Mosolyogva néztem fel az
ismerős, sötétbarna kapura, majd bármiféle hezitálás nélkül nyomtam meg a
csengőt. Kezdett elviselhetővé válni a kinti meleg, de még mindig borzalmas
volt. Odabentről ugatás hangzott fel és karmok csattogtak a betonon, ahogy Twix
a kapu felé rohant. Nem sokkal később pedig halk kattanás jelezte, a kapu
nyitva. A nagyra nőtt dobermannt igyekeztem területen belül tartani és alaposan
megdögönyözve hagytam, hogy megnyalja arcom. Vidáman lépkedtem befelé, már itt
bent az udvarban is kellemes hűvös volt a fáktól.
Ten a teraszon ült
édesanyja mellett, egy könyvvel a kezében, érkezésemre mindketten felnéztek, a
fiú pedig mosolyogva intett egyet. Mögötte kitárult egy ablak és bentről élénk
vitatkozás hangjai hallatszottak ki. Úgy hallottam a vita inkább évődés, így
bátran sétáltam az ablakhoz és hajoltam be rajta.
- Anya, ne rakj bele több
sót kérlek, ki fogunk száradni!
- Azt akarod, hogy legyen
is íze vagy megelégszel a semmivel? Mégis melyikünk tud jobban főzni?
- Majd én megmondom
kell-e még bele só. – Bini halk sikkantással ugrott meg, nevetve figyeltem
dühös arcát, amivel felém fordult. – Így is gyönyörű vagy. – öltöttem nyelvet,
majd mielőtt nyakon vághatott volna a konyharuhájával, inkább az ajtó felé
indultam. – Mi jón vitáztok megint? – öleltem magamhoz még mindig haragos
barátnőm kuncogva és feje tetejére szorítottam ajkaim.
- El se hiszem, hogy még
nem szakítottam veled. – sóhajtott fel végigsimítva hátamon és éreztem, ahogyan
enged és szorosabban bújik hozzám. – Taemin?
- Majd ha sötét lesz,
kibújik a kriptájából. – vontam vállat. – Azt mondta kilencre jön értünk.
- Az még messze van. –
biggyesztette le édes kis ajkait csalódottan. – Hyominékkal ott találkozunk?
- Gondolom. Ők közelebb
laknak. – vontam ismét vállat, majd belekíváncsiskodtam a vacsorába, mire két
dühös nő kergetett ki a konyhából. Nevetve, nyakam behúzva társultam Ten mellé.
Kilencig Bini és anyukája
némi további veszekedés mellett sikeresen elkészült a temérdek étellel, de
szerencsére egy részét itthon hagytuk. Mosolyogva lóbáltam a zacskót, miközben
kifelé sétáltunk. Kedvesem még füstölgött kissé az esti évődések és viták
miatt, de tudtam, úgyis hamar megenyhül, így türelemmel kivártam. Taemin szokás
szerint bordaropogtató öleléssel fogadta az apró lányt, majd futólag kaptam
egyet én is, mielőtt bevágódott volna a volán mögé. Becsukva magam mögött az
ajtót, azonnal Bini ölébe dőltem. Halkan felkuncogva futtatta ujjait a hajamba,
majd indulás után nem sokkal oldalra dőlt és hasamra ejtette fejét. Nem kellett
sok, hogy elaludjak, bár fogalmam sem volt, miben fáradtam ma el.
Egészen addig fel sem
keltem, míg meg nem állt alattam a kocsi.
- Ideje vacsorázni gyerekek!
– csapta össze kezeit Taemin hangosan, mire Bini úgy kelt fel, mint akit rugón
rángatnak. Halkan felkuncogva vontam magamhoz a rettentő álmos lányt és
kiszállva a kocsiból magammal húztam kezénél fogva.
- Ennyire éhes vagy? –
nevetett fel halkan, hagyva, hogy derekánál fogva a langyos motorháztetőre
ültessem, majd mellé lendültem.
- Persze, hogy ennyire
éhes vagyok. – vigyorodtam el, elvéve Taemintől az egyik dobozt és Bininek is
szétszedve a pálcákat, lassan enni kezdtem. Kapkodni felesleges lett volna.
- Tele vagyok. – dőlt ki
kedvesem elsőnek, végigsimítva lapos kis hasát. Nevetve ráztam meg a fejem és
elemelve kezét szemügyre vettem a simogatott testrészt.
