Régi barát

Hosszú sétánk végét egy ismerős, hatalmas ház jelentette. Jongin mosolyogva szorította meg kezem, már tíz perce is nyafogott, hogy nem jön tovább, pedig reggel engem volt nehéz kiimádkozni az ágyunkból. Viszonoztam édes mosolyát, ami talán inkább a megérkezés örömének szólt és illedelmesen csengetve vártunk valakire, aki ajtót nyit. Az ajtó pedig reményeinkhez híven hamarosan kitárult. A ház ura állt ott, első pillantása Jonginra esett, tekintete pedig mintha sötétedett volna pár árnyalatot, majd kezeinkre siklott le a tekintet, végül rajtam állapodott meg. Volt egy olyan sejtésem, hogy nem igazán örül neki, Jongin másodjára húzza keresztül számításait.

- Kerüljetek beljebb, gyerekek! – mosolyodott el végül a helyzethez mérten kellemesen és félrehúzódott az ajtóból. A házban kellemes hűvös uralkodott a légkondinak hála, jól eső sóhajjal bújtam ki cipőmből és léptem a hideg járólapra, Jongin kuncogva követett.

- Én vagyok olyan vicces?

- Persze, hogy te vagy az. – karolta át derekam és befele terelgetett.

- Mert mit tettem, ami ilyen szórakoztató? – vontam fel fél szemöldököm, arcát figyelve. Csak halkan kuncogott.

- Semmit. – mosolygott rám, láthatóan erősen visszanyelve a nevetést, amit arcom válthatott ki belőle válasza hallatán. Hitetlenkedve meredtem rá. Hátralestem még a férfira, aki az ajtóban állt, minket figyelve, mintha nem tűnt volna olyan haragosnak, mint eddig.

Odabent Hyomin lelkes hablatyolása fogadott minket, a nekünk háttal ülő lány szája be sem állt. Egy lány ült a társaságban, Taemin a telefonját bújta, valamint két fiatalabb férfi foglalt helyet Hyomin mellett. Halk torokköszörüléssel jeleztem érkezésünket. Hyominba belefagyott a szó, majd lelkes mosollyal kapta hátra a fejét és talpra ugorva magához ölelt engem, majd kicsit távolságtartóbban Jongint is. Láthatóan még volt némi zavar az erőben kettejük közt. A történtek után az lett volna csoda, ha nincs ilyesmi.

- Bini, te még nem ismered a fiúkat, ők Sehun és a vőlegényem, Jonghoon. – mutogatott a lassan felálló két magas alakra, kiemelve a vőlegény szót.

- Már sokat hallottunk rólad, Jonghoon. – nyújtotta kezét az idősebbik férfi.

- Túl sokat is… - motyogta a hátsó alak, kicsit rosszul esett a panaszos, rideg hangnem. Igyekeztem nem figyelembe venni.

- Eubin, de azt hiszem mindenki akaratlan Bininek hív. – a férfi mosolyogva bólintott, testvére nem üdvözölt.

- A harmadik vendég pedig… - sóhajtott Hyomin a fintorgó lányra mutatva, még ellenszenvesebb volt, mint Sehun. – Nos, apa Taemin miatt hívta meg. – nézett barátnőm a felénk tolakodó Taeminre, aki szorosan ölelt magához. Elmosolyodva viszonoztam a heves üdvözlést.

- Ments ki innen, ez maga a pokol! – suttogta a fülembe, csak megsimogattam széles hátát biztatásom jeléül.

- Han Nah vagyok. – bólintott a lány, ellenszenvem félretéve illedelmesen üdvözöltem, akárcsak a hirtelen csendes Jongin.

- Azt hiszem, ehetünk is, csak rátok vártunk. – mosolyodott el Hyomin, a kert felé indulva. – Ilyenkor kint olyan kellemes, gyerünk! – lépett ki elsőnek a szabadba, Jongin kezét fogva követtem a Hyomin nyomában baktató Jonghoont és Sehunt. Egy nagy asztal volt kint megterítve, mindenki azonnal helyet keresgélt. Taemin hiába próbált másik oldalamra telepedni, húga erővel nyomta le a hölgy mellé. – Apa figyel. – sziszegte fülébe, minket Jonginnal pedig Sehun mellé terelt. A fiú ránk se hederített, így nem törődtem vele.

Míg a többiek mosolyogva borozgattak, én elkortyolgattam almalevem, figyelve a társaságot.

- Ne haragudj, de olyan ismerős vagy. – tette le poharát Han Nah. – Hol láthattalak?

- A színházban. – húzta ki magát Jongin büszkén helyettem. Rám volt ilyen büszke és ez megmelengette a szívem. Han Nah egy pár pillanatig figyelt még, majd ajkai elkerekedtek, akárcsak két szépen sminkelt szeme.

- Te voltál az, akit majdnem megdobáltak festékkel. – mutogatott rám, azonnal a fülem tövéig pirultam. – És te pedig megvédted. – vezette ujja hegyét Jonginra, mire a fiú halkan felkuncogott és biccentett. – Ó de romantikus, ti együtt is vagytok! – csapta végül össze tenyereit és elmosolyodott. Hyomin pár pillanatra sötétebben pislogott, majd ismét mosolyra húzta ajkait. Talán a tény zavarta, akkor még ő járt Jonginnal, nem én.

Az ebéd hamarosan megérkezett, véget vetve minden ellenségeskedésnek. Mosolyogva pakoltam a tányéromra mindent, amit megkívántam. Taemin fél szemöldökét felvonva figyelte, húga pedig hamarosan csatlakozott a bámuláshoz.

- Mi az? – tettem le a megpakolt tányért és italomba kortyoltam, amit Jongin épp csak kiöntött nekem.

- Annyit eszel… beléd se férne. – mutatott Hyomin tányéromra és megemelte a borospoharát.

- Csaknem terhes vagy? – vigyorodott el Taemin gonosz játékossággal, Hyomin, Jongin és én egyszerre prüszköltünk poharunkba. Barátnőm Jongint méregette, én Taemint.

- Hogy egy percre sem tudod befogni. – dobtam a vidáman vigyorgó fiúhoz egy szelet gombát. Nevetve hámozta le az arcára tapadt szeletet és szájába dobta. Elnéző mosollyal ingattam meg a fejemet. Végre kezdett oldódni a hangulat.

Az ebédet hangulatos desszert követte, elsőnek mindenféle gyümölcs, de egy falat se fért volna már belém, majd Hyomin beterelt minket filmezni. Életemben először bújtam oda Jongin oldalához azon a kanapén. Eszembe jutott mennyi alkalommal láttam már őket így, miközben egy párnát öleltem, vagy takaróba burkolóztam. Nagyon jól tudtam mennyiszer volt szerencsém irigykedni a kapcsolatukra ezeken a délutánokon. Pontosan négyszázhetvennyolc alkalommal, mióta Taemin nem képezte szerves részét a csapatnak a sok utazás miatt. Akkor kezdtem bele kis hobbimba, hogy minden ilyen délután után készítettem egy képet az esti, késő délutáni égről.

- Min töprengsz? – zökkentett ki Jongin gyengéd hangja a bambulásomból, Hyomin épp a lejátszót indította el.

- Mit nézünk? – pislogtam meglepetten.

- Horrort. – vigyorgott a redőnyt lassan leeresztő Taemin, kedvesemmel kórusban nyögtünk fel, a testvérek pedig vidáman kacagtak fel.

Tényleg horrorfilmet indítottak el a srácok, Jonginnal egymásba kapaszkodva bámultuk a képernyőt, egyre jobban hozzábújva rejtőztem el a szörnyű jeleneteknél. Azt hittem soha nem lesz vége ennek a borzalomnak, ami előttem játszódott. Soha nem értettem Taemin mit imád annyira ezekben a véres, morbid munkákban.

