez érdekesen hangzik. – mentem utána a hálószobába, csak beborult az ágyba és motyogott valami értelmetlent. Most ébredtem rá, némasága a fáradtságnak szólt, óvatosan vettem le róla a felesleges ruhadarabokat és alaposan betakartam a kis testet, mielőtt mellé bújtam volna. – Szeretlek. – suttogtam hajába és lehunytam a szemem.

Reggel pedig az ébresztő keltett, jelezve, mi ma próbálni fogunk. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni Bini csendességét, de a színházban már nem voltam rá képes. Ha létezett az a bizonyos közös hang, ma mi nem hogy nem találtuk, de teljesen rossz irányban kerestük. A hideg-meleg játékban az éteri hidegen túl járhattunk, amikor már csípősen forró a fagy. A csalódottság pedig kiült Bini édes kis arcára és nem tudtam mit tenni, hiába igyekeztem letörölni onnan, nem ment a közösen táncolás.

Másnap pedig folytatódott a csetlés-botlás, egészen addig, míg ki nem jelentett, hogy feladja. – Mióta adod fel ilyen könnyen? – ültem mellé a kissé kopott tükörhöz. Szomorkásan nézett fel rám. – Nem a tánc a baj, ugye?

- Én… már nem vágysz rám, igaz?

- Mi? – esett le állam és hitetlenkedő nevetésbe kezdtem.

- Láttam azt a lányt. Hogy hogyan nézett rád, odáig volt érted. És neki bizonyára nincsenek gondjai, mint nekem.

- Ő volt az első szerelmem. – bólogattam párat. – De mikor most találkoztunk, csak arra vágytam, hogy elmondhassam neki, elnyertem annak a lánynak a szívét, akiért középiskola alatt törtem magam. – bizonytalan szemekkel nézett fel rám. – Te… akarsz még velem lenni?

- Igen, nagyon.

- És… úgy is? – nehéz volt kimondani, de tudni akartam. – Mármint van ez a le…

- Istenem Jongin, ki ne mond! – tört ki hirtelen, haragosan. – Nincs semmilyen leszbikus dolog. Soha nem vonzódtam a nőkhöz, mindig a férfiak érdekeltek. És nincs férfiiszonyom, csak zavarban vagyok. Rettentő zavarban vagyok, mert nem tudod azt, amit mindenki más tud már.

- Mit tud mindenki más? – pislogtam rá meglepetten, kíváncsian és némi félelemmel.

- Az első alkalom… mikor lefeküdtem valakivel, nem úgy sikerült, ahogyan azt egy lány tervezni szokta. Ő sokat ivott, én pedig féltem őt bántani, hát hagytam magam. Természetesen másnap bocsánatot kért, de nem tudhatta meg senki, ő pedig borzasztóan hazudott másnaposan. Így lettem évekre leszbikus. Hallgattam évekig a gúnyos megjegyzéseid, a viccesnek szánt kérdéseket arról, van-e barátnőm és vártam, hátha egy nap megjelenik végre egy srác és lerázhatom ezt az egészet magamról.

- De Taemin nem hagyta.

- Mi? – pislogott most ő meglepetten.

- Mindig ott volt veled, ha kimozdultál velünk valahova. Mert ha Taemin nem jött, általában te sem jöttél velünk. Amit… azt hiszem most már értek. – sütöttem le szemem ajkam beharapva.

- Taemin túl sok minden eltolt az életemben. Mégis szeretem, nem értem. – hajtotta hátra a fejét és lehunyta szemeit.

- Túl sok mindent… - kaptam fel fejemet – ő volt az, igaz? – lassan nézett rám, majd bólintott egy aprót. – El kell mennem. – ugrottam talpra szinte azonnal. – Ma este van a legénybúcsú… holnap reggel, hajnalban találkozunk itt a próbán! – kaptam fel a cuccom és faképnél hagytam az értetlen Binit.

Soha nem zuhanyoztam olyan gyorsan, mint ma és miután összekészültem mindennel, elindultam a többiekhez. Nem hittem, hogy valaha féltékeny leszek Taeminre. De az voltam, nagyon jól tudtam. Mosolyogva nyitott ajtót, mikor meglátott, én meg egyszerűen képen töröltem. Hyomin felsikított a látványon, miközben egy fülbevalót próbált berakni, Sehun pedig értetlenül pislogott. Taemin az orrát fogva mért végig, majd mély sóhaj szakadt fel belőle, ami elég fájdalmas volt, tehát egy része az orrának szólhatott.

- Szóval elmondta neked. – gyalogolt be a nappaliba.

- Honnan tudod, hogy azért ütöttelek meg?