- Egy kicsit sem fest
úgy. – motyogta tele szájjal Taemin, felé hadonászva a pálcáival. Mostanság
egyre többet vállalt át apja céges feladataiból, sokkal komolyabbnak is tűnt és
félő volt, nem tud eljönni. Szerencsére ezt megoldotta.
- Remélem kikapcsoltad a
telefonod. – nézett rá Bini szigorúan a fiúra, aki mostanság kissé önmaga
árnyéka lett, mire Taemin arcán végre felragyogott egy kisfiúsabb mosoly.
- Persze. Már csak
meztelen kell rohangálnom és kukákat gyújtogatni.
- Meg foglalt mobil
wc-ket borogatni. – egészítette ki Bini, félig lehunyva szemét az elégedett
mosolytól. Nevetve ráztam meg a fejem. Ők ketten semmit sem változtak.
Figyeltem, ahogy Taemin közben befejezi az evést, majd Eubint lesegítve a
kocsiról, visszakászálódtam a helyemre. – Legalább már félúton vagyunk. –
nyújtózott ki kedvesem elégedetten és ölembe hajtotta fejét. Gyengéd mosollyal
piszkáltam haját, jól tudva mire megy ki a játék.
- Mint egy jóllakott
macska. – ingattam fejem mosolya láttán és lehunyva szemem, hátrahajtottam a
fejem. Így is sikerült elaludnom, bár annyira nem tett jót nyakamnak, amíg fel
nem ébredtem, nem zavart. Ismerős környéken jártunk már akkor és én nagyon
megörültem neki, hogy mindjárt kiemelhetem a hátsóm a kocsiból.
A parkolóban valaki
majdnem elénk vetette magát, mire Taeminből egy artikulálatlan ordítás tört ki.
Elsőre komolyan megijedtem, majd rájöttem, nem hogy fékezne, rányomott a gázra.
Vagyis az ugráló, túlizgatott alak csakis Hyomin lehetett.
- Ember, a frászt hozod
az alvókra. – kiabált sértetten a felzavart Bini, vállon legyintve Taemint, aki
leállítva a motort elvigyorodott.
- Elnézést hölgyem.
Megyek Hyominnal lerendezem a szállást, addig kaparjátok össze magatokat! –
pattant is ki a kocsiból és megölelve húgát, elterelte az izgatott lányt.
Lassabban követtük a kocsiból kipattanós mutatványát, majd mikor Sehun elég
ideje ölelgette Binit, féltékenyen ragadtam ki a karjai közül.
- Semmit nem változott. –
jegyezte meg a fiú vidám vigyorral.
- Dehogynem, szőke a
hajam, az nem is jelent semmit?
- Jesszus, tényleg. –
színlelte túl meglepettségét. – Szerintem senki se hitte, hogy ez ennyire jól
fog állni neked. – csak megvontam vállam és homlokon csókoltam az engem figyelő
Binit.
- Gyerünk gyerekek! – jelent
meg nemsokára Taemin vidáman. Sokkal jobban festett, mint induláskor. Ki
bőröndökkel, ki utazótáskákkal felpakolva indult meg az ismerős lépcsősoron
felfelé, mosolyogva vettem el Bini csomagját és fontam össze az ujjainkat.
Elégedett sóhajjal
nyitottam be a százkilences szobába és dőltem végig az ágyon azonnal. Bini
halkan nevetve pakolt le és csapott finoman fenekemre, jelezve, hogy azonnal
keljek fel utcai ruhában az ágyból. Engedtem akaratának, miután, mint egy
burrito, betekeredtem a paplanba és vissza. Mosolyogva figyeltem, ahogy
összeszedte minden szükséges holmiját a fürdéshez és mikor befordult volna a
fürdőbe, elkapva derekát követtem.
- Jongin, késő van ehhez.
– tiltakozott halkan, de én csak fejem ingatva becsuktam az ajtót és
megcsókoltam.
- Holnap addig alszol,
ameddig csak szeretnél. – vigyorodtam el és tereltem a zuhany alá, amilyen
sebességgel csak tudtam, sejtve, tényleg álmos lehet.
Nem is húztam az időt
kedvéért, csak egy szerintem túlzottan rövid csókot váltottam vele a víz alatt,
aminek már méltatlankodott a végén, de én hősiesen kitartottam. Azonban valóban
megkönnyebbülés volt bezuhanni az ágyba és a még hideg takaró alatt a
karjaimban tudni. – Végre teljesen szabadon ölelhetlek ebben az ágyban. –
suttogtam fülébe buja hangon, mire fájdalmasan nyögött fel és oldalamba
csípett.