Szerencsére Hyomin megkímélt a tovább kényszertől és visszaterelt minket az udvarra, azonnal lefotóztam az eget és a megfelelő mappába rejtettem el. Minden délután emlékére. Taeminnek szántam, mert nem volt itt, de Jongin lassan szervesebb része lett a terveimnek.

A lassan sötétedő hátsókertben vártuk az éjjelt, lábainkat a nagy medence vízébe lógatva. Jongin néha kedveskedve lecsapott, de mindig lebiggyesztett ajkakkal könyörögtem neki, bánja meg tettét.

- Szóval a színházban bohóckodtok. – nézett ránk Sehun először, az ebéd befejeztével. Vagyis rám. Úgy festett, Jongin jelenléte nem zavarja különösebben. Mekkora egy seggfej, mit ártottam én neki? – Biztosan minden álmod volt.

- Igen, jól látod. Egészen kis korom óta álmodoztam erről. – bólogattam haragosan, amiért ilyen rideg volt egész nap, pedig nem tettem ellene semmit sem.

- Tudom. – bólintott végül. – Hyomin sokat mesélt róla. De egyébként hihetetlen alak vagy, Park Eubin. – meglepve meredtem rá, miközben a fejét ingatta. Nem értettem mire gondol. – Ugyanolyan aprócska vagy most is, mint hatodikban. Egyetlen centit sem nőttél. Fintorogva meredtem rá, majd lassan tudatosultak szavai és szemem egyre nagyobbra kerekedett, mire halkan felkuncogott.

- Oh Sehun… - motyogtam meglepve, vidám mosollyal biccentett. – Nem hiszem el. – ráztam a fejem.

- Azt hittem soha nem ismersz meg. – vigyorodott el, mire még jobban a fejem ráztam.

- Hiszen annyit változtál. Felnőtt férfi vagy, hogy ismernélek meg? Am úgyis gonosz voltál, ki akarna emlékezni a srácra, aki répát dugott a padtársa orrába? – billentettem félre a fejem, nevetve hessegetett a kezével, miközben én háborogtam.

- Emlékszel rá?

- Nehéz lenne volna elfelejteni. – ráztam meg a fejem.

– Szegény lány. Nem tehetett róla, hogy mindig csíkokra szelt répát hoztál. – kuncogott. Mosolyogva néztem arcára, tényleg nagyon nagyon sokat változott, mióta elköltöztek. Innentől kezdve pedig nem volt megállás a medence parton. Be nem állt a szánk. Mindkettőnknek sok mondanivalója volt, évek óta nem is hallottuk egymásról.

Oh Sehun volt ugyanis az a fiú a kis iskolában, aki mindent megcsinált, amire kérték, így amikor arra került sor, rám is figyelt, mint új diákra. De Sehun mellettem is maradt. Boldogan támogatott, ha tehetségem próbálgattam. Sehunnak köszönhettem tulajdonképp az elszántságom. Ezt pedig az orrára is kötöttem aznap este. Mosolyogva sütötte le szemét szavaim hallatán és finoman legyintett. – Kedveltelek, aranyos lány voltál, aki mindenkit megmosolyogtatott. Szívesen segítettem neked, ahol csak tudtam. De ezek szerint tényleg sikerült elérned a célod. Kár, hogy nem szeretek színházba járni.

- Ha a bátyád elveszi Hyomint, muszáj lesz eljönnöd. – fontam össze karom kihívó mosollyal. Nevetve ingatta a fejét.

- Nem bánom, talán egyszer rávesztek. – bólintott párat megenyhülve végül, mosolyogva engedtem le a kezem. – Apró a világ, érdekes megint veled találkozni. Senkit sem láttam az osztályból azóta sem.

- Ahogyan én sem, pedig én nem költöztem el. Nem tartjuk a kapcsolatot. – vontam vállat halvány mosollyal. – Mégis kellemes most itt beszélgetni, előtör a sok emlék.

- Úgy bizony. – bólintott a vizet bámulva, majd rám mosolygott.

Sehunnal pedig repült az idő. Jókat nevettünk, míg a többiek inkább iszogattak, ő is csak egy üveg sört ivott meg velem. Meséltünk egymásnak az életünkről, felidéztük a régi vidám pillanatokat, kicsit kiszínezve, összeveszve azon, hogyan is volt igaziból. Minden bizonnyal mindketten tévedtünk. – Talán csatlakozhatnánk a többiekhez. – fordult hátra, mikor csend ereszkedett közénk és csak a hátsó zajok töltötték ki az időt. – Vagy nem… ne fordulj meg! – szólt rám, de már kíváncsian elkezdtem fordulni. Felőlem levő kezével elkapta állam és visszahúzta fejem a víz felé.

- Miért, mi van ott? – motyogtam összeszorított arccal, kerek szemekkel meredve rá. Kínosan pislogott rám, zavartnak tűnt.

- Nem, semmi, csak…

- Jaj, engedj már el, láttam én már borzasztó dolgokat. – toltam el kezét elmosolyodva és hátrafordultam. Taemin éppen Hyomint tartotta derekánál fogva, miközben a lány vidáman hahotázott és kapálózott bátya karjai közt, Jongin pedig maga elé meredt, ajkait tapogatva. Tekintete lassan siklott rám, majd sokszorosára kerekedett. Nem voltam a legokosabb lány, de nem is voltam buta. Erősen sejtettem, Sehun heves elterelő manővere egy kevéssé kívánt jelenet miatt volt. Jonghoont pedig nem láttam sehol sem. – Ne haragudj! – mosolyogtam kínosan Sehunra és vállára támaszkodva talpra álltam.

- Semmi gond… - motyogta a fiú, de akkor is mentem volna, ha gond. A nappaliban találtam meg a fiatal férfit, elég kemény arccal bámulta a TV üres képernyőjét.

- Szabad? – óvatos hangomra felnézett rám, megismerve azonban megenyhült arccal bólintott. – Te is láttad?

- Ott ültem. – mondta halkan, ismét az üres képernyőre meredve. – Csak azért nem törtem el az orrát, mert itt vagy.

- Ő kezdte? – vékonyodott el a hangom, Jonginra célozva.

- Nem. – morogta halkan. – Hyomin volt, túl sokat ivott. Mégis, az ember akaratlan is arra haragszik inkább, aki nem a párja. – mosolyodott el halványan, erőltetetten, nemet intettem a fejemmel.

- Ismerem Hyomint. Bárkire rávetődik részegen, ezért is haragszom Jonginra. – fontam össze karjaim mellkasomon. Bár a konkrét jelenetet nem láttam, talán jobb is volt. Nagyon rosszul éreztem magam, nagyon csalódott, szomorú és dühös voltam, ez pedig tömör rosszullétet eredményezett.

- Jól vagy?

- Nem. – cincogtam cérnavékony hangon, Jonghoon pedig mélyet sóhajtott.

- Hazavinnélek, de én is sokat ittam…

- Elviszlek Picur. – sétált be Taemin a nappaliba, nyomában a földet vizsgáló Jonginnal. – Mindkettőtöket. – csak tiltakozva néztem félre. – Jobb, ha nem marad itt, Hyomin tényleg túl sokat ivott. Engem is meg akart csókolni. És ezt mindkettőtöknek meg kell beszélnie a párjával. – vezette tekintetét Jonghoonra.

- Han Nahnak nem lesz gond, ha itt hagyod?

- Már rég elment, nem igazán szimpatizáltak Hyominnal. – mosolyodott el Taemin halványan.

- Vidd el Jongint! – álltam végül talpra – Én sétálok. Szükségem van most rá.

- Elkísérlek, nem sétálhatsz ilyenkor egyedül! – hallottam meg Sehun hangját, rekedtes volt már a sok beszélgetéstől. Láttam, ahogy Jongin hátrakapja a fejét és szinte egész testében megfeszül, mire még jobban haragudtam rá.

