Igazság szelet

Az este elég kínos csendben indult, miután elmagyaráztuk Taeminnek, hogy nem kell aggódnia a történtek miatt, bár én legszívesebben hozzátettem volna, ha nem kezdjük el, ez soha nem következett volna be. Persze Lee Taeminnek hiába magyarázta bárki is, hogy nincs igaza.

- Mosolyogjatok már kicsit! – motyogta Hyomin kínosan. – Az emberek sugdolóznak. Főleg miattad, oppa.

- Mi közöm ahhoz, hogy miket beszélnek? Mosolyogj te! – határozottan tapostam Taemin lábfejére magas sarkú cipőmmel, mire a fiú felszisszenve fordult el letörölni a belőle kicsikart könnycseppeket. – Na jó. – sóhajtott fel. – De csak mert az én Binim ilyen szépen kérte. – karolta át a derekamat az éttermen átsétálva. Fogalmam sem volt miben mesterkedik már megint.

Éreztem magamon az emberek tekintetét, Taemin nem az az ember volt, akit legalább a vagyonosabb körök ne ismertek volna. Ráadásul sok anya mesterkedett abban, hogy hozzáadja a lányát. Nem akartam ebbe belecseppenni, de úgy festett muszáj lesz, mert a fiú így akarja.

- Inkább mesélj valamit! – mosolyogtam haloványan Hyominra, mikor leültünk az asztalunkhoz.

- Mit mondjak? Nélküled szinte sehova se szoktam menni. – biggyesztette le tökéletesen rúzsozott ajkait kiskutyaszemekkel, mire Jongin mosolyogva cirógatta meg pofiját. Barátnőm válasza egy boldog mosoly volt párjára, majd odabújt vállához. Az ilyen gyengéd pillanataikban minden haragom elszállt felé. De csak emiatt a szeretet miatt.

A pincér hamarosan megérkezett és kiosztva az étlapokat feljegyzetelte ki mit kér inni.

- Még mindig nem szereted a pezsgőt?

- Se a vörösbort. – néztem Taeminre komoly tekintettel, mire felkuncogott.

- Akkor kérünk egy üveg chardonnayt. Lehetőleg valami édesebbet. Ti?

- Pezsgőzünk. Mint mindig. – mosolygott Hyomin, mire a pincér csak mosolyogva biccentett. Hamarosan pedig megint négyen maradtunk. Igyekeztem az étlapomba temetkezni Hyominék turbékolása elől. Nem zavart soha sem, megszoktam már, hogy ennyire nyílt a kapcsolatuk, de utáltam, hogy nekem ez nem járt ki. Bár nem rajongtam ennyire a nyálas dolgokért, mint ahogy ők csinálták.

- Egyébként, még nem mondtam, de büszke vagyok a kis papagájomra. – mosolyodott el Taemin hajamhoz nyúlva és egy kék tollacskát halászott ki a tincsek közül. Zavartan pislogtam párat, kuncogva cirógatta meg vele orromat, majd a hamutálba ejtette. Hyomin és Jongin is meglepve meredt ránk, értetlenül pislogtam párat, majd eszembe jutott mit is csinált Taemin az előbb.

- Úgy tudtam, ti nem tudtok megmaradni egy helyiségben. – mutatott ránk barátnőm. Taemin elmosolyodva fogta meg kezem az asztal alatt, mire összerezzentem.

- Nem fogok többet hazudni ezzel kapcsolatban… - kezdett bele, megszeppenve pislogtam. Mindent el fog mondani? Akkor Min kinyírja. – Tudom, hogy mostanában nem hogy távolságtartóan, hidegen viselkedtem mindenkivel. Főleg Binivel.

- Egy öntelt fasz voltál. – motyogtam bajszom alatt, elmosolyodva szorította meg kezem.

- Ennek pusztán az az oka, hogy nem szeretnék még több embert a családba vonzani. Jól tudod, miről beszélek.

- Persze, hogy tudom. – motyogta Hyomin Jongin ujjaival játszva. – Féltem is a kapcsolatunkat. Apa azt tesz tönkre, amihez csak kedve van.

- Tudom, hogy Bini erős és apa is nagyon kedveli, tekintve, hogy szinte a testvérünk, mégis elkezdtem félteni mostanában. – lesett rám szeme sarkából. Arról beszélne, hogy apukája arra kérte, vegyen el? Remélem, nem hozza fel.

Közben megérkezett a pincér az italokkal és felbontva azokat, kitöltött két-két pohárba.

- A vacsora? – mosolygott nyájasan, elővéve jegyzeteit.

- Egy páros tengergyümölcsei tésztát kérnénk. – ragyogott Hyomin Jonginba kapaszkodva, a fiú azonban nem tűnt olyan lelkesnek.

- Önöknek mit hozhatok? – fordult felénk kevésbé nyájasan.

- Én roston sült csirkét kérnék, salátával. – motyogtam orrom alatt.

- Lesz két szelet steak salátával, az egyik véresen, a másik átsütve, valamint két adag soba egyben.

- Ez minden?

- Igen egyelőre ez minden. – mosolyodott el Taemin, mire meglepetten meredtünk rá.

- Téged éheztetnek, vagy mi? – böktem oldalba azzal a kézzel, ami szabadon volt, majd mikor nevetve italáért nyúlt, követtem példáját.

- Igyunk ránk. – mosolygott húgára, Hyomin kuncogva emelte meg pezsgőjét, majd belekortyolt az elvileg finom italba.

- De oppa… történt valami, ami miatt ennyire távolságtartó lettél Binivel, most mégis megint ennyire közel kerültél hozzá? Hiszen vele töltötted a vasárnapot, most pedig elhoztad egy randira. – hajolt előre kíváncsian, valami érdekes történetre éhesen.

- Apa felvetette, hogy összeházasodhatnánk. És nem is tartom rossz ötletnek. – bár Taemin mosolya vidám volt és őszinte, Hyomin meglepve pislogott párat, Jongin pedig köhögve tette le poharát, mindenki aggodalmasan nézte a fulladó fiút.

- Édesem, rendben vagy? – simogatta Min hátát, még akkor is, mikor párja kihúzta magát és biccentett, hogy jól van.

***

Kínos volt kis híján megfulladni, mikor Taemin mosolyogva közölte, hogy nem tartja rossz ötletnek elvenni Eubint. Zavart? Egyáltalán nem zavart volna más körülmények közt. De így nem tudtam elképzelni. Ha Bin nem vonzódik a férfiakhoz, miért nem tiltakozik? Miért nem veszi ezt észre Hyomin például? Nem hittem el, hogy csak nekem tűnik fel ez az apróság. Apróság? Terhes lenne? Taemintől? Lehetetlen, Eubinnél kisebb és vékonyabb lányt keveset lehetett látni, bár véznának nem volt vézna. Csinos… Mindenesetre, lehetetlen, hogy terhes legyen. Mert leszbikus és mert annak látszania kellene rajta.