- Te is tudod, hogy
minden áthallatszik a másik szobákba. – csak vállat vontam és bár nem láthatta
mosolyom, úgy sejtettem, jól tudja milyen arcot vágok. – Borzalmas vagy, Kim
Jongin.
- Tudom – nevettem el
magamat – Jó éjt kis tündérem! Szeretlek.
- Én is szeretlek. –
motyogta elhalkulva, majd nem sokkal, hogy meghallottam édes szuszogását, én is
aludtam.
***
Reggel a szokásosnál
jóval később keltem, de engedélyeztem magamnak egy lusta reggelt Jongin karjai
közt és elégedett sóhajjal kinyújtózva hagytam, hogy halk mormogással simítson
végig rajtam.
- Mennyi az idő? –
kérdeztem alvástól rekedt hangon, miután felé fordultam és ismét bevackoltam
magam karjaiba.
- Még van egy fél óránk,
mielőtt készülődni kellene. – cirógatta egy hajtincsemmel arcomat, mire
elfintorodtam. – Jól aludtál? – kuncogott fel halkan, én pedig elégedett arccal
bólogattam. – Helyes. – nyomott kis csókokat ajkaimra, majd lassan mélyítettem
el a csókot. Sejtettem, ha megkérdezném, mit csinál, valami olyasmit
válaszolna, hogy fél órát bőven ki lehet használni. Ezért inkább nem kérdeztem
rá.
- Ágyúgolyó! – a kiáltást
térdek és csontok hegyes kavalkádja követte, én pedig nyöszörögve menekültem
Jongin mellkasához a lelkes Taemin elől. Aki mintha levedlette volna a Szöulban
hagyott gondjait és felhőtlenül mosolygott ránk. Ennek pedig hihetetlenül örültem,
még ha támadása kiábrándító is volt. Egy ideig maradt csak velünk, Jongin elől
a hátamhoz bújva, majd ahogyan jött az erkélyen át, távozott is.
- Soha nem hittem volna,
hogy hátránya is van ezeknek az erkélyeknek. Eddig csak előnyét láttam. –
mormolta kedvesem lehunyva szemét, mialatt haját piszkáltam.
- Mégis mi előnyt
találtál bennük? – pislogtam sután, kíváncsian.
- Nézhettelek téged. –
mosolyodott el felnyitva szemeit és lassúakat pislogott rám, miközben testem
elkezdte felvenni szokásos, pirosas árnyalatát. – El se hiszem, hogy eltelt egy
egész év. – érintette meg arcom óvatos ujjakkal, majd ujjbegyei helyére csókot
lehelt. – Olyan gyors volt minden. – nyomta orrát enyémnek, én pedig
visszaolvadtam karjaiba egy rövid időre még.
Jongin rossz szokásaihoz
jó híven az öltözködést is megnehezítette, de sikerült időben végeznünk és
elfogadhatóan kinéznünk. A folyosón pedig még csak Sehun és Taemin várakoztak,
szinkronban nyomkodva telefonjaikat. Egy pillanatra megharagudtam Taeminre, de
rá kellett ébrednem, szimplán csak játszik rajta valamit.
Reggeli után jobb híján
odabújtam az ágyon elnyúló fiúhoz és lehunytam a szemem.
- Határokat feszegetsz
édesem, ruhástól fekszel az ágyban. – mormolta nadrágom madzagját bontogatva,
de válaszul csak a szemem forgattam.
- Azt hittem valami
konkrét terved van, azért nem akartál a többiekkel menni.
- Konkrét tervem van.
Amint kiürül a szomszédság, végig fogom szeretkezni veled ezt a napot. –
gördült rám, mire felnevetve csaptam vállon, majd öleltem szorosan magamhoz a
meleg ellenére. – Nem hallottam tiltakozást.
- Borzalmas vagy. –
nyújtottam el annyira, amennyire csak tudtam és lehunyva szemeim, élveztem a
rám nehezedő súlyt.
- Mit szólnál, ha
lemennénk egy nyugodtabb partszakaszra? – vetette végül fel – Emlékszel még
arra a kedves kis sziklára, ahol átaludtad a napot és kénytelen voltam vigyázni
rád nehogy felgyulladj?
- Csábító, most hogy
ilyen szépen kifejtetted. – túrtam a puha, szőke tincsekbe, de végül
rábólintottam. Az egy nagyon nyugodt kis szakasz volt, tetszett.
Fél óra sem kellett, hogy
kéz a kézben a felemlegetett kis sziklás rész felé haladjunk, madár se járt
itt, én pedig élveztem a csendet és a kötelező naptejes ellátás után most én is
követtem Jongint a vízbe. Sokkolóan hideg volt az első pillanatban, majd percek
kellettek csak és jóval kellemesebbnek tartottam, mint a kinti időjárást.
Elúsztam vele egészen az
öböl szélét jelző bólyasorig, kissé nehézkesen tartva a lépést hosszú, izmos
lábaival, majd vissza. Amikor már csak mellkasa közepéig ért a víz, mosolyogva
ölelt magához és kímélt meg az utolsó pár méter úszástól. Hálás, boldog
pillantással kapaszkodtam vállaiba és fontam derekára a lábam.
- Ez hiányzott nekem a
tavalyi nyárból. – mormolta elégedetten, hátam simogatva, majd kijjebb indult,
hogy kiültethessen a sziklára, és mellém húzta magát.
- És mit terveztél a
továbbiakban?
- Eszünk, alszunk, aztán
felmegyünk megfürdeni. Azután pedig elviszlek egy randira. – nyomott csókot
halántékomra. Válaszom csak egy mosoly volt. Csábító volt ez a lusta nap,
nagyon is.
Jongin ígérete pedig nem
maradt betartás nélkül. Egy könnyed ebéd után, amit a partra szervírozott le
nekem, valóban elnyúltunk a törölközőn és élveztem, ahogy a vízbe mártva kezét
apró cseppeket ejt le gerincem mentén, mindig megvárva hogy szinte felszáradjon
az előző adag. Mosolyogva aludtam el és mosolyogva is keltem fel, érzékelve az
idő múlását. Nini még aludt mellettem, így hangtalan csusszantam be a vízbe,
majd kezdtem ugyanabba a munkálatba, mint ő velem elalvásomkor, miután egy
hosszú merüléssel lehűtöttem magam. Álmos, békés mosollyal fordította felém
arcát és lesett rám szempillái alól.
- Kialudtad magad? –
támaszkodtam fel a sziklára és finoman megcsókoltam imádott ajkait.
- Ki, csókmániás. –
mormolta álmosan, majd lassan felült és kinyújtózott. – Akarsz még úszni, vagy
menjünk?
- Ha nem akarsz már
bejönni, akkor nem. – válaszul csak megrázta fejét, én pedig kikapaszkodtam
mellé a kövekre, hogy kicsit megszáradjak, amíg ő jobban felébred.
***
Kéz a kézben indultunk el
felfelé a lépcsősorokon, élveztem, hogy meg kell kicsit dolgozni a szobába
jutásért és előnyömre vált a séta, felérve egészen magamhoz tértem az alvás
okozta kábultságomból.
Hogy engedtem-e fürdeni
az őt borító sóra panaszkodó Binit? Nem. Megígértem neki, vagyis inkább
megfogadtam magamnak, hogy ma igenis szeretkezni fogunk, és be is tartottam ezt
az ígéretet, amint a szobába értünk. Ha a többiek hazaérnek, vagy itt lesznek,
úgysem hagyja majd. Most viszont ajkaimra mosolyogva engedett nekem és a kissé
erőszakos húzásomnak az ágy felé, de még az érkezés előtt ledobálta a vizes fürdőruhát,
amin csak jót kuncogtam.
- Ugye tudod, hogy most
előnyben vagyok? – suttogtam ajkaira, boldogan érintegtve ott, ahol a vizes
ruhadaraboktól szinte hideg volt bőre.
Hazugság lett volna azt
állítanom, hogy nem ez volt a nyaralás legjobban várt része, és úgy éreztem
megérte egy év után megint itt kikötni. Megéri most józanon vele összesimulni
az ágyban és megérte álmodozni erről az alkalomról. És csodálatos végre tényleg
korlátlanul érinteni őt egy olyan helyen, ahol egy éve korlátok és kétségek
közé zárva nézhettem csak őt, arról álmodozva milyen is lehet megcsókolni, a
karjaimba zárni és elkezdtem érte mindent megtenni. Ezektől a tényektől még
csodásabb volt a hosszú, pénteki késő délután. Az első olyan délután, amikor Bininek
teljesen kiment a fejéből, hogy lefotózza az amúgy csodálatos eget.