- Mert ezen kívül nincs okod haragudni rám. Tulajdonképpen ezért sincsen.

- Hogy ne lenne?! Mindig odáig voltam érte, ha más nem is, te nagyon jól tudtad. És... képes... képes  voltál. Hogy voltál képes?!

- Miért haragszol rá? – kíváncsiskodott Sehun.

- Mert én lefeküdtem a középiskolai szerelmével, ő meg nem. – elégedetlen mordulással jeleztem nemtetszésem hangneme iránt, de csak elővett egy jégzselés tasakot és konyharuhába csomagolva orrára nyomta. - Egy valamit mondj meg nekem! Próbálkoztál te  valaha igazán nála?

- Mi van?

 - Úgy értem, hogy nekem sikerült. Akkor mi az a tényező, ami miatt nem tudtál lefeküdni vele úgy, hogy jártok és vele élsz.

- Az a tényező, amit keresel az az, hogy Jongin rendes és nem iszik… csak néha. – Hyomin haragos hangjára hátrafordultam. Taemin csak megforgatta a szemét.

- Ne legyél álszent, két év alatt hall ezt, azt az ember. – mutatott hol rám, hol Hyominra, mire mindketten elfintorodtunk. – Meg mondom mi volt az oka annak, hogy nem ment. Hyomin.

- Na ne szórakozz velem! Hogy lehetnék én az oka?

- Úgy, hogy domináns vagy. Az alfahím meg hozzászokott, hogy a nő irányítja, így fogalma sincsen, mihez kezdjen Binivel szemben. Egyszerűen csak bénázik és most Binire meg rám kenné a dolgot, mondván, ez a kis „baleset” Eubin bizonytalanságának az oka.

- Ha nem ez, akkor mi? – fontam össze karjaim mellkasomon.

- Te komolyan nem látod, hogy néz rád, mióta nyaralni voltunk? – kettő pislogással fejeztem ki értetlenségem. – Te méretes barom… azért ilyen mert oda, meg vissza van érted. Ha előttem elpirult az azért volt, mert haragudott. Ellenben mióta veled van, és elpirulni látom, hozzájárul a szemlesütés, ajak harapdálás, haj mögé bújás, te meg annyit szerencsétlenkedsz, hogy lassan ő lesz az, aki más pasi után néz majd. – továbbra is sötéten meredtem magam elé, de a fejmosás és a Taemin szájából ritkán felhangzó élesebb kifejezések őket támasztották alá. – Csak legyél határozottabb öcsi, nem kell más annak a lánynak. – borzolt végül hajamba, miközben visszavitte a konyhába a zselét, sóhajtva nyúltam el egy fotelban.

***

Miután Jongin csak úgy elvágtázott, nem fogtam vissza azokat a kikívánkozó krokodilkönnyeket. Mikor utoljára sírtam, ő volt az, aki odajött hozzám, hogy megvigasztaljon. Pedig ő volt mindennek a kiváltó oka. Akkor csókolt meg először. Az emlékre még csendes kis sírdogálásom közben is elmosolyodtam. Reménykedtem benne, hogy nem fog haragudni Taemin miatt, de úgy festett, ebben tévedtem. Sőt, talán így lesz vége ennek az egésznek.

Lassan kapartam össze magam és vonszoltam haza testem, megannyi csalódás ért mostanában, reméltem, ma este nem fog már. És elhatároztam, bár eddig nem állt szándékomban, hogy ma Hyominnal iszok. Ő most boldog, nem fogom elrontani a saját, kifejezetten nem érett nyomorommal.

Szerencsére Jongin már nem volt otthon, mert arcom katasztrofális állapotban volt a fáradtság, a tánc miatti csalódottság és a sírás miatt. A könnyek nem csak Jonginnak szóltak, mostanában annyi nehéz dolog állt szembe velem. A kőgazdag koszorúslány gárda, a régmúlt modell barátnője, láttam már őt magazinokban, hallottam Hyomint panaszkodni róla, most már értettem miért.

Csengetés zavart meg a lepakolásban, az ajtóban pedig Ten vidámkodott, de a mosoly az arcára fagyott, mikor meglátott.

- Húha ifjú hölgy. Így akarsz leánybúcsúra menni? Mi lesz a téma, zombiapokalipszis? – megrándult szám sarka felfele.

- Csak most értem haza.

- Még jó, hogy időben jöttem. Irány a fürdőszoba és ki ne gyere, míg nincs megszáradva a hajad! – fogta meg vállam és beljebb tuszkolt a lakásba. – Ez a háló? Helyes, keresek neked ruhát.