- Rendben vagy? – pislogott rám Taemin gyanakodva, mire csak bólogattam párat.

- Csak hirtelen ért a dolog. – sütöttem le a szemem. – Gondolom Eubinnek nem most mondtad először. – lestem a lányra, de nem nézett felém, az ölében bámult valamit. Fogják egymás kezét? Ezek szerint együtt vannak. Milyen örömteli pillanat! Csak valahogy felfordult tőle a gyomrom. Annyira hamis volt az egész. Taemin még most is hazudott.

- Tényleg Bini, oppa mikor mondta neked?

- Vasárnap említette. – emelte fel fejét a mellette ülőre nézve. – De nem ejtettünk róla semmi érdemleges szót. Csak azt, hogy édesapátok felvetette az ötletet.

- Apa jól tudja, hogy soha nem fogok megházasodni, ha rajtam múlik. És jól tudja, kedvelem Binit annyira, hogy eléljek mellette.

- És az unoka kérdés? – szólalt meg Hyomin halkan. – Mármint Bini anyukája sem tudja, hogy mi a helyzet vele… és annyira régóta beszél már unokákról. – láttam, ahogy Eubin vissza lehajtja a fejét és motyog valamit, mire Taemin idegesen néz félre. Bár hallottam volna. Talán tényleg terhes? Fogalmam sem volt.

- Ezt ne ma este vitassuk, bonyolultabb téma. – mosolyodott el végül hyung kínosan. Teljesen összezavartak most. Minden még bonyolultabbá vált.

- A vacsoránk! – derült fel Hyomin némi idő elteltével. Igaza volt, a vacsora végre megérkezett az asztalhoz. Lekerült elénk a gusztustalan tál tészta, mégis mit meg nem teszek ezért a nőért, mikor a barátnője és a bátyja előtt akar felvágni a „felhőtlen” kapcsolatunkkal. Jó vicc. Mostanában túl sokat veszekedtünk apróságokon. De ennek ellenére talán csak még inkább meg akartam kérni a kezét. Végre ellent mondott nekem néhanapján.

Unottan szemezgettem a tésztából, mialatt Hyomin csak úgy szívta magába az ételt. Tekintetem Taeminre siklott, mintha direkt a kedvenc rendelte volna, majd Binire lestem. Mióta megtiltotta, hogy így hívjam, akaratlan is mindig ez a név akart kiszökni a számon. Apró falatokban eszegetett. Eszik eleget vajon? Mintha fogyott volna mostanában. De hol is érdekel ez engem? Csak lekevertem magamnak fejben egyet és visszatértem Taemin irigylésére. Furcsa volt ez a nap nekem. Csak érjen véget mihamarabb. – Kérek pár percet! – állt fel Hyomin amint visszatértem gondolataim közül. Tudtam jól, több lesz az néhány percnél. Mind jól tudtuk mit csinál ilyenkor a mosdóban, mégsem éreztem úgy, hogy segíteni tudnék a gondján. Ez inkább Eubin dolga volt. Bár Hyomin bulimiája túl régóta tartott ahhoz, hogy csak úgy véget lehessen vetni neki.

Amint eltűnt a látóhatáron, Taemin eltolta előlem a tésztát és egy fél tál soba meg egy nagy steak landolt előttem.

- Egyél, ha életben akarsz maradni, míg hazaérünk! – zavartan biccentettem, majd elmosolyodtam vidám hyungom láttán. Ez volt az a Taemin, akit szerettünk. Sebesen kezdtem magamba tömni az ételt. Előbb a tésztát, majd a húst.

- Rendelhettél volna csirkét. – motyogtam, mire csak elfintorodott.

- Örülj neki, hogy gondoltam rád! – ingatta fejét. Elmosolyodtam, de kellemetlenül nagy volt a falat. Kiköpni mégsem köphetem ki. Egy pohár víz jelent meg előttem, Bini vékony kis ujjai közül vettem ki az italt, nem engem nézett, azt figyelte Hyomin jön-e. Segített nekem. Nem először értem hozzá ma, megint olyan könnyű volt áthidalni a végtelennek tűnő szakadékot köztünk. Először Twixszel, utána a hibámnak hála, most pedig az ő segítségével.

Mire Hyomin visszaért, elfogyott a félig véres steak és a soba, én pedig végre jóllaktam. Már csak színészkednem kellett. Most vettem csak észre, mennyivel kevesebb tészta van a tányérunkban. Lehetetlen, hogy Hyomin ennyit evett volna.

- Ehetnél többet Bini, beteg leszel. – dorgálta meg barátnőjét, aki csak meredt tányérjára, meg az azon nyugvó fél szelet húsra. Sápadtnak tűnt.

- Elnézést! – motyogta aztán riadt tekintettel és elrohant arra, ahonnan Hyomin épphogy csak érkezett. Végig se gondoltam a dolgokat, Taemin se volt már ott.

- Mondtam, hogy beteg lesz. – Ingatta fejét Hyomin hozzám bújva.

- Te rendben vagy? – cirógattam karját homlokon csókolva.

- Van, amiről nem illik beszélni. – simította kezét arcomra és finoman megcsókolt. Mondanom sem kell, borzalmas íze volt.

***

Az elkövetkező héten szinte semmit sem ettem, mire újra jól lettem. Taemin minden nap hozott nekem teát, kávét, kekszet vagy csokit a próbákra délelőttönként, a rend pedig visszaállt négyünk közé a hétvégére. Jonginnal megint nem szóltunk egymáshoz és örültem neki, hogy Taemin hallgatott arról, Hyomin undorító tésztája miatt hánytam két napig. Pontosabban, mert nem szoktam hozzá, hogy annyit egyek. De tényleg nem akartam, hogy a fiúk bajban legyenek, Jonginban pedig továbbra is a Min iránti szeretete volt számomra az egyetlen pozitívum. Ezért segítettem nekik.

- Holnap vissza kell menned anyához, mit szólsz? – simogattam Twixet az erkélyen ülve. – Egy hétig nem látom az én Twixiemet. – biggyesztettem le ajkam, csak közelebb fúrta fejét hozzám. A csomagjaim már becsomagolva vártak a holnap esti indulásra. A festékes balhé miatt hamarabb lezárult a színdarab játszási ideje és mi nyertünk egy fél hét plusz nyaralást.

- Elvigyem ma este a bőröndjeid? Ha már kocsival vagyok. – szólalt meg halkan a hajam piszkáló Taemin, akinek eddig csak szívverését hallgattam.

- Ha gondolod. – hunytam le szemem, élvezve a kivételesen csendes várost. Csak egy távoli koncert hangjait sodorta ide a szél. – Mint nem zavarja, hogy csak félúton vesszük fel?

- Nem hinném. Mostanában sokat ruccant le vidékre. Biztos jobban érzi ott magát, mint egyedül a házban. Elvégre te és Jongin a színházban vagytok, én meg éjszakába nyúlóan a cégnél, ha nem utazok éppen.

- Tényleg sokat van vidéken mostanában?

- Az elmúlt hónapokban egészen sokat járt le. Április közepe óta talán. – kíváncsian lestem fel nyugodt arcára. – De örülök, hogy most veletek tölthetek majd némi tényleg szabad időt. Még a telefonom is ki fogom kapcsolni.

- Ejha, Lee Taemin, te aztán bevállalós ember vagy! Mi lesz a következő? Meztelen szaladgálsz és kukákat gyújtogatsz? – kirobbant belőle a nevetés, majd mosolyra görbülő ajkakkal csókolt homlokon.

- Ezért szeretek ennyire veled lenni. Bárki, aki azt mondja, nem vagy szórakoztató, nem próbált még igazán megismerni. Ebben biztos vagyok. – mosolyogva hunytam vissza a szemem.

- Akkor holnap hozzak anyától enni az útra?

- Jó sokat. De az se baj, ha te főzöl. Azt is szeretem.

- Majd együtt megcsináljuk a vacsorát.

- Tökéletes. – fonta körém karjait és nagyot szusszant. – Nincs még senki? – kérdezte meg halkan, mire csak a fejem ráztam. – Kénytelen leszel tényleg hozzám jönni. – finoman ütöttem meg, válasza apró kuncogás volt. – Pedig csinos lány vagy, szép arccal és elragadó jellemmel. Miért nem ismerkedsz?

- Mert leszbikus vagyok…

- Tényleg… - sóhajtott fel keserűen. – Hidd el, ha tehetném, kitörölném a múltból azt az éjszakát. Vagy többet innék, hogy egyszerűen csak beájuljak az ajtódon, ahelyett, hogy rád mászom. Ezért kellene sokkolót vagy ilyesmit tartanod magadnál. Nem mondták még?

- Akkor se tudtalak volna bántani, ha lett volna ilyesmim. – motyogtam.

- Ezért hagytad, hogy elvegyem a szüzességed? Nem hinném, hogy jó ötlet volt. Százszor jobbat érdemeltél volna. – piszkálta tovább hajam.

- Ami elmúlt, elmúlt. – karoltam át derekát, teljesen hozzábújva.

- Nem zavar a következménye?

- De igen. De Hyomin megkopaszt, ha megtudja, hogy megszegted az egyetlen szabályt. Bini tabu. – velem sóhajtotta a mondatot.

- Nekem és mindenkinek, aki a haverom. Emlékszem. Ha reggel nem törte volna ránk az ajtót a húgom, kitaláltam volna valami sokkal jobb sztorit, minthogy rád kenjek minden terhet. Sajnálom. – suttogta hajamba, majd megint finoman homlokon csókolt.

Érzelem bomba festékkel

A vasárnapi lustulás után kifejezetten kellemetlen volt reggel az ébresztőm után tapogatózni és meglelve a telefont, hunyorogva kinyomni. Twix csak nyüszögve fektette fejét mellkasomra. Okos kis szörny volt, jól tudta, hogy ma mennem kell dolgozni.

Eltolva buksiját kimásztam a paplan alól és felhúztam a redőnyt, kitártam az erkély ajtaját. A nap sárga ujjacskái még csak cirógatták a vattacukros eget. Egy repülő húzott a finom felhőrétegre éles, fehér csíkot. Teljes nyugalom uralkodott kint.

A konyha volt első megállóm, feltettem főni a kávét, majd míg a víz felforrt a kotyogóban, ami biztosan idősebb volt nálam, – de hát így a legselymesebb a kávé – kikészítettem a mai ruhám a táskám mellé, melyben balett cuccom nyugodott. Fehér ujjatlan ing és magas derekú, lenge virágos rövidnadrág. Mire kiválasztottam, kész lett a kávém is, de előbb adtam enni Twixienek. Azután foglalkoztam csak magammal és kortyoltam el az erkélyen az italom.

Már szinte kivilágosodott, mire elmentem futni. A szokásos, városból kifele tartó utam helyett ma a Han homokos partszakasza felé kanyarodtam. Twix szófogadóan ügetett mellettem, mialatt áthaladtunk a belvároson.

A homokos partra leérve elengedtem az izgatottságtól már reszkető kedvencem, ő pedig kilőtt a távolba. Mosolyogva indultam utána, így nem veszítettem szem elől. Rajtam kívül jó pár gazdi és futó időzött még idelent a parton, élvezve a kora reggeli hűvöst. Hamarosan az árnyékban se lehet majd megmaradni idekint.

Twix lelkesen rohant valaki felé, még egy vakkantást is kicsikart magából, mire megijedve sprinteltem utána. Nem engedhettem volna el, de olyan barátságos és szófogadó volt mindig is, hogy bíztam benne. Sajnos azonban elkéstem, túl lelkes házi kedvencem leterítette áldozatát, aki csak nehézségek árán szabadult alóla. Taemin nevetett rám, mire megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.

- Látom ám, hogy bepánikoltál. – tápászkodott fel kuncogva. – Be is perelhetnélek.

- Uram, jól van? – sietett oda egy parti őr. – Hölgyem, a szabályok tiltják a kutya elengedését. Pont az ilyen balesetek miatt.

- Ugyan uram, felesleges azonnal így aggodalmaskodnia. – nevetett Taemin átkarolva a vállam. – Twixie nem bánt senkit, igaz öcskös? – guggolt le a cipőjét szaglászó kutyához és alaposan megszeretgette. – Ne haragudjon a kis feleségemre! Csak nem bír el vele, ha elém akar rohanni. Ő sérült volna meg, ha nem engedi el. Egy ilyen aprócska lányért kár lenne.

- Elnézést a kellemetlenségért! – hajolt meg a férfi, majd elsétált. – További szép napot! – hajtott még fejet egy pillanatra megfordulva. Egy ideig bámultam utána, majd mellkason vágtam Taemint, aki nevetve kapott oda.

- Mi az, hogy a feleséged?! Akarsz még enni anya főztjéből?

- Sose lennél olyan gonosz, hogy megfossz tőle. Velem ellentétben neked hatalmas szíved van. – nyomott puszit fejem tetejére. – Viszont Jonginnal jöttem, nem láttad? – nézett körbe hirtelen. Reméltem, hogy viccel, vagy Jongin már rég átúszta a Hant, mert meglátott.

- Jössz már hyung? – hallottam meg a hangot a hátam mögül, ami vidáman csengett. Nem ismert fel minden bizonnyal. – Oh, társaságod van? Ne haragudj a nevem… - mosolya úgy fagyott le, ahogy folyamatosan fordultunk egymás fele. Mi lehet rajtam, ami ennyire zavarja? Figyelmét azonban hamar elterelte a kíváncsi Twix. Mosolyogva guggolt le hozzá és kezdte szeretgetni, dögönyözni. – Hát te honnan keveredtél ide? – Mormolta a kutyának, Taemin pedig vigyorogva karolta át a vállam, mire duzzogva szusszantam fel. Így is melegem volt.

- Bini kutyája.

- A tiéd? – kapta fel Jongin a fejét, tekintete azonban lelkesen csillogott. Csak bizonytalanul bólogattam. Rám nézett, hozzám szólt és nem volt benne semmi hideg, vagy kínos, furcsa ez a nap. – Nagyon szép. – fordult vissza a már lihegő Twixhez. – Hogy hívják?

- Twix.

- Oh, tényleg. – szélesedett mosolya, mire csak lestem. „Oh, tényleg?” Mintha tudnia kellett volna.

- Mit csinálsz ma? – mosolygott Taemin.

- Próba van, utána fellépés este.

- Bocsi Jongin, de Binit kérdeztem. - A fiú kissé elvarázsolva pislogott fel ránk. 

– Neki is.. – motyogta, mire zavartan lestem félre. Mindig elfelejtem, hogy minden nap egy csapatban dolgozunk.

- Ideje indulnom, ha haza akarok érni időben, mielőtt indulnom kell. – guggoltam le, Twix pedig azonnal farok csóválva lépkedett hozzám.

- Még csak fél nyolc… - értetlenkedett Jongin, de csak lesütöttem a szemem és a póráz kapcsával bajlódtam, Taemin ilyenkor sose veszi észre, hogy segítenie kell. – Segítek… - jelent meg előttem Jongin arca és kezem finoman eltolva könnyedén felcsatolta a pórázt.

- Köszönöm… - motyogtam megzavarva és felegyenesedve Taeminre mosolyogtam, aki rám kacsintott, majd futva indultam haza.

- Remélem, vigyáz magára a kis feleségem. – kiáltott utánam egy szeretett hang, mire behúztam nyakam és gyorsítottam.

***

- Feleségem? – pislogtam teljes értetlenségben Taeminre, még azon járt az eszem, ami az imént történt. Teljes természetességgel guggoltam le Eubin mellé, hogy segítsek neki. Eszembe sem jutott a távolság, ami köztünk volt. Nem hittem volna, hogy ilyen könnyű lenne áthidalni.

- Csak amolyan vicc. – mosolyodott el barátom. – Szeretem, hogy értékeli a vicceim.

- Azt hittem te még nálam is távolabb állsz tőle. – gondolkodtam el az emlékeimben kutatva. Nem rémlett, hogy Taemin valaha is szeretettel viccelődött volna a lánnyal.

- Mi? Én? Persze. – húzta ki magát félrenézve és tovább akart indulni, de elkaptam a karját.

- Nem fogsz többet hazudni. Legalábbis ezzel kapcsolatban nem. – néztem rá szigorúan. Kezdett elegem lenni abból, hogy engem is eltaszít magától.

- Rendben, rendben. – tette fel kezeit sóhajtva és séta tempóban indult el ismét. – De ma tönkre tetted a reggeli futásom és az Eubin teremtette jó hangulatom is.

- Tetszik neked?

- Mi?! – kacagott fel. – Dehogyis. A húgomként szeretem. – ingatta a fejét.

- Három éve nem hallottam még csak hasonlót sem.

- Három éve lassan, hogy hozzánk költöztél. – nézett előre.

- Te nem szeretnéd, ha elvenném Mint. Igaz?

- Nem azzal van baj, hogy szereted, vagy el akarod venni. Hanem, hogy ennek is az általam utált családom lesz a középpontja. – ledöbbenve pislogtam rá. Erről megfeledkeztem. Teljesen.

- És Bini? – idejét se tudom mikor hívtam így hangosan. Pedig én adtam neki ezt a becenevet.

- Apa azt akarja, hogy vegyem el. – szemeim valamivel kerekebbek lettek. Miről nem tudok még?

- De hát lesz…

- Szerinted apa arcához vágtam, hogy bocsi, a kis boszi leszbikus? – emelte fel kissé hangját, mire összerezzentem. – Ne haragudj! Ő az utolsó, akit nem kényszerített magába Hyomin miatt és miattam az a mocsokkal teli ház… nem veszíthetem el őt is emiatt.

- Titkolsz még valamit, igaz?

- Vannak dolgok, amikről jobb nem tudni. Vagy jobb nem felemlegetni. Vagy nem csak az én titkaim. – mosolygott rám feszengve, majd futva indult el ismét. Megkukulva követtem. Tudtam, hogy nehéz lesz, de nem hittem, hogy ha Taemin el kezd megnyílni, bonyolódnak a dolgok. Azt hittem könnyebb, mint összeadni egyet eggyel.

Eubint ismét a próbán láttam. Haja szoros, összeszedett kontyban a háló alatt. Talán még a gyerekosztályon vett pici fekete dressz rajta. Makulátlan, fehér harisnya és elfoglaltan tekerte fel lábszárán a spicc cipő szalagjait. Halovány, melankolikus, elvarázsolt mosoly játszott szája sarkában. Egy tincs kiszabadult az egyik hullámcsat alól és szinte már gúnyosan himbálózott gazdája arca előtt. Az egész jelenet tele volt mély nyugalommal. Olyan méllyel, amilyen talán csak az ő lelkében volt. Mert én ezelőtt nem éreztem ilyet. Ahogy elfintorodott és elkapta a rendetlen tincset, mosoly szökött arcomra.

- Hát te min mosolyogsz ilyen bárgyún? – kapta el vállam egyik társam, Insoo, majd követte a tekintetem és Ó-t formált ajkaival. – Csak nem…

- Nem, Insoo nem. – suttogtam kínosan, riadtan, de katasztrófát már nem tudtam megfékezni.

- …tetszik neked a kis Bini? – a név gazdája felkapta a fejét és gyanakodva mért minket végig, hirtelen mozgására a hajtincs ismét szabadon keretezhette arcát. Legszívesebben megint elmosolyodtam volna, de a levegőben ülő nyugalmat mintha kényszerűen szívták volna el. Legalább elraktározhattam ezt az emléket, egy új, kellemes érzést.

- Mégis miért tetszene egy leszbikus? – flegma kérdésemre többen felém fordultak, Eubin tekintete pedig sokszorosára tágult. Egy pillanatig nem értettem miért, majd éreztem, ahogy kifut a vér az arcomból. Azonnal bocsánatot akartam kérni tőle, de már nem láttam tekintetét. – Bin…

- Mindenki a helyére, hármas pozíció! – a szigorú hanggal én sem mertem ellenkezni így a suttogó táncosok közt átfurakodva helyemre álltam. Mindenki Eubinről beszélt. Elveszetten néztem az apró lány fele. Egyenes háttal, feszes, tökéletes tartásban állt, várva a következő feladatát.

Mégis mit tettem már megint?

***

Kínzó lassúsággal telt el a néhány táncóra, ami ma délelőtt volt. Két balett és egy erősítés. A suttogást végig hallgathattam, és nagyon kellemetlenül éreztem magam tőle. Mégsem Taeminre haragudtam, hanem a túl nagy szájú Jonginra. Ennyire sértő a feltételezés, ha én tetszem valakinek? Duplán taposott ma a lelkemben. Kiadta legféltettebb titkomat és meg is bántott.

- Bini.. én… - sietett utánam órák után a fiú, de sietve leráztam.

- Neked Eubin. Bininek a barátaim hívnak. – siettem be a női öltözőbe.

- Ugye nem hittétek el? Csak vicc volt… csak egy baráti vicc… - hallottam kintről esetlen hangját.

- Viccnek lehet, hogy vicc.

- De hogy baráti… - horkant fel egy másik lány. – Van képed a barátodnak nevezni? – lesütött szemmel vártam mi fog történni, hamarosan beértek a lányok és mind azonnal körém gyűltek. Megtudakolni, hogy jól vagyok-e, vagy kérek-e valamit.

Végül rábeszéltek egy kávéra az orrom lógatása helyett, így lassan visszavettem utcai ruhám és mindenhol ráncmentesen betűrve ingem a nadrágomba, leengedtem hajam, majd biccentettem, hogy mehetünk.

A folyosón még mindig ott állt a furcsán elveszett Jongin, szóra nyitva száját lépett felém, de meglátva tetemes kíséretem, csak a falhoz lapult. Az eddig népszerű fiút most pillantásra sem méltatták.

- Mégis mit képzelt magáról, hogy ilyet mond?! – háborogtak mind, mire elmosolyodtam.

- Aranyosak vagytok, hogy így kiálltok mellettem, de tényleg nem akart megbántani. A menyasszonya a legjobb barátnőm és legjobb barátját is kicsi korom óta ismerem.

- Azt a helyes szőke srácot? – elmosolyodtam Taemin alapos leírása hallatán, majd csak biccentettem. – Szingli?

- Azt hiszem Lee Taemin mindig is szingli lesz. – nevettem halkan.

- De akkor Jongin…?

- Megbántott, de nektek nem kell bántanotok őt. Megoldom ezt a gondot. – némi győzködés után beletörődtek, hogy nem kell őt utálniuk és a kávézás már vidám csevegéssel telt el, javarészt Taeminről faggattak, amit megértettem. A fiatal férfi jó megjelenésű, helyes, akár még barátságos benyomást is kelthetett olykor.

Estefele elkezdődött a szokásos készülődés, smink, jelmezek, melegítés. Hamarosan teljes parádéban állhattam a függöny mögött, várva a rövid kis pillanatot, míg érzem azt a heves izgalmat, és főszereplőnek érzem magam az életemben.

A tanult módon vonultam fel a valamivel kevesebbnek tűnő papagáj élén. Tényleg olyan ritkás volt a csapat. A lányok is sugdolóztak. Hova lettek a fiúk? Legalábbis nagy részük. Nem akartam elrontani ma, Taemin írt, hogy megnéz minket ma is, utána pedig dupla randira visz Jonginékkal. Csak egy „idióta” volt a válaszom rá. Taemin előtt pedig szerettem jól szerepelni. Elvégre sok mindent tanultam tőle még a suliban. Hyominnal ellenben ő még a tánchoz is értett.

A többiek élén kezdtem bele a táncba, a fénytől szinte semmit sem látva, majd balra fordultam. Fogalmam sem volt, hogyan tudtam realizálni a felém repülő tárgyakat olyan gyorsan, de észrevettem őket, még ha tehetni nem tehettem semmit sem.

Piros villanás fogta fel a repülő valamiket, valaki szorosan ölelt magához, mialatt hangosan durrantak rajta szét a festékkel töltött lufik. Lepillantva ugyanis lecsepegő festéket láttam. A zene nem állt meg, riadt arccal a többiek is tovább táncoltak, de én csak lefagyva álltam megmentőm karjaiban, aki vállamra hajtva homlokát tűrte a megalázó pillanatot.

A szám végén elsötétült a színpad pár pillanatra, én pedig valamennyire erőt véve magamon, lesiettem a színpadról. Pislogtam párat a jóval kellemesebb fényben a hátsó folyosókon, majd meglepetten néztem fel a még mindig szorosan mellettem álló Jonginra. A rendező már támadóinkkal üvöltött torka szakadtából.

- Menjen el zuhanyozni! – mérte végig gyanakodva Jongint, majd mikor a fiú a fejét leszegve elsietett, hozzám fordult. Máris behúztam a nyakam. – Remélem az ijedtségen kívül nem ért nagyobb baj, Eubin-sshi. – simogatta meg fejem, majd elterelt az öltöző fele.

Teljes sokkban öltöztem vissza, majd takarítottam le a vakolatnyi kék sminket arcomról a tükör előtt ülve, akárcsak a szintén csendes többiek. Senki sem tudott mit mondani. Örültem a csendnek, így dolgom végeztével felfogtam hajam és táskám felkapva némán siettem el.

Bár szerettem volna, nem kerültem Taeminéket, odamentem a kis trióhoz.

- Köszönöm, amiért megmentettél. – hajoltam meg kissé Jongin előtt, zavartan nézett félre. Minden bizonnyal a korábbi miatt volt az egész és ő is ezért mentett meg.

- Semmiség. Ennyivel tartoztam, amiért elmondtam, hogy más vagy. – vizsgálta lelkesen cipője orrát. Egy pillanat múlva megértettem miért félt ennyire.

- Te elmondtad mindenki előtt?! – indult meg Taemin felé, de mellkasánál fogva igyekeztem visszafogni a heves fiút.

- Nem olyan nagy dolog… akik fontosak nekem, nem hittek neki. - néztem fel szemébe, de egyenlőre a riadt Jongint szuggerálta, Hyomin pedig csak hangosan tördelte az ujjait.

- Nem nagy dolog? – nézett le rám Taemin kétségbeesetten. Tudtam jól mire gondol. Jó lenne már elfelejteni a múltat és tiszta vizet önteni a pohárba. Mégis most nehezebbnek bizonyult, mint eddig minden reggel, mikor reménykedve vártam, hogy tisztázhatom magam és életem értelme hirtelen felbukkan előttem.

Twix

Nem mentünk messze italért aznap este. Megálltunk az első bárban és csak öntöttük magunkba a piát, feltűnően csendben. Taemin azóta, hogy felhoztam Eubint, tényleg elég komor csendbe burkolózott, így bántam, hogy egyáltalán megszólaltam. Utáltam, ha valakinek miattam volt rossz hangulata, még ha nem is szándékosan tettem, amit tettem.

- Mesélj már valamit! – törtem meg végül a csendet, mikor már jó pár üres pohár volt előttünk. – Milyen volt Indonézia?

- Indonézia szép hely. – vágta rövidre elsőre. – Ellenben a modellekkel. – szusszant nagyot, türelemmel vártam a folytatást. – Egyetlen igazán eladható nőt sem találtam, érted? Csinosak, vannak édes babaarcúak, Instagram sztárok, de nem volt olyan, akinek az arcát el tudnám adni.

- Milyen arcot lehet egyáltalán eladni?

- Mint a húgomé. Legyen semleges, de hiba nélküli, már-már csinos, szabályos, szimmetrikus. – definiálta azonnal. Csak elgondolkozva bólogattam. Ebből a szempontból Hyomin arca már-már gyártottnak tűnt. Mégis úgy gondoltam, hogy ő a legcsinosabb lány a világon. Kivéve, ha sír… Nincs az a nő, aki szép, ha sír.

- És milyen az eladhatatlan arc?

- Kit mondjak, hogy te is tudd…? Túl kevés nőt ismersz haver. – motyogta kis gondolkodás után.

- Akkor mondjuk… - gondolkodtam el én is. Tényleg túl kevés nőt ismerek. – Mondjuk milyen Eubin arca? – ha tetszik neki, ahogy azt hiszem, ez csak lebuktatja. Taemin se hazudhat olyan jól.

- Bini arca? – biggyesztette le ajkát. – Kifejezetten csinos arca van. De Bini inkább aranyos. Hatalmas szinte kerek szemek, az írisze is kifejezetten nagy, az ulzzangok ölnek az olyan kontaktlencsékért, amik olyanná teszik a szemeiket, az egyik legkelendőbb dolog. Egyenes orr, kis kerek ajkak. Eubin olyan, mint egy baba. De a szépségiparban nem lehet eladni egy babaarcot.

- Összezavarsz – ingattam a fejem – A leírásod alapján Eubin szép.

- Szép is. Viszont ha valakinek olyan finom arca van, amin sminkkel csak finomítani, vagy rontani lehet, azt hogy hiszi el bárki is? – bólintottam, hogy megértettem. – A szépségiparba felnőtt, szép arc kell, nem csinos, vagy aranyos.

- És mi a helyzet a férfiakkal, ha már így témánál vagy?

- Te biztos nem lehetsz szépségipari modell, ismerlek, tudom, mire megy ki a játék.

- Megfogtál. – nevettem fel. – De azt mondod, talán nem vagyok helyes?

- Túl karakteres arcod van. Inkább modellnek való. Ha gyúrnál kicsit…

- Eszem ágában sincs. – tiltakoztam azonnal hevesen. Hogy még többet edzek? Nincs az az Isten.

- Pedig Hyomin imádná. – továbbra is csak a fejem ráztam, mire elnevette magát és szemét forgatva lehúzta italát.

Kellemes volt végre vele töltenem az időm. El is felejtettem milyen a társasága azoknak, akikkel tényleg tudok beszélgetni. Ha a barátnőm kérdeztem volna erről, valószínűleg az lett volna a válasz, hogy tökéletes vagyok bármihez. Ha a barátnőm barátnőjét, minden bizonnyal egy fintor, vagy hideg elpillantás. Nem mintha megkérdeztem volna. Jó volt úgy, hogy egyáltalán nem vonzott minket a másik társasága.

Egész későn indultam haza Hyominékhoz, Taemin előbb elment a fáradtság miatt, amit az utazás, meg a családja okozott, de nekem volt kedvem egyedül is maradni és kicsit töprengeni. Például, hogy hogyan kérhetném meg Hyomin kezét. Eszembe jutott a gimnázium is, többek közt a tegnapi miatt. Mert Hyomin megkérdezte Eubin hogyan is találkozott velem.

Pontosan az jutott eszembe, hogy tetszett nekem az a babás arc. Felnőttem. Eubin pedig ugyanolyan baba maradt. Azóta se láttam semmilyen komolyabb érzelmet az arcán örömön kívül. Rettentő furcsa. Mindenesetre most tökéletes életem volt, így nem álltam le a változásokon töprengeni, csak elhessegettem a múltat és olyan tizenegy körül indultam haza.

Kellett nekem szóba hoznom Park Eubint, alig szálltam fel a buszra, szemet szúrt a még ilyenkor is tetemes utas közt. Álmosnak festett, ahogy a nyitott ablak fele fordulva a huzatba tartotta arcát. Elgondolkodva figyeltem, észre sem vettem, hogy őt nézem, teljesen elbambultam az alkohol és a fáradtság hatására, akkor tértem észhez kissé, mikor leszállt egy egészen forgalmas környéken. Pislogva figyeltem, ahogy besétál egy, a körútra néző kapun.

- Ha ezzel a busszal jár, Hyomintól miért megy mindig gyalog? Nem itt lakna? – csavartam ki fejem motyogva. Mindenesetre nem az én dolgom kikhez járkál ez a rettentő furcsa lány szombaton késő éjjel. Biztos másodállás… Heh vagy a barátnője.

***

- Megjöttem anya! – siettem be az udvaron át, Twix lelkes csaholással rohant a sarkamban a késői óra ellenére. Elsősorban a kilenc hónapos dobberman miatt voltam itt tényleg. De mégis illett köszönnöm anyának, aki hálóingben, mosolyogva várt.

- Hogy sikerült a mai előadás?

- Igazán kitűnő volt. – mosolyogtam boldogan, hagyva, hogy Twix lenyalja arcomról, bármi is tetszett neki annyira.

- Egész nap az ajtóban ült. Mindig tudja, mikor jössz érte. – szeretettel simogattam már nem is olyan kis kutyám fejét. – Mikor hozod vissza megint? Csak hogy apád nehogy frászt kapjon, mikor a nyakába ugrik munkából hazajövet.

- Hyomin elvisz minket nyaralni másfél hét múlva. Akkor Twixie megint jön. – csatoltam fel a pórázt a nyakörvére egy óvatlan pillanatban, mikor nyugton maradt.

- Csomagoltam neked enni. Azonnal hozom. – sietett be anya, én pedig türelemmel vártam. Nem sok időbe telt, hogy a kis lakásból kihozza a nagy ételhordó rakást.

- Megint túlzásba esel. Soha nem fogok ennyit megenni.

- Akkor add Twixnek.

- Inkább megeszem. Nem ehet ilyeneket. – ragadtam meg a szatyrot, amit anya kuncogva nyújtott nekem. Homlokon puszilt, én pedig megindultam izgága kedvencem után ki a kapuhoz. Onnan pedig vissza arra, amerről a busz hozott és a belvárostól még pár kilométert kifele.

Egészen elfáradtam, mire hazaértem és lepakoltam mindent. Elengedtem Twixiet a nagy lakásban és meg sem álltam az ágyamig, amibe keresztbe bezuhantam. Nyüszítés hozott vissza erre a világra. – Ne haragudj nagyfiú, de nem vagy megfürdetve. Most nem alhatsz itt fent. – temettem arcom a párnámba. – Holnap fürdünk. – körmei jelezték, hogy elment aludni pokrócai közé, legnagyobb megkönnyebbülésemre. Nem tudtam volna elviselni, ha egész éjjel nyüszög.

***

Reggel éles csengőszó, majd csengő és még hosszabb csengő, azután öblös ugatás és a hosszú csengőszókkal kórusban szóló vonyítás jelezte egy nem várt látogató érkezését. Hunyorogva kaptam fel fejemet, majd realizálva, hogy tíz óra van és valaki csenget, Twix pedig kiéli zenei adottságait, kimásztam az ágyból szétdobált ruháim összekapva a szennyesbe tettem őket és belebújtam alvós, térdemet verő pólómba, hogy ne fehérneműben fogadjam a látogatót. Ráadásul a tegnapiban.

- Végre hogy hajlandó voltál ajtót nyitni a te oppádnak! – invitálta be magát mellettem a vendég, mire csak hatalmasakat pislogtam és Twixet visszaterelve a lakásba a Taemin után szaladó kutyám nyomába eredtem.

- Oppa?

- Idősebb vagyok, nem? – mosolyodott el felragyogva. – Mond, hogy van valami kajád… otthon csak éttermi előgyártmányt lehet találni. El is felejtettem miért szeretek utazni. – tárta szélesre a hűtőm és az ételhordók láttán felragyogott arca. – Anyukád csinálta igaz? – kapta ki azonnal mindet.

- Igen ő –dörzsöltem szemem – de miért is élősködsz megint rajtam?

- Három éve ezt teszem, mi rajta a meglepő? – vigyorgott kinyitva a dobozokat és két tányért előszedve elkezdte kipakolni a kajákat ízlés szerint.

- Persze, ehetsz belőle.

- Soha nem eszel meg ennyit, gizda.

- Nem vagyok gizda, csak kicsi. – húztam fel az orrom, huncut mosollyal pakolászott tovább. – Amúgy gazdag vagy. Miért nem mész kifőzdébe?

- Mert a te anyukád főz a legjobban. – motyogta tele szájjal. – De a kutyáról lemaradtam. Mi okból?

- Hogy leharapja a lábad. – ingattam a fejem – Nem kellett senkinek mikor elkísértem Hyomint valami divatos táskakutyát venni, én meg megsajnáltam.

- Ahogy engem is, ezért fogadsz be mindig. Szerintem hasonlítunk.

- Ne áltasd magad, Twix százszor aranyosabb, mint amennyire te valaha voltál, vagy lehetsz. – nevetve, a két tányért egyensúlyozva követett a nappaliba és az egyiket a kezembe nyomva levágódott a kanapéra, hogy kereshessen valami nézhetőt a csatornák közt. Letelepedve mellé lestem rá.

Egy dolgot utáltam Taeminben, azt a kettősséget, amit három éve játszott. Előtte mindig ilyen volt velem, mindenki előtt. Sőt ilyen volt mindenkivel. Mára Jongin előtt is kezdett bezárkózni, csak nem tudtam miért. Így mindig megfeledkeztem róla, hogy csak akkor sérteget, piszkál, néz le, vagy levegőnek, ha társaságban vagyunk. Túl sokat voltunk társaságban az utóbbi időben, mikor itthon volt.

Így azt is elfelejtettem, hogy mikor vasárnap reggelente kivert az ágyból, milyen jó is volt anya főztjét nekidőlve megenni, miközben a tv-t kapcsolgattuk. Közben szépen átpakolásztam az ételem hozzá. Régen figyelt bárki is arra, mennyit eszek a tánc mellett, így jelentősen összeszűkült a gyomrom, ő meg úgy evett, mint akit éheztetnek.

- Úgy gondolod ez a kutya valaha is le fogja harapni valaki lábát? – kérdezte Twix orrát piszkálva, akik előttünk ülve szuggerált engem. – De az biztos, hogy az első hímnemű egyed, aki ennyire rajong érted. – vigyorodott el gonoszul, mire fejbe vágtam üres tányérommal és kivittem azt a konyhába, majd megkerestem a nagy műanyag lavrot és elkezdtem feltölteni a fürdőben langyos vízzel. Hosszú időt vett igénybe.

Azután nekiálltam végigvonszolni a fél lakáson, hogy kivihessem az erkélyre. – Ez a nő… nem hogy szólnál, hogy segítsek. – cipelt arrébb Taemin a víztől és felkapva a nehéz lavrot kivitte azt.

- Ez a gyerek… mikor lett ilyen erős? – néztem le Twixre. – Eddig, ha olyan kigyúrt volt, mint egy szöcske. – ingattam a fejem. – Gyere baba, fürdünk! – ragadtam meg a tiltakozó vadállat nyakörvét és ölbe kapva cipeltem is kifele. Taemin kint várakozott, majd mikor Twixie a vízben volt, felgyűrte inge ujjait és mellém térdelve kezdett segíteni. A kutya amint vizet ért, abbahagyta az ellenkezést és lelkesen kezdte kipancsolni a vizet. Mosolyogva vizeztem be mindenütt, majd ülésre kényszerítve sampont nyomtam rá. – Meg se merem kérdezni mennyibe került az ott rajtad. – mutattam Taemin átázott, habos ingére, mire nevetve legyintett.

- Cirka háromszáz dollár lehetett.

- Mi van benne, aranyszál vagy mi?

- Ezért nem akartam elmondani. Mindig rosszul érzed magad, ha tönkreteszek valami drágát.

- Mert mindig a társaságomban teszed őket tönkre rejtélyes módon. – egy büszke vigyort kaptam válaszul, így inkább Twix alapos fürdetésére koncentráltam. – Így már aludhatsz majd velem, mit szólsz? – vakargattam a kutya fülét.

- És az első férfi, aki veled alszik.

- Kisfiú, egy, kettő, nem mondanám, hogy az első. – lestem rá sunyin, de cseppet se vidáman.

- Nem ér ezzel zsarolni, leszbikus. – csapott rám vizet, elázva fintorogtam rá, ő meg csak mosolygott rám.

- Már három éve leszbikus vagyok, nem lesz végre elég ezt hangsúlyozni? Ha beállítok egy pasival, mind azt hiszik megbolondultam.

- De úgyse fogsz. – nevetett. Sértett önérzettel fordultam el tőle, közben hagytam, hogy Twix kiugorjon a vízből és megrázva magát beterítse Taemint, mielőtt elhevert volna a napon.

- Ő legalább nem köt bele semmibe és feltétel nélkül szeret engem. – mutattam a kutyára, miközben visszafele indultam a jelentősen könnyebb lavorral. – Te nem. Vizesen az erkélyen a helyed. – hagytam hátra a fintorgó Taemint.

Kiöntöttem bent a vizet, majd ledobva a szennyesbe a pólóm és a fehérneműm, magamra tekertem a törölközőt, hogy a hálóban száraz holmikat ölthessek.

- Elfelejtettél valamit. – vigyorgott Taemin vígan, mikor visszaértem az erkélyre két üveg hideg üdítővel, gyanakodva lestem rá. – Belátok. – mutatott fel a fürdőszoba ablakára, amely az erkély fele nyílt. Elkerekedő szemekkel néztem az ablakra, majd le a padlón elnyúló fiúra.

- Utállak. – huppantam le, kezébe nyomva az innivalót. Csak mosolyogva lehunyta a szemét.

- Sokkal jobb itt, mint otthon. – sóhajtott fel halkan. Lassan feküdtem mellé és én is lehunytam a szemem. – Mit mondott tegnap apa? Komornak tűntél. – lesett rám, éreztem.

- Nem fogsz örülni neki.

- Szóval közöm van hozzá. Mit talált ki?

- Hogy menjek hozzád.

- Remélem nemet mondtál. Te vagy az egyetlen, akihez menekülhetek, mióta Jongin nálunk lakik. Nem áldozhatom fel az utolsó mentsváram apa kedvéért.

- Nemet mondtam hát. Bár szeretem Hyomint és mikor itt vagy még téged is, soha nem akarnék a családod része lenni. – motyogtam elhessegetve Twixet az arcomtól. – De Jongin előtt is bezártál. Miért?

- Mert része lett az életemnek úgy, ahogy nem akartam, hogy a része legyen. Meg akarja kérni Hyomin kezét. Még ha ez sejthető is volt, nem vártam. Apa se támogatja. Nem szereti Jongint, mióta Hyomin miatt tölt nálunk időt. Azt mondja, visszahúzza.

- Akkor nem hogy Jongin mellett kellene állnod?

- Szerinted teljesen elzárkóztam előle, mint a családom többi tagjától? Pont olyan nehéz vele, mint veled. El kell rángatnom ide-oda, ahogy rád is mindig rád töröm az ajtót, ha már nem bírom. – hasra fordulva néztem szemeibe, majd nyomtam egy puszit a homlokára. – Bárcsak mindig a nyakadon lóghatnék! – motyogta tartva arcát, mire nyomtam oda is egy puszit. – Esküszöm, ha maradhatnánk a te életedben el is vennélek.

- No, anyának unokákat is ígértem.

- Ha elég sokat iszunk…

- Ne is folytasd! – pöcköltem homlokon, mire odamutatott. Sóhajtva pusziltam meg ismét. Szerettem ezeket a délelőttöket. Főleg, mert már nagyon régen volt benne részem, Taemin pedig végre feltöltött némi pozitív energiával és nem csak bántott.

***

- Hát te hol voltál? – nevetett Hyomin, mire kíváncsian néztem fel a tegnapi filmből. Újra kellett néznünk, amiért ő elaludt. Jobb volt úgy, mert így folyton kérdezgetett és nem láttam rajta azt, amit az emberekből általában kiváltott a film.

- Jó film. Hogy vetted rá? – terelt azonnal Taemin, mire megállítva a filmet gyanakodva mértem végig barátomat. Vizes, koszos, foltos ing, láthatóan napon száradt haj, nadrág.

- A Hanba estél?

- Akkor is kevesebb vizet láttam volna. – indult tovább vígan.

- Oppa, hol voltál te? – rohant utána Hyomin, így a távirányítóért nyúltam.

- Bininél. – stop! Felkaptam a fejem a név hallatán, magam sem értettem miért érdekel ez ennyire. Talán mert úgy fest, Taeminnek tetszik a lány. – Rávett, hogy segítsek megfürdetni a kutyáját.

- Twixet? Olyan nagy, hogy bírtad? – Van egy nagy kutyája? Nem mintha közöm lenne hozzá, de macskás lánynak tartottam. Mondjuk Hyominnak már egy foxi is nagy. – És van már valakije? Mostanában nem mond nekem semmit.

- Valakije? – nevetett fel Taemin. – Annak a lánynak soha nem lesz. – hacsak nem te. Tegnap azt állította, hogy csinos arca van, akkor miért bízik ebben ennyire? Csak egy magyarázata van. Taemin pedig tőle jövet a megjelenése ellenére szinte ragyogott. Pedig elég allergiás tudott lenni olykor a cuccaira, mint valami sznob seggfej.

Itt van valami, amiről nem tudok. De Taemin nem fogja elmondani, főleg, hogy a házban alig szól hozzám. Eubin számára pedig talán még halott is vagyok. Legalábbis amennyire meg szoktam a szavaimmal ijeszteni, biztosan.

Hogy fogok én erre rájönni?