- Nem szükséges, mindig így jártam haza, de azért köszönöm. Most viszont egyedül akarok lenni. – Sehun biccentett, hogy tudomásul vette és miután mosolyogva intett, a rá bízott Hyominra figyelt.

Az ajtóhoz masírozva belebújtam cipőmbe és megnézve mindenem a táskámban van-e, ki is léptem a szabadba. De régen is gyalogoltam már innentől hazáig. Ideje lesz megmozgatnom magam és kiüríteni a fejem.

***

Kocsival az út iszonyú gyorsan eltelt és az sem segített, Taemin szinte megölt a tekintetével.

- Hogy hagyhattad neki, hogy megcsókoljon?! – fakadt ki hirtelen az egyik piros lámpánál.

- Nem akartam… - suttogtam magam elé meredve, Bini dühös tekintetére gondolva. Mégis mit vétettem, hogy semmit sem tudok rendesen csinálni? – Eszem ágában sem volt hagyni, te is láttad.

- Láttam, de… - mély sóhajjal nézett rám – ha én nem szedem le rólad, Eubin közel sem reagált volna ilyen jól. Megmondtam, hogy nem cseszheted el, mert nem lesz több esélyed.

- Nem akarom elcseszni… - koppantottam homlokom a hideg ablaküvegnek. – Nagyon nem akarom elcseszni. El se hiszed milyen sokat jelent nekem ez a kapcsolat. – sóhajjal válaszolt – Soha nem éreztem ilyen jól magam senkivel. Nem beszélek hülyeségeket, nem ügyetlenkedem, nem veszekszem senkivel, főleg nem Binivel. – lestem Taeminre, bánatos tekintetet váltott velem.

- Próbáld elérni, hogy még most megbocsásson neked! Ha elhúzod reggelig, sokkal nehezebb lesz. – állította le a motort a ház előtt, majd csak akkor indult, mikor becsuktam magam után a kovácsoltvas kaput.

Odafent sötét fogadott és Twix kitörő öröme. Mosolyogva üdvözöltem a lelkes háziállatot és vizet, ételt adva neki lehuppantam a kanapéra. Az alkohol kifejezetten gyorsan távozott a fejemből, nem is ittam annyit, hogy igazán a fejembe szálljon. A kanapén ülve a néma lakásban, vártam, hogy Bini végre belépjen az ajtón. Csak azt vártam és reméltem, megérti a történteket. Mikor Twix mellém oldalgott némi szeretetért, leültem mellé a földre, az empatikus kutya pedig megérezve bánatom, halk nyüszítéssel hajtotta fejét ölembe. Gyengéden vakargattam, simogattam oldalát, miközben mindketten az ajtót figyeltük árgus szemekkel.

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire fordult a kulcs a zárban, majd tornacipőbe bújtatott lábak jelentek meg előttünk. Twix csak erőtlenül megcsóválta farkát, de nem mozdult rólam.

- Bini? – néztem fel elveszetten a lányra, nem akartam elzavarni Twixet magamról.

- Mond!

- Én… nem, nem akartam semmilyen csókot Hyomintól. Csak, tudod milyen erőszakos. – habogtam össze-vissza, eddig tartott, hogy nem beszélek hülyeségeket.

- Tudom. – huppant le mellénk a kanapéra nagy sóhajjal és hátrahajtotta fejét. Azonnal változott értékrendem és finoman eltolva Twixiet, felültem szorosan mellé.

- Haragszol?

- Kicsit. – szusszant fel, lustán rám emelve tekintetét.

- Sajnálom. – sütöttem le szemem. Néhány pillanat múlva lágyan simított végig rajta. Egy elveszett kiskutya tekintetével meredtem rá.

- Hyomin úgysem fog emlékezni rá. – sóhajtott tenyerét arcomra fektetve és hüvelykujjával cirógatta arcom, lágyan elmosolyodva. Szívem azonnal hevesebben verdesett mellkasomban, majd eszembe jutott Sehun és a keserű íz máris elrontotta boldogságom.

- És… Sehun? – a kérdés keserűsége átüthetett hangomon, mert mosolya jobban megtelt vidámsággal.

- Azt ne mond, hogy féltékeny vagy.

- De igen az vagyok, és egész este az is voltam. – fakadtam ki dühös, bánatos hangnemben.

- Még általános iskolából ismerem. Ő megismert engem, én azonban őt nem. Nagyon jó barátok voltunk, sokszor támogatott, mikor nagyobbat csalódtam magamban a vártnál. Olyasmi volt nekem akkoriban, mint Taemin most. Kellemes volt beszélgetni vele arról, hogy hogyan alakult az életünk azóta. – tudtam mekkora szemekkel meredek most rá, mosolya pedig erről biztosított.

- Hogy tudtál te valaha is csalódni magadban, mikor tökéletes vagy? – jelentettem ki végül, mire felkuncogott. – Nem viccelek.

- Nem vagyok tökéletes és akkoriban még kevésbé voltam az.

- Vicci vagy. Ha nő lennék biztos, hogy leszbikus lennék érted. – pislogott párat, majd zavartan nevetett fel. – Mégis mi baj lehetett veled?

- Elég későn érő voltam a többi lányhoz képest. – pirult el a füle tövéig, mire lassan elmosolyodtam és végigmértem. Azonnal zavartan köszörülte meg torkát. Kuncogva néztem szemébe.

- Szerintem behoztad azt a lemaradást. – szeme elkerekedett, majd erősen csapott vállamra. Mosolyogva vontam magamhoz, arca pedig eltűnt mellkasom biztonságában. Szeretettel simogattam meg hátát.

Egy ideig ültünk így, majd talpra állva őt is felhúztam. – Késő van, ideje pihenni. Holnap amúgy is korán kell kelni. – toldottam meg egy fintorral mondandóm, mosolyt csalva arcára.

- Akkor… fürdünk? – meglepetten lestem rá, megint paradicsom piros volt. – Én, nem… nem akarok megint bezárkózni. – sütötte le szemét ujjait tördelve, hevesen magyarázva. – Szeretnék végre… túllépni ezen a zavaron. De… de segítened kell.

- Segítenem?

- Szeretném… - idegesen vett mély levegőt. – szeretném, ha nem ezek után nem lennél ilyen óvatos. – húzta ki magát végül. – Tudom, hogy nem feltétlen vagy ilyen és csak miattam csinálod, de én azt hiszem soha nem fogok tudni irányítani, így ez a dolgod… lesz. – halványan elmosolyodtam a végére toldott bizonytalan kis szócska hallatán. – Szeretném, igen… én… ideje volna. – változtatta meg a mondat végét. Kellemes volt hallani, hogy akarlak, nem vártam el tőle. Mosolyogva vontam magamhoz és orrom övéhez nyomtam. Karjai már sokkal automatikusabban karolták át nyakam és simult közelebb hozzám.

- Én is vágyom rád. – suttogtam ajkaira, mire éreztem, ahogy megremeg, de nem hagytam neki időt menekülni, hosszan, gyengéden csókoltam meg. Ő volt a legbátrabb lány, akivel valaha találkoztam. A legtöbben inkább irányítottak volna, csak ne kelljen ezt mondaniuk. Nem hiába rajongtam érte ennyire, ennyi ideje.

Nagy lépés

Reggel az álmatlanság a szokottnál is korábban dobott ki az ágyból. Szemem dörzsölve csoszogtam ki a konyhába, még Twix is aludt, hajnali négy volt. Mégsem terveztem visszafeküdni és tovább vergődni, feltettem egy kávét főni.

Apró érintésekre, puszikra keltem fel, a nap már rég besütött a konyhába és felmelegítette az asztalt körülöttem. Jongin guggolt mellettem lágy, mégis kissé aggódó mosollyal.

- Minden rendben?

- Persze. – motyogtam kidörzsölve az álmot a szememből és az órára néztem, kilencet mutatott. – Csak reggel felkeltem és nem tudtam visszaaludni.