- Ten, én nem hiszem, hogy…

- Láthatóan segítségre szorulsz és mivel sehol nincs a másik feled, teszem azt ez a letargia oka. Mars fürdeni! – lökött be a fürdőbe és rám csukta az ajtót. Egy ideig hitetlenkedve bámultam magam elé, majd ötlet híján szót fogadtam Tennek és alaposan lezuhanyoztam.

Hajam hosszas szárítása végén már este hat volt, aggódtam, hogy fogok hétre Hyominhoz érni. Kint viszont az ismerős mosoly és egy megnyugtatóan vidám szempár fogadott. Halványkék, nagyon átlátszó selyeminget nyomott a kezembe vakítóan fehér, nagyon szűk miniszoknyával.

- Ezeket tuti nem hordtam még.

- Hiba. – ingatta a fejét, kezembe adva egy fehér, szoknya alá való kis nadrággal. – Tessék öltözni, valamit kezdeni az arcoddal, meg a hajaddal, cipő az ajtóban, én pedig elmentem. És nem Hyomin hívott fel, hogy jöjjek át segíteni. – kacsintott rám, majd elsietett, mielőtt szóhoz jutottam volna. Ezek összeesküdtek ellenem. Hyomin kedvéért szót fogadtam Tennek és felvettem, amit talált nekem. Kivasaltam a fekete zuhatagot és megállapítottam, ráférne egy alapos vágás, majd összefogtam tetejét, hogy ne zavarjon annyira. Viszont olyan régen sminkeltem, hogy rekord hosszúságú ideig tartott két egyforma tusvonalat rajzolnom szemeimre, a szájfényem pedig sehol sem találtam. Kénytelen voltam másikat használni.

A fehér tűsarkú tényleg az ajtóban várt, és miután becsatoltam bokámon a pántját, megnéztem magam a tükörben. Nem is volt rossz. Táskámba rejtettem kulcsaim, ujjaim puhát érintettek benne, egy kis, mágneses talpú elefánt volt, szívvel tappancsai között. Bánatosan mosolyodtam el. Hátsó patájáról egy ismerős karlánc lógott le, úgy döntöttem felcsatolom, majd sietősen indultam el Hyominékhoz.

Barátnőm ezer wattos mosollyal nyitott ajtót, majd invitált be, a nappaliban már nagy hangzavar volt. Tudtam, a két csapat együtt indul majd hétkor, vagyis alig két perc múlva.

- Mindenki kész lányok? – robogott be Hyomin lelkesen a nappaliba – Mert akkor indulhatunk. – mindenki felénk pillantott, a lányok pedig lassan felálltak mind. Megpillantottam Jongint a szoba másik felében, Taemin mellett álldogált, és ahogyan én őt, ő is észrevett engem. Kíváncsian mért végig, majd előrébb billent feje, azonban attól, ahogy a fekete tincsek alól újból végigmért, szívem sebesen dobogott a torkomban. – Gyerünk, mielőtt felgyullad a szoba! – suttogta Hyomin a fülembe, megijesztett, de sietősen követtem kifelé.

Hangos beszélgetéssel haladt a kis csapat végig a városon, egészen a klubig, ahol az estét akarták tölteni. Sznob hely volt, ismertem, de nem tiltakozhattam ellene ma este, csak bementem velük.

Az este pedig a szokásos volt, amit ilyenkor várt az ember. Ivás, táncolás, vihogás, a koszorúslányokra nyomuló idegen férfiak. Valaki engem is leszólított, de sikerült olyan megvető pillantást vetnem rá, hogy elmenekült és meg is nevettettem az egyik lányt. Yura talán.

- Gondolom van barátod.

- Igen van.

- Nem érzed gáznak, hogy a legjobb barátnőd exe az? Láttam, hogy nézett rád, ne akard letagadni. Sokan figyeltek rá ma este, nem egy koszorúslány vágya volt összejönni vele. A legtöbb barátság ebben a csapatban csak áskálódás. Hyomin aranyos és kedves, sokan akarják pont emiatt bántani. Például ha valahogy közelebb férkőznek hozzá az ex barátja által.

- Nem, nem érzem gáznak, hogy Jonginnal járok. – szólaltam meg hirtelen, mikor kicsit csendben maradt. – Szeretem, és nem azért mert Hyomin pasija volt. És igenis le fogok feküdni vele. – álltam talpra hirtelen, amitől a világ megfordult körülöttem, de reményeim szerint nagyjából egyenesen haladva indultam el kifele. Pontosabban haza.

Így is alig bírtam felkelni hajnalban az ébresztőmre. Muszáj volt próbálnunk még ma is, hiába volt ma az esküvő. Amilyen borzalmas állapotban volt a tánc, nem sok reményem volt rá, hogy ma összekaparom magam másnaposan.

