Zöld szemű szörny

Másnap reggel azzal az elhatározással írtam egy üzenetet Hyominnak, hogy elmondom neki, Bini a mindenem. Szeretem, és ezen senki és semmi sem változtathat. Így várva válaszára, elvittem Twixet futni. Fogalmam sem volt róla, a kis Bini hogy bír el ezzel az ördögfiókával. Lementünk a partra, lelkesen üldözött mindent, maga után hurcolva engem, mikor pedig nem bírtam tovább, lehuppantam a homokba, tartva a pórázt. Kíváncsian, szimatolva jött vissza hozzám, megérdeklődni, mégis mi a gondom.

Koszos, nyálas, izzadt arccal, csurom vizesen értem haza és álltam ruhástól a hideg zuhany alá. Kora reggel ilyen gyilkos meleg volt máris. Talán meg kéne gondolnom, ki akarok-e mozdulni ma Hyomin miatt.

Üzenetét olvasva mégis igennel válaszoltam a magamnak feltett kérdésre.

„Én is beszélni szeretnék veled. Mindemellett nagyon meleg van, gyere át medencézni! Ne aggódj, Taemin vetette fel. És szeretném, ha találkoznál valakivel.”

Elgondolkodtató, némileg aggodalmat keltő, de csábító is volt az a medence. És ezek szerint Taemin otthon van.

Így összepakoltam törölközőt, fürdőnadrágot és összeszedtem gondolataim, Twixienek pedig vizet és tápot eleget hagyva elindultam a Lee rezidencia felé, a meleg ellenére gyalog. Busszal még rosszabb lett volna.

Kissé idegesen nyomtam meg a csengő fényes gombját, mégis innen dobtak ki pár hete. Némi csend után kinyílt az ajtó, a ház ura pedig döbbenten meredt rám. Tökéletes… Feszülten lestem félre és levert a veríték, a férfi pedig idegesen köszörülte meg a torkát.

- Fiam, nem tudom, hogyan adjam tudtodra, hogy nem vagy kívánatos személy a lányom körül.

- Mi? – pislogtam – Nem, nem. Félre ért, Mr. Lee. Nem szeretnék Hyomintól semmit sem. Meghívni is Taemin hívott meg, pusztán váltanom kell a lányával is pár szót a történteket illetően. Amolyan békés lezárás tekintetében. – húztam ki magam a végére, a férfi meglepetten pislogott.

- Ez esetben fáradj be, fiam… - méregetett bizalmatlanul, elállva az ajtóból, én pedig a ház szabályainak értelmében, cipőm az ajtóban hagyva meghajoltam, majd átvágtam az épületen, ki a medencéhez.

- Jongin… szia! Uramisten, apa ugye nem mondott semmi rosszat? Nem hallottam a csengőt. – pattant ki Hyomin a vízből és hozzám rohanva megölelt. – Öltözz át bent nyugodtan, Taemin még boltban van, én itt várlak kint. – mosolygott boldogan. Teljesen kivirult, nem tudtam hová tenni a dolgot, de birtokba véve az egyik mosdót, gyorsan átkaptam ruhám és vissza is tértem a medencéhez.

Letelepedve a parton ülő lányhoz, én is a vízbe lógattam lábamat. Nagyon kellemes volt végre. – Miről akartál velem beszélni? – mosolygott rám.

- Nos… sok minden történt az elmúlt időben. – sóhajtottam. Ez nehezebb lesz, mint hittem. – Igazság szerint, le akarom zárni ezt az egészet. Tudom, mondogattad, akkor is hozzám jössz, de nem akarom. Attól a naptól nem akarlak elvenni, hogy ott hagytál a hotelban. Igazság szerint már akkor sem voltam biztos benne, hogy el akarlak venni, mikor megkértem a kezed. De Taemin mondott dolgokat és én a könnyebb utat akartam választani. Hyomin én nagyon…

- Szereted Binit. Tudom. – mosolyodott el. Nyoma sem volt arcán dühnek, vagy bánatnak. Tiszta boldogság volt. – Beszéltem vele többek közt erről is. És bár akkor azt hittem önző módon, csak engem piszkálsz, már látom, hogy tényleg belezúgtál a nyaraláson.

- Azt hiszem annál már sokkal hamarabb belezúgtam. Csak minden másként alakult. – néztem szemébe, bólogatott.

- Nem volt jogom így rád tenni a kezem, csak mert tetszettél. Elvégre… semmi közös nincsen bennünk Binin kívül. Nem szeretem a filmeket, amiket te, nem szenvedélyem a tánc, neked pedig az edzés. Én nem szeretem az egyszerű ételeket, dolgokat, te igen. Talán a legjobb döntés volt ez a szakítás. – elgondolkozva bólogattam párat.

- Tehát nem bánod?

- Rosszul esett, mikor láttalak titeket próbálni. Rosszul esett, mivel évekig az enyémnek tartottalak. De se őt nem láttam még úgy nevetni, sem téged, mint akkor. Nem láttam benned soha annyi szenvedélyt, mint vele a színpadon. Tökéletesen összeilletek. – halvány mosoly jelent meg arcomon szavai hallatán. – És egyébként is… ő az első számú nyoszolyólányom, tudnom kell, milyen jöttmentet hoz az esküvőmre.

- Mi…? – motyogtam, de többre nem futotta, mert valaki magával sodort a medencébe. Némi birkózás után úsztam a felszínre, ezer közül megismertem Taemin csontos könyökét és térdét, annyit bántott már velük. Ördögien vigyorgott rám, mikor felbukkant és ő is kiseperte szeméből a vizet. Kíváncsian fordultam vissza Hyomin fele, mikor barátom átkarolta vállam. Egy vékony srác ült le mellé épp.

- Jongin, ő a vőlegényem, Jonghoon. Édesem, ő a volt barátom, Jongin.

- És miért van itt?

- Mert a legjobb barátom. Mindemellett ha otthon hagynánk, egész héten depizne, amiért a barátnője lelépett Thaiföldre a héten. – vigyorgott Taemin, fintorogva néztem rá.

- Bini Thaiföldön van? Áh, biztosan Tenéknél.

- Ten? – pislogtam.

- Igen. Imádni való srác, szerintem, ha megismerkedtek vele, ti is nagyon kedvelni fogjátok. – csak pislogtam a sok információ hallatán. Bini Thaiföldön van, valami Ten nevű srácnál. És este nem is hívott fel végül. Olyan rossz érzés gyűlt a mellkasomba, mint eddig még soha. – Szóval ne féltékenykedj édesem! Nincs okod rá. – bújt Hyomin a kissé rideg fiúhoz, az gyengéden nézett rá, majd rám mosolygott.

- Sajnálom az előbbit. Han Jonghoon.

- Kim Jongin. – fogtam vele kezet, közelebb úszva hozzá, közben a beszaladó Hyomin után lestem.

- Egyébként ki ez a Bini? Min naphosszat róla beszél, mióta csak ismerem.

- Mini mindig is naphosszat beszélt a hercegnőről.

- Bini, vagyis Eubin a legjobb barátnője egészen kicsi koruk óta. Hyomin pedig imádja őt, akárcsak fordítva.

- És most veszekedtek először, a nyáron. Vehetjük úgy, hogy Jonginon.

- Nem vehetjük úgy. – nyomtam le Taemint a víz alá. – Én középiskolában ismertem meg őket, Bini pedig maga volt a tökéletesség, legalábbis nekem. Csak épp észre sem vett, ellenben Hyominnal. Így keveredtem mellé.

- És akkor most hogy jársz vele? – pislogott.

- Kiderült, még mindig vannak kifejezetten heves érzelmeim iránta, hiába reméltem, hogy kinőttem ezt a szerelmet. És kiderült, neki is vannak érzelmei irántam, bár azt nem tudom mióta. – gondolkodtam el. Jonghoon csak bólogatott.

- Ha mind ennyire szeretitek, tényleg kedves lány lehet. – erre csak Taemin és én bólogattunk hevesen, mire felnevetett, bár halkan.

- Szóval ti ketten összeházasodtok.

- Így van, augusztus utolsó napján. – bukkant fel Hyomin lelkes mosollyal. És innentől kezdve be nem állt a szája. Tényleg ennyit beszélt mindig?

***

Kora reggel volt, mikor zajra keltem fel, majd valami, pontosabban valaki súlya landolt mellettem, részben rajtam.

- Noona, ébresztő! – ért valami a fülemhez, mire összerezzentem. Későn jöttem rá, csak Ten fogta két ujja közé a fülcimpámat.

- Ten, iszonyú korán van. Időeltolódás meg minden vacak, hagyj aludni!

- Csináltam neked vaníliás kávét.

- Mit? – támasztottam fel magam azonnal, kuncogva nézett rám és segített kiseperni a temérdek hajat az arcomból. Nem foglalkozva semmivel és senkivel, csoszogtam egészen a konyháig, ott is a bögréig, melyből egyszerre áradt a vanília és a kávé szeretett illata. – Ezt mindig anyukád tudta tökéletesen csinálni. – motyogtam a bögrébe, egy nagyot kortyolva a kellemes, hűs italból. Itt még melegebb volt, mint Szöulban.

- Hát, tőle tanultam. – huppant le egy székre és belekortyolt saját bögréjébe. Elgondolkozva vizsgáltam őt oldalról, majd megpiszkáltam egyik fülbevalóját. Emlékeim szerint Jonginnak is temérdek volt, de mostanában nem láttam őket a fülében. Jongin… hiszen nem hívtam fel. Annyira elfáradtam a hatalmas lakás felfedezésében és a város csodálásában, miután Ten kikönyörgött az erkélyre, hogy szegény fiú kiment a fejemből. Most pedig őt ismerve nagyon korán volt telefonálni. – Min gondolkoztál el ennyire?

- Tegnap este elfelejtettem felhívni Jongint.

- Ő a barátod, ha jól emlékszem. – csak bólogatva kortyoltam italomba. Ekkor szólalt meg a telefonom, mindent kis híján eldobva rohantam érte. Taemin neve sem okozott még ekkora csalódást, de elhívtam a videohívást. Mert nekik nem jó a hagyományos módszert.

- Jó reggelt hercegnő! – vigyorodott el, csak felmordultam.

- Nem okoztál még ekkora csalódást. – nevetve rázta a fejét. – De nálatok is nagyon korán van, mit csinálsz te ilyenkor fent? – gyalogoltam vissza a konyhába.

- Élem a titkos életem, amiről még te se tudsz.

- Kivel beszélsz? – karolta át Ten a vállam és kíváncsian behajolt a képbe. Taemin meghökkenve pislogott hol rám, hol a fiúra.

- Öhm… Bini, ugye tudod, hogy látom a furcsán idegen, helyes srácot is?

- Taemin, ő Ten, az unokaöcsém, Ten, ő Ten, a srác, aki minden nap tönkre akarja tenni az életem.

- Üdv! – mosolygott Ten szenvtelenül. – Szóval ő egy barátod. Taemin… szerintem régen már hallottam róla.

- Hyomin bátyja.

- Oh, világos. – mosolygott és elengedett, hogy nyugodtan beszélgessek.

- Miujság felétek? – nevetve pördült a székkel, amitől kicsit megszédültem, de elém tárult egy kisebb kupac az ágyán. – Az ott… Jongin és…?

- Sehun és Jonghoon Hyomin vőlegénye és ha jól értettem a féltestvére. – segített ki vidáman. – Kicsit sokat ittak tegnap a kicsik. Hyomin a medence mellett alszik egy gumimatracon. – felkuncogva ráztam meg a fejem.

- Szóval azért vagy fent, mert másnapos vagy.

- Inkább még aznapos, de talált. Miután szokás szerint mellé számítottam az ágyam, összevesztek rajta. – ingatta a fejét. – Egyébként fél este azt hallgattam mennyire hiányol, tartozol nekem négy egész órával, életem egyetlen értelme. – mosolyogva néztem csak rá, majd az ismét felbukkanó Tenre lestem a képernyő felett, telefonált, hát nem zavartam.

- De pihenj még Taeminie, majd beszélünk később. – mosolyogtam lágyan, mire a kamerába cuppantott és le is tette. Kíváncsian figyeltem ezek után az egyre feszültebbnek festő Tent.

- Jó… rendben. Rendben… felfogtam. – csattant fel végül fel és kinyomta a telefont, aztán az asztalra csapta és idegesen túrt hajába.

- Minden rendben, ugye?

- Persze…

- Nem anyukád miatt hívtak?

- Nem. – morogta és el is viharzott. Aggódva pillantottam utána, majd megpróbáltam belelesni telefonjába, de minden nagyon thai volt benne. Csak felszusszanva ittam meg kávém és elmostam, ami a mosogatóban volt. Még javában a habos vízben turkáltam, mikor csengettek, megtörölközve mentem ajtót nyitni. Egy kifejezetten csinos lány állt az ajtóban, gondolom barátnő volt. Felháborodottan kérdezett valamit, de egy mukkot se értettem.

- Ne haragudj, de nem értem… - motyogtam, majd befele fordultam a lakásba. – Ten, keresnek, és nem beszélem ezt az átkozott nyelvet, szóval told ide magad!

- Hagyj békén Bin! – hangzott fel a válasz valahonnan a szobák mélyéről.

- Do.. do you speak English? – lestem bizonytalanul a morcosan rágózó lányra.

- Yeah a little bit.

- I am Tens cousin from Korea.

- He doesn’t say anything to me.

- I’ts because I need to came the last moment instead of my mother. But I don’t know what is wrong with Ten now. I’m sorry.

- Never mind! I’ll text him when I got home. – intett és el is fordult. Becsukva az ajtót, idegesen vakartam meg fejem. Ez borzasztó kínos volt. Miután ittam egy pohár vizet, Ten keresésére indultam a nagy házban.

- Minden rendben? – ültem mellé, mikor megtaláltam az ágyában.

- Nincsen… - motyogta fejére téve egy párnát. – Nem akarok beszélni most róla.

- Szólok, ha kész az ebéd… - sóhajtottam fel és magára hagyva kiültem a konyhába. Pontosan két órahosszáig semmit se csinálni.

Ten pedig nem jött ki enni, hiába hívtam. Morcosan tömtem magamba a feleslegesen megfőzött ételt, mikor kinyílt az ajtó.

- Maga meg kicsoda? – ijedtemben kis híján megfulladtam. Egy középkorú, jól öltözött férfit véltem felsejleni könnyeimen keresztül, pillanatok múlva egy pohár vizet nyomott a kezembe, egyben le is hajtottam az egészet, majd szemeim törölgetve nyújtottam a kezem.

- Park Eubin, Ten unokanővére vagyok.

- Úgy tudtam a nagynénje jön, Kim Heojoo.

- Édesanyám az utolsó pillanatban visszamondta, mert elfeledkezett a műtétjéről.

- Remélem semmi súlyos.

- Csak a lába. – ültem vissza. – A tánc megviselte az évek alatt.

- Ten?

- A szobájában. Nem igazán hiszem, hogy vendégekre vágyik.

- Elhiszem. Megengedi? – mutatott az ételre, mire csak bólogattam és a férfi pedig tányért vett elő, majd szedett magának és helyet is foglalt. – Maga főzte?

- Igen, én voltam. Talán rossz? – állt meg a pálca a kezemben.

- Ellenkezőleg. Évek óta nem ettem hagyományos koreai ételt. Igazán jól esik. – csak kissé zavartan hajtottam fejet.

A csendes ebéd vége felé jelent meg Ten. Nevelőapja még az asztalnál ült, én pedig kis dobozba tettem a hűtőbe a maradékot.

- Mit keresel itt? – morogta vizet engedve magának.

- Az én lakásom.

- Ha már én nem mehetek, igazán az anyám mellett lenne a helyed.

- Meg kell értened, az állapotában csak felzaklatná, ha ott lennél.

- Mégis miért? A fia vagyok. Éveken át csak én voltam neki, miután az apám elment, nekem pedig most is csak ő van, erre te kitalálod, hogy menjek Koreába már most, a műtét előtt, miután iderángattátok Binit. – fakadt ki és levágva poharát el is viharzott. Az ajtó nagyot szólt még utána, mire összerezzentem. Szóval erről beszéltek reggel, és ezért ilyen zaklatott. A férfi csendesen két repülőjegyet helyezett az asztalra.

- Éjjel megy a gép. Nem mondtam neki, de az édesanyja szeretné, ha elmenne. Súlyosabb az állapota, mint hittük. Rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében és kevés esélye van a műtét sikerességére. Legalábbis itt. Átszállítják egy jobban felszerelt, profibb kórházba, ahol tapasztaltabb orvosok dolgoznak. Hatvan hetven százalékkal megnőhet az esélye. – köszörülte meg a torkát, láttam mennyire szereti ezt a nőt ez a kissé ridegnek festő férfi. – De kérlek, vidd magaddal azt a makacs fiút! Szüksége van az igazi családjára, engem sosem fog annak tekinteni. – megilletődve hajtottam fejet, majd miután elsietett a férfi, nekiláttam mosogatni és visszapakolni a cuccaim.

Miután mindennel végeztem, mentem csak Tenhez. A hátán fekve bámult a semmibe.

- Ugye tudod, hogy ma éjjel megy a gépünk? – motyogtam ujjaim tördelve az ajtóban. – Tudom, ez nagyon rossz most neked, nem is sejthetem mennyire, de kérlek, pakolj össze Ten. – halkultam el a végére teljesen, majd kifele igyekeztem.

- Maradj itt kicsit! – ő is kifejezetten halk volt, így kevésbé félve fordultam vissza. Ártatlanul pislogott rám, majd egyik kezét kinyújtotta felém, így az ágyhoz lépkedve leültem mellé, addig helyezkedett, míg az ölembe nem tette a fejét. – Tudom, hogy eltitkolnak előlem valamit. Nem vagyok hülye. És tudom, hogy elmondta neked. – bizonytalanul bólogattam.

- Anyukádat másik, jobban felszerelt kórházba szállítják. Ő kérte, hogy vigyelek haza, mert a családdal talán jobban éreznéd magad.

- Ez igaz. – sóhajtott fel. – Sokkal inkább vagyok veletek. Rendben, összepakolok, csak maradjunk így kicsit! Emlékszem régen mennyiszer aludtam így.

- Én is emlékszem. Még magasabb voltam nálad. – halkan elnevette magát és becsukta a szemét. Reméltem nem alszik el, nem volt ez olyan kényelmes póz, egyik kezemmel hátam mögött támasztottam magam.

Ebben a nyugalomban szólalt meg a telefonom, végre Jongin. Boldog, bár fáradt mosollyal vettem fel a késő délutáni hívást. – Végre látlak – mosolyogtam ragyogó, kíváncsi tekintete láttán. – Ne haragudj, olyan álmos voltam tegnap.

- Semmi baj. – mosolyodott el lassan, lágyan. – A fontos, hogy jól vagy. – csak bólogattam. Észre sem vettem, a súly eltűnt lábaimról, csak mikor Ten álla a vállamra nehezedett. Jongin arcán pont az értetlenség tükröződött, mint Taeminén reggel.

- A jó hír, hogy holnap reggelre otthon leszünk.

- Leszünk? – pislogott párat.

- Igen. Ten és én. – mutattam a mellettem mosolygó fiúra, aki vidáman integetett.

- Örülök, hogy meg…

- Mennem kell Bin, akkor holnap találkozunk itthon. – mosolygott sietve, majd meg is szakította a hívást. Ten csak halkan kuncogott.

- Mi olyan roppant vicces? – néztem rá morcosan.

- A vak is látja mennyire féltékeny volt. – csak pislogtam. Jongin féltékeny? – Na, rendben, összepakolok, még van két órahosszam. Addig főznél egy kávét? – borzolt hajamba, mire csak elveszve bólogattam. Miért féltékeny Jongin Tenre?

***

- Mindjárt felrobban, minden rendben van vele? – hallottam meg Sehun óvatos hangját, miközben telefonom szuggeráltam összevont szemöldökkel.

- Semmi baja. – nevetett halkan Taemin, mire rájuk kaptam a tekintetem. – Csak szembesült vele, kivel tölti az idejét a barátnője.

- Te tudtad? – kerekedett el a szemem.

- Reggel tudtam meg, míg az ágyamban aludtatok.

- És mégis ki ez a… ez a…

- A srác, aki helyesebb nálad? Ten.

- Nem helyesebb nálam. – fontam össze karjaim haragosan. Pedig a zöld szemű szörny bizony kacéran ugrált a vállamon, rajtam szórakozva.

- Ne akarj felrobbanni! – nevetett Hyomin laptopját nyomkodva. – A srác az unokaöccse. És azt mondta reggel jönnek. Tessék, reggelre egy gép van itt Bangkokból, még hozzá az A terminálon, fél hétre.

- Lehetetlen, hogy ilyen korán felkeljek. – pislogtam nagyokat.

- Pedig muszáj lesz, ha a féltékenységi rohamod után jó pontot akarsz szerezni nála. Elvégre majd felrobbantál az unokaöccse láttán. – vigyorgott Taemin szenvtelen. – Vagy menjek el értük én?

- Felejtsd el. Enyém a kocsid holnap. – álltam talpra és bevonultam a hálóba, Twix lelkesen követett. – Nektek pedig ideje hazamenni.

- Jól van, megyünk. – kuncogott Hyomin, mikor visszaértem a törölközőmmel. – Aludj jól pukkancs! – integetett, majd Jonghoont kézen fogva lecsukta a laptopot és el is indultak ki hárman. Sóhajtva néztem utánuk.

- Menj, zuhanyozz, reggel tényleg korán kell kelnünk. – tett Taemin hessegető mozdulatot és elnyúlt a kanapén. Hogy is hihettem, nem akar majd velem jönni Bini elé.

Ten

Hyomin sokáig nem szólalt meg, ami nála egyébként is ritka volt, nekem pedig most nagyon fúrta az oldalam a kíváncsiság, miért is akar beszélni velem. Azonban egyetlen mukkanás sem hangzott el köztünk egészen addig, míg környékünkön egy jól ismert, öreg, de jó állapotú hintához nem értünk. Sok válságot megélt itt a barátságunk. Egyszerre ültünk le a két hintába.

- Sajnálom… - szólalt meg ekkor halkan.

- Mit sajnálsz, Hyomin?

- Mindent. Mindent attól a perctől kezdve, hogy támadó voltam veled a nyaraláson. Nem… nem tudtam, hogy a srác, akihez hozzá mennék, csak mert nekem így tartja kedvem, belül ilyen mélyen érez valaki más iránt. – mosolygott rám szomorúan. – Azt hittem tényleg csak játszik, tényleg csak a szokásos, hogy engem idegesítsen. De láttalak titeket tegnap a próbateremben. Csak kíváncsi voltam és belestem, csak a sors akarhatta, hogy ti legyetek ott.

- Hyomin én…

- Nem kell bocsánatot kérned, amiért szereted. Mindig is utánad futott és én voltam a második, csak ez elkopott az évek során, amíg közel voltam hozzá. Talán a legjobb döntésem volt elengedni őt. – nézett a szemembe. – Ami pedig Taemint illeti… nem kell többé semmilyen hazugság. Jonginon kívül mindenki tudja mi történt. És nem bánom, bár haragszom rá. Nem bánom, mert tudom, hogy mindig is fontos voltál neki, tudom, hogy nem bántott. És minden bántó szavamért bocsánatot kérek. Mióta megismertelek. Most, amikor életedben először szálltál szembe velem, ráébredtem mennyit is bántottalak. Talán ezért esett nehezemre eléd állnom.

- Hyomin én nem haragszom rád. Csak féltem, hogy ami Jongin és köztem kezd kialakulni…

- Az rosszul esne nekem? Elsőnek fájt, ahogy figyeltelek titeket. De ma is, ahogy együtt voltatok a színpadon. Bini, ezt a srácot neked teremtették és én kaptam kölcsönbe. – halvány mosollyal néztem lelkes szemeibe. – Tudom, hogy imádni fogod őt. És tudom, hogy sokkal többet kapsz tőle, mint én valaha kapnék.

- És a házasság? – kérdeztem óvatosan, mire halkan dúdolva tolta elém kezét egy icipici kis kővel.

- Akiről beszéltem már a szakításnál is, Sehun, na a bátyja megkérte a kezem és apa is beleegyezett. Keményen dolgozik, jó üzleti érzéke van és szimpatikus még Taeminnek is, de ez igaziból bonyolultabb. Máskor elmesélem.

- Ennek őszintén örülök. – vizsgáltam meg a kis gyűrűt mosolyogva.

- És még valami. Azt hiszem, ez téged illet. – nyúlt táskájába és nekem nyújtotta a gyöngyös láncot. – Illik hozzád. Neked bezzeg tudott választani az mihaszna. – halványan elmosolyodtam szavaira. – Innen is látszik, a másik feled. – meghatottan pislogtam rá, feltéve nyakamba a láncot. – Még… nem tudom mikor lesz az esküvőm, minden bizonnyal augusztus legvégén. De ugye számíthatok rád? Leszel a nyoszolyóm?

- Ácsi! – tettem fel a kezem szigorú arccal, mire megszeppent. – Még le se csekkoltam a srácot. – az ijedtséget egy pillanat alatt mosoly váltotta fel.

- Köszönöm Bin. Jonginnal még nem beszéltem, de egy ideig még nem akarom zavarni. Megtennéd, hogy nem mondod el neki a dolgokat? Szeretném tényleg megbeszélni vele. Elvégre, ha ti együtt vagytok, egy csapatban maradunk. Amennyiben egy csapatban maradhatunk.

- Ha jól sejtem, ez már csak rajta múlik. De ezt vele is kell tisztáznod. – simítottam végig karján, hálásan mosolygott.

- Hazaviszlek, jó? Késő van. – állt fel a hintából, de megfogtam kezét.

- Sétáljunk! Taemin úgyse megy sehova tőlünk, míg nem vagyok otthon.

- Rendben. – biccentett és egymás mellett indultunk el hozzánk. A parktól már nem is volt olyan messze.

Taemin kocsija pedig ott virított a ház előtt, ahogy sejtettem. Kíváncsian lestem telefonomra, már mindkét fiú keresett nem egyszer. – Túlságosan féltenek. – nevetett Mini halkan, mire elmosolyodtam.

- Igen, úgy fest ez igaz. – indultam el fel nyugodtan, kinyitva a kovácsoltvas kaput, Hyomin pedig követett. Kezem már a kilincsemen volt, mikor kitárult az ajtó és meglepetten pislogtunk egymásra Jonginnal. Elkapva kezem ölelt magához és fúrta orrát a hajamba. Mintha minimum valami láncfűrészes gyilkos kaszabolna odakint.

- Utat! – pakolta odébb barátomat Taemin és zárt Jongin helyett a karjaiba. Elmosolyodva viszonoztam ölelését, így se ölelt még magához. – Ne haragudj a korábbi miatt! – motyogta fülembe, hajam simogatva. Csak elnéző mosollyal simítottam végig hátán.

- Semmi baj, ismerlek már. – lassan engedett csak el, majd húgára nézett.

- Én viszlek haza?

- Ma igen.

- Akkor menjünk, mielőtt valaki leharapja a fejem, amiért késő van. – csak sejtettem, hogy az újdonsült vőlegényre céloz. Meg se kérdeztem mióta járnak titokban. Mindegy.

- Rendben vagy? – cirógatta meg arcom Jongin, mikor Hyominék elmentek. Tekintete lassan siklott és ujjai közé fogta a nyakláncot. – Szóval visszakaptad.

- Igen, bocsánatot kért mindenért.

- Helyes. – ölelt át felsóhajtva és fejem tetejére nyomott puszit. – Még el se mondtam milyen ügyes voltál ma. Nagyon büszke vagyok rád kis tündér. – mosolygott le rám, én pedig alig vártam azt a csókot, amit kaptam. Édes, finomkodó, mégis vezetett engem. Szerettem a csókjait, kár lett volna tagadni.

- Te pedig nem estél el. – mosolyogtam ajkaira huncutul, mire jobban magához szorított.

- Pimasz vagy mostanában nagyon. – mosolyodott el ő is. – Kérhetek valamit?

- Attól függ, mit.

- Zuhanyozz velem! – kerek szemekkel pislogtam rá, majd éreztem, ahogy lassan elpirulok. Mosolyogva csókolt arcomra. – Ne aggódj, nincs semmilyen aljas szándékom! Csak zuhanyozzunk együtt!

- Rendben, – pirultam el még jobban – de nem ígérem, hogy a mellkasodon kívül bárhová nézni fogok. – halkan felnevetve ragadta meg a kezem és terelt a fürdő felé.

***

Szerettem volna, ha nem kell idegeskednie, így elsőnek a vizet nyitottam meg a fürdőbe zárkózva, majd kezeim közé fogva selymes pofiját, birtokba vettem ajkait. Éreztem mikor kezdett el ismét ellazulni, de derekát simogatva, tartva arcát, vártam még. Csak azután a bizonyos kis sóhaj után kezdtem el óvatosan lebontani róla ruháját. Pár napja fedeztem csak fel, hogy míg más lány szinte uralni akar, ha szabad utat, ő egyszerűen felsóhajt. Igaziból hihetetlen édesnek tartottam, de most még én is izgultam kicsit. Reméltem, hogy ez nem lesz sok neki. Néha túl hirtelen váltott.

Bőre mindenhol olyan selymes volt, mint ahol eddig tapasztaltam, óvatosan cirógattam csupasszá vált hátát, majd kibújtam felsőmből és hagytam neki, hogy a többitől maga szabadulhasson meg és előre mentem, arcom pedig a víz felé fordítottam.

Csak akkor néztem le rá, mikor megéreztem közelségét. Átkarolva derekát vontam magamhoz, szegénykém nagyon piros volt.

- Ne izgulj ennyire! – nevettem halkan, homlokon csókolva. – Nem fog felfalni senki.

- De akkor se zuhanyoztam még senkivel. – nyomta arcát mellkasomnak, óvatosan bontottam ki haját, amúgy is hullott rá a víz. A fekete zuhatag javarészt eltakarta őt. Hálásan pislogott rám nagy szemeivel. Elmosolyodva nyújtottam neki a tusfürdőjét, fáradt voltam én is, bizonyára ő is.

Nem igazán figyeltem rá, még ha csábító is volt a gondolat, nem akartam tényleg kellemetlen helyzetbe hozni. Csak szemem sarkából lestem rá néha. Gyönyörű volt. Talán megfeledkezett róla, mennyire zavarban volt eddig, fejét hátrahajtva állt a víz alá, csak pislogtam. Imádom, tényleg.

Amíg bent maradt hajat szárítani, meg fonni, én kinyitottam éjjelre az ablakokat, hogy a nappali meleg kiszellőzzön, majd bemásztam az ágyba.  Nemsokára Bini is felbukkant két édes fonatával és szorosan mellém bújt. Óvatosan öleltem át.

- Kérdezhetek valamit? – hümmögés.

- Voltál már pasival, igaz?

- Igen, voltam. – aprót biccentve bújtam nyakába. – Miért?

- Szerettem volna tudni, ha már nekem ígérted magad. – csókoltam meg finoman a selymes bőrt. – Szép álmokat!

- Neked is szép álmokat, Jongin! – motyogta félálomban, elmosolyodtam, majd lehunytam a szemem.

***

A fellépésekkel gyorsan telt a hetünk, minden este fáradtan dőltünk el, sokszor zuhany nélkül, vagy épp folytattuk az együtt zuhanyzást. Minden alkalommal jobban ment kicsit a feloldódás, de a ruhátlan Jongin látványa szörnyen zavarba ejtő volt.

Az első szabad reggelünk hajnalán keltem telefonom hangjára. Jonginból csak egy morgó kupac látszott, felvéve a telefont, kuncogva osontam ki a szobából.

- Mi a baj anya? – kérdeztem aggodalmasan.

- Ugye szabad a heted kincsem?

- Igen, miért?

- El kellene utaznom ma reggel, de megfeledkeztem róla, hogy a héten van újabb műtétem a lábammal.

- Hova kellene utaznod?

- A nagynénéd kórházban van és valakinek vigyáznia kell az unokaöcsédre.

- Anya… Ten tizenkilenc éves. – képedtem el.

- Kérlek kincsem. Három óra múlva megy a gép.  

                 

- Rendben anya, elmegyek. – dörzsöltem meg a szemem és letéve írtam egy sms-t Taeminnek, hogy vigyen ki a reptérre, a válasz hamarosan érkezett.

„Igenis uram!” Mosolyogva ráztam meg a fejem és visszamentem a hálóba, összepakolni pár ruhát, majd Jongint kezdtem óvatosan keltegetni.

- Mi a baj? – vont álmos hangon mellkasára, elmosolyodva bújtam hozzá.

- El kell mennem valahová. Külföldre, de jövök haza, amint lehet. – csókoltam homlokon az álmos fiút, majd mikor ajkaira mutatott, oda is csókot nyomtam. Aludt is vissza. Nem hittem, hogy felfogta, de legalább szóltam. Reggeli után felöltöztem, majd fogva cuccaim mentem is le. Taemin a motorháztetőnek dőlve várt.

- Jó reggelt hercegnőm! – ölelt magához, fél kézzel viszonoztam.

- Neked is Taeminie. – motyogtam ingébe.

- Incheon?

- Igen. – engedtem el és amíg berakta a táskám, beültem a kocsiba. – Hazafele elhozod Twixet anyától?

- Persze. – ült be mellém és indította is a motort. – Jonginnak szóltál?

- Igen, de szerintem nem fog rá emlékezni. Nagyon aludt még. – halkan elnevette magát és az útra figyelt.

- És hova ez a titokzatos út? – mutatott a frissen kinyomtatott repülőjegyemre.

- Vigyáznom kell az unokaöcsémre, amíg a nagynéném kórházban van. Anya ment volna, de kedden műtik. – Taemin elfintorodva bólintott.

Az út további része csendben telt, én is visszaaludtam még, csak Incheon előtt kevéssel keltem fel.

- Nem kísérlek be, inkább megyek és rárontok a pasidra. – nyomott puszit arcomra az épület előtt, amit viszonoztam, majd kiszállva fogtam a táskám és mentem is be. Pont időben érkeztem ide, hála Taeminnek. Busszal még legalább fél óra és lazán lekésem a járatom.

Beváltva jegyem felraktam a poggyászom a többi közé, majd vettem egy üveg vizet a gépre és be is soroltam a kapuhoz. Irány Thaiföld. Lestem a kapu feletti feliratra. Érvényesítették a jegyem és már nem volt visszaút.

A gépen ülve, várva az indulást, még írtam egy sms-t Jonginnak, hogy beszélünk, ha megérkeztem, majd kikapcsoltam a telefont és bekötve magam még a légi utaskísérő beszéde alatt szundítottam egy keveset, de a felszállás felkeltett.

***

Órákkal később álmosan ültem fel az ágyban. Rémlett valami hajnalról, de nem tudtam álmodtam-e. Szemem dörzsölve néztem telefonom, tíz múlt és egy sms várt. Taemin. Nem, Bini. Megnyitva nem hittem a szememnek. Tényleg elutazott? Thaiföld?

Telefonom bámulva mentem ki a konyhába, Taemin és Twix fogadott.

- Hát ti?

- Téged vártunk Rómeó. Szedd össze magad, megyünk kutyát sétáltatni!

- De Bini… - motyogtam elveszve.

- Észre se veszed és eltelik ez a hat nap. – bokszolt vállba. – Nekem elhiheted, majd lefoglallak.

- Rendben, rendben. – tettem fel kezeim. – Amúgy is el kell mennem a szüleimhez is. – vettem elő tejet és müzlit, majd leültem enni. – De miért is ment Bini Thaiföldre? – mint aki süket, csak a kutyával foglalkozott. Szemem megforgatva tömtem be szám.

Reggeli után előbb mosogattam, majd elmentem felöltözni, hogy elmehessünk megsétáltatni az izgatott Twixet.

- Olyan búval bélelt vagy. – bökött oldalba Taemin a Han partján sétálva. – Eddig is életben maradtál nélküle, most is menni fog.

- De az elmúlt hetekben minden nap láttam… - biggyesztettem le ajkam. Már szóra is nyitotta száját. – Nevezz papucsnak, de én tényleg ennyire szeretem. És nehéz volt közel kerülni hozzá. Mi van, ha mindent kezdhetek elölről, ha hazajön?

- Nem kell, csak ne idegeskedj! És beszélni fogtok, ha odaér. Inkább rendezd el addig a saját életed.

- Hogyan?

- Mondjuk, végleg lezárhatnád a dolgot Hyominnal a héten. – mutatott rá az egyik legkényesebb témára, mire vállaim megereszkedtek és bólogattam. – Nem lesz olyan rossz, hidd el. – megint bólogattam párat, majd átvettem a keresztbe menetelő Twix pórázát.

Mire hazaértem, a háziállat alaposan megizzasztott, fogalmam sem volt, Bini hogyan bírja ezt. És Twix látszólag el sem fáradt. Ömlött rólam a víz, hát beálltam a zuhany alá, majd törölközővel a derekamon csoszogtam a konyhába a hideg zuhany után. Kinyitogattam mindent, mire kitaláltam mit főzök magamnak. Előbb adtam ebédet a kutyusnak, aki minden mozdulatom követte, majd nekiláttam egy adag galbijjimnek. Twix pedig továbbra is kitartóan figyelt.

Mikor kész lett az ebédem, felvettem egy boxert és a tv elé telepedve kerestem valami aránylag lefoglalót. Őszintén fogalmam sem volt, Bini előtt hogy a francba teltek el a napjaim.

- Áh meghalok, ha hat napig így fog hiányozni… - hajtottam hátra a fejem a harmadik film megnézése után és akkor végre, végre megszólalt a telefonom. – Igen? – kaptam fel izgatottan, meg se nézve ki keres. Ismerős, halk kuncogás.

- Ez gyors volt. – boldog mosoly terült el az arcomon.

- Ne csodálkozz, úgy festek, mint a kutyád, mikor hallja, hogy nyitod az ajtót!

- Nem kellene unatkoznod! Érezd jól magad! Amúgy is rég voltál Taeminnel. – csak lebiggyesztettem ajkam. – Hamar eltelik az idő, de most mennem kell. Este írok neked Kakaon, drága így telefonálni.

- Rendben hercegnő… vigyázz magadra nagyon!

- Te is. – lágy hangja máris jobb kedvre derített.

- Szeretlek. – jelentettem ki, pedig nem mondtam neki az első alkalom óta. Most csak halkan kuncogott.

- Én is szeretlek. – tette le, és az unalom folytatódott. Úgy döntöttem végül, hogy kipakolok, még mindig minden cuccom a táskáimban gyűrődött.

***

Mikor leszálltam a repülőről Bangkokban, mintha egy másik világba cseppentem volna. Bizonytalanul, táskáimra hagyatva lépkedtem a tömegben, azon töprengve Ten hogyan is nézett ki, mikor valaki a karjaiba zárt.

- Olyan pici vagy, hogy alig találtalak meg, noona! – meglepve lestem fel a mosolygó fiúra. Jesszusom hogy felnőtt. És megnőtt.

- Szia! – mosolyodtam el vidámsága láttán. Azonnal elvette a táskám és megfogva kezem kezdett vezetgetni ki a reptéri tömegből.

- Fogunk egy taxit és…

- Jobb, ha elmegyünk bevásárolni.

- Oké. – bólogatott lemosolyogva rám, majd odaterelt egy várakozó autóhoz. Elmondta a célt és mentünk is. Szerettem a thai nyelvet, olyan egzotikusnak hatott a fülemnek, főleg, hogy igazán régen hallottam. Egy ideje nem találkoztam a családom thai felével, anya pedig nem erőltette, hogy tanuljam meg a nyelvet, így Tennek volt nehezebb dolga a koreai tanulásával. Közben elővettem telefonom és ígéretemhez híven felhívtam Jongint. Igazán édes volt lelkes hangja. Reméltem, hogy nem fog egész héten otthon unatkozni. – A barátod? – mosolygott Ten kíváncsian.

- Igen, bár még elég új kapcsolat.

- Az nem fontos, ha szereted. – nézett ki az ablakon, majd megint rám mosolygott. Hogy nem fáj ennek a fiúnak az arca? Mindamellett, hogy elbűvölő volt a mosolya.

Nem sok időbe telt a nagy forgalom ellenére sem, hogy elérjük a nagy bevásárlóközpontot. Unokaöcsém fizetett, majd befele indultunk egy bevásárló kocsival. Szerencsére a thai feliratok mellett angol is volt, így nyelvtudásom összekaparva válogattam össze olyan dolgokat, amik elállnak a héten. Ten is igyekezett ötletekkel támogatni a bevásárlást, így eléggé megpakolva léptünk ki végül a boltból. – Innen már csak pár sarok, szóval nem taxizunk, ha nem baj.

- Nem. – mosolyodtam el – szeretek sétálni. – viszonozta mosolyom és elosztva a csomagokat, csendben indultunk el a házuk felé. Egy hatalmas felhőkarcolóhoz. Tátott szájjal néztem.

- Anya új férje elég… pénzes, de nagyon sokat is utazik. Ezért kellettél te. Vagyis eredetileg nem te.

- Egyébként mi történt anyukáddal?

- Elütötték. Egyelőre úgy fest, hamar felépül, de félő, hogy bent tartják, mert gyereket vár. Akkor megyek veled haza. – vigyorodott el.

- Anya imádni fogja, hogy valaki egész nap ott nyüzsög körülötte. – kuncogtam fel – És legalább anyukád is nyugodtan felépülhet.

- Igen, az lenne a legjobb, ha nem akarna rám is vigyázni. De ahhoz másnak kell rám vigyáznia. – terelt be a liftbe és megnyomta a 17-es gombot. Rettentő magasan leszünk, nekem meg Jongin karjaiban is tériszonyom van.