- Míg ki nem értél. – kuncogott fel halkan, felegyenesedve, majd csókot nyomott homlokomra, mielőtt nekiállt új kávét főzni.

- Máshova nem kapok? – biggyesztettem le ajkam, huncut mosollyal lesett hátra.

- Na ki a csókmániás?

- Akkor nem kell. – szorítottam össze ajkaim karba fonva a kezeim. Nevetve kapcsolta a kávéfőzőt, majd hátulról magához ölelve csücsörített arcom mellett, egyre közelebb tolva ajkait ajkaimhoz, de csak duzzogva az égbe emeltem orrom. – Nem kell.

- Dehogynem kell. – szuszogott nyakamba, halkan nyekkentem és húztam be a nyakam, mint egy kis teknős, azonnal kapott az alkalmon és megfogva az arcom, lassan, lágyan csókolt meg. Úgy éreztem máris olvadok. Pedig még csak kilenc óra volt.

Reggeli után együtt vittük sétálni Twixet, majd vásároltam be, míg Jongin kint őrizte a kutyát. – Mit ebédelünk? – mosolygott rám, mikor kiértem a szatyrokkal és hagytam, hogy elvegye őket.

- Titok. – mosolyogtam rá, mire csak felszusszant. – Még nem tudom, vettem több mindent, majd kitalálunk valamit. – nevettem halkan duzzogásán és megfogva szabad kezét, nevetgélve sétáltunk haza.

- Holnap Hyominéknál eszünk, ugye tudod?

- Most már igen. – mosolyogtam fel rá, miközben a répa megpucolásával ügyetlenkedett. Reméltem, hogy nem vágja el semmijét. – Biztosan máris arra készül.

- Őt ismerve már tegnap óta arra készül, és az őrületbe kerget izgatottságával mindenkit. – kuncogva ráztam meg a fejem. – Megtartjuk a szokásos, filmezős délutánt is. Tudod mi a benne a legjobb?

- Mi? – lestem rá szemem sarkából kíváncsian.

- Hogy mostantól te bújsz hozzám közben.

- Nem mondhatsz ilyeneket. – böktem meg a répámmal, nevetve lesett rám.

- És miért nem mondhatok ilyeneket? Talán zavarba hozlak velük? – mászott arcomba, csak homlokon pöcköltem és folytattam az ebédet. Igen, nagyon is zavarba hozott az ilyen kijelentéseivel. Mintha mindig is arra vágyott volna, hogy én bújjak oda hozzá. Pedig mindketten tudtuk, ez nem igaz.

Természetesen Jongin alig bírta kivárni az ebédet, a végén folyamatosan nyaggatott, csendben kellett lenni, hogy mindenki hallja hogyan korog a gyomra, úgy le kellett büntetésből leültetni, mint egy rossz kisfiút. – Nem kérek. – fintorgott az ebédre duzzogva. Mély sóhajjal néztem rá. Halkan nevette el magát pár perc farkasszem után és elkapva kezem az ölébe húzott. – Olyan édes vagy mikor így haragszol. – suttogta nyakamba, magához húzva mindkettőnk tányérját.

- Az idegeimmel játszol ma. – motyogtam felvéve a pálcikáim.

- Tudom jól. – nyomott csókot arcomra és szorosabban magához ölelve kezdett enni. Fogalmam sem volt, hogy vagyok képes elviselni őt, mégis mosolyt csalt az arcomra, még ennyi ideges perc után is.

***

Az egész nap kiváló hangulatban telt számomra, ellenben Binivel. Talán ahhoz lehetett köze a mai rossz napjának, hogy a konyhaasztalon aludt, meg többször vesén, gyomron, érzékenyebb pontokon térdelt és taposott éjjel is. Nem tudtam mi oka annak, hogy nem tud aludni. Megfordult a fejemben, hogy talán az előző este miatt lehet. Sokat gondolkoztam rajta, hogyan közeledhetnék még felé, hogy ne vegye erőszakoskodásnak ezt a témát. Tudtam, arra kért, hagyjam figyelmen kívül a leszbikus témát, de ha így is tettem, ő akkor is pont olyan félénk volt, akire igazán vigyázni akartam.

Így még délután a TV-t kapcsolgatta unalmában, én hosszas töprengésbe estem, hogyan is szokhatná meg még jobban a közelségem. Egy ideig őt figyeltem közben, kis, telt ajkait főleg, vagy hosszú szempilláit, egy idő után azonban észrevette, hogy figyelem és kérdőn pislogott rám. Lassan elmosolyodva toltam fel magam ülő helyzetbe és orrom övéhez simítva finoman csókoltam meg. Karok futottak vállaimon át nyakam köré és automatikusan közelebb bújt hozzám. Hogy megtartsam magam, csak fél karral vontam magamhoz, húztam ölembe, ahogy idő telt el és mélyült el a csók. Ő volt az végül, aki hátrébb tolta a súlyom, mikor pedig nem hajlott tovább a karom, visszanyúltam a kanapéra, egy percre sem megszakítva a csókot. Körülöttünk mindenhol a haja volt, fogalmam sem volt, hogy lehet ennyi, vagy, hogy hogyan került a számba, de muszáj volt megszabadulnom tőle. Óvatosan szakítottam meg a csókot és nyelvemmel igyekeztem kibűvészkedni az apró tincset szájüregemből. Kuncogva emelte fel kezét és pici ujjai közé csippentve a nyelvem hegyén ülő tincset, arrébb seperte haját. Mosolyogva néztem rá fel, majd nyomtam még egy csókot kis ajkaira. Halk sóhajjal hajtotta fejét mellkasomra, így bámultuk tovább az értelmetlen filmeket, míg nem találtunk estefele egy normálist.

- Elmegyek fürdeni gyorsan! – pattant fel az egyik reklám alatt az eddig teljesen ellazult Bini.

- Miért nem együtt megyünk? – motyogtam panaszosan. Csak pislogott rám azzal a „na ne szórakozz!” tekintetével.

- Mert soha nem érnénk vissza és érdekel mi lesz benne.

- Akkor csinálok vacsorát. – nevettem fel halkan és felállva magamhoz vontam egy hosszú csókra.

- Jongin! – panaszkodott azonnal és kiharcolva magát karjaimból, a fürdőbe rohant. Nevetve mentem ki a konyhába. Két szendvicset készítettem össze, mire Bini visszaért és a hatalmas bögre kakaót, amit már többször láttam a kezébe. Nagyokat pislogott rám a film előtt ülve, csak a kezébe nyomtam a kakaót, tudva, ilyen későn nem fog enni és lehuppantam mellé a szendvicseimmel.

Csendben bámultuk tovább a filmet, a vállamhoz bújva kortyolgatta italát, én pedig elmélyülten nyammogtam a vacsorám, mikor ajkak úsztak látókörömbe, majd egy kis fogsor csattanva tüntetett el egy hatalmas falatot a legjobb részből, a közepéből. Hitetlenkedve meredtem az ártatlanul pislogó, most leginkább hörcsögre hasonlító Binire.

- Nem hiszlek el. – nevettem fel magamhoz ölelve, mire elmosolyodott és tovább küzdött a túl nagy falattal.

Alig egy óra múlva mindketten az ágyba bújtunk be, azonnal az én paplanom alá, a karjaim közé fészkelte magát, már nem kellett ilyesmikről győzködni. Jóleső szusszanással helyezkedett hol jobbra, hol balra. Forgott, mintha muszáj volna. Egy idő után halk nevetéssel fogtam le. – Ha ennyi energiád van, másra is pazarolhatnád.

- Jongin… - borzadt el, sejtettem, jelenleg teljes testében elpirult.

- Csak egy kicsit.

- Hogy érted, hogy csak egy kicsit?

- Segíts nekem! Fogalmam sincsen, hogyan közeledjek még anélkül, hogy így megbotránkoztatnálak. – síri csend fogadta szavaim, majd mikor már kezdtem megijedni, halkan felkuncogott és karjaim közt felém fordulva, egyik tenyerét mellkasomra fektette.