Természetesen Jongin nem érkezett meg időben. Húsz perc telt el, mikor úgy döntöttem feladom, és mikor berobbant az ajtón. Frissebben, mint vártam és kissé lihegve.

- Ne haragudj, nem hallottam az ébresztőm! Kezdjük, utána sok dolgod van. – rakta le táskáját. A lejátszóhoz lépve elindítottam a zenét és odasétáltam elé.

Ha az eddigi próbák katasztrofálisak voltak, erre nem volt szó. Aztán hirtelen elengedett és megállította a zenét. – Mi van veled? – fakadt ki végül.

- Velem? Mi van veled? – néztem rá haragosan.

- Na nem. Nem én rontottam el.

- Talán én léptem végig a saját lábamra?

- Ha nem így volt, csak azért léptem rá, mert rossz helyen volt a lábad. – fonta össze karjait és a tükörnek dőlt, várva válaszomra. Nem volt messze tőlem, csak pár lépésre. Nem tudtam mi az oka annak, hogy nem tudunk összhangban mozogni egy pillanatra sem. Szavakat keresve, tátogva néztem le a földre, majd mértem lassan végig felfele haladva. Tekintetem megakadt egy ponton rajta és saját gondolataimtól elpirulva néztem fel szemébe. Hitetlenkedve dobta le maga mellé karjait, mire azonban mondhattam volna bármit is, amivel javítok helyzetemen, karjai közt voltam.

És mint mikor sokat iszik az ember, a múló percek teljesen kiestek tudatomból. Fogalmam sem volt róla mit keresek a régi balett terem padlóján, ráadásul felső nélkül. Bizonytalanul néztem fel Jonginra.

- Nem hiszem, hogy egy táncteremben akarok veled először…

- Nem hiszem, hogy számítana, hol vagyunk.

- De bárki bejöhet. – sápadtam el a gondolatra.

- Hajnali hat óra van. Kilencig csak végzek. – húzódtak pimasz mosolyra a telt ajkak, amitől nagyot kellett nyelnem. Nem volt hát választásom.

- Azt hittem…

- Mit hittél? – mormolta lágyan, kellemesebb lett volna, ha nem érzem közben a melltartóm engedését, majd hiányát.

- Hogy nem akarsz már… velem lenni.

- Csak veled akarok lenni. És tegnap… istenem, de gyönyörű voltál tegnap. – hangneme zavarba hozott, ugyanis túlzottan őszintének éreztem, így, hogy elrejtsem ezt a zavart, inkább szorosabban bújtam hozzá.

Láttam magunkat a terem tükreiben, se jobbra, se balra nem nézhettem, mert három falat is tükör fedett, bár nehéz volt elhinnem, hogy magunkat látom. Hogy az én lábaim kapaszkodnak Jongin derekába, hogy az én vékony karjaim próbálnak fogást találni a hátán. Hogy komolyan a színház egyik balett termében vagyunk. És ez biztosan nem lehetett az én hangom. És bár nem igazán fogtam fel, mert felfoghatatlan élmény volt, ami velem történt, élveztem és egyre többet akartam belőle. Mindig többet az érzésből, Jonginból, abból, ahogyan Jongint éreztem. Mindig többet, egészen addig a pillanatig, mígnem remegve szorítottam magamhoz lábaimmal, éreztem, ahogy szinte erőtlenül nehezedik rám és pár végtelenül hosszú pillanattal utána, én is képes voltam lassan ellazulni.

- Menjünk haza! – suttogta hajamba legalább fél óra elteltével, miután magára húzott, hogy ne a hideg padlón feküdjek.

- Nem kellene próbálnunk? – halkan kuncogott fel.

- Már nem. Rávilágítottál arra, hogy mi miatt nem tudtunk táncolni. Amiről mindketten megfeledkeztünk.

- Tényleg?

- Mi a salsa alapja? – nem igazán tudtam mit ért a kérdés alatt, de hümmögtem valamit. – Mi az, amit érezned kell?

- … a vágy? – kérdeztem bizonytalanul, reménykedve benne, hogy nem ez a helyes válasz. Azonban Jongin igazat adott nekem. És mivel ezek után táncolni nem maradt fikarcnyi kedvem és energiám sem, valahogy felhúzva magamra ruhám, hagytam, hogy kézen fogjon és bezárva magunk után a termet, hazafele indultunk a lassan egyre forgalmasabb városban. Az órák pedig nyolcat mutattak. Lehetetlen, hogy ennyi ideig ott voltunk. Annyival kevesebbnek tűnt.

De hát kilencig csak végeztünk.