- Mondtam, hogy ne legyél ilyen. Csak zavarban vagyok.

- Miért? – cirógattam meg arcát óvatosan.

- Miért, mert rettentően vonzódom hozzád, azért. – halvány mosoly kúszott ajkaimra és tenyerem arcára simítva magamhoz húztam.

- Legalább tudod, mit érzek. – leheltem ajkaira és finoman, de mégis akaratosabban csókoltam meg, mint a nap folyamán. Kis keze mellkasom, arcom simogatta közben, a másikkal pedig hajam piszkálta, miközben mellettem támaszkodott. Az én kezeim bezzeg szabadon vándoroltak rajta, hátát, oldalát simogattam megállás nélkül, lassan feljebb gyűrve a hatalmas pólót, selymes bőréhez is hozzájutottam.

Ahogy pedig folyamatosan helyezkedtünk a csók közben, ravaszul ellökve megint, valahogy sikerült hátat fordítania nekem. Halvány mosollyal sepertem el haját nyakáról és combját cirógatva apró, nyálas kis csókokat leheltem az érzékeny testrészre. Lélegzete néha elakadt, vagy erősebben rezzent meg, fokozatosan tapasztaltam ki minden pontot nyakán. Egy idő után azonban lefagytam egy pillanatra. Én már csináltam ezt. Jól tudtam mikor. Én lettem volna a legnagyobb hülye, ha azután tényleg elveszem Hyomint. Józanul is éreznem kellett volna azt a mérhetetlen vonzást, amit már józanul is éreztem. Azonban hamar kizökkentettem magam a gondolataimból és tudva, már nem kötelező megállnom, folytattam a csókokat, csípőm odasimult hozzá, mire elakadt a lélegzete, jól tudtam miért, de szerettem volna, hogy átlépjünk a zavaron, ahhoz pedig nekem is bátrabbnak kellett lennem. Combjairól feljebb siklott kezem pólója alá, lapos kis hasát cirógattam finom ujjakkal, mire néha felkuncogott. Ezt már jó jelnek vettem. Úgy éreztem menni fog ez. És rájöttem, nekem is túl kellett lépnem azon a zavaron, nem csak neki.

***

Az első tíz perc után, legalábbis szerintem annyi telt el, kezdtem egészen élvezni a helyzetet és éreztem azt a kis vágy gombócot, ami már a múltkor is felgyűlt bennem közelségétől. Talán még sincsen probléma velem. A sóhajokat azért próbáltam halkabbra venni, még ha selymes, puha ajkai könnyedén is találták meg a legérzékenyebb pontjait nyakamnak. Azonban akárhányszor összerezzentem, jobban fenekemnek nyomódott merevedése és ez nem sokat segített zavaromon, ami mégis eltűnni látszott, főleg mikor gyengéd ujjai hasamról egyre lejjebb siklottak, egyenesen lábaim közé. Őszintén, vártam mikor ér megint így hozzám. Tetszett az az érzés, amit érintése váltott ki belőlem. Megint el akartam jutni arra a pontra, ahol megállíthatatlanul remegek pillanatokig, és megint el is juttatott. – Szép álmokat, gyönyörűm! – suttogta fülembe, finoman megharapva cimpám, majd lazított ölelésén.

- És… és te? – fordultam azonnal felé nagyokat pislogva.

- Elmúlik. – vont vállat, legalábbis csak sejtem, ezt tette. Ajkam beharapva gondolkodtam rajta mit is tehetnék, ő pedig közben láthatóan azt várta, visszahelyezkedjek az alváshoz. Mélyen szívtam be a levegőt és határozottan bólintottam egyet magamnak, mintha legalábbis egy veszélyes küldetésem lenne és fejben tartva elhatározásom, hozzá simulva csókoltam meg. Éreztem meglepettségét, tenyere azonban arcomra siklott, elsimította hajam arcomból és szorosan ölelt magához. Óvatoskodva kezdtem cirógatni, simogatni mellkasát, majd ahogy felbátorodtam, kezem kissé lejjebb siklott hasára, itt még selymesebb volt bőre, mint mellkasán, csodálva érintgettem, soha nem érintettem meg még így senkit. – Mégis mit forgatsz abban az okos kis fejedben? – suttogta, mikor ujjaim már alhasánál játszottak, néha kitapintva az ereket, érzékeny pontokat. Nagyon tetszett nekem az itt még selymesebb bőr és a duzzadt erek. Végül egy nagyobb nyeléssel leküzdöttem az utolsó kis gátlásom is és megcsókolva, hogy véletlen se lássa zavarom, becsúsztattam kezem boxerébe.

Pont úgy reagált érintéseimre, mint én nemrég az övéire, ez pedig bátorságot adott befejezni, amit elkezdtem. Halk sóhajok szöktek ki ajkai közül, szorosabban ölelt magához. Ajkam beharapva toltam le róla az anyagot, hogy rendesen meg tudjam érinteni, majd sejtésem szerint megfelelően kezdtem mozgatni kezem. – Szoríts kicsit jobban..! – suttogta fülembe, mire zavartan zártam össze jobban az ujjaim, halk nyögés szökött ki azok közül a szép ajkai közül és belemarkolt fenekembe, mire összerezzentem, de jó jelnek vettem ezt a reakciót és folytattam a ténykedést.

Mikor elment, pirulva törölgettem kezem, felé se mertem lesni csak üldögéltem az ágyban. Percek teltek el így, éreztem, hogy helyezkedik, visszahúzza nadrágját, majd erős karok vontak magukhoz és finoman csókolt fülem mögé.

- Ha holnap nem merek a szemedbe nézni, a te hibád lesz. – suttogtam összeszorítva szemeim. Halkan kuncogott fel és még több puszit lehelt arcomra.

- Úgy érzem ez most hatalmas lépés volt neked. – hevesen bólogattam.

- Te voltál az első… - motyogtam mintha muszáj volna beismernem.

- Akkor tényleg nagyon bátor volt valaki. – gyengéd szavai még inkább zavarba hoztak, de ahogy tovább kedveskedett, sokkal könnyebben simultam karjai közé és lazultam el köztük. Hát ezen is túl voltam. Nem hittem, ekkora dolognak fogom ezt érezni. Vagy csak azért volt így, mert Jonginnal voltam? Fogalmam sem volt, azt tudtam, továbbra is nehezen fogunk haladni, bár reménykedtem, ezek után nem száll inába a bátorságom. Mert minden félelmem ellenére ez igenis pozitív élmény volt.

Ezekkel a gondolatokkal aludtam el, hogy reggel apró csókok keltsenek. Jongin gyengéden mosolygott le rám, csak nyöszörögtem egy sort és átkaroltam nyakát, hogy magamhoz szorítsam. Halk nevetéssel ölelte át derekam és ragaszkodásom kihasználva könnyedén kiemelt az ágyból. Azonnal dereka köré fontam lábaim és még szorosabban öleltem. – Nem is kell, hogy tartsalak, úgy kapaszkodsz. – kuncogott fel.

- De azért tarts! – motyogtam nyakába, csak akkor lazítottam picit, mikor megéreztem ölelését. Éreztem, hogy a konyha felé cipel, de egyelőre nem akartam előbújni. – Péntek van?

- Péntek bizony. Be kell mennünk a színházba az augusztusi ütemtervért, utána pedig megyünk Hyominékhoz.

- Nem lóghatjuk el a napot? Álmos vagyok. – halk kuncogása biztosított a nemleges válaszról.

- Twixet már levittem a reggeli körre, neked csak reggelizned kell és összekaparnod magad. – csókolt nyakamba óvatosan, csak szusszanva tovább kapaszkodtam bele. – Tervezel ma elengedni?

- Nem. – ráztam meg fejem picit. Kuncogva simogatta hátam.

- És ha csinálok valami finom reggelit?

- …talán. – motyogtam nyakába némi hezitálás után. Halkan nevetett fel és előre hajolt velem.

- Csüccs, ide le, én meg sütök neked palacsintát! – lassan engedtem el lábaimmal, majd megéreztem fenekem alatt a széket, így kezeim is lehúztam nyakából. Megfogva egyik kezem, apró csókot nyomott kézfejemre és nekikezdett a reggelimnek. Először egy kávét kaptam, azt kortyolgatva figyeltem az egészen otthonosan mozgó fiú hátát.

A palacsinta elpusztítása után kénytelen voltam elmenni felöltözni és valamit kezdeni a külsőmmel, egy fekete ujjatlan ingben és rózsaszín miniszoknyában, meg egy fekete tornacipőben tértem vissza a kanapén várakozó Jonginhoz, hajam gondosan felkontyoztam, ma kénytelen leszek megmosni. – Kész is? – mosolyodott el és kíváncsi tekintettel mért végig. Még mindig ugyanaz az intenzitás ült benne, mint hetekkel ezelőtt. Inkább megragadva kezét cibáltam kifele a lakásból.

Hihetetlen kellemes volt kéz a kézben besétálni a színházba, mindig is valami ilyesmiről álmodoztam, míg nem lépett be a kis komfortzónámba.

- Na itt van a másik gerlepár. – vigyorgott Insoo vállba vágva az elfintorodó Jongint.

- Fáj. – panaszkodott halkan nekem, vállára célozva. Kuncogva ingattam a fejem, majd megpillantottam Jaemint, Laura szorongatta a kezét ragyogó mosollyal. Jól sejtettem, hogy ha Laura megpróbálja Taemin miatt megközelíteni Jaemint, rájön majd milyen édes fiú is. – Jól látom, hogy egy másik srácot figyelsz? Féltékeny leszek.

- Ma is ilyen leszel? – fúrtam bordái közé mutatóujjam.

- Mindig ilyen vagyok. – csípett láthatatlanul fenekembe, mire megugrottam és fenyegetően meredtem rá. Kuncogva ölelt magához és nyomott csókot homlokomra. – Még Twixre is féltékeny vagyok, ha túl sokáig szeretgeted. Ez velem jár. – elnéző mosollyal ingattam meg a fejem.

A beszélgetés itt azonban megszakadt, ugyanis megérkezett a társulatvezető és miután körbenézve mindenkit megtalált, bele is kezdett a beszédbe. A táncosok egy azon lendülettel ketté is osztotta két színdarabra, azonnal közelebb húzódtam Jonginhoz. Ha külön darabba kerülünk, tulajdonképp soha nem látjuk egymást napokig. Azonban nem névsorba lettünk osztva, hanem páronként, így továbbra is csak kapaszkodnom kellett bele és várni, hogy melyik darabba kerülünk. Az Anastasiaba lettünk beosztva, nekem tetszett, imádtam a Disney verziót is belőle. Magával ragadta az embert a történet.

Nem is kellett tovább maradnunk, elengedtek minket. Mivel még korán volt, úgy döntöttünk gyalog megyünk át a városon, az idő is kellemes volt ma hozzá. Csodás napnak néztük elébe. 

Együtt töltött idő

Soha nem hittem, hogy képes vagyok ennyire korán kelni. Még sötét volt odakint, de egyszerűen nem ment az alvás. Pedig este úgy dőltem el, mint akit fejbe vertek. Taemin is aludt még kint a kanapén, félig lelógva róla. Elmosolyodtam rajta és a földre lógó kezét megfogva visszarántottam teljes testét a kényelembe. Meg se rezdült bele, csak sóhajtott és helyezkedve aludt tovább. Twix hideg nózija simított végig vádlimon, ahogy megszimatolt, majd térdhajlatomba nyalt, mire összerezzentem.

Tekintettel temérdek szabadidőmre, felcsatoltam a pórázt a nagyra nőtt házikedvencre, miután felöltöztem és kissé rendeztem hajam, meg ábrázatom. Síri csendben hagytuk el a lakást és a közeli parkba tartottunk egyenest zacskókkal meg egy labdával felfegyverkezve. Sehol semmi nem mozdult még a városnak ezen a környékén. A hatalmas mezőn elengedtem az izgatott Twixet, kedvére rohant azonnal pár kört, majd miután összeszedtem utána a koszt, elővarázsoltam a bűvös labdát. Izgatott nyüszítés volt a válasz. Nevetve ingattam meg a fejem és messzire hajítottam, mint akit puskából lőttek ki utána.

Egy ideje már labdáztunk, mikor egy dalmata társult a labda után rohanó Twixhez. Kíváncsian pillantottam fel.

- Jaj, sajnálom! Teljesen kezelhetetlenné válik, ha meglát egy labdát. – mosolygott rám a fiatal lány. A közeledő Twixre lestem, akinek új társa igyekezett kiszedni a labdát a szájából. – Ezért szoktam ilyen korán lehozni.

- Nincs semmi gond vele, ameddig megvannak. – mosolyodtam el.

- Hyeri vagyok. – nyújtotta kezét, amit el is fogadtam.

- Jongin. – bólintottam és elvettem a labdát, hogy újból eldobjam. Éreztem magamon tekintetét közben.

- Nem láttalak még errefele. – ismét rápillantottam, mire felragyogott a tekintete. Egészen csinos arca volt. Elképzelhetetlen, hogy ne legyen barátja. Pedig pillantása alapján nem volt.

- Csak pár hete lakok ezen a környéken és nem a koránkelésről vagyok híres. – halkan kuncogott fel.

- Kár, Berry jól kijön a kutyáddal. Hogy hívják, olyan ismerős.

- Nem az én kutyám, a barátnőmé. Twix a neve.

- Jesszusom, te Eubin barátja vagy? – kerekedett el a szeme. Hihetetlen, hogy ez a lány mindenkivel kijön.

- Igen, így van.

- És hogy hogy te hoztad le Twixet?

- Bini ma jön haza, el kellett utaznia pár napra. – bólogattam párat. Az arcára volt írva a csalódás, de nem zavartattam magam miatta. Amúgy sem volt olyan szimpatikus azzal a „rajongó tekintet” típusú nézéssel. De ha van pasi, akinek ez bejön. Én inkább olyanokra buktam, akik tudomást sem vettek rólam évekig.

Még egy ideig dobáltam a labdát Twixnek, akit barátja lelkesen próbált követni. Úgy sejtettem Hyeri nem jár futni mindennap Berryvel. Bár a háziállat kifejezetten szimpatikus volt gazdájával ellentétben. Hamarosan azonban megszólalt az ébresztő a telefonom, így megfogva a szinte rajtam nevetve menekülő Twixet, hazafele indultunk.

- Remélem, még találkozunk.

- Szép napot! – intettem a lánynak, majd mosolyom eltörölve indultam ki a parkból.

Taemin még félálomban ült a kávéfőző mellett, mikor hazaértünk. Most is nagyon korán volt még.

- Hogy az Istenbe vagy ilyen friss? – motyogta – Többet ittál tegnap és tegnapelőtt, mint én.

- Hát… Bini nemsokára itt lesz. – mosolyodtam el vidáman és öntöttem magamnak is kávét, majd tettem ki tápot a tálja mellett türelmetlenkedő Twixnek.

- Ha a szerelem frissebbé tesz, intravénásan kérem. Vagy kávét. – mosolyogva borzoltam a panaszkodó szőkeség össze-vissza álló tincseibe és italomba kortyoltam.

Fél órával később a fürdőből egy összeszedett, minden nap látható Taemin lépett ki belőtt frizurával, egy pólóban meg farmerban. Ilyenkor váltam kevésbé impozáns jelenséggé mellette. De ez már évek óta nem zavar. Mostanra meg pláne. – Mehetünk?

- Persze. – bólogattam vidáman, felkapva a lakáskulcsokat és megsimogatva a pihenő Twix fejét, bezártam magunk után.

Az autóút pedig minden szórakoztatás ellenére, igazságtalanul hosszúnak tűnt a reptérig. – Mindig ilyen hosszú volt ez az út? – nyavalyogtam az ablaknak koppintva homlokom.

- Most sem hosszú. – nevette el magát Taemin, csak egy morcos pillantást kapott válaszul, én pedig tovább bámultam ki.

Valahogy mégis megérkeztünk. Már akkor nem bírtam a fenekemen maradni, mikor Taemin még parkolni próbált folyamatos izgatottságom ellenére. – Ember, tényleg olyan vagy, mint Twix. Nem csodálom, hogy a barátnőd ennyire szeret.

- Csak féltékeny vagy.

- Én ugyan nem. Nélkülem sehol sem lennétek most. – nevetett kiszállva a kocsiból és zsebre dugva kezét befele indult. Lelkesen siettem utána, a tábla szerint még hat perc volt a gép érkezéséig. – Elmegyek, veszek vizet. Lehetőleg maradj itt! Marad! – nevetve billentettem fenéken és egy oszlopnak dőlve figyeltem a kordonon túli, egyelőre néptelen folyosót.

Mire pedig Taemin visszaért, a gép is befutott a pályára, már csak a kiszállást kellett megvárni. Mégis miért tart ez ilyen sokáig?

Egy idő után pedig végre megjelentek az első utasok, mindenki sietett a táblát tartókhoz, rokonaihoz, barátaihoz, vagy csak ment is el. Kezdtem attól félni, elkerültük Binit, mikor megjelent az ismerős pici sziluett a folyosón, fekete tincsei pedig repkedtek mindenfele. Mellette pedig egy magas, vékony fiú sétált nézelődve, mindkettejük csomagját cipelve. Normális, ha féltékeny vagyok? Fogalmam sem volt.

Mikor meglátott minket, először elkerekedett tekintete, majd szemeimbe nézve mosolyodott el, olyan boldog lettem azonnal. Kicsit szaporábbra vette lépteit és kijutva a kordon mögül, magához is ölelt. Mosolyogva fontam köré karjaim és nyomtam orrom feje tetejének. Még a szemem is lehunytam egy időre.

Lassan engedett el, majd nézett fel szemembe, továbbra is mosolyogva hajoltam hozzá és nyomtam ajkaim övéinek. Cipője orra finoman ütődött sípcsontomnak, mire elmosolyodtam.

- Te komolyan megrúgtál?

- Nyilvános helyen vagyunk. – hunyorgott rám.

- Összetöröd a szívem. – nevettem halkan, megsimítva arcát és Taemin példáját követve bemutatkoztam a mosolygós fiúnak, majd elvettem tőle Bini csomagjait. – És milyen Bangkok? – fontam össze ujjainkat kifele indulva, kíváncsian figyelve az apró Bint.

- Olyan thai. – húzta el száját. – Szöul milliószor jobb.

- Persze, mert itt van Twix és én is. – nevettem, kuncogva könyökölt oldalba.

A kocsiban Ten került előre Taemin mellé, én pedig hátra telepedve Binivel, azonnal ölébe feküdtem. Mosolyogva piszkálta hajam, miközben a többiekkel beszélgetett. Nekem bőven elég volt őt hallgatni és közel lenni hozzá megint. Így pedig már a hazaút is sokkal gyorsabban eltelt.

Szöulban az egyetlen hölgy kívánságát figyelembe véve végül megálltunk reggelizni, méghozzá palacsintát tejjel. Már aki tejjel. Meglepve hallgattam, ahogy Ten és Bini pont ugyanazt rendeli.

- Anya hozott mindig ide régen minket, ha Tenék itthon voltak. Akkoriban még mindenben utánzott kisebb lévén. – kuncogott fel Bin. – Van, ami ma sem változott.

- Vannak közös vonások. – vont vállat Ten vígan, belekortyolva a nagy bögre banános tejbe. Bini legalább vaníliásat kért.

- Kaphatok? – kíváncsiskodtam némi tétovázás után a vaníliás tejre bökve. Bin kuncogva bólogatott. Mosolyogva kortyoltam a hűvös, fehér italba, igazán finom volt, de maradtam az epresnél.

Kellemes hangulatban telt a reggelink, mind egyre többet beszélgettünk, Ten is kezdett megnyílni evés közben. Mikor pedig menni készültünk, kuncogva néztem Bini ajkaira.

- Eszedbe se jusson!  - kapta kezeit szája elé riadtan, egyre pirosabb arccal, mire Taeminből kirobbant a nevetés. Finom erőszakkal húztam el kezeit onnan. Zavartan nézelődött, miközben lassan odahajoltam hozzá és orrom övéhez dörgölve ajkaimmal finoman tüntettem el az erdei gyümölcs szósz okozta maszatot.

- Meg kellene tanulnod maszat nélkül enni nyilvános helyeken. – mosolyogtam ajkaira, majd egy csókot nyomva rájuk, elengedtem az egyre zavartabb lányt.

- Utállak. – menekült haja takarásába kifele tartva az étteremből. Nevetve igyekeztem utána és összefonva ujjainkat puszit nyomtam feje tetejére.

***

Hazafele kissé elcsendesedtem, fogalmam sem volt, miért szeret Jongin ennyire zavarba hozni ezzel a maszat témával. Mindenestre csendes tüntetésbe kezdtem a boldogan hozzám bújó fiú ellen. Bár nehéz volt úgy fenntartani a sértettség látszatát, hogy ennyi szeretetet kaptam tőle a duzzogás ellenére.

Tent anyáéknál tettük ki, aki azonnal beinvitált mindenkit egy második reggelire. Mindhárom fiú lelkesen nyomult befele, Jongin pedig nem felejtett el magához vonva magával cipelni, majd a kicsi asztalt körbeülve az ölébe húzni hely híján. Anya csak mosolyogva figyelt minket. Őszintén szólva mire a friss diós és csokis muffinok az asztalra kerültek, teljesen megenyhültem és Jonginhoz bújva üldögéltem lábain. – Minden rendben volt Twixszel ugye?

- Kicsit nehéz megfogni labdázás után, de azt hiszem, idővel jobban megy majd. – kuncogott halkan, lelkesen bontogatva egy muffint.

- Az áfonyás pedig az én angyalomnak. – jelent meg anya egy kis tányérral, azon pedig pár áfonyás muffinnal. Azonnal lelkesen kaptam az egyik után.

- Áfonyás… - hallottam meg Jongin halk hangját, kuncogva figyeltem csillogó szemeit, majd kihámozva a süteményt, letörtem egy darabot belőle és ajkai elé tartottam. Óvatosan vette el ujjaim közül a darabot, én pedig a nagy muffinba haraptam. Ha anya fele ekkorákat sütött volna is sokalltam volna azt a „sok” áfonyásat az erdei gyümölcsös palacsinta után.

- Úgy érzem valaki még nálam is jobban szereti az áfonyás muffint.

- Nem is. – bújt el nyakamba. – Törsz még, ugye? Úgyse tudnál ennyit megenni. – felnevetve törtem neki újabb falatot, addig is csendben volt.

- Nekem nem is számoltál még be a barátodról. Mióta vagytok ti együtt? – ült le anya is.

- Csak pár hete. – motyogtam zavartan, elpirulva, mire Jongin nevetve húzta fejem vállára. Hálásan rejtőztem el nyakába. Anya is csak jót nevetett rajtam.

Hamarosan azonban Tentől búcsút véve haza indultunk, mielőtt nagyon meleggé vált volna az idő. Taemin kirakott minket a ház előtt, majd ő maga is elhajtott, elmondása szerint rettentő álmos volt.

Odafent kipakoltam a muffinokat, amiket anya becsomagolt és Twixiet megszeretgetve elnyúltam a kanapén. Mire kinyitottam a szemem, érzékeltem Jongin közelségét. Mosolyogva mászott fölém, majd finoman megcsókolt. Jóval nyugodtabb lélekkel viszonoztam csókját, mint a többiek előtt.

- Nagyon hiányoltalak ám. Túlságosan hozzád szoktam és olyan lettem, mint Twix. – felkuncogva túrtam tincsei közé.

- Ez bizony súlyos probléma.

- Nekem mondod? Pár hét és feladatokat teljesítek jutalomért…

- Engem nem fog zavarni, ha kapok még ilyen csókokat. – simítottam tincsei közé sóhajtva és lejjebb eresztettem pilláim. Pillanatokat sem kellett várnom és a dús, puha ajkak ismét enyéimen landoltak. Nem volt benne most semmi hevesség, hosszú, szerelmes, üdvözlő csókot váltottunk, egyre csak ölelve a másikat.

-  Akkor most ki a csókmániás? – suttogta szinte még ajkaim közé, mire halkan felkuncogtam.

- Én. – cirógattam arcélét gyengéd pillantásokkal. – De elnézheted nekem.  Rettentően hiányoztál. Nehezen aludtam el nélküled. – biggyesztettem le ajkam, mire azonnal kaptam a következő csókot.

Hosszú idő telt el így, majd csak összebújtunk a kanapén, A magányos lovast nézve. Érdekes volt a film is, mégis halk beszélgetéssel, apró csókokkal töltöttük ki.

- Beszéltem Hyominnal. – pusmogta hajamba Jongin két puszi közt, kíváncsian emeltem rá tekintetem. – Azt hiszem, békesség van köztünk.

- Azt hiszed?

- Igen. Találkoztam a vőlegényével és az öccsével is. Nagyon jófejek. – bólogatott határozottan, kissé előretolva ajkait.

- Ennek örülök. Sehunnak hívják a kisebbik fiút, ugye?

- Így van. A vőlegényét pedig Jonghoonnak hívják. Az apja sorolta őket a választhatók sorába, de Sehun az első pár találkozás után úgy döntött, kevésbé bonyolult nőt választana majd.

- Tehát tudott rólad.

- Hyominnak nem volt annyi sütnivalója, hogy hallgasson. Jonghoon az öccsével ellentétben kihívásnak tekintette. Így miután Hyomin kidobott és Sehun közölte, nincsenek komoly szándékai, a bátyja bevetette magát. Úgy gondolom Hyomin jobban jár egy érettebb férfival. – csak feldolgozva a hallottakat, bólogattam.

- De akkor Sehun miért jött el?

- Muszáj volt neki a testvérével jönnie, de nincsenek rosszban Hyominnal szerencsére.

- Értem. – bólogattam nyugodtan, jobban mellkasához simulva, karjai azonnal szorosabban zártak körbe. – Akkor azért jól érezted magad?

- Természetesen, csak hiányoztál. – mély hangja betöltötte a mellkasát, öröm volt így hallgatni.

Így telt el a nap a tv előtt, beszámolva mindenről az elmúlt napokból. Jongin részéről, amire emlékezett. Elmeséltem mi történt Ten édesanyjával, miért is kellett elhoznom ide a fiút, ő pedig mindent megosztott velem a ma reggeléről, felháborodottan beszélve Hyeriről a szomszéd utcából, akinek annyi volt a bűne, hogy tetszett neki barátom.

- Fura egy alak vagy. – motyogtam lehunyva a szemem.

- Fura?! Csak mert foglalt a szívem és zavar, ha valaki azonnal közeledni akar?

- Igen. – simítottam végig a széles mellkason, mire felszusszant, jóval békésebb hangnemben, mint eddig és lejjebb csúszva a kanapén, kényelembe helyezte magát. Percek alatt elaludtam szívverését hallgatva.

Mikor felkeltem, épp sötétedett, Jongin pedig nyugodtan szuszogott a karjai közt tartva. Kibontakoztam az öleléséből és betakarva egy puha plédből, kicsoszogtam a konyhába. Felhajtottam egy pohár vizet és elkezdtem hámozni egy narancsot. Lassan ideje lett volna zuhanyozni.

- Eljössz velem fürdeni? – a rekedt suttogástól égnek állt a szőr a tarkómon és akaratlan is jobban a meglepetésszerűen ölelő karok közé simultam.

- Szívesen. – sóhajtottam fel lehunyva a szemem. Bár kevésbé lettem volna zavarban miatta.

- Akkor most kérek legalább egy gerezdet. – tátotta el száját, én pedig belenyomtam a narancs szeletet.

Jongin türelemmel megvárta, hogy megegyem a narancsom, majd együtt totyogtunk át a fürdőbe. Némi tétova csend után pedig gyengéd csókok közt kezdett megfosztani ruháimtól. Bizonytalanul fogtam ujjaim közé pólója szegélyét és húztam le róla. Először csodáltam végig jobban bronzos, selymes bőrét felsőtestén, ma sokkal több bátorságot éreztem magamban. Reméltem, nem múlik el.

A kellemes, meleg víz alatt pedig újabb újdonság várt, szorosan ajkaimra tapadva simult hozzám és szorított a falhoz. Idegen érzés gyűlt az alhasamba, mintha hullámvasúton száguldottam volna, félretéve a tériszonyom. Új, izgalmas, borzongató érzés volt. Ha jól sejtettem, ezt hívták vágynak. Az pedig csak növelte bennem ezt, hogy hajam elpakolva nyakam is végigtapogatta ajkaival. – Jó? – lehelte egy érzékenyebb pontra, nagyot nyelve bólogattam. – Megengedsz nekem valamit? – cirógatta oldalam, teljesen megrészegülve bólogattam. Pillanatokkal később kissé hideg anyag ért bőrömhöz. Lassan, masszírozó mozdulatokkal kezdte eloszlatni rajtam a tusfürdőt. Zavaromban hozzábújva, arcom nyakába rejtve élveztem az egyébként nagyon kellemes érintéseket. Mikor ujjai azonban lábaim közé siklottak, összerezzentem. – Nyugi… - suttogta távolabb tova magától picit és szemeimbe nézve érintett meg újra, kissé idegesen haraptam be ajkam, de már nem rezzentem meg olyan riadtan, csak bámultam gyönyörű szemeibe. Csókja pedig teljesen megnyugtatott, amivel megajándékozott, hagytam, hogy kedve szerint érintsen és ismét éreztem azt a kellemes valamit magamban. Mely simításaitól egyre intenzívebbé vált.

Sokáig folytatta ezt a furcsa kínzást, egészen addig, míg türelmetlenebbül nem öleltem vállait. Valami többet akartam tőle. Bár még bátortalan voltam beismerni, vagy rászánni magam. Pusztán a fejemben fogalmazódott meg. – Menjünk, holnaptól megint dolgozni kell. – simogatta arcom mindkét kezébe foglalva, miután elengedte ajkaim. Sután bólogattam, és míg gyorsan megfürdött, alaposan leöblítettem magamról a szappant.

Miután segített hajam szárításában, együtt bújtunk az ágyba, magabiztosan fészkeltem magam azonnal a karjaiba és néztem szemeibe. Mosolyogva csókolt homlokon, majd ajkaimmal szemezett egy darabig, mielőtt megcsókolt volna. – Jó éjt kis bagoly!

- Szeretlek. – suttogtam mellkasába.

- Én is szeretlek. – simított végig hajamon, mély sóhaja pedig jelezte, lehunyta szemeit, így kényelembe helyezve magam, követtem példáját, bár álom nehezen szállt szemeimre. Folyamatosan érintése körül forogtak gondolataim. Három éve volt már. Három éve nem érintett meg sem józan, sem részeg férfi így. Talán itt volna az ideje tényleg odaadnom magam valakinek.

De Jongin előtt olyan zavarban vagyok. Mi van, ha nem fog menni? Anélkül is velem